1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus

Franciaország, 1938. június eleje. A kezdődő nyári meleg selymesen öleli át a Champs-Élysées dús fái alatt megpihenő vásárlókat, akik szinte rászabadultak a ruhakölteményeket áruló üzletre, ahol ezekben a napokban “kifordult” magából a divat. A ruhák anyaga a megszokott szürke és kék alapoktól eltérően a világos színekre változott, élénk színű csikózással vegyítve azt. De nem csak a világ leggyönyörűbb sugárútja kelt életre a kezdődő júniusi melegben, hanem a Montmarte is, ahol a Sacré-Coeur előtti lépcsőn a gyönyörű kilátás mellett zenészek és festők népesítik be a teret, ahonnan egész Párizs a lábunk előtt hever, de ahonnan nem lehetett látni azt a helyet, ahol nagyon sokan a nézelődők közül pályára akartak lépni 1938. június 19-én. A Yves-du-Manoir Olimpiai Stadiont Párizs külvárosában építették és már az 1924-s nyári olimpiának is fő helyszíne volt és amit az 1938-s labdarúgó világbajnokságra bővítettek ki 60 ezresre. Tizenöt nemzet játékosai reménykedtek abban, hogy a döntőben őket köszöntik majd, hogy tiszteletükre játsszák el a himnuszokat. De vajon melyik két csapatnak sikerült odáig eljutnia?

1938 közepén még csak sejteni lehetett, hogy a labdarúgó világbajnokság a II. világháború előtti utolsó jelentős sportesemény lesz, mely bár békésen zajlott le (kivéve talán a “A bordeaux-i mészárlás-t”, de erről majd később), de már nem tudta kivonni magát az egyre fokozódó és a reménytelenségbe és borzalomba kergető európai politikai helyzetből. Spanyolországban már dúlt a polgárháború, emiatt a spanyolok már el sem indultak a selejtezőkön. Ez volt az első eset, hogy egy ország a háború miatt mondta volna le az indulást. Ausztria sem járt sokkal jobban, hiszen őket meg az Anschluss tartotta távol Franciaországból, miután 1938 márciusában a Wehrmacht bevonult Bécsbe és Ausztria a Harmadik Birodalom részévé vált. Néhány osztrák játékosnak még megadatott, hogy a német válogatott tagjaként pályára léphessen a VB-n. Ugyanez Uruguay és Argentína számára nem adatott meg, ők egyszerűen megsértődtek és azért maradtak távol a VB-től. Volt egy megállapodás a FIFA tagországai között, miszerint a négyévenkénti tornákat Dél-Amerika és Európa felváltva rendezi. Ezen logikai vonalon elindulva, az új kontinens következett volna az olasz rendezés után, Argentína bele is élte magát, hogy ők lesznek a következő házigazdák, de a FIFA francia elnökének egy sokkal hazafiasabb ötlete támadt: a VB legyen Franciaországban, amit az európai államok lelkesen támogatták (az élén Németországgal és Olaszországgal).

A lelkes támogatás mögött az egyre erősödő fasiszta mozgalmak álltak. Mussolini Olaszországa és Hitler Németországa 1938 nyarán már nem elégedett meg az országaikban megszerzett hatalommal, már sokkal többet akartak. Ennek a gyilkos gépezetnek az egyik legfontosabb eszköze a propaganda volt, gondoljunk csak az 1936-s berlini olimpiára, ahol a németek szerezték a legtöbb aranyérmet és az olaszok is az előkelő negyedik helyen végeztek az éremtáblázaton. De ne dugjuk homokba a fejünket, hiszen a 6 Fradistával elutazó magyar válogatott már úton volt, amikor május 29-én hazánkban elfogadták az első zsidótörvényt.

1938 Párizsát mégsem a kezdődő borzalmak rémképe lepte át. Az üzletek előtt szinte sorban álltak az emberek, a mozik is megteltek, és akik beültek a Zola regényéből készült „Állat az emberben” című filmre, azok egy életre megtanulták azt, amire néhány év múlva már saját sorsukon keresztül kellett megtapasztalniuk. Jean Renoir rendezése egy olyan békésnek tűnő mozdonyvezetőről szól (Jane Gabin zseniális alakításában) akire olyan ölési kényszerek szabadulnak, mely során teljesen kivetkőzik emberi mivoltából és mely nem csak saját maga, de az örök szerelem pusztulását is elhozza számára. 1938 júniusában a történet csak egy nagyszerű regény filmvászonra álmodása volt, a nézők nem gondolták, hogy az a személyiség, akit Gabin alakít, már köztük él és egy év múlva már el is szabadul benne a második világháború minden borzalma.

A franciaországi vébére utazó 6 Fradista szemei előtt a Párizs felé vezető úton még nem a várható jövőkép, hanem a döntőig vezető út futhatott végig. A sok visszalépés miatt csupán egyetlen selejtező mérkőzést kellett játszanunk, 1938. március 25-én, a Hungária körúton. A végig zuhogó esőben a magyar válogatott “gólzuhataggal” árasztotta el Görögországot. A 11:1-s kiütéses győzelemmel végződő találkozón Háda, Korányi, és Lázár képviselte a zöld-fehér színeket, mellyel meg is nyílt az egyenes út Párizsig.

Vajon milyen reményekkel utaztunk Franciaországba?

Azt a Ferencváros dicsőséges múltjából jól tudjuk, hogy a harmincas évek számtalan sikert hoztak a zöld-fehér színek szerelmeseinek és nem csak a hazai bajnokságokban. 1928-ban és 1937-ben megnyertük a Közép-európai kupát, mely akkor a legjelentősebb európai kupának számított. Ráadásul az 1937-s, Lazio elleni kettős győzelem már előre vetítette a következő év labdarúgó világbajnokságának “visszavágóját”, mely nem csak az olasz-magyarban, hanem az akkori európai labdarúgás két kiváló játékosának, Sárosi György doktornak és Silvo Piolának az összecsapásában teljesedett ki.

Ahhoz, hogy a várva várt “nagy találkozás” újra létrejöjjön, mindkét válogatottnak a döntőbe kellett jutnia. És mikor 1938. június 4-én Sárosi Gyurkáék leküzdették a Montmarte 234 lépcsőjét és elébük tárult az esti fénypompában úszó Párizs, biztos eljátszottak azzal a gondolattal, hogy milyen jó is lenne két hét múlva nem itt, hanem a dobogó legfelső fokán állni a világbajnokság döntője után. Talán ha az álmok valóra váltak volna, a magyar labdarúgás sem feledkezik el erről a világbajnokságról.

Mert igenis az 1938-s VB, az ott szerzett ezüstéremmel, a nyolc Ferencvárosi játékossal (Háda, Korányi, Lázár, Polgár, Toldi, Sárosi I. továbbá két tartalék Sárosi III., Bíró Dani), valamint Turay-val aki ekkor már a Hungária játékosa volt, Kohut-tal, aki az Olimpique Marseille balszélsőjeként érkezett a VB-re, és a hat gólt szerző újpesti Zsengellérrel az idők folyamán a feledés homályába veszett. Ehhez nagyban hozzájárul az 1954-s aranycsapat VB ezüstje, mely mindig is szebben csillogott, mint az 1938-s. Természetesen nem akarunk pálcát törni és nem is akarunk összehasonlítani.

Csak emlékezni egy méltatlanul elfeledett, az idén 75 éves világbajnoki ezüstre.

(következik: Hat gól a nyitányon)

5 hozzászólás a(z) 1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus bejegyzéshez

  • A magyar válogatott legnagyobb sikerei (szerintem):

    1-2. a két VB ezüst
    3. az EB bronz
    4. az EB 4.helyünk
    5-7. a három olimpiai bajnoki cím

    Utána lehet említeni a 8 közé jutást a ’66-os vébén, a további olimpiai érmeinket, stb.

    Na most ezekhez képest mi is a Magyar Labdarúgás Napja?
    A 6:3 évfordulója, ami fantasztikus meccs volt, remek teljesítmény, minden tiszteletet megérdemel.
    De akkor is BARÁTSÁGOS meccs volt, nem tétmérkőzés!

    És kb 20x, 50x annyit foglalkoznak vele, mint a többivel, kivéve 1954-et.

  • Kedves L.I. alias kispufi!

    Mindent pontosan tudsz!
    Gyetvai Laci bácsi tagja volt a huszonkettes keretnek, ám -- költségkímélés stb. -- csak tizennyolc játékos utazott. Így maradt itthon Sárosi III Béla is, aki május végén meg is betegedett (nem azért, mert itthon hagyták). Eredetileg Titkos mellett a másik balszélső Gyetvai lett volna, aztán rájöttek, ott a Kohut, aki jól is játszik, nem kerül pénzbe az utaztatása, ráadásul a hely- és nyelvismerete révén segíteni is tud a csapatnak.
    Laci bácsi valóban 1938 decemberében -- a döntőt követő első válogatott meccsen! -- Skóciában játszott először a nemzeti tizenegyben. Emlékeit -- röviden -- elmondta a Zöld és Fehér 2012 decemberi számában is.

    N. Pál József

  • Uraim, hálás köszönet. Tiszteletre méltó, fontos vállalkozás. Nekünk, fradistáknak pedig “testhezállóbb” is, mint 1954. És ne felejtsük el, hogy a ma is köztünk élő Gyetvai Laci bácsi -- Isten éltesse még sokáig -- játékostársa volt ezeknek a hősöknek, sőt, ha jól tudom, még a vébé évének végén be is mutatkozott a válogatottban (mintha olyasmi is rémlene, hogy ha a már-már veterán és évek óta messze játszó -- a kor viszonyait tekintve a szemek elől eltűntnek mondható -- Kohutot nem reaktiválják a válogatott számára a Marseille-ből érkező hírek alapján, akkor Laci bácsi is kerettag, 19 és fél évesen -- na nem mintha Vilink szégyent vallott volna). Talán fel is lehetne idéztetni az emlékeit.

  • Kedves Mihály!
    Köszönjük az észrevételét. A címen mi is sokat gondolkodtunk, de az elmúlt évek tapasztalata, kutatása azt bizonyítja, hogy sajnálatos módon igenis nagyon keveset foglalkoznak az 1938-s VB ezüstéremmel. Nézzen csak szét a ma reggeli híradásokban, látogasson el a sportoldalakra, nem nagyon emlékeznek meg a 75 évvel ezelőtti VB kezdetéről. Abban is biztos vagyok, ha most felmérést készítenének arról, hogy a magyar válogatott melyik évben nyert VB ezüstöt (1938 -- 1954) a legtöbben csak az 1954-t jelölnék meg. Szerkesztőségünk éppen ezért vállalkozott egy olyan összeállításra mely talán egy kicsit közelebb viszi a kedves olvasót az első világbajnoki ezüstérmünkhöz. Mert arról sajnálatos módon elfeledkezett a magyar sporttársadalom.

  • Remek anyag , de méltatlanul gyenge címmel , javaslom az azonnali megváltoztatását !
    Hiszen pontosan ismerhetjük a magyar és ezen belül a Fradi futballtörténelmet,
    s fradistaként még büszkébbek lehetünk arra a ’38-as VB-ezüstre !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.19.19:30 FTC-Újpest (TV:M4sport)
Következik: 10.24.18:55 EL csoportkör CSZKA Moszkva-FTC (TV:Sport1)
Következik: 10.27.17:15 MOL Fehérvár-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 10.27. 12:30 BKV Előre-FTC (TV: -)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST