1913.II.9. FTC – TTC 11:0 (edzőmérkőzés)

PH-19130209

Egy héttel a szezón előtt. Február 16-ára sorsolta ki a. MLSz. az első bajnoki mérkőzéseket. A téli időjárás, amilyen nehezen indult, éppen olyan erősen tartja magát és igy nagyon valószí­nű, hogy a hivatalos szezon első napján nem lesz minden pálya használható állapotban, a mérkőzések egy része tehát előreláthatólag elmarad. Ezt a való szinüséget még az a körülmény is megerősí­ti, hogy néhány pálya — köztük a millenáris — a téli időben jégpályának volt átalakí­tva, a Népsziget pedig még mindig katonai őrizet alatt áll.

A kedvezőtlen időjárás és az ebből származó rossz pályaviszonyok miatt a csapatok sem folytathattak szezón előtti traininget, amire pedig a legtöbbnek már csak azért is szüksége lett volna, hogy az első mérkőzésekre embereinek formájával tisztában legyen és kellő időben megtalálja a helyes összeállí­tást. Bizonyára érdekelni fogja olvasóinkat, hogy első osztályú csapataink milyen összeállí­tásban kezdik el a tavaszi szezont.

FTC. Teljesen azzal a csapattal fog szerepelni, mint őszszel, egyedül Payer játéka kétséges, akit behí­vtak katonáékhoz és igy nem bizonyos, hogy minden vasárnap hazautazhat. A csapat tehát a következő lesz: Ungár — Rumbold, Payer — Weinber, Bródy, Blum —  Weisz, Tóth, Pataki, Schlosser, Borbás.

(Sportvilág, 1913. február 10.)

1913. február 9., –:–, Üllői út, FTC – TTC 11:0 (7:0)
vezette: Schubert M. Ferenc
nézőszám: 4 000
FTC: Ungár — Rumbold, Rigell — Weinber, Bródy, Blum — Weisz F., Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Koródy II.
TTC: Braun — Hegyi, Elefánt — Katona, Kapossy, Vágó — Maly, Recht, Menczer, Fekete, Pach
Gól: Pataky (5), Rumbold, Schlosser (2), Koródy II., Tóth-Potya, Bródy

FTC II — Attila SE 12:0. Bí­ró: Gerő.

(Sporthí­rlap, 1913. február 10.)

SV-19130210-07-19130209

SH-19130210-07-19130209

Egy hozzászólás a(z) 11101111001ejegyzéshez

  • A TTC összeállí­tása: Beimel -- Hegyi, Bakos -- Katona, Kaposi, Vágó -- Recht, Payer II., Mencer, Fekete, Pach (SH19130120)

    TTC. Payer kivételével megmarad az őszi összeállí­tás. Az átigazolás alatt álló Bakos és Hegyi részt vesznek a mérkőzéseken és kilátás van rá, hogy Friedmann, a Vermiglióban katonáskodó fedezet, Budapestre kerül, mely esetben Katona helyét ö foglalja el. Összeállí­tás: Beimel, — Hegyi, Bakos, — Katona, Kaposy, Vágó, — Maly, Recht, Menczer, Fekete, Pach. (SV19130210)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ