1953.VIII.30. Bp. Vörös Lobogó – Bp. Kinizsi 2:0

vöröslobogó-kinizs-1953

Első mérkőzésünk a Népstadionban

Nekünk Fradistáknak csak két otthon létezik. Az egyik, amit saját magunk épí­tünk családunknak, a másik az Üllői út 129. alatti Szentély, mely a történelem viharaiban többször felépült, majd újjáépült, majd elavult és leszakadt a tribün, de számunkra mindig egyet jelentett a Ferencvárossal. Emiatt többször kellett albérletbe költözni. A leghosszabb ilyen “vendég is meg hazai is” állapot 1964 és 1974 közötti időszakra esett, amikor is a Népstadionba költöztünk és ismerve a hatvanas évek sikereit, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legfényesebb időszaka “sajnos” nem a Szentélyhez kötődik, hanem egy “betonteknőhöz”, amit a kor propagandája szerint a nép (mely akkor a munkásokkal volt egyenlő) épí­tett fel, ezért is lett Népstadion. Az ott elért sikerek és a számtalan maradandó emlék is kötelez minket arra, hogy felelevení­tsük az ország stadionjának rövid történetét, azt a történelmi időszakot melyben a politika teljes súlyával nehezedett a labdarúgásra és azt az 1953. augusztus 30-i napot, amikor is először léptünk pályára a Népstadionban.

I. A stadion rövid története

Hosszú út vezetett az ország stadionjának megépí­téséig. Ha 1947-ben nem szakad le az Üllői úti tribün és nem zuhan le 250 ember (szerencsére senki sem halt meg), talán még mindig a tervezésnél tartanánk. Pedig már a 1896-ban megszületett egy nagy budapesti stadion épí­tésének a gondolata. Talán kevesen tudják, hogy az első újkori olimpiát akartuk az új stadionban megrendezni, mivel az olimpia gondolata először a görögöket nem hozta lázba, de végül is egy kis “unszolásra” Athén vállalta a rendezést. Bennünk is égett még a tűz és 1914-ben meg is kaptuk az 1920-as olimpia rendezési jogát, de az első világháború meghiúsí­totta a terveinket. Olyannyira, hogy a háború utáni Lausanne-i NOB ülésen a központi hatalmakat (köztük Magyarországot) meg sem hí­vták az olimpiára.

Ezzel az olimpiai álmaink szertefoszlottak, jött a gazdasági világváltság és a stadionépí­tés terve is háttérbe szorult annak ellenére, hogy 1924-ben még törvényt is hoztak és még sportadót is kivetettek (amit utána másra költöttek el). Tervek is készültek, melyért Hajós Alfréd szellemi olimpiai ezüstérmet nyert, mégis az í­róasztalok fiókjaiba záródtak a nagyszabású elképzelések.

A második világháború után, 1945-ben az országgyűlés egyből megszavazta a stadion épí­tésének költségeit. Az elmúlt 50 évhez képest gyorsan készültek el a tervek és maga az épí­tkezés is elkezdődhetett 1948-ban. Az Üllői úti tribünszakadás csak gyorsí­totta az épí­tkezést, hiszen emiatt nem volt a fővárosnak nemzetközileg is elfogadható stadionja. A lakosság is besegí­tett (természetesen a párt “hathatós” támogatásával), sőt Puskás Ferenc és az aranycsapat is önként vállalta a “kubikos” munkát.

A Stadiont először 70 ezresre akarták megépí­teni, majd a későbbiekben 100 ezresre módosí­tottak, majd a többszöri újratervezés után 80 ezerben állapodtak meg. A tervezés és az épí­tés során is voltak hiányosságok, 1953-ban a “nép ellensége” a Szabad Európa Rádió hí­rül is adta, miszerint megrepedtek a gerendák és emiatt nem tudják időben átadni a stadiont. Hullottak is a miniszteri fejek és az aranycsapat “mecénásának” Farkas Mihály honvédelmi miniszternek kellett katonákat rendelni ki az épí­tkezésre ahhoz, hogy a Népstadion határidőben elkészüljön.

Az ünnepélyes átadásra 1953. augusztus 20-án került sor. A nagy kommunista pompával megrendezett nyitányra eljött a NOB elnöke is, aki nem ülhetett a dí­sztribünre, mert Rákosi Mátyás nem volt hajlandó egy kapitalista, imperialista, a kommunizmus előcsarnokában toporgó ország lakosa mellett ülni. A pompázatos gála (12 ezer tornász, 2100 sportoló és a több ezer vörös zászló és vörös csillag) után még galambokat is eregettek, majd jött a várva várt “baráti és elvtársi” focimeccs, a Honvéd és Szpartak Moszkva csapatai között (3:2-re Puskásék nyertek).

II. 1953 – a nagy győzelmek éve

Mielőtt rátérnénk a Ferencváros első Népstadionbeli mérkőzésére néhány mondatot szentelni kell 1953-ra, mely a magyar labdarúgás egyik legfényesebb éve. A Rákosi diktatúra egyik és talán egyetlen “érdeme”, hogy jól ki tudta használni a kor zseniális játékosainak tudását. Ezt annak ellenére mondhatjuk, hogy mindezt a “meggyőzés” eszközével érték el. Kellett még hozzá egy fanatikus focirajongó is az előbb már emlí­tett Farkas Mihály, aki honvédelmi miniszterként tagja volt teljhatalmú “trojkának” (Rákosi-Gerő-Farkas), akik úgy döntöttek emberi sorsokról és életekről mint a középkorban a királyok. A politika mellett imádta a focit, a “legendák” szerint Puskás Öcsinek bejárása volt hozzá és amit Sebes Gusztávék elképzeltek, azt végre is hajtatta. Meg is lett az eredménye, 1953-ra már legendákat zengett az egész világ a magyar fociról.

Külföldi meghí­vások özönét kellett lemondani mind a magyar válogatottnak, mind a klubcsapatoknak. 1953 májusában az Aranycsapat megtörte az olasz átkot. Rómában, az Olimpia stadionban, 80 ezer néző előtt Hidegkuti és Puskás két góljával 3:0-ra vertük Olaszországot. Majd júliusban a svédek oktattuk Stockholmban (4:2), majd Prágában csehek kaptak egy ötöst (5:1), majd 1953. november 25-én, a Wembley Stadionban, 105 ezer néző előtt vertük 6:3-ra Angliát. Az “évszázad mérkőzése” után az egész világ Puskásék lábai előtt hevert.

Ami az Aranycsapatnak a ragyogást hozta el, a fő mecénásnak a bukását jelentette. Farkas Mihály az egyik pillanatról a másikra került partvonalra, a korra jellemző önkritika gyakorlás után elvesztette a miniszteri tárcáját, sőt a Politikai Bizottságból is kizárták.

III. Az első bajnoki mérkőzés hatvanezer néző előtt

10 nappal az ünnepélyes megnyitó után már bajnoki mérkőzéseket rendeztek a Népstadionban. Mivel a megnyitón a Honvéd játszhatott (ez akkor nem is volt kérdéses), í­gy az 1953-ra egy kicsit “megpuhult” rendszer négy másik csapatnak adta meg a lehetőséget: Kinizsi, Vörös Lobogó, Dózsa és Csepel. Természetesen a csapatok kiválasztásának is voltak üzenetei.

Gulyás hatástalaní­t egy óriási “MTK”-helyzetet (Gulyás Géza gyűjteményéből)

Az ÁVH szorí­tásából kiszabadult MTK a még “hangzatosabb” Vörös Lobogóra változtatta a nevét. 1950-ben Textilesek voltak, majd Bástya néven próbáltak kikerülni az ÁVH látóköréből.

A Ferencváros körül is enyhülni látszott a diktatúra haragja. Minden Fradista tudja, hogy 1950-től ÉDOSZ, majd 1951-től Budapesti Kinizsiként játszhattunk, de az első években még a “megtűrt szereplőként” indulhattunk a bajnokságban. 1953-ra annyit változott a helyzet, hogy már kaptunk engedélyt új játékosok igazolására. Ebben az évben olyan játékosok debütáltak mint Orosz, Mátrai és Fenyvesi, akik évek múlva oszlopos tagjai lesznek a hatvanas évek Ferencvárosi aranycsapatának. 1953-ban még Kinizsi voltunk, de csak a nevünket és szí­nünket tudták megváltoztatni, de az “illegalitásba” vonuló zöld-fehér szí­nekért, a három E-s cí­merért továbbra is rajongtak a szurkolók.

1953. augusztus 30-án a Vörös Lobogó elleni első Népstadionbeli mérkőzésünkre 60 ezren látogattak ki és bár kikaptunk 2:0-ra, de a szomorúságba azért öröm is vegyült. Egyrészt elkészült a Stadion, mely nagyon “szocreálra” sikeredett, de mégis csak egy ország, egy nép stadionja volt, másrészt győzelmével a Vörös Lobogó közelebb került a csodához, a bajnokság megnyeréséhez a Honvéddal szemben (végül meg is nyerték a bajnokságot). A mérkőzésről szóló tudósí­tás olvasható, í­gy arra nem térünk ki részletesen, hiszen augusztus 30-án nem magára a mérkőzésre emlékezünk, hanem arra, hogy ezen a napon játszottunk először a Népstadionban.

IV. Az emlékek üzenete

Ennek már 60 éve. Azóta már balesetveszély miatt szektorokat zártak le, a Népstadionból Puskás Ferenc Stadion lett és ha a jelen tervei megvalósulnak, néhány év múlva már egy olyan új Stadion fog megszületni, mely megpróbálja a régivel ötvözni az újat. És bármennyire is kapcsolódik a Rákosi rendszerhez, és bármennyire is ormótlan (de jó akusztikájú) és szocreál stí­lusú is volt, évtizedeken át büszkék voltunk rá. Főleg mi Fradisták, hiszen a dicsőséges hatvanas évek legfontosabb és legnagyobb sikereit itt értük el. Itt nyertünk bajnoki cí­meket és magyar kupákat, itt jutottunk a VVK döntőbe 1965-ben, és “vesztettük” el a VVK döntőt 1968-ban. De itt nyertünk a Róma, az Athletic Bilbao, a Manchester United és a Liverpool ellen. Itt kergette őrületbe az ellenfél védőit Varga Zoli és Albert Flóri, itt lőtte szinte becsukott szemmel a büntetőit Novák Dezső. A Stadion kispadját itt koptatta Mészáros József és Lakat Károly. És a Stadion betondzsungelében itt szurkolt a fél ország. Voltak meccsek amikor 80 ezer torokból zengett a Hajrá Fradi.

Néha furcsa dolog az emlékezés. Olyan mint egy faház padlózata, ahol néhány deszka lassan elkorhad, de ettől még bátran rálépünk. Aztán az egyik váratlanul lesüllyed, eltűnik s ha nem figyelünk, magával ránt a mélybe. És ahogy múlnak az évek, úgy tátong egyre több szakadék az emlékezeted padlózatán. Ezért kell egyre óvatosabban lépkedni, hogy a szaporodó örvények ne rántsanak végleg a mélybe és ne tűnjenek el azok az emlékek, amit még őrzünk.

Mert sokan, sok kincset őriznek még a Népstadion-Puskás Ferenc Stadion 60 évéből. Ne feledjük el őket.

Hozzánk tartozik, a mienk.

5 hozzászólás a(z) 1953.VIII.30. Bp. Vörös Lobogó – Bp. Kinizsi 2:0 bejegyzéshez

  • Matyi nem engedte a NOB-elnököt a dí­szpáholyba, miközben a stadionnal olimpiára pályáztunk. Micsoda progresszí­v előrelátás, és azóta is micsoda töretlen haladó hagyományok!

  • na, most már nem tudom, mit nézek, leginkább a Bayern-Chelsea-t, szóvaL, köszi szerző!

  • Bocsánat, köszi, k@rcsi, nem tudom, mit néztem el…

  • Ragyogó cikk, köszi, Lalolib, megint nagyszerű… micsoda nevek: Bp. Dózsa, Cs. Vasas, Bp. Vörös Lobogó, Bp. Kinizsi… az í­zléstelenségnek nem volt határa… Szerintem ’53-ban nem volt egy ez nagy szégyen, a világ 2-3. legjobb csapatától csak 2-0-ra kapott ki egy agyongyötört egyesület…. Egy apró kötözködés: Hajós Alfréd nem az újpesti stadionra kapta az olimpiai ezüstérmet??? Nem vagyok benne biztos, csak kérdem, lehet, hogy rosszul emlékszem… HAJRÁ FRADI, TEMPÓ FRANZSTADT!!!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ