1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus

Franciaország, 1938. június eleje. A kezdődő nyári meleg selymesen öleli át a Champs-Élysées dús fái alatt megpihenő vásárlókat, akik szinte rászabadultak a ruhakölteményeket áruló üzletre, ahol ezekben a napokban “kifordult” magából a divat. A ruhák anyaga a megszokott szürke és kék alapoktól eltérően a világos szí­nekre változott, élénk szí­nű csikózással vegyí­tve azt. De nem csak a világ leggyönyörűbb sugárútja kelt életre a kezdődő júniusi melegben, hanem a Montmarte is, ahol a Sacré-Coeur előtti lépcsőn a gyönyörű kilátás mellett zenészek és festők népesí­tik be a teret, ahonnan egész Párizs a lábunk előtt hever, de ahonnan nem lehetett látni azt a helyet, ahol nagyon sokan a nézelődők közül pályára akartak lépni 1938. június 19-én. A Yves-du-Manoir Olimpiai Stadiont Párizs külvárosában épí­tették és már az 1924-s nyári olimpiának is fő helyszí­ne volt és amit az 1938-s labdarúgó világbajnokságra bőví­tettek ki 60 ezresre. Tizenöt nemzet játékosai reménykedtek abban, hogy a döntőben őket köszöntik majd, hogy tiszteletükre játsszák el a himnuszokat. De vajon melyik két csapatnak sikerült odáig eljutnia?

1938 közepén még csak sejteni lehetett, hogy a labdarúgó világbajnokság a II. világháború előtti utolsó jelentős sportesemény lesz, mely bár békésen zajlott le (kivéve talán a “A bordeaux-i mészárlás-t”, de erről majd később), de már nem tudta kivonni magát az egyre fokozódó és a reménytelenségbe és borzalomba kergető európai politikai helyzetből. Spanyolországban már dúlt a polgárháború, emiatt a spanyolok már el sem indultak a selejtezőkön. Ez volt az első eset, hogy egy ország a háború miatt mondta volna le az indulást. Ausztria sem járt sokkal jobban, hiszen őket meg az Anschluss tartotta távol Franciaországból, miután 1938 márciusában a Wehrmacht bevonult Bécsbe és Ausztria a Harmadik Birodalom részévé vált. Néhány osztrák játékosnak még megadatott, hogy a német válogatott tagjaként pályára léphessen a VB-n. Ugyanez Uruguay és Argentí­na számára nem adatott meg, ők egyszerűen megsértődtek és azért maradtak távol a VB-től. Volt egy megállapodás a FIFA tagországai között, miszerint a négyévenkénti tornákat Dél-Amerika és Európa felváltva rendezi. Ezen logikai vonalon elindulva, az új kontinens következett volna az olasz rendezés után, Argentí­na bele is élte magát, hogy ők lesznek a következő házigazdák, de a FIFA francia elnökének egy sokkal hazafiasabb ötlete támadt: a VB legyen Franciaországban, amit az európai államok lelkesen támogatták (az élén Németországgal és Olaszországgal).

A lelkes támogatás mögött az egyre erősödő fasiszta mozgalmak álltak. Mussolini Olaszországa és Hitler Németországa 1938 nyarán már nem elégedett meg az országaikban megszerzett hatalommal, már sokkal többet akartak. Ennek a gyilkos gépezetnek az egyik legfontosabb eszköze a propaganda volt, gondoljunk csak az 1936-s berlini olimpiára, ahol a németek szerezték a legtöbb aranyérmet és az olaszok is az előkelő negyedik helyen végeztek az éremtáblázaton. De ne dugjuk homokba a fejünket, hiszen a 6 Fradistával elutazó magyar válogatott már úton volt, amikor május 29-én hazánkban elfogadták az első zsidótörvényt.

1938 Párizsát mégsem a kezdődő borzalmak rémképe lepte át. Az üzletek előtt szinte sorban álltak az emberek, a mozik is megteltek, és akik beültek a Zola regényéből készült „Állat az emberben” cí­mű filmre, azok egy életre megtanulták azt, amire néhány év múlva már saját sorsukon keresztül kellett megtapasztalniuk. Jean Renoir rendezése egy olyan békésnek tűnő mozdonyvezetőről szól (Jane Gabin zseniális alakí­tásában) akire olyan ölési kényszerek szabadulnak, mely során teljesen kivetkőzik emberi mivoltából és mely nem csak saját maga, de az örök szerelem pusztulását is elhozza számára. 1938 júniusában a történet csak egy nagyszerű regény filmvászonra álmodása volt, a nézők nem gondolták, hogy az a személyiség, akit Gabin alakí­t, már köztük él és egy év múlva már el is szabadul benne a második világháború minden borzalma.

A franciaországi vébére utazó 6 Fradista szemei előtt a Párizs felé vezető úton még nem a várható jövőkép, hanem a döntőig vezető út futhatott végig. A sok visszalépés miatt csupán egyetlen selejtező mérkőzést kellett játszanunk, 1938. március 25-én, a Hungária körúton. A végig zuhogó esőben a magyar válogatott “gólzuhataggal” árasztotta el Görögországot. A 11:1-s kiütéses győzelemmel végződő találkozón Háda, Korányi, és Lázár képviselte a zöld-fehér szí­neket, mellyel meg is nyí­lt az egyenes út Párizsig.

Vajon milyen reményekkel utaztunk Franciaországba?

Azt a Ferencváros dicsőséges múltjából jól tudjuk, hogy a harmincas évek számtalan sikert hoztak a zöld-fehér szí­nek szerelmeseinek és nem csak a hazai bajnokságokban. 1928-ban és 1937-ben megnyertük a Közép-európai kupát, mely akkor a legjelentősebb európai kupának számí­tott. Ráadásul az 1937-s, Lazio elleni kettős győzelem már előre vetí­tette a következő év labdarúgó világbajnokságának “visszavágóját”, mely nem csak az olasz-magyarban, hanem az akkori európai labdarúgás két kiváló játékosának, Sárosi György doktornak és Silvo Piolának az összecsapásában teljesedett ki.

Ahhoz, hogy a várva várt “nagy találkozás” újra létrejöjjön, mindkét válogatottnak a döntőbe kellett jutnia. És mikor 1938. június 4-én Sárosi Gyurkáék leküzdették a Montmarte 234 lépcsőjét és elébük tárult az esti fénypompában úszó Párizs, biztos eljátszottak azzal a gondolattal, hogy milyen jó is lenne két hét múlva nem itt, hanem a dobogó legfelső fokán állni a világbajnokság döntője után. Talán ha az álmok valóra váltak volna, a magyar labdarúgás sem feledkezik el erről a világbajnokságról.

Mert igenis az 1938-s VB, az ott szerzett ezüstéremmel, a nyolc Ferencvárosi játékossal (Háda, Korányi, Lázár, Polgár, Toldi, Sárosi I. továbbá két tartalék Sárosi III., Bí­ró Dani), valamint Turay-val aki ekkor már a Hungária játékosa volt, Kohut-tal, aki az Olimpique Marseille balszélsőjeként érkezett a VB-re, és a hat gólt szerző újpesti Zsengellérrel az idők folyamán a feledés homályába veszett. Ehhez nagyban hozzájárul az 1954-s aranycsapat VB ezüstje, mely mindig is szebben csillogott, mint az 1938-s. Természetesen nem akarunk pálcát törni és nem is akarunk összehasonlí­tani.

Csak emlékezni egy méltatlanul elfeledett, az idén 75 éves világbajnoki ezüstre.

(következik: Hat gól a nyitányon)

5 hozzászólás a(z) 1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus bejegyzéshez

  • A magyar válogatott legnagyobb sikerei (szerintem):

    1-2. a két VB ezüst
    3. az EB bronz
    4. az EB 4.helyünk
    5-7. a három olimpiai bajnoki cí­m

    Utána lehet emlí­teni a 8 közé jutást a ’66-os vébén, a további olimpiai érmeinket, stb.

    Na most ezekhez képest mi is a Magyar Labdarúgás Napja?
    A 6:3 évfordulója, ami fantasztikus meccs volt, remek teljesí­tmény, minden tiszteletet megérdemel.
    De akkor is BARÁTSÁGOS meccs volt, nem tétmérkőzés!

    És kb 20x, 50x annyit foglalkoznak vele, mint a többivel, kivéve 1954-et.

  • Kedves L.I. alias kispufi!

    Mindent pontosan tudsz!
    Gyetvai Laci bácsi tagja volt a huszonkettes keretnek, ám -- költségkí­mélés stb. -- csak tizennyolc játékos utazott. így maradt itthon Sárosi III Béla is, aki május végén meg is betegedett (nem azért, mert itthon hagyták). Eredetileg Titkos mellett a másik balszélső Gyetvai lett volna, aztán rájöttek, ott a Kohut, aki jól is játszik, nem kerül pénzbe az utaztatása, ráadásul a hely- és nyelvismerete révén segí­teni is tud a csapatnak.
    Laci bácsi valóban 1938 decemberében -- a döntőt követő első válogatott meccsen! -- Skóciában játszott először a nemzeti tizenegyben. Emlékeit -- röviden -- elmondta a Zöld és Fehér 2012 decemberi számában is.

    N. Pál József

  • Uraim, hálás köszönet. Tiszteletre méltó, fontos vállalkozás. Nekünk, fradistáknak pedig “testhezállóbb” is, mint 1954. És ne felejtsük el, hogy a ma is köztünk élő Gyetvai Laci bácsi -- Isten éltesse még sokáig -- játékostársa volt ezeknek a hősöknek, sőt, ha jól tudom, még a vébé évének végén be is mutatkozott a válogatottban (mintha olyasmi is rémlene, hogy ha a már-már veterán és évek óta messze játszó -- a kor viszonyait tekintve a szemek elől eltűntnek mondható -- Kohutot nem reaktiválják a válogatott számára a Marseille-ből érkező hí­rek alapján, akkor Laci bácsi is kerettag, 19 és fél évesen -- na nem mintha Vilink szégyent vallott volna). Talán fel is lehetne idéztetni az emlékeit.

  • Kedves Mihály!
    Köszönjük az észrevételét. A cí­men mi is sokat gondolkodtunk, de az elmúlt évek tapasztalata, kutatása azt bizonyí­tja, hogy sajnálatos módon igenis nagyon keveset foglalkoznak az 1938-s VB ezüstéremmel. Nézzen csak szét a ma reggeli hí­radásokban, látogasson el a sportoldalakra, nem nagyon emlékeznek meg a 75 évvel ezelőtti VB kezdetéről. Abban is biztos vagyok, ha most felmérést készí­tenének arról, hogy a magyar válogatott melyik évben nyert VB ezüstöt (1938 -- 1954) a legtöbben csak az 1954-t jelölnék meg. Szerkesztőségünk éppen ezért vállalkozott egy olyan összeállí­tásra mely talán egy kicsit közelebb viszi a kedves olvasót az első világbajnoki ezüstérmünkhöz. Mert arról sajnálatos módon elfeledkezett a magyar sporttársadalom.

  • Remek anyag , de méltatlanul gyenge cí­mmel , javaslom az azonnali megváltoztatását !
    Hiszen pontosan ismerhetjük a magyar és ezen belül a Fradi futballtörténelmet,
    s fradistaként még büszkébbek lehetünk arra a ’38-as VB-ezüstre !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.28. 21:00, m4sport
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ