1908.V.22. BTC, FTC, MTK kombinált – Manchester United 2:6

(fotó: Leslie Millmann gyűjteményéből)

(fotó: Leslie Millmann gyűjteményéből)

A Manchester United Budapesten
Manchester United—Budapesti komb. csapat 6:2


A Manchester United Budapesten. A Manchester United pénteki és vasárnapi mérkőzése iránt sportköreinkben, mint a nagyközönség körében óriási érdeklődés nyilvánul. Nem is csoda, mert a Manchester United-hez hasonló fényes klasszisu csapat még kevés járt Budapesten. Ellenfelei is a legerősebb magyar csapatok lesznek. Első nap a Budapesti Torna-Club, Ferenczvárosi Torna-Club és a Magyar Testgyakorlók Köréből kombinált csapat, vasárnap pedig a Ferenczvárosi Torna-Club lesz az angolok partnere.

A Manchester United, a mely az északi liga-bajnokságot 52 pont összeredménynyel, kilencz pont előnynyel nyerte meg, mindössze hat esztendő óta áll fenn, annak daczára ma Anglia egyik legjobb csapata. Az angolok a következő játékosokkal jöttek a kontinensre:

A csapat kapuvédje Moger 2.05 méter magas; három évvel ezelőtt nemzetközi játékos volt. Burgess, kilenczszer játszott nemzetközi mérkőzésben Stacey, elsőrangú játékos; erős, hosszú rúgásai félelmetesek. Duckworth részt vett Észak-Anglia matchében Dél- Anglia ellen. Roberts, a csapat kapitánya, nemzetközi játékos; taktikája elsőrangú, labdalefogása és labdaleadása egyaránt brilliánsak. Dalton fedezetjátékos csodálatos hidegvérrel dolgozik; elsőrangú szerepléséért az idén csapatától 250 font külön jutalmat kapott. Wall csatár, huszonkét nemzetközi matchben vett részt; veszedelmes csatár, a ki látszólagos gyenge testalkata daczára is a kapuvédek réme. Bannister kiváló futó, a ki minden helyzetből, kapásból irányí­tja shootjait. Turnbull-t gyorsasága miatt hazájában „a repülő skót”-nak nevezik. Picken (nemzetközi játékos) a csatársor egyik legjobb embere. Meredith jnbbszélső huszonkilenczszer vett részt nemzetközi matchben, s igy mint „international“ a világrekordot tartja, Annak idején 18 hónapra a játéktól eltiltották, mert tulnagy fizetéssel szerződött az egyik angol csapathoz. Büntetését kitöltvén, az első mérkőzésen, a hol résztvett, 78 ezer főnyi közönség jelent meg, hogy kedvencze mellett tüntessen, az ovácziókat ki is érdemelte, mert ugyanakkor csapatának a győztes goalt szerezte meg

A csapatot a Manchester United tiszteletbeli elnöke, Bentley, a ki egyszersmind az English Football Association egyik alelnöke is, kiséri kontinentális kőrútjában. Managerük Mangnall, mig trénerük, Bacon, annak idején Anglia egyik legkiválóbb hosszutávfutója volt.

Manchester United eddig Prágában két í­zben 2:0 arányban győzött, Bécsben két í­zben 4:0 arányban, a WAC ellen pedig 5:0 arányban. Az angol bajnokcsapat minden mérkőzését nagy fölénynyel és igen könnyen nyerte meg.

(Sport-Világ, 1908. május 24.)

1908. május 22., 17:30, Millenáris, BTC, FTC, MTK kombinált – Manchester United 2:6 (1:3)
vezette: Szüsz Hugó (MTK.)
nézőszám: 3 000
BTC, FTC, MTK kombinált: Domonkos (MTK) — Révész (MTK.), Szendrő (BTC.) — Ficzere (BTC.), Simon (BTC.), Kovács (BTC.) — Rónai (FTC.), Korda (BTC.), Korody (FTC.), Kézsmárky (BTC.), Molnár III. (BTC.)
Manchester United: Moger — Roberts, Stacey — Downie, Thompson, Bell — Meredith, Bannister, Duckworth, Picken, Wall
Gól: Rónai (6.), Korda (67.) illetve Picken (27., 30., 34., 83.), Meredith (48.), Bannister (56.)

A Manchester United Budapesten. A nagynevű angol csapat két budapesti játékát, kétféle szempontból kell kritika tárgyává tűnnünk: első sorban magát a játékukat, annak lefolyását, az angolok játékkészségét és tudását, technikai készültségüket és kombinációbeli erejüket; másrészt itteni szereplésük erkölcsi oldalát, vagyis az őket átható szellemnek megnyilvánulását és fellépésük, viselkedésüknek minőségét. Az elsőre alább térünk ki, utóbbival most foglalkozunk.

Mióta az angol amatőr-csapatok megnyitották azt a zsilipet, amelyen át később a különféle hí­rneves és kevésbé hirneves amatőr- és professzionista-csapat elárasztotta a kontinens különféle országait, sokféle csapat fordult meg nálunk. Vendégül láttuk a Corinthiánokat, Oxfordot, Cambridge-t vagyis Anglia football-sportjának szí­ne-virágát. Vendégeink voltak olyan amatőr-csapatok is, amelyeknek hire nem terjedt el az egész világon. Játszottak már különféle és fajta professzionista-csapatok magyar földön, de arra, ami a Manchester United vasárnapi mérkőzésén történt, football-sportunk egy évtizedes történetében példa nem volt. Az apró mellékkörülményeket elhagyogatva, maga a rideg tény teljes meztelenségében abban csúcsosodik ki, hogy az angol professzionista, tehát fizetésért játszó angol játékosok arra vetemedtek, hogy a birót inzultussal fenyegették s rendelkezéseinek a legkomiszabb módon ellene szegültek. Aki a mérkőzést végig nézte, megdöbbenve látta a jelenetet. Hát ezek az állí­tólagos fegyelmezettségről világszerte hires angol football-sport legkiválóbb képviselői: Anglia egyik bajnok-csapata? A fegyelmezettség hire még megvan, de maga az emlitett tulajdonság a professzionistáknál már a multé. Emlékeznünk kell a Southampton tavalyi látogatására. Mikor a magyar biró az egyik végtelen durva játékost ki akarta állí­tani, az is éppen igy megtagadta az engedelmességet. A mai kor. prof. játékosait más szellem hatja át, mint azokat, amely 8—9 évvel azelőtt Magyarországon megjelentek. Az angol Football Association működésének hatása már mutatkozik. A pénz és ismét a pénz a jelszó, s ennek mindent feláldozunk. Tönkretették azt a régi, egészséges sport-szellemet, amely Anglia évszázados football-sportját az egészséges fejlődés következménye gyanánt az amatőr-sportból kifolyólag áthatotta. Magát a football-játékot is kiforgatták eredeti valójából. Csak a professzionista-football támogatása! Ez volt a jelszó. Csoda-e hát, hogy a nagynevű, de már kiérdemült angol amatőr-játékosok, kik egy boldogabb korban játszottak, tisztább és nemesebb szellemtől áthatva, kik az amatőr-footballsport letéteményesei voltak, végre is sikraszállottak az igazi football-sport érdekében. Ez a Manchester United, mely hat év előtt született, az FA. romlott szellemének és politikájának legkiválóbb exponense. S ez a FA. álljon élére és dirigáljon egy amatőr-szövetségekből álló nemzetközi szövetséget?

Az, amit az angolok vasárnap müveltek, páratlanul áll s megtorolatlanul nem maradhat. Ez ügyet a MLSz.-nek magáévá kell tenni s ugy az FA.-nak, vagy ha az nem szolgáltat elégtételt, ami majdnem bizonyos, a Federation International-nak kell jelentést tenni. Az angoloknak mentségül az, hogy a biró gyengekezü volt s gyakran hibásan itélt, mentségül nem szolgálhat. Itt nem az az illető biró, hanem az egész football-sport, a magyar football-közönség van méltóságában megsértve, pénzért játszó professzionisták által. Magára a biróra vonatkozólag csak az az egyetlen megjegyzésünk van, hogy ne vállaljon ilyen nehéz mérkőzéseket, mikor annak vezetésére képtelen.

Az angolok játékára áttérve, nem lehet mást mondani, minthogy maga a tökéletesség. Az itt járt prof. csapatok közül tudás dolgában eddig a Celtic volt legjobbnak elismerve. A Manchester United kétségkí­vül bizonyos csekély mértékben felülmúlja. A Celtic tiszta skót játékosokból állott, kiket Angliában is technika és kombináció tekintetében a legjobbaknak tartanak. Hiányzott azonban náluk a gyorsaság magasabb foka, amely azonban a football zamatját képezi s tulajdonképeni külső, szemrevaló szépségét megadja. A MU-nál ez is megvolt. Perfekt technika, magvas kombi náció, rendkí­vüli gyorsasággal keresztülvive. A csatárlánc általában a belső játékot a szélső játékkal kombinálta. Ez különösen a FTC. elleni játéknál domborodott ki, hol nagy erővel és tisztán láthatón gólra dolgoztak. Ez áll a mérkőzés tartamának legnagyobb részére, ha elvétve rövid ideig lazsiroztak is. A csatársorban három ember vált ki. Meredith az internaszional rekorder a jobbszélen, a balösszekötő és a vasárnap játszott balszélső. Az ő játékukat csak a legtökéletesebb labdatechnika birtokában lehet keresztülvinni. A halfok mind erősek és gyorsak voltak, csodálatos helyezkedési érzékkel, vagy mondjuk: tudással. Inkább a támadást segitették s ha a kombináció ugy kivánta, különösen a két szélső gyakran felnyomult hatodik csatárnak a támadó sorba. A hátvédek nem képviseltek klasszist s csak a bal hátvédet játszó játékos volt tényleges hátvéd. A mindkét napon játszott hátvéd tulajdonképen halfjátékos, s ez különösen a magas és nehéz labdáknál tünt ki. Jóllehet mindig eltalálta a labdát, de legtöbb esetben tacsra, vagy a közönség köze vágta.

A kapus, elsőrangúan védett, ha néha könnyelmüsködött is. Angliában is a legjobbak közé tartozik. A csapat, de különösen a halfok és csatárok összmunkája és összjátéka nagy összeszokottságra vall s éppen ezért kifogástalan volt. A benyomás, a játék szempontjából kellemes volt s mindenki érezte, hogy ez a csapat képes volna a legtökéletesebbet nyújtani, mint ahogy helylyel-közzel tényleg nyújtotta is.

NS-19080530-35-19080522MU.—Magyar kombinált 6:2. (Millenáris pálya). Meglepő nagy érdeklődés kisérte az angol liga bajnokcsapatának bemutatkozását pénteken. A hétköznap dacára, legalább háromezer ember jelent meg a pálya két oldalán s szokatlan izgatottsággal várta a mérkőzés kezdetét. A magyar csapat összeállí­tása az utolsó pillanatig ismeretlen lévén, a főérdeklődés e felé irányult, s lehet mondani, hogy a kiállás pillanatában aggodalom nyilvánult meg a közönség körében, lévén az összeállí­tás szemre meglehetősen gyenge s igy félő volt, hogy az angol csapat egyáltalán nem lesz kényszerí­tve, hogy játéktudását kifejtse. Pedig ezt akarta látni mindenki. A reklámok végsőig felcsigázták a közönség kí­váncsiságát s természetesen nem is kí­vántak egyebet, mint egy pár csodát látni. Nagy volt azonban a megrökönyödés és az azt követő meglepetés, mikor a magyar kombináltak szinte hihetetlen energiával feküdtek a játékba s nem is egyszer igazán veszélyes helyzeteket teremtettek. A magyar csapat játéka minden tekintetben kielégitő volt. Lelkesedéssel dolgoztak, s ha a klaszsziskülönbség érvényesülését nem is tudták megakadályozni, de mindenesetre megnehezí­tették. A halfok igen jó munkát végeztek. Ha drasztikus is a kifejezés, de legjellemzőbb, hogy mint a kulancsok lógtak az angol csatárokon, folyton zavarták, a labdáért egészséges harcot vivtak, s ha alul is maradtak, a kombinációt lényegesen elrontották. Labdaleadásuk nem volt ugyan jó, de erős angol csapat ellen legcélszerűbb a messze előre adott labda, amelyet valamely előretolt csatár legjobban értékesithet. A csatárok lerohanásaikkal és kitörésekkel dolgoztak s ebben a két szélső jót produkált. A védelem várakozáson felül jó volt, s különösen Szendrő vált ki biztos lekapcsolásaival. Az angolok a játék legnagyobb részéhen lanyhán, néha szinte unalmasan játszottak. Néha azonban pár percre felrázódtak s akkor nagy erővel ragyogott csodás játéktudásuk. Ilyenkor mind a tiz ember mozgásban volt, sőt még Meredith is adott egy kis előleget. A csatársorban főleg a balösszekötő remekelt s egyszersmind ő felelős a nap legszebb góljáért, amit egy magas labdából kapásból vágott be. A védelemben a jobb hátvéd volt a leglustább s az ő hibájából született meg a magyarok első gólja is. A közönség örömrivalgása akkora volt, hogy megdöntötte az Everton-mérkőzésen felállí­tott rekordot, mikor Borbás lőtte az első gólt magyar földön megjelent professzionista-csapatnak.

A két csapat következőképen állott fel:

MU.: Moger — Roberts, Stacey — Downie, Thompson, Bell — Meredith, Bannister, Duckworth, Picken, Wall.
Magyar komb.: Domonkos (MTK) — Révész (MTK.), Szendrő (BTC.) — Ficzere (BTC.), Simon (BTC.), Kovács (BTC.) — Rónai (FTC.), Korda (BTC.), Korody (FTC.), Kézsmárky (BTC.), Molnár III. (BTC.).

A sors az angoloknak kedvez s a magyarok játszanak a nappal szemben. Kezdés után mindjárt Meredith rohan le, de a lövést, mely majdnem a kornervonalről jött Domonkos kornerre védi. A magyarok meglepő erős támadást intéznek az angol kapu ellen, sőt Korody meglehetős távolságról lő is. A 6-ik perc-ben Molnár III. szépen kapja a labdát a szélre. Lerohan és centerez. A kapus kirohan, de a labda Kézsmárkyhoz jut, ki az üres kapura lő. A labda a baloldali kapufáról visszapattan, de a berohanó Rónai elfogja és 6—7 m.-ről az ellenkező sarokba vágja. Innét kezdve a támadások változatosak, de a magyarok némi fölényben vannak. Az angolok csak a 27-ik percben tudnak ki-egyenlí­teni. Picken balösszekötő révén, kinek 15 m.-es gyilkos lövését, bár elég közel volt, Domonkos nem tudta fogni. Ugyancsak Picken rúgta a második gólt is Meredith centeréből kifolyólag. A magyar kapus kiüti ugyan a labdát, de az Picken felé megy, ki 10 m.-ről kapásból a gólba vágja. (30. p.). Négy perc múlva ismét a balösszekötő kerül lövésre, melyet élesen ad le. A lövés védhető lett volna, azonban Domonkos rosszul í­télte meg s a teste alatt bement. Félidő 3:1.

Újra kezdés után Korody kiszökik, de hátulról szorongattatva korán lő és a kapus könnyen védi. Molnár lefutása is erős lövéssel végződik, melyet Moger biztosan fog. Meredith vezeti az angol támadást és lövése kornert eredményez, melyből gól lesz. (3. p.). A magyar csapat ismételten erősen támad, de nem veszélyesen. Az angolok támadása Kovács habozása miatt Banister révén uj gólt eredményez. (11. p.). A magyarok szabad rúgáshoz jönnek, melyet a balhátvéd véd. A labda Rónaihoz jut, ki ismét centerez, a kapus kiüti a centert, de a berohanó Korda elcsipi s a kapu bal sarkába vágja. (22. p.). Az angolok utolsó gólját Meredith centeréből ismét a balösszekötő küldi a magyar kapuba.

Biró: Szüsz Hugó (MTK.)

(Nemzeti Sport, 1908. május 30.)

Péntek, május 22-én

Manchester United—Budapesti komb. csapat 6:2

A Manchester-United budapesti mérkőzéseinek, határozottan a szebbike és érdekesebbike folyt le pénteken délután. Az angolok ellenfele ez alkalommal egy a BTC (7), MTK (2) és. FTC (2) tagjaiból összeállí­tott csapat volt.

Ugy a játék, mint az angolok viselkedése e napon határozottan magas nivóju volt. Ily pompás labdateknikát — mi a csapat főerőssége — milyennel az angol csapat játszott, még nem láttunk. A csatársor mintaszerű összjátékát, a fedezetek támogatása még eredményesebbé teszi.

A játék különben — bár az angol csapat épen nem látszott fáradtnak — elég kényelmes tempóban folyt. Általában a gyors iramú játék, meglepő lefutások nem tartoznak a professzionista csapatok játékmodorához. Minden trükjükön látszik az előre megfontoltság, semmit sem csinálnak ötletszerűen, mindent tervszerüleg végeznek s e tervük kivitelében sokszor az erőszakoskodástól, sőt enyhén mondva az í­zléstelenségtől sem riadnak vissza. Általában, mig az angol amatőr csapatok a sportszerűség és gentleman szellem inkarnácziói, addig a professzionista csapatok modora bizony csak a bécsi másodrendű csapatok viselkedésére emlékeztet, sőt indolencziájuk, mint vasárnap láttuk, még azokét is felülmúlja.

Az angolok pénteki szerepléséről mindazáltal csak elismerőleg szólhatunk.

Szép játékot produkáltak, a közönség játéktudásukat valósággal élvezte. Különösen a két hires szélső csatár: Meredith és Wall játékában gyönyörködött, kik e napon igazán mesterien játszottak. Bámulatos pontosságú beadásaik, veszélyes lövéseikhez hasonlót még nem igen láttunk.

De a többi játékos is elsőrangút produkált. A fedezetsor labdaszedése s a csatársorral való remek összejátszása, mind igazolták a M. U. játéktudásáról keringő hí­reket. A csapat aránylag leggyengébb részének látszott a védelem, különösen a kapuvédő, kinek dolga ugyan kevésszer akadt, de midőn akadt, azt elég gyorsan végezte. A pénteken belőtt két gól egyébként védhetlen volt.

A magyar csapat játéka is elismerésre méltó volt. Különösen fellelkesí­tette a csapatot az első perczekben elért eredmény. A csapat, mely javarészt a BTC játékosaiból volt összeállí­tva, sokat támadott, s támadását siker is koronázta. A két gólt a játék első és utolsó negyedórájában érték el a magyarok. Mindkettőt szép védhetetlen lövéssel juttatták az angolok hálójába.

A hétköznap daczára nagyszámú közönség töltötte meg a millenáris pálya tribünjeit. A helyet az angolok választják. így természetesen a nappal szemben levő oldalon kezdi a játékot a magyar csapat. Az angolok mindjárt támadnak s Domonkosnak már a 3-ik perczben védenie kell. E támadás után a magyar csapat is lendületbe jön s alig néhány percz után a közönség örömkiáltásai között berúgja a vezető gólt (Korda révén) az angol kapuba. Újra felállás után az angolok támadnak, Korody is lő a kapura, mit a kapuvéd jól kiment. A játéktér közepén folyik a játék, hol egyik, hol másik fél látszik fölényben lenni. A magyarok csatársora igen ügyesen játszik. Korodi lövése a kapus kezében akad meg, Rónai labdája a kapuléczre pattan, majd Korodi lövése ismét a kapu mellé jut. Az angolok szép játékkal keresztülvitt támadása meghozza a kiegyenlí­tő gólt (27. p) a bal összekötő (Picken) lövése révén. Alig néhány percz múlva (30. p.) Meredith czenterezése után, mit Domonkos kivédett, Duckworth lövését kénytelen a kapus beengedni. 4 percz múlva Picken révén a harmadik gól jut a magyar kapuba. A félidő végén újból a magyarok támadnak.

A második félidőben M. U. kezd. Korody lefut, de a labdát a kapus könnyen védi. Majd Molnár III. kerül lövésre, de a kapus ezt is védi. A 4. perczben az angolok kornerhez jutnak, mely a negyedik góljukat eredményezi. Néhány percz múlva a magyarok jutnak két eredménytelen korner rúgáshoz. Domonkos két lövést szépen véd. Rónai ismét lefut; beadását Moger kivédi. Az első negyedóra befejeztével (15.p) az angolok 5-ik góljukat rúgják. A biró mindkét fél kárára több szabadrúgást í­tél, de gól csak az utolsóból lett, midőn az angol hátvédről visszapattanó labdát Rónai a kapuba rúgja (28. p.). Uj felállás után a 38-ik perczben Meredith beadása révén a hatodik gólt éri el az angol csapat. Ez után nem sokára — a játékidő eltelte előtt — jelzi a játék végét: Szüsz Hugó (MTK) biró.

Csapatösszeállí­tások:

M. U.: Moger — Roberts, Stacey — Donowe, Thonysson, Bell — Meredith, Bannister, Duckworth, Picken, Wall

Magyar komb.: Domonkos — Révész, Szendrő — Ficzere, Simon, Kovács — Rónai, Korda, Korody, Késmárky, Molnár III.

(Sport-Világ, 1908. május 31.)

5 hozzászólás a(z) 1908.V.22. BTC, FTC, MTK kombinált – Manchester United 2:6 bejegyzéshez

  • Valószí­nűleg tényleg kisebb vagyon lehetett akkoriban, mert a ’60-as évek elején azt í­rta a “Labdarúgás”, hogy azért nem szerződnek világklasszisok Angliába, mert ott max. HETI 20 font (!!!) a fizetési sapka -salary cap … mí­g a Real Madridnál AKÁR heti 90 fontot (!!!) is kereshetnek a LEGNAGYOBB sztárok … Ja, és 1908-1960 között azért a font is sokat devalválódott … nem vagyok közgazdász, és nem is értek hozzá, de szerintem 1908-ban 250 fontért házat lehetett venni egy nagyvárosban … kb., mint ma 250 000 font, gondolom én …

    • Valahol olvastam, hogy a Fradi első angliai portyáján (1912) a kiválóan játszó Payer Imrének -talán a Tottenham?- profi szerződést ajánlott, akkoriban csillagászatinak számí­tó heti 3 fontos (!) fizetéssel … jó pénz lehetett a font 😛 … Visszautasí­totta … akkoriban (a “szí­ntiszta” ál-amatőr korszakban) többet ért egy klub által biztosí­tott nyugdí­jas állás)

    • “A mai kor. prof. játékosait más szellem hatja át, mint azokat, amely 8—9 évvel azelőtt Magyarországon megjelentek. Az angol Football Association működésének hatása már mutatkozik. A pénz és ismét a pénz a jelszó, s ennek mindent feláldozunk. Tönkretették azt a régi, egészséges sport-szellemet, amely Anglia évszázados football-sportját az egészséges fejlődés következménye gyanánt az amatőr-sportból kifolyólag áthatotta. Magát a football-játékot is kiforgatták eredeti valójából. ” -- írták 1908-ban (!!!!)

      • Ekkortájt kezdett megjelenni a politika a sport-tudósí­tásokban. Egy-egy nemzetközi meccsnél (főleg az osztrákok ellen) szinte alig esik szó a meccsen történtekről, de azért nem ez a jellemző.
        Egyébként a “meccs hőse” Rónai Zoltán az FTC jobbszélsője, aki gólt rúgott az angoloknak, majd pár hét múlva Anglia ellen is beválogatták a nemzeti csapatba.

  • “Dalton fedezetjátékos csodálatos hidegvérrel dolgozik; elsőrangú szerepléséért az idén csapatától 250 font külön jutalmat kapott.”
    Atyaég, mekkora pénz lehetett ez AKKOR! Ma egy PL-ben játszó sztár fogmosás vagy xarás közben többet keres … 😀
    Persze, azóta a font (Pound) is sokat veszí­tett a vásárlóerejéből …. 😛

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ