1926/27 – A profizmus első éve

Tíz csapattal, köztük két vidéki egyesülettel (a szombathelyi Sabaria és a Szegedi Bástya) indult az első profi szezon.

Igazolások:

A játékosok csak lassan tértek haza külföldről. Aránylag még az FTC profi csapata bontakozott ki a legszerencsésebben.

Hazatért és újra a zöld-fehér színeket öltötte fel az immár 37 éves Schlosser Imre, aki eddig külföldön edzősködött is, játszott is. Ide szerződött le az Olaszországból hazatért Horváth, a BTC egykori „Káposztája”. Mindezeknél nagyobb nyereséget jelentett az egykori II. osztályú válogatott Bukovi Már­ton hazatérése és leszerződése. Itt kötött ki Rázsó is, aki szintén Ékszerész-játékos volt egykor. Az Üllői-útiak méltán vártak sokat belsőhármasuktól, amelynek közép­csatára a II. osztály gólkirálya, Dán lett volna, mellette jobbról az amatőrségét fenntartó Pataki, balról Schlosser. Most szerződtetett először hivatásos edzőt az FTC, Tóth- Potya István személyében, aki a nyáron hagyott fel aktív játékos pályafutásával.

Az előző szezonban pályára lépett játékosok közül: Pócz, Wilheim, Kevitzky, Nikolsburger, Kelemen R,. Ruprich, Lyka I., Takács I. Lajos, Palcsek, Varga II., György, Matkovich, Mácsai, Varga I. és Héger nevével már nem találkozunk.

Az ellenfelek:

A Ferencváros első ellenfele a 33FC-ből alakult, eleinte Budai 33-ak néven (később Budai 11) szereplő profi tár­saság lett, születése pillanatától fogva a kisprofik minta­képe. A Budai 33 mindent megtett, hogy kisegylet létére nagy csapata legyen. Szinte szőröstül-bőröstül magába ol­vasztotta, elnyelte a legtehetségesebb peremvárosi egye­sületet, a BRSC-t. Ez a csapat az 1925/26-os III. osztály Kárpáti csoportjában úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy 107 gólt lőtt.

Nagy figyelem fordult a Sabaria felé, hiszen a szom­bathelyieknél jobb vidéki csapat még nem szerepelt Magyarországon! Holzbauerék tetszetős, okos és mégis len­dületes futballt játszottak, le is győzték a Kispestet az Üllői úti bemutatkozó mérkőzésükön 4:1-re. Csapatuk lé­nyegében semmit sem változott összetételében.

Az Újpest csapata sem sokban tért el az amatőr UTE utolsó évi összetételétől. Amiben azonban eltért, sokat je­lentett. Megszerezte a BTC-től a fáradhatatlan Borsányit, majd hamarosan még a TTC-től a ravasz P. Sza­bót. Az első fordulóban a Vasassal csaptak össze és győzték le őket 2:1-re.

 

A Vasas csapatában rúgta a labdát Puskás Öcsi papája, Purczeld valamint a Sabaria elleni meccsen lábtörést szenvedő Takács II. József. Egy esztendővel Orth (aki ekkortájt tér vissza a Hungáriába) balesete után a legnagyobb jö­vőjű belső csatár szenvedett lábtörést! Szerencsére ez a törés nem bizonyult komplikáltnak, a láb teljesen rend­bejött és Takács II. gyors felépülés után nagyobb futbal­lista lett, mint valaha is volt. Március 6-án már felépülve játszott is, június 12-én pedig remekelt azon a bizonyos 13:1-es magyar—francia mérkőzésen, ahol Orth is visszatért a válogatottba.

Az első vidéki mérkőzésre Szombathelyen került sor, ahol a hazaiak egyetlen góllal győztek az Újpest ellen. Diadalmasan vívta meg első otthoni mérkőzését a másik vidéki csapat, a szegedi Bástya is. 4:2-re győzték le a Nemzetit.

Az őszi szezon:

1926. augusztus 29-én rendezték a magyar futballban az első profi bajnoki mérkőzést. A Ferencváros a Budai 33 ellen lépett pályára (6:2) a Hungária úton. Ahogy a lapok írták:

A Ferencváros FC a régi dicsőségteljes FTC, a babonás zöld-fehér színek kötelezettségé­vel indul el az új útra. A régi bajnokságok légiója, a nemzetközi sikerek kifogyhatatlan sora, a legutóbbi amatőr-bajnokság kötelezik őt és kö­telezi egy kerület, mely az ország fővárosában szívének minden dobbanásá­val össze van forrva vele.

A 20 ezer főnyi érdeklődő tömeg, amely már délután 2 órakor ellepte a Hungária úti pálya tribünjeit, nem csalatkozott reményeiben. A profifutball bajnoki premierje minden meccslátogatót kielégített. A nyújtott sport olyan volt, amilyenre már régen vár az utóbbi időben sokat csalatkozott közönség. A Ferencváros bemutatkozása jól sikerült. Az első félidőben ugyan hiányzott a csapatból az egység, nem voltak átgondolt akciók, de a II. félidőben a zöld-fehér csapat minden dicséretet megérdemlő, nagyszerű lendülettel ütött rajta megzavart ellenfelén. A nagy gólarány a zöld-fehér csatársor nagy akcióképessége mellett szól ugyan, de a mérkőzés sorsát mégsem ez döntötte el a Ferencváros javára, hanem inkább az, hogy a budaiak védelme nem játszotta ki a remélt biztos formát, nagyon gyengélkedett.

A Ferencváros első „profi gólját” a 13. percben Steczovits szerezte:

Rázsó átmegy Erdélyin, Steczovitshoz tolja a labdát, aki nyugodtan a jobb sa­rokba plasszíroz.

Volt még a meccsen két kiállítás – Takács I. Gézát a 38. percben „feleselésért” küldte le Zsarnóczay bíró, míg a Budai 11-ből Oláh mehetett korábban az öltözőbe, amiért mindketten pénzbüntetést kaptak. Volt 11-es, amelyet Schlosser értékesített, a végén pedig egy Kohut-bombagól. A magyarországi profizmus első két bajnoki pontját így a Ferencváros szerezte meg.

Szeptember 5.-én vívta első találkozóját az amatőr csapat is. A bemutatkozás nem a legjobban sikerült: BEAC—FTC 4:0. Az amatőr mérkőzéseket többnyire a profi találkozók előtt rendezték ilyenkor ugyanis a proficsapat fizette az amatőrök szerelési és bérleti díját.

A proficsapat sem tudta megnyerni a Nemzeti elleni mérkőzését (3:3), így az első Üllői úti profi győzelemre még várni kellett.

Három nap múlva érdekes mérkőzésre került sor. A Ferencváros kihívta az Újpest csapatát egy mérkőzésre és a

Ferencváros gavalléros elnöke 11 dí­szített ezüstérmet ajánlott fel a győztes csapat játékosainak. Az Újpest azon­nal kiegyenlített: Aschner Lipót, az Újpest elnöke viszont értékes serleget ígért a győztes együttesnek. Az első profi trófea így fokozottabb lelkese­déssel küldte harcba a két nagyszerű csapatot.

A találkozóra a Hungária úti pályán, a Bilbao—Hungária előmérkőzéseként került sor. Nem a szokásos barátságos mérkőzés volt ez, mert a csa­patok beleadtak apait-anyait. Az újpestiek még többet is adtak, négy gólt rúgtak a Fradi kapujába, amit csak kettővel sikerült viszonozni. Az újpesti serleg az ezüstérmekkel a lila-fehérekhez került.

Szeptember 12.-én a Nemzeti Sport ezüstserlegéért mérkőzött meg a Hungária és a Ferencváros:

Ez a mérkőzés, a Nemzeti Sport ezüstserlegéért folyt, nagy zavarból se­gítette ki a rendező egyesületeket, akik erre a napra a Beogradski csapatát akarták vendégül látni, mely azonban közbejött akadályok miatt elmaradt. Alig állott egy nap az egyesületek rendelkezésére, hogy ezt az alkalmi Fe­rencváros—Hungária mérkőzést publikálják, de rövid 24 óra is elegendő volt arra, hogy a főváros sportközönségét, alarmírozza és mire a bíró sípjába fújt és a csapatok a pályára kivonultak, mintegy tizenkétezer néző feszült érdek­lődése irányult az üllői úti pálya futballterületére.

Az első félidőben csak a Ferencvároson látszott meg a komoly igyekezet a mérkőzés megnyerésére és ebben a félidőben a zöld-fehér csapat olyan lendülettel szállt a küzdelembe, hogy a Hungária meginogni látszó védelmét elsöpréssel fenyegette. Ennek a nagy lendületnek meg is volt az eredménye. Mert mielőtt még a Hungária az őt szorosan átfogó támadások súlya alól felocsúdhatott volna, már két gól terhelte az indiszponáltan védő Kropacsek hálóját. De még ez a két gól előny sem volt elég ahhoz, hogy a Hungáriát letargiájából felrázza és bizony a kék-fehér hívők ezrei szorongva gondoltak a mérkőzés végkimenetelére.

De jött a második félidő, amely mindent jóvátett, amit a Hungária az első félidőben elmulasztott. Mintha két különböző csapat játszotta volna a két félidőt, a Hungáriára rá sem lehetett ismerni. Tüzes, eleven csatárjáték vezette be ezt a félidőt és a meginduló rohamok a Ferencváros kapuja ellen csak nem akartak szünetelni. A Ferencvárost felőrölte a Hungária lendülete és pompás halfsora, és biztos védelme megtört a Hungária támadásainak súlya alatt.

A Ferencváros 2:0-ás vezetése ellenére is elveszítette a mérkőzést. Egy héten belül ez volt a második 4:2-es vereség.

Szeptember 22-én az amatőrök is megszerezték az első győzelmüket a hétközi mérkőzésen. Mindössze párszáz néző láthatta az Üllői úton, ahogy Deák II. a 20. percben megszerezte a csapat vezető találatát. A vége: FTC – 33 FC 2:0.

Szeptember utolsó játéknapján a III. Kerület volt a következő ellenfél a bajnokságban. Ekkor megszületett az első siker (5:0), amelyet ötezer ember látott a helyszínen.

A két egyesület szombati vállalkozása kitűnően sikerült, a hétköznap dacára is 5.000 ember gyűlt össze a nézőtéren, és – főleg a Fradi-párti része – meg is volt elégedve a nyújtott sporttal. A Ferencváros fölénye­sen győzött, de a játék képe alapján ezt a nagy győzelmet nem érdemel­te meg. A tartalékos csatársorban a 37 éves Slózi csökkent gyorsasága dacára is a legnagyobb klasszist jelentette. Minden passza megfontolt, már maga is akció. Ahogy a tribünön mondták: Ezekből a passzokból megél egy egész csapat.

A Nemzeti Sport így zárta tudósítását a nem túl izgalmas meccsről:

Slózi vezet mintaakciót, de azután Steczovits lövése a felhőket karcolja. Most már beáll az alkony, s a játék ellangyosodik, Slózi, majd Rázsó produkálja magát, mint egy­helyben cselező fenomén. Eredményre már egyik csapat sem törekszik. Minek is? Vége.

Október 3.-án a Megyeri úton került sor az Újpest – Ferencváros mérkőzésre:

Méltó keretek között találkozott a két nagy rivális. Az újpesti „Teknő” körül — ahogy a stadiont nevezik — tömött sorokban tarkállott a sok ezer néző, mely nem bánta meg, hogy meccset nézni Újpestre vándorolt. Állóhelyem van!, ülőhelyet adok. A nagy keresetnélküliségben jó üzletnek ígérkezett a jegyspekuláció. A közönség vásárolta is a zugárusok áruját. A felár nem volt sok. Szívesen megadták, hogy a pénztár előtti ácsorgást elkerülhessék.

Két nagy ellenfél nagyszerű küzdelme volt a mérkőzés, melynek főleg az első félideje bővelkedett szépségekben, s volt heves iramú. Szünet után alábbhagyott a tempó, s a finisre inkább az Újpestnek maradt ereje. Ered­ményt azonban a finis sem hozott, ahogy gól nélkül telt el az addig tartó játékidő is. S ezt az eredményt, a gólnélküli döntetlent a játék alapján még akkor is igazságosnak kell tartanunk, ha tudjuk, hogy Ivancsics bíró egy minden kétségen felül álló tizenegyest sem adott meg a Ferencvárosnak. A jobb csapat a Ferencváros együttese volt. Többet támadott és a mezőnyben fölényesebben dolgozott. Az újpesti védelem, s a ferencvárosi halfsor mér­kőzése volt a gólnélküli játék.

Az Újpest elleni idegenbeli döntetlen után a Hungária néven szereplő MTK vendégeskedett a zöld-­fehéreknél. Az első „profi örökrangadón” nagy feltűnést keltett a Ferencváros gyönyörű új felszerelése, a békebeli    viszonyokra emlékeztető selyemdresszek. A Fradi legújabb mezeit Kertész II. Vilmos szállította, aki az MTK sokszoros válogatott játékosa volt, és civilben egy sportszerüzlet tulajdonosa.

 

 

 

Ami magát a szakadó esőben lejátszott mérkőzést illeti: a kék-fehérek már 2:0-ra vezettek, de a Ferencváros egyenlíteni tudott.

Húsz perc leforgása alatt történt úgyszólván minden ezen a meccsen. Ezen az időn belül lőtte a két első gólt a kék-fehér csapat és a sok Hun­gária néző ugyancsak kiélte magát az örömmámorban. Kalapok, ernyők, ka­rok lóbálództak a levegőben és boldogan égő arcok ragyogtak egymásra. A Ferencváros hívői persze szomorúan bámultak bele a felhős ködbe: az el­len lendülete lesújtotta őket és szinte belenyugodni látszottak a vereségbe. Nem úgy a csapat, amely két gól hátránya dacára is elementáris erővel fe­küdt bele a küzdelembe, hogy szépítsen az eredményen és mikor ez megtörtént, hogy egalizáljon. S hogy ez is sikerült, hát a boldog ferencvárosia­kon volt a sor. Most ők ölelték egymást, ők úsztak a boldogságban és ők kiáltották rekedtté magukat. Egy kis költői túlzással azt lehetne mondani, hogy minden ebben a históriai 20 percben történt. Ezután mindkét csapat vigyázott arra, hogy ha már 2:2, hát valahogy ki ne kapjon. A közönség ér­zelmeiben osztozkodott a bőrig ázott játékosokkal, mindenki azért drukkolt, hogy valahogy az ellenfél ne lőjje a meccs ötödik gólját, mert ezt már ki­egyenlíteni aligha sikerült volna. A két örök rivális harca tehát ezúttal va­lami egész különös élmény volt és a végén mindenki meg volt elégedve. Já­tékosok, vezetők és a közönség egyaránt.

Pataki Mihály, a Fradi csapatkapitánya:

- Véleményem sze­rint a mérkőzés erkölcsi győztesei mi vagyunk, hiszen 2 : 0-ra vezető ellenfél ellen kiegyenlíteni tudni, hatalmas teljesít­mény. Nagy kár, hogy a szakadó eső elrontotta ezt a szépnek ígérkező mérkőzést.

A Ferencvárosnak ez már a harmadik döntetlenje volt, de így is egy pont­tal vezetett a második helyen álló Újpest előtt. A Fradi csatasora egyébként 10 góllal lőtt többet az újpestieknél, és 8 góllal többet a Hungária csatárainál!

Korábban a budapesti csapatok nem szerepeltek vidéken, de a profizmus bevezetésével ez is megváltozott. Így a következő fordulóra is jutott egy sporttörténelmi elsőség: október 17-én játszotta első vidéki bajnoki meccsét Fradi. Az újszegedi pályán mintegy 3.000 néző előtt a város Bástya néven szereplő csapata volt az ellenfél, és bár Pataki megszerezte a vezetést, a hazaiak három góllal válaszoltak.

Október második felétől három nemzetközi mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros. Kohuték 2:2-es döntetlent értek el a Vienna ellen, majd a Temesvári Kinizsi csapatát 3:2-re, a Rapidot 4:1 arányban győzték le.

A bajnoki menetelés közben jutott idő arra is, hogy a ferencvárosiak megünnepeljék az egykori kiváló fedezet, Bródy Sándor 25 éves klubtagságát. A régi FTC és a legutóbbi bajnokcsapat 2×15 perces meccset játszott egymással, természetesen Bródy részvé­telével. A két csapatban csupa ismert „márkás” név.

Az öregek csapata: Fritz — Hungler I., Kiss B. — Blum, Bródy, Gorszky — Koltai, Tóth, Paiaki, Schlosser, Weisz

A fiatalok: Huber — Takács I., Hungler II. — Furmann, Müller dr., Száger — Földes, Kalmár, Steczovits, Sándor, Kohut

Az első negyedórában Slózi az öregeket juttatja vezetéshez, míg a II. „félidőben” Kalmár Jenő lövéséből megszületett az egyenlítés, az „összecsapás” 1:1 -es öntetlennel zárult.

Este a klubházban 100 terítékes banketten ünnepelték tovább az „öreg” Bródyt. Maillinger Béla köszöntötte, majd átnyújtotta a klub márványlapra erősített plakettjét. Bródy Sándor viszonzásul a saját arcképét ábrázoló plakettet adta át valamennyi résztvevőnek.

Az őszi idény hátralévő mérkőzésein aztán úgy győzött a Ferencváros, hogy még gólt sem kapott. A Vasas elleni találkozóról így írt a tudósító:

Az első félidőben egyenesen szenzációs volt a Ferencváros játéka, valósággal tökéleteset nyújtott, és ha történetesen szerencséje van, ebben a félidőben 6-7 góllal terhelhette volna meg a vasasok hálóját. A második félidőben azonban a fedezetsor teljesen kifulladt, ami azután maga után vonta az egész csapat visszaesését, s a játék második fele messze elmaradt az első klasszisától.

A Kispest elleni találkozót, ha nehezen is, de a 65. percben szerzett góllal megnyerték Kohuték:

Furmann magas labdát vág át a baloldalon, a Dán által zavart Saguly  fejéről a labda magasan felugrik, a bekkek mögé kerül és a jó startot vett Kohut kapásból belövi a kapuba.

A Ferencváros győzelemmel fejezte be őszi bajnoki szereplését. Az Üllői úton 2:0-ra győzött csapatunk a Sabaria ellen. Érdekesség, hogy a két gól három perc alatt született.

Zárásként a kupában is továbbjutottunk. 2:1-re győztük le a miskolci Attila csapatát (az amatőr csapatunk korábban a Kaposvárott lejátszott mérkőzésen szenvedett vereséget: Somogy—FTC 2:0. Amatőrjeinknek nem sok esélye volt, különösen, hogy Bednárt és Hungler I.-et a játékvezető kiállította.)

Az élen álló Ferencváros őszi szereplése után ter­mészetesen kedvező volt a sajtóvisszhang:

A szervezés munkáját legsikere­sebben a Ferencváros oldotta meg. Proficsapata törzsét a legutolsó amatőr-bajnokság győzteseiből alapozta meg, akikhez szerencsés kézzel választotta a kiegészítést. Visszahódította soraiba külföldön szerepelt régi glóriás harco­sait is és ilyenképpen, olyan egységes együttest alkotott, mely magába foglalja a békebeli FTC minden erényét, a régi lelkesedést, a zöld-fehér színek­hez való törhetetlen ragaszkodást, a lelkes győzni akarást, tehát a biztos utat az elsőséghez. Ez a felkészültség, és ezek a ragyogó tulajdonságok aztán a zászló alá szólították a kerület polgárságát is, amely megértő szere­tettel sietett a nagy idők nagy diadalainak visszavarázsolásából a maga ré­szét, áldozatkészségét kivenni.

Szigeti Imre is elégedetten jellemezte fiai hozzáállását:

Csapatunknál nagy súlyt helyezünk az emberi magatartásra és az abszolút fair modorra. Eme tulajdonságok hiányában egyetlen játékos sem lehet tagja a ferencvá­rosi legénységnek. Meg kell még említenem a barátságot és a lelki harmó­niát, amely egységessé kovácsolta a csapatot. Minden sportbéli sikerünknek ez a legfőbb titka. Ezért bízom abban, hogy az utolsó amatőr és az első professzionalista bajnokságnak a zöld-fehér színek képviselői lesznek a győz­tesei. Ami a Ferencváros törhetetlen erejének a legszebb bizonyítéka lenne.

Márpedig Szigeti Imre nem szokott a levegőbe beszélni …

A magyar válogatott 1926 évi mérkőzéseiről bővebben.

Nagy Béla és Hoppe László írásainak felhasználásával

Előző rész: 1926 nyár – Következő rész: 1926/27 tél