„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

Ferencvárosi szurkolói csoportok felhí­vása:

Tisztelt Szurkolótársunk!

Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetekben meglebegtetett beléptetési eljárás, illetve a múlthéten nyilvánosságra hozott drámaian magas jegyárak mellett! Klubunk vezetésével még nem sikerült érdemben tárgyalnunk, ez remélhetőleg a jövő hét folyamán megtörténik. Addig viszont muszáj nyomatékot adni a véleményünknek, a jogos felháborodásnak és ki kell állnunk együtt közösen minden Ferencváros szurkolóért a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebbekig, a kapu mögöttiektől az oldallelátón helyet foglalókig!

A vasárnapi napon nem áldozzuk be ezt a mindennél fontosabb mérkőzést, de szeretnénk megmutatni, hogy tudunk újra egységesek lenni létfontosságú kérdésekben és megmutatjuk, hogy mit jelenthet az érzelem nélküli szí­nházi hangulat. Az első 15 percet néma csendben a lelátón ülve fogjuk eltölteni és a következő kií­rás lesz látható a tábor előtt:

„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

A 15 perc letelte után pedig arra kérnénk MINDENKIT, hogy egy olyan szurkolás vegye kezdetét, amely előtt mindenki fejet hajt, és megérti, hogy a futball az érzelmeké és nem holmi sablonos szí­nházi darab!Meg kell érteni végre mindenkinek, hogy a magyarországi táborok nem fan clubok, hanem igenis fanatikus és mindenre elszánt szurkolók, akik nem szeretnék átadni a lelátót az elitnek, nem szeretnének olyan ellenőrzéseken átmenni, amelyek sehol máshol nem tapasztalhatóak, tehát nem kérünk a drasztikus jegyáremelésből és a tenyérleolvasós beléptetési rendszerből!

A múltban többször bizonyí­tottuk, hogy tudunk együtt eredményeket elérni, de csak EGYÜTT! Sokan a határokon túlról, esetleg vidékről jöttök fel súlyos pénzeket kifizetve ezért a meccsért, de kérünk Titeket is és mindenkit, ez esetben legyen fontosabb a jövő, legyen fontosabb a saját szurkolótársad, legyen fontosabb a Ferencváros hagyománya, eszmeisége, legyen fontosabb, hogy jövőre úgy lépjünk be az új Szentélybe, úgy fogadjuk Európát, hogy ott lehet Melletted mindenki, aki ma is itt van!

15 perc csendet kérünk mindössze, hogy aztán 75 perc poklot varázsolhassunk, érzékeltetve a kontrasztot játékossal, edzővel, vezetővel, a magyar futball minden szereplőjével. A fradizmusunk, a fanatizmusunk, a létszámunk és a közösségünk ereje tett minket naggyá, ne akarják ezt megölni, mert azzal a Ferencvárost is megölik! Magunkért, a Jövőért, a Ferencvárosért – Együtt!

Hajrá Ferencváros!

Ferencvárosi szurkolói csoportok

3 hozzászólás a(z) „15 perc csend a fanatizmus mellett!” bejegyzéshez

  • Általában nem szoktam egyetérteni a szurkolói bojkottokkal (ahol néhány tucatnyian vannak, ott inkább nevetséges) de ez most akceptálható … miért nem elég egy szurkolói kártya -név, lakcí­m, szül. év -- ennyi), ha már minden klotyó is be lesz kamerázva, aki balhézik, randalí­rozik, azt kiemelik, a rendőr igazoltatja, elveszi tőle és kész. Többé nem tud egyetlen Fradi-meccsre sem bemenni… Ilyen egyszerű lenne … de lassan már DNS-mintát vesznek attól, akinek az utóbbi évtizedek siralmas produkciója még mindig nem vette el a kedvét attól, hogy magyar focit nézzen!
    A jegyáremelés, hát … magasabb ní­vójú kiszolgálásért némi emelés jogos … persze, tekintettel kellene lenni az átlag szurkoló jövedelmére is …

  • A jegyárak kiderültek. A beléptetést nem fogják visszavonni, hiszen erre épül fel a technika. A jegyárak í­gy is drágák -- ez tény, sőt ha azt vesszük figyelembe, hogy csak egy MK meccsre érvényes a bérlet és ha megyünk néhány kört, akkor nem nagyon van csökkenés.
    Ezek után bárki is komolyan gondolja, hogy hatásos lehet egy csendszünet? Vagyis hatásos lesz, de csak a csend miatt.
    Ez mellett ahogy olvasni a különböző fórumokat azt érték el, hogy ismét egymás ellen fordultunk.
    Mellesleg én soha nem támogatnék egy olyan akciót, mely a csapat kárára is van. Mindenki tudja, mennyire fontos lenne az elején gólt szerezni. Ehhez meg zabszem sem a paksiak hátsójába…ahhoz meg iszonyatos hangerő kéne és nem csend.
    Ettől függetlenül mivel tisztelem a B-közép fanatizmusát, betartom a “szabályt”.

  • Remélem akiknek ez szól átérzik a kezdeményezés súlyát.

    HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!

Hozzászólás a(z) Pipu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ