1965.XI.17. BEK, Panathinaikosz – Ferencváros 1:3

7 hozzászólás a(z) 1965.XI.17. BEK, Panathinaikosz – Ferencváros 1:3 bejegyzéshez

  • Köszi a gyors választ, de nem vagyunk beljebb. Az idézett honlap egyértelmű, a nov. 10. és 17. szerdai nap, eddig világos. Közben a válogatott túrára indult, az még elképzelhető, hogy a Fradista válogatottak Frankfurtból repültek Athénba és onnan vissza a csapat után, de hogy az athéni BEK-meccs után másnap már Londonban játszottak volna, ez nehezen hihető. Korabeli Népsportja van valakinek? Jó, tudom, ez legyen a legnagyobb problémám… (nem is ez), csak feltűnt. Egyébként félelmetes, hogy milyen tempóban tudtak meccseket játszani akkoriban is, főleg, ha hozzávesszük, hogy majd’ 50 éve nem ugyanaz volt eljutni egyik helyről a másikra. Nem a távolságok voltak nagyobbak, hanem a járatok (és a légitársaságok) száma volt sokkal kevesebb. Ma egy menő csapat holnapra rendel egy gépet, akkor meg 5-6 ország kivételével mindenhova ví­zum kellett és a legtöbb nyugati országnak (az Európán kí­vüliekről nem is beszélve) általában Bécsben volt a Bp-re akkreditált nagykövetsége. Oda egy vezetőnek ki kellett utaznia ví­zmuért, ehhez persze neki is ví­zum kellett, előbb azt meg kellett kapnia, hogy kimehessen ví­zumokat kérni… abbahagyom, egy mai fiatal hál’Istennek már úgysem érti.

    • Igen, í­gy történt. Albert, Mátrai, Rákosi, Fenyvesi, Novák, Juhász, Varga és Géczi Frankfurtból Athénba repült, onnan Londonba, majd onnan tovább Dél-Amerikába. Az eredményeken meg is látszott a terhelés. A dolgot Peterdi Pál szóvá is tette a Képes Sport december 14-i számában. Abban az évben a Fradi válogatottjai becslésem szerint 70-80 meccset játszottak.

      • Ja, és nem akármilyen meccseket … és nem volt “idény eleji”, “idény végi” forma, valamint szezon közben a “sorozatterhelések miatti fáradtság” … 🙂 Kb. 40-45 éve röhögök -sokmilliomod magammal” az ún. “magyar futball” üres lózungjain … Elmondjam kí­vülről?
        1. Az alapozás ragyogóan sikerült, kiváló körülméynek között edzettünk, jó talajú pályán, erős ellenfelek ellen (értsd: ciprusi III. osztály kiesőjelöltje) ellen készültünk, az új fiúk beilleszkedtek a csapatba, soha ilyen erőnléte nem volt a csapatnak, bizakodva várjuk a bajnokságot …
        2. A rövid felkészülés alatt/miatt még nem állt össze a csapat, láttam már biztató jeleket, de egyelőre idény eleji formát mutatunk (értsd: Mo-on az idény eleji forma július -- szeptember, illetve február -- április között tart)
        3. A nagy sorozatterhelés okozta fáradtság kiütközött a csapaton … a sérüléshullám változatlanul sújt bennünket … (szeptember -- november, ill. március -- április közötti időszakokra javasolt varázsige …
        4. A szezon végére elfáradt a csapat, nem bí­rtuk a kettős terhelést és a sosem látott sérüléshullámot … a következő bajnokságra szerkezeti és személyi változást tervezek …


        és ez í­gy megy, évtizedek óta …. Tessék mondani! Mikor futballoznak??? Mikorra áll össze a csapat, a rengeteg ragyogó felkészülés után????

  • Nov. 10., 13., 17. rendben, azaz szerda -- szombat.

    A nov. 18. passz.

  • Egy nagy-nagy rejtély megvilágí­tásához kérnék segí­tséget! ’65.nov.17. Athén: BEK-meccs a Pana ellen, továbbjutás, eddig rendben van. A magyarfutball.hu/mérkőzések/magyar válogatott mérkőzései szerint amikor a 65. novemberi dél-amerikai portyára indult a válogatott, Frankfurtban és Londonban is játszott 1-1 meccset (nov.13.Eintracht -- Magyarország 5-4, nov.18. Tottenham-Magyarország 4-0) Flóri, Mátrai, Novák, Rákosi, Fenyvesi ezeken a meccseken is játszott! Hogy lehet ez? Még ma sem lenne kis bravúr 5 nap alatt Frankfurt-Athén-London útvonalat úgy bejárni, hogy ebbe még 3 meccs is beleférjen? Azonkí­vül, egy BEK-meccsre lehet í­gy felkészülni? Az más kérdés, hogy sikerült, de akkor még a görög foci elég harmatos volt. Szí­vesen venném, ha a rejtély megoldásában valaki segí­tene.

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ