1947 – Leszakadt a lelátó

TFU_20011100_Fma_008 - 0019

Deák Ferenc

1947. május 4., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 5:2 (2:2)
vezette: Matancsics (jugoszláv)
Góllövő: Szusza(2), Puskás, Egresi, Bortoli (öngól)
Magyarország: Horváth (Szolnok) – Rudas (FTC), Szűcs (Újpest), Balogh (Újpest) – Nagymarosi (Újpest), Lakat (FTC) – Egresi (Újpest), Szusza (Újpest), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Patkoló (Újpest)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A mérkőzés kedves ünnepséggel kezdődött. Hajós Alfréd, az első magyar-osztrák mérkőzés résztvevője, a magyar labdarúgás félévszázados jubileuma alkalmából ünnepélyes kezdőrúgással indította el a labdát… Az ünneplés az első félidő 12. percében is folytatódott, hiszen ekkor már 2:0-ra vezetett válogatottunk. Az örömujjongásba azonban sikolyok is vegyültek. A B-lelátó és a Springer szobor közötti állóhelyen levők rázuhantak az alattuk ülő korzóülés közönségére. Néhányan bizony alaposan megsérültek. De ha csak ennyi történt volna … A II. félidő 6. percében az elsőnél sokkal nagyobb szerencsétlenség következett be az állóhelynek a város felőli kanyarjában.

A lelátóról csak azt lehetett látni, hogy megmozdul a hatalmas embererdő az állóhely teniszpálya felőli sarkában és lefelé zuhan. Két perccel később már a tett helyszínén voltunk és így közelről még borzalmasabb volt a látvány. Mintegy 8 méter szélességben szakadt be a magas betonoszlopokra helyezett padlózat. A deszka- és oszlopdarabok közül véres ruhában, jajgatva másztak elő azok, akik járni tudtak.

A helyszínre siető rendőrök, mentők és tűzoltók a romok alól húzgálták ki a sebesülteket. A romok alól kimentetteket a teniszpálya szélén a gyepre fektették le. Perceken belül nagy szirénázással tíz mentőautó érkezik, továbbá teher- és személyautókat is igénybe vesznek a sebesültek elszállítására.
Az egyik szerencsés menekült a következőket mondja a lelátó leszakadásáról:

– Nagyon sokan voltunk bepréselve abba a szerencsétlen sarokba. Egyszerre csak azt éreztem, hogy megindult alattam a föld, illetve a deszkapalló és egymáshoz verődve, szörnyű sikoltozás közben zuhantunk lefelé. Nekem még szerencsém volt, de az a nő, akire zuhanás közben ráestem a combját törte.
A mérkőzés a szerencsétlenség ellenére pár perces szünet után folytatódott.

Szusza Így nyilatkozott a mérkőzés után: – Rettenetes érzés vett erőt rajtunk, jómagam hosszú ideig szinte önkívületi állapotban lézengtem a pályán. Még Pawuza, az osztrák hátvéd is sírt az események hatása alatt.

A játék folyt, de a hangszórón keresztül állandóan kérték a mérkőzésen levő orvosokat a baleset színhelyére.

Sajnos, ez a mérkőzés nem az öt magyar gól, hanem a tragikus szerencsétlenség miatt vált emlékezetessé …

Bővebben …

* * *

1947. május 4., Bécs, BUDAPEST-BÉCS 2:1
Góllövő: Deák(2)
Budapest: Tóth (Újpest) – Pósa (Vasas), Laborcz (Újpest) – Bozsik (Kispest), Polgár (MTK), Zakariás (MATEOSZ) – lllovszky (Vasas), Béres (Kispest), Deák (SZAC), Zsolnai (MATEOSZ), Fürjes (MATEOSZ)

Deák csak az utolsó pillanatban került az utazó csapatba. Mandik Béla így „indokolta” Deák beállítását:

– Deákot kisgyerek kora óta ismerem. Biztos vagyok benne, hogy Bécsben ő fogja győzelemre vinni a magyar csapatot.

Mandik Béla kitűnő megérzéssel véghezvitt húzása 100%-osan bevált…

* * *

1947. május 4., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG IFJ.-AUSZTRIA IFJ. 2:1 (ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövő: Tremmer, Mrazek (öngól)
Magyarország: Nádori (MATEOSZ) – Tunyogi (Z. HAC), Gábori (ÚMTE) – Újlaki (Ganz), Lindenmayer (V. Előre), Faludi (Csepel) – Bednarik (Hutter), Kocsis (FTC), Tremmer (Rp. MADISZ), Jager (Előre), Sándor (Móraváros)

A későbbi magyar „aranycsapatból” négyen is játszottak ezen az ifjúsági válogatott mérkőzésen: Lindenmayer (Lantos), Bednarik (Budai), Kocsis és Sándor…

* * *

1947. május 11., Torino, OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 3:2 (1:0)
vezette: Wartburg (svájci)
Góllövő: Szusza, Puskás
Magyarország: Tóth (Újpest) – Rudas (FTC), Szűcs (Újpest), Balogh (Újpest) – Kirádi (Újpest), Nagymarosi (Újpest) – Egresi (Újpest), Szusza (Újpest), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Patkoló (Újpest)
Csere: Szilágyi (Vasas)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A kilenc újpesti játékos mellé csak Rudas és Puskás tudott bekerülni a kezdő tizenegybe! Jól is játszott a magyar csapat és a mérkőzés eredménye a befejezés előtt egy perccel még 2:2 volt! Az utolsó percben azonban Tóth rosszul jött ki a kapuból, Menti ellőtte mellette a labdát. A magyar védők dermedten nézték, hogy a labda a jobb kapufáról átpattan a bal kapufára és onnan a hálóba perdül …

Az olasz Tempó Sport így „vigasztalta” a magyarokat:

– Sajnáljuk a magyar játékosokat – írja a lap -, megértjük elkeseredettségüket. Azt mondhatjuk, hogy szinte nekünk is fájt az, hogy a magyar csapat az utolsó percben kapott ki, pedig mi győztünk. Felejtsék el ezt az eredményt, és csak arra gondoljanak, hogy jól játszottak.

Bővebben …

* * *

1947. június 1., Budapest, Megyeri út, BUDAPEST-BELGRÁD 3:2 (2:2)
Góllövő: Puskás(2), Deák
Budapest: Tóth (Újpest) – Rudas (FTC), Laborcz (Újpest) – Kirádi (Újpest), Szűcs (Újpest), Lakat (FTC) – Egresi (Újpest), Szusza (Újpest), Deák (SZAC), Puskás (Kispest), Zsengellér (Újpest)
Csere: Csikós (FTC)

Többet támadott a magyar csapat, de a belgrádiak veszélyesebbek voltak. A magyar győzelem 2:2-es félidei eredmény után csak nehezen született meg. Ez a találkozó a június 29-i, belgrádi hivatalos mérkőzés előcsatározása volt.

* * *

1947. június 29., Belgrád, MAGYARORSZÁG-JUGOSZLÁVIA 3:2 (1:1)
vezette: Iliescu (román)
Góllövő: Szilágyi, Puskás, Mike
Magyarország: Károlyi (DVTK) – Balogh (Újpest), Szűcs (Újpest), Laborcz (Újpest) – Kirádi (Újpest), Rákosi (Csepel) – Egresi (Újpest), Szusza (Újpest), Szilágyi (Vasas), Puskás (Kispest), Vezér (PVSK)
Csere: Mike (FTC)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Óriási küzdelemben, ragyogó játékkal vívta ki a nagy győzelmet a magyar csapat. Különösen a második félidőben az erős széllel szemben is egyenrangú ellenfele volt a hazai csapatnak. A magyar válogatott csapat egyik legszebb fegyverténye volt ez a nagyszerű győzelem a jugoszlávok otthonában.

A győztes gólt a csereként beállt Mike – 6 perccel a befejezés előtt! – emlékezetes bombagóllal szerezte:

Sorozatos magyar támadások után Szusza remekül teszi ki Mikét, még rá is kiált: „Menj egyedül!” A középcsatár jól veszi át a labdát, pár lépést tesz vele, s mintegy 25 méterről jobbal irtózatos erejű lövést küld a jobb felső sarokba. 3:2 a javunkra!

Bővebben …

* * *

1947. augusztus 17., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-BULGÁRIA 9:0 (3:0)
vezette: Constantin (román)
Góllövő: Deák(4), Hidegkúti(3), Zsolnai, Nagymarosi
Magyarország: Tóth (Újpest) – Balogh (Újpest), Szűcs (Újpest), Laborcz (Újpest) – Bozsik (Kispest), Nagymarosi (Újpest) – Egresi (Újpest), Hidegkúti (MTK), Deák (FTC), Zsolnai (MATEOSZ), Szilágyi (Vasas)
Csere: lllovszky (Vasas)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

A Fradi, bár Mexikóban portyázott, mégis adott játékost a válogatottba! Deákot ugyanis a mérkőzés előtti napokban igazolták az FTC-hez. Az első gólt a 15. percben szerezte: Egresi a szögletzászlótól ívelte be a labdát, Deák pedig kapásból, az ötösről védhetetlenül vágta a kapuba. Deák a négy gólból hármat lőtt, egyet pedig az ötösről fejelt. Egyébként Bozsik „Cucu” ezen a mérkőzésen volt először nagyválogatott!

Bővebben …

* * *

1947. augusztus 20., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG-ALBÁNIA 3:0 (2:0)
vezette: Sztojanov (bolgár)
Góllövő: Zsolnai, Egresi, Deák
Magyarország: Grosics (MATEOSZ) – Balogh (Újpest), Szűcs (Újpest), Laborcz (Újpest) — Nagymarosi (Újpest), Zakariás (MATEOSZ) — Egresi (Újpest), Hidegkúti (MTK), Deák (FTC), Zsolnai (MATEOSZ), Hegedűs (MTK)
Csere: Zsengellér (Újpest)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Az albán válogatott zöld mezben és fehér nadrágban lépett az üllői úti pálya küzdőterére, de előbb albán szokás szerint körbefutották a pályát és integettek a nézőknek …

Deák a II. félidő 8. percében szokás szerint nagy lendülettel tört a kapu felé és a 16-osról jobbal hatalmas bombát ragasztott a bal felső sarokba!

Bővebben …

* * *

1947. szeptember 14., Bécs, Prater-stadion, AUSZTRIA-MAGYARORSZÁG 4:3 (2:1)
vezette: Galeatti (olasz)
Góllövő: Szusza(3)
Magyarország: Tóth (Újpest) — Pósa (Vasas), Szűcs (Újpest), Laborcz (Újpest) — Bozsik (Kispest), Nagymarosi (Újpest) — Egresi (Újpest), Szusza (Újpest), Deák (FTC), Keszthelyi (Csepel), Puskás (Kispest)
Csere: Szabó (MATEOSZ)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Szusza mesterhármasa volt a mérkőzés nagy eseménye. A magyar csapat nem vallott szégyent, sőt Hierath, a Rapid elnöke így nyilatkozott a látottakról:

— Ezen a mérkőzésen, bizony, a magyar csapat játszotta az észfutballt. Ragyogó mérkőzés volt. El kell ismernem, hogy szerencsével győztünk.

Mint érdekességet, idézzük Deák értékelését:

Deák szörnyen rossz volt. Ilyen rosszul talán még életében nem játszott. Egyszerűen használhatatlannak bizonyult. Kritikán aluli játékosteljesítmény.

Ilyen kemény kritikát ritkán kapott válogatott játékos. Hja, a „gólgyáros” Deáktól mindig sokat vártak …

Bővebben …

* * *

1947. szeptember 14., Budapest, Üllői út, BUDAPEST-BÉCS 2:0
Góllövő: Hidegkúti(2)
Budapest: Grosics (MATEOSZ) – Kovács II. (MTK), Kontha (Er.-So. MADISZ), Horváth K. (Újpest) – Börzsei (MTK), Rákosi (Csepel) – Sándor (MTK), Hidegkúti (MTK), Várnai (Újpest), Zsolnai (MATEOSZ), Fürjes (MATEOSZ)

A budapesti csapat nagyszerűen játszott és nagyobb gólaránnyal is győzhetett volna. A mezőny két legjobb embere Grosics és Hidegkúti volt.

* * *

1947. szeptember 14., Bécs, AUSZTRIA IFJ.-MAGYARORSZÁG ÍFJ. 2:1 (ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövő: Kocsis
Magyarország: Bakó (Szegedi AK) – Tunyogi (Z. HAC), Kékesi (Csepel) – Újlaki (Ganz), Lantos (V. Előre), Faludi (Csepel) – Bednarik (Hutter), Kocsis (FTC), Palotás (III. ker. MADISZ), Jager (Előre), Teket II. (FTC)
Csere: Virágh (Gázgyár)

Kocsis egyenlítő gólja után a magyar csapat kezében volt a mérkőzés sorsa.

A II. félidő 16. percében Teket lövése a felső lécről pattan vissza. Biesner kézzel üti el a labdát, 11-es! Újlaki áll neki, magasan rúgja, s a kapus szögletre tudja öklözni.

Az osztrákok a győztes gólt a befejezés előtt 10 perccel szerezték…

* * *

Kispéter Mihály

Kispéter Mihály

1947. október 12., Bukarest, MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 3:0 (2:0)
vezette: Podubszki (jugoszláv)
Góllövő: Puskás(2), Egresi
Magyarország: Grosics (MATEOSZ) – Rudas (FTC), Nagymarosi (Újpest), Kispéter (FTC) – Bozsik (Kispest), Marik (Vasas) – Egresi (Újpest), Hidegkúti (MTK), Szusza (Újpest), Puskás (Kispest), Tóth III. (Vasas)
Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor

Nehéz mérkőzést nyert meg imponáló gólaránnyal a magyar csapat. Bukarestben vendégcsapat 3:0-ra nemigen szokott győzni.

Az első negyedórában nagyon nehéznek látszott a mérkőzés. Ekkor Grosics és Rudas volt az, aki visszaverte a megismétlődő román rohamokat. Az első gól azután igen jó hatással volt a magyar csapatra. Később a magyar fölény állandósult és különösen a II. félidő közepén olyan nyomasztó fölényben játszottunk, hogy a győzelem aránya nagyobb is lehetett volna.

A nagy győzelemből négyen különösen kivették a részüket. Így értékelték teljesítményüket:

Grosics egyenesen káprázatosan védett. Mintha benne végre megtalálta volna a válogatott csapat az igazi kapusát. A régi Zsákkal hasonlították össze. Kifutásai, labdafogása hibátlan volt. Rudas bizonyult a hátvédhármas legjobbjának. Újra a régi. Rúgótechnikája és gyorsasága a legnehezebb helyzetek megoldására is alkalmas volt. Nem maradt sokkal mögötte Kispéter sem. Kitűnő helyezkedésével tűnt ki. Fejjátéka nagy segítség volt a kapu előtt. Puskás mozgott talán a legtöbbet a pályán. Mindenütt ott volt, s a lövés is neki ment a legjobban. Különösen az első gólja volt nagyon szép.

Bővebben …

* * *

1947. október 12., Budapest, Üllői út, MAGYARORSZÁG B-ROMÁNIA B 0:0 (B válogatottak mérkőzése)
Magyarország: Tóth (Újpest) – Balogh II. (Újpest), Onódy (FTC) – Horváth (Újpest), Szabó II. (MATEOSZ), Zakariás (MATEOSZ) – Sándor (MTK), Mészáros (Kispest), Mike (FTC), Zsolnai (MATEOSZ), Fürjes (MATEOSZ)
Csere: Kovács II. (MTK)

A mérkőzés nagy csalódást okozott, a magyar csapat a kapu előtt tehetetlen volt. A nézőtéren a legnagyobb felhördülések a durva belemenések után csattantak fel. Különösen, amikor Onódyt harcképtelenné tették és úgy kellet letámogatni a pályáról.

* * *

1947. október 12., Bukarest, MAGYARORSZÁG IFj.-ROMÁNIA IFJ. 5:1 (ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövő: Jager(2), Kocsis(2), Palotás
Magyarország: Mészáros (Ganz) — Tunyogi (Z. HAC), Kékesi (Csepel) — Anda (FTC), Lantos (MÁV), Faludi (Csepel) – Bednarik (Hutter), Kocsis (FTC), Palotás (III. ker.), Jager (Előre), Teket II. (FTC)

A CFR-stadionban felhangzott a magyar Himnusz, amikor kivonult a pályára a 11 magyar ifjúsági válogatott. Utána a román Himnusz akkordjai csendültek fel. Feszes vigyázz állásban van mindkét csapat és a pálya felett repülőgép kering … A magyar ifjúsági válogatott fehér mezben és fehér nadrágban, a románok piros-sárga mezben.

A piros-sárgák rúgták az első gólt, majd öt magyar gól következett! A II. félidőben a magyar csatársor szárnyakat kapott. Különösen Kocsis volt elemében, aki a mezőny legjobbja volt. Két gólját így szerezte:

A 30. percben Bednarik beadását Palotás rálövi, a kapus csak kiütni tudja a labdát, de Kocsis ráveti magát a lapos labdáira és fektében (!) a hálóba fejeli. 3:1. Két perc múlva Teket Kocsishoz játszik és Kocsis a jobb sarokba lő. 4:1!

1947-ben Deák Ferenc és Kispéter Mihály személyében újabb ferencvárosi játékos öltötte magára a magyar válogatott mezét.

(Nagy Béla írásainak felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) 1947 – Leszakadt a lelátó bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.25.18:00 Puskás-FTC (TV:M4)
Következik: 08.29.20:00 EL PLAY-OFF FTC-FK Suduva (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST