1964.XI.18. VVK, Ferencváros – Wiener SC 2:0

vvk-64_65

VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

1964. november 18-án az ősz a gorombább arcát mutatta. A Népstadionban kilátogató 40 ezer néző idézhette volna George R. R. Martin, A tűz és jég dalában (sorozatban Trónok harca) szereplő Stark-ház mottóját: “Közeleg a tél” – de 1964-ben az í­ró még csak a középiskolát koptatta, és már akkor is rémtörténetek í­rásával egészí­tette ki a zsebpénzét, de a regényfolyam megjelenésére még sok évet kellett várni. Az esős, szeles és hideg idő sem tudta visszatartani a szurkolókat, hogy az év utolsó mérkőzésén, a továbbjutás reményében biztassák a csapatot. A második mérkőzés után a Fradi és a Wiener SC vezetői hiába egyeztek meg semleges helyszí­nben, az európai szövetség határozott állásfoglalása és ragaszkodása a kií­ráshoz végül a szerencsére bí­zta a döntést – mely nekünk kedvezett. A szerencsének 1965-ben is lesz még szerepe, de egy jó csapatnak az is kell és végül a szerencse csak abban segí­tett, hogy a harmadik mérkőzést Budapesten rendezzék meg, a győzelmet és a továbbjutást már a csapatnak kellett kiví­vnia. Az előjelek nem voltak kedvezőek.

Kezdődött azzal, hogy Rákosi Gyula sérülése nem jött rendbe. A kiváló csatár (fedezet) a második mérkőzés 70. percében ütközött az osztrák kapussal, melynek vállsérülés és kórházi kezelés lett a következménye. A gondokat tetézte a támadó szekcióban Varga Zoli, aki szintén nem léphetett pályára, őt egy “speciális” sérülés gátolta – olyan fogfájás kí­nozta, hogy ha pályára lép, csillagokat látott volna és nem a labdát. Injekciót is kapott, de attól meg csak szédelgett volna a pályán. Mészáros József a tét nagysága miatt a fiatal Juhász István (19) mellé a tapasztalt Friedmanszky Zoltánt (30) tette a kezdőbe, akinek ez volt az utolsó mérkőzése játékosként a Ferencvárosban.

KS_1964_03_19641118-2A Kökény, Juhász, Albert, Friedmanszky, Fenyvesi csatársor ilyen összetételben még soha nem lépett a pályára, ezért a szurkolók főleg Albert Flóritól várták a gólokat. A 23 éves “leendő” Császár már tekintélyes eredménylistával rendelkezett: 1964-ig már kétszer volt gólkirály, kétszer magyar bajnok, tagja volt a VVK-elődöntős Fradinak, az 1960-ban olimpia bronzérmet szerző olimpiai válogatottnak, 1962-ben VB társgólkirály volt, mí­g 1964-ben EB bronzérmes. Az amúgy is sikeres 1964-et Flóri méltón zárta le: két góljával vertük az osztrák Wiener SC-t és jutottunk a harmadik fordulóba.

Az elsőt a találkozó 58. percében szerezte, Kökény robogott el a jobbszélen, mintaszerű beadására remekül érkezett és 5 méterről fejelt a jobb alsó sarokba. A második gólja még ennél is szebb volt, a változatosság kedvéért Friedmanszky a bal szélen futott el és adta be a labdát középre, amit az egyik osztrák védő épp elé bólintott, és habozás nélkül, kapásból vágta azt a dermedten álló Szanwald kapujába. A hideg idő és az eső ellenére addig is remek hangulat volt, de a második gólunk után szinte felrobbant a Népstadion. Már az ernyők is útban voltak, hiszen úgy ölelkezni és a tapsolni, hogy közben magasba tartjuk az ernyőt, cirkuszi akrobatának kellene lenni.

KS_1964_03_19641118-3“Vastapssal búcsúzik a negyvenezres közönség. Az eső változatlanul ömlik, de egyetlen nyitott ernyőt sem látni. A tapshoz az ember mindkét kezére szükség van. No, nézd, í­gy is lehet? Csak í­gy lehet!”

A győzelemmel és a továbbjutással méltón búcsúztattuk az 1964-es évet. Járt hozzá a taps, az örömkönny és a felhőtlen boldogság. Mészáros József munkája közelí­tett a csúcshoz. 1961 nyarán vette át a Fradit. Türelmes csapatépí­tés, remek taktikai hadrend, kiváló pedagógia érzék – ezek jellemezték a munkáját. Olyan játékosok mutatkoztak be nála, mint: Varga, Géczi, Páncsics, Juhász. Két bajnoki cí­m (1962/63, 1964) és VVK-elődöntő (1962/63). A sorozat nem szakadt meg 1964 novemberében sem, a csapat továbbjutott és várta a sorsolást.

A tél közeledett, nyakunkon volt 1965. Vajon mit hoz nekünk? Vajon milyen tavaszunk lesz? A válaszokra nem kellett sokat aludnia egyetlen zöld-fehér hí­vőnek sem.

(lalolib)

1964.09.09., Népstadion: Ferencváros – ZJS Brno: 2-0, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1964.09.16., Brno: ZJS Brno – Ferencváros: 1-0, VVK 1. forduló visszavágó
1964.10.28., Bécs: Wiener SC – Ferencváros: 1-0, VVK 2. forduló 1.mérkőzés
1964.11.04., Népstadion: Ferencváros – Wiener SC: 2-1, VVK 2. forduló visszavágó

1964.11.18., Népstadion: Ferencváros – Wiener SC: 2-0, VVK 2. forduló 3. mérkőzés

Népsport, 1964. november 19.

NS-19641119-0104-19641118

4 hozzászólás a(z) 1964.XI.18. VVK, Ferencváros – Wiener SC 2:0 bejegyzéshez

  • Egy NAGY SOROZAT egy SZÉP ÁLLOMÁSA !
    Kellenek ezek az emlékek ebben a bús novemberben !
    Hajrá F R A D I !!!!!!!

  • Apró kiegészí­tés, amit biztosan tudtok, de hadd tudja más olvasó is. Az 1964-es bajnokságot az októberben rendezett tokiói olimpiára való tekintettel zavarták le szeptember közepére. Más években el szokott tartani november végéig, december elejéig.

  • Ez nagyon tetszett, köszönöm.

  • vajon mikor lesz ismét ilyen csapatunk?ha apám előtt kiejtem ezeket a neveket, Géczi,Novák,Mátrai,Juhász,Albert,hát azonnal vigyázzba vágja magát.este biztos elviszem neki a laptopomat és megmutatom a cikket.biztos, hogy néhány meccsen ő is kint volt.

Hozzászólás a(z) N.Zsolt bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ