1945 – Lakat és Mike bemutatkozik, Rudas lövi az első gólt

Lakat Károly

1945. augusztus 19., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2:0 (2:0)
vezette: Szigeti (magyar)
Góllövő: Rudas, Zsengellér
Magyarország: Csikós (Ferencváros) – Rudas (Ferencváros), Szűcs (Újpest), Bí­ró (MTK) — Sárosi III. (Ferencváros), Lakat (Ferencváros) — lllovszky (Vasas), Szusza (Újpest), Mike (Ferencváros), Zsengellér (Újpest), Egresi (Kispest)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A második világégés utáni első válogatott mérkőzést az Üllői úton rendezték. Hömpölygött a szurkolók áradata, és végül 40 000 ember zsúfolódott össze. Még a futópályán is szurkolók ültek … Barcs Sándor mondott üdvözlő beszédet, majd a felcsattanó tapsot követően elindult a labda 90 perces útjára. Jobban mondva: csak 19 percre! Az történt ugyanis, hogy a 18. percben Sesta a 16-oson belül kézzel leütötte a labdát, A megí­télt tizenegyesből Rudas szerezte meg a magyar válogatott első gólját. A középkezdést már nem ezzel a labdával végezték, mert a tizenegyest követően kilyukadt …

Érdekes, hogy a második magyar gól után is labdát cseréltek — í­gy ezen a mérkőzésen összesen 3 labdával játszottak!

A mérkőzés végén Vörös János honvédelmi miniszter szólt a játékosokhoz és egy-egy szép serleget adott át a magyar és az osztrák csapat valamennyi tagjának.

Bővebben …

* * *

Mike István

1945. augusztus 19., Bécs, MAGYARORSZÁG B-AUSZTRIA B 6:3 (B válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Deák(2), Nyers(2), Sipos, Hidegkúti
Magyarország: Tóth (Újpest) – Pósa (Vasas), Onódy (Ferencváros) – Horváth K. (B. Barátság), Sárosi (Ferencváros), Zakariás (B. Barátság) – Sipos (Ferencváros), Hidegkúti (HAC), Deák (SZAC), Keszthelyi (Csepel), Nyers (Újpest)

B-válogatottunk öt évi szünet után lépett ismét pályára. Izgalmas, változatos volt ez a bécsi mérkőzés. A magyar csapat félidőben 3:1-re vezetett, később az osztrákok 3:3-ra alakí­tották az eredményt. Az utolsó negyedórában azonban a magyar csatársor ellenállhatatlan volt …

* * *

1945. augusztus 20., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 5:2 (4:2)
vezette: Hertzka (magyar)
Góllövő: Szusza(2), Puskás, Zsengellér, Vincze II.
Magyarország: Csikós (Ferencváros) – Balogh II. (Újpest), Szűcs (Újpest), Biró (MTK) — Kirádi (Újpest), Lakat (Ferencváros) – Szabó (Haladás), Szusza (Újpest), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Vincze II. (Salgótarján)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Mindmáig egyedülálló — talán az egész világon —, hogy 24 órán belül megtartották a válogatott mérkőzés visszavágóját! Gallowich Tibor szövetségi kapitány ismét több újoncot „dobott be”, ekkor húzott fel először cí­meres mezt Puskás is.

Az első negyedórában olyan pompásan játszottak a magyar fiúk, hogy az osztrákok ekkor alig tudtak labdához jutni. A háromgólos vezetés kissé könnyelművé tette a magyar csapatot, de azután ismét összeszedték magukat és könnyedén győztek. (Népsport)

Bővebben …

* * *

Sipos Vilmos

1945. augusztus 20., Bécs, BUDAPEST-BÉCS 5:0
Góllövő: Keszthelyi(3), Nyers(2)
Budapest: Tihanyi (Csepel) – Pázmándy (HAC), Onódy (Ferencváros) – Horváth K. (B. Barátság), Sárosi (Ferencváros), Lázár (HAC) — Sipos (Ferencváros), Hidegkúti (HAC), Keszthelyi (Csepel), Kubala (Ferencváros), Nyers (Újpest)

A tulajdonképpeni B-válogatott BUDAPEST néven remekelt! Mandik Béla, a B-csapat kapitánya í­gy nyilatkozott: – Félek, hogy fel kell ébrednem ebből a szép álomból. Nem is tudom, kit dicsérjek, kinek mondjak köszönetet. Azaz tudom: mind a tizenegy fiúnak és Szabó Pál edzőnek.

Szabó Pál, a csapat edzője: – Csatársorunk remekelt ezúttal. Azt hiszem, még az elkényeztetett bécsi közönség sem részesül gyakran ilyen pompás játékban.

* * *

1945. szeptember 30., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 7:2 (5:2)
vezette: Hertzka (magyar)
Góllövő: Hidegkúti(2), Puskás(2), Zsengellér, Rudas, Nyers
Magyarország: Csikós (Ferencváros) – Rudas (Ferencváros), Szűcs (Újpest), Bí­ró (MTK) — Sárosi III. (Ferencváros), Lakat (Ferencváros) — Sipos (Ferencváros), Hidegkúti (HAC), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Nyers (Újpest)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A 35 ezer néző már az első félidőben vörösre tapsolta a tenyerét. A magyar fiúk az első félidőben 5:2-re vezettek! Ezen a mérkőzésen is bemutatkozott egy újonc: Hidegkúti Nándor.

Bővebben …

* * *

1945. szeptember 30., Temesvár, BUDAPEST-TEMESVÁR 4:1
Budapest: Tóth (Újpest) – Pázmándy (HAC), Onódy (Ferencváros) – Horváth K. (B. Barátság), Sárosi (Ferencváros), Lázár (HAC) – Egresi (Kispest), Kubala (Ferencváros), Deák (SZAC), Laborcz (Újpest), Vincze (Vasas)
Csere: Sárdi (Újpest)

A temesváriak félidőben még 1:0-ra vezettek! Csapatunk a második félidőben magára talált és végül ragyogó játékkal győzött.

A csapat szellemi irányí­tója Sárosi volt. Nagyszerűen támogatta a csatársort és – amit az utóbbi időben nála már ritkábban lehet látni – még közelharcba is bocsátkozott.

* * *

1945. október 1., Arad, BUDAPEST-ARAD 3:2
Góllövő: Deák(2), Egresi
Budapest: Tóth (Újpest) – Pázmándy (HAC), Onódy (Ferencváros) – Horváth K. (B. Barátság), Sárosi (Ferencváros), Lázár (HAC) – Egresi (Kispest), Kubala (Ferencváros), Deák (SZAC), Sárdi (Újpest), Vincze (Vasas).

Az aradi mérkőzés komoly feladat elé állí­totta a magyar csapatot. A keskeny pályán nem lehetett úgy kiszámí­tani a labda útját, a talaj sem volt kifogástalan. Ennek ellenére a csapat pompásan harcolt és győzelmét feltétlenül megérdemelte.

Ez az a mondat, amelyet minden idők magyar válogatottjainál minél többször oly szí­vesen olvasnánk: A CSAPAT POMPÁSAN HARCOLT ÉS GYŐZELMÉT FELTÉTLENÜL MEGÉRDEMELTE . . .

A II. világháború után Lakat Károly, Mike István és Sipos Vilmos voltak a válogatottban bemutatkozó első ferencvárosi játékosok.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
10.31. 19:30, m4sport
11.04. 21:00, m4sport
11.08. 17:00, m4sport
MK: 11.14.14:45, M4Sport
11.21.19:30, m4sport
11.24. 21:00, m4sport
Novák Dezső
Tárhelyszolgáltatónk
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ