1965.V.31. VVK, Manchester United – Ferencváros 3:2

vvk-64_65

VVK 1965-2015: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

Ha leí­rjuk, vagy meghalljuk a legendás angol csapatnak, a Manchester Unitednek a nevét, a világon sok focikedvelő szí­ve megdobban még akkor is, ha nem a piros-fehér-kék csapatnak szurkolnak elsődlegesen. Nem tagadom szurkolóként nem hoznak lázba, hiszen számomra a Ferencváros, az FTC és a Fradi a sorrend, de ettől függetlenül a United fantasztikus múltja, és azon sorsfordulók miatt melyek jellemezték klubot és melyek több ponton hasonlatosak a Fradi múltjához szimpatikussá tette őket. A történelem viharai őket sem kí­mélte, de a Fradihoz hasonlóan a United is mindent túlélt, mert ahogy nálunk a Ferencváros, ők is többet jelentenek egy labdarúgó klubnál. “Jóságos ég, nem tudjuk megcsinálni!” – ez a hétköznapinak tűnő felkiáltás olyan fájdalmat okoz az angol klub hí­veinek, mint nekünk az ötvenes évek, amikor mindenünket elvették. Mi túléltük, de a United játékosai, edzői és vezetői közül többen 1958. február 6-án München repülőterén (a csapat Belgrádból tartott haza) vesztették életüket, amikor a gépük lezuhant. Az előbb idézet felkiáltás a gép pilótájától származott, aki mindent megpróbált, hogy épségben tegye le a gépet, de sajnos nem sikerült. Ezután a szörnyű tragédia után kellett újjáépí­teni a klubot, tovább vinni a csapatot. Több év kellett hozzá, de 1965-re már a régi fényében csillogott a United.

A Manchester United ajándéka az 1965-ös angliai mérkőzés emlékére

A Manchester United ajándéka az 1965-ös angliai mérkőzés emlékére

Az eredményeken túl a klub nagy büszkesége az Old Trafford stadion, melyet 1910-ben adtak át. A kezdés nem sikerült jól, hiszen néhány nappal az avató után egy hatalmas szélvihar ledöntette a főlelátót. A vihar mellett a háború sem kí­mélte a stadiont, hiszen 1941-ben két bombatalálat is érte. Az Old Traffordon kí­vül a másik nevezetessége a klubnak, a menedzseri poszt. 1945-től 1969-ig Matt Busby fémjelezte a United munkáját, majd 1986-tól 2013-ig Sir Alex Fergusson emelte a legmagasabb szintig az angol csapatot. Matt Busbyvel el is érkeztünk mai muzeális lapszemlénkhez, az 1965. május 31-i VVK kupasorozat első mérkőzéséhez. A tét, a döntőbe jutás.

A Ferencváros fantasztikus sorozaton volt túl: Brno, Wiener SC, AS Roma, Athletic Bilbao. Nem voltunk esélytelenek az Uniteddel szemben sem, a Mészáros József által dirigált Fradi mindenhol tekintélyt parancsolt magának, de az Old Traffordon pályára lépni, már akkor sem volt egy „leányálom”. Negyvenezer néző, szeles, hűvös, igazi angolos időjárás fogadta a pályára lépőket. Nem volt sérültünk, a legerősebb 11 lépett a pályára. Az angoloknál: Connelly, Charlton, Herd, Law, Best – a Fradinál: Rátkai, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Világklasszisok rohamozták az ellenfél kapuját. Vajon Bobby Charlton vagy Albert Flórián? Dennis Law vagy Varga Zoltán? George Best vagy Fenyvesi Máté? 1965-ben ez volt a szint…

ftc_1965_csapatEnnek megfelelően hatalmas lendülettel kezdtek a csapatok, de a jól tömörülő védelmek miatt az első gólhelyzetet a 21. percben jegyezték fel, amikor Juhász beadásáról Albert csak centiméterekkel maradt le. Két perc múlva már ez sem segí­tett az angolokon. Albert büntetőt érő buktatását a belga bí­ró inkább kihozta a tizenhatoson kí­vülre, de arra talán még ő sem számí­tott, hogy Novák Dezső, a büntetők specialistája annyira „rossz néven veszi” az elmaradt büntetőt, hogy Albert legurí­tását hatalmas erővel vágta be a United hálójába. A gól felpaprikázta az angolokat, át is vették a játék irányí­tását. Az első félidőben Law büntetőből egyenlí­tett, majd jött a második félidő, amikor minden elveszni látszott. 69. percben Herd belőtte az angolok harmadik gólját, ekkor kevesen fogadtak volna arra, hogy a Fradi nem roppan össze az Old Trafford félelmetesen hangulata közepette.

Az 1965-ös Fradi nem csak technikailag képzett játékosokból állt, de mentálisan is fel volt készí­tve. Nem roppantunk össze, a kétgólos hátrány egy új erőt adott és Rákosi szépí­tő találata után, még lehetőségeink is voltak az egyenlí­tésre. A helyzetek kimaradtak, 3:2-re nyert a United, de még a legendás menedzser, Matt Busby is dicsérte a Fradi kulturált játékát. Jó eredmény volt az egygólos vereség és reményt adott arra, hogy a budapesti visszavágón a csapat ki tudja harcolni a VVK döntőbe jutást.

A mérkőzés után a csapat egyből repülőre ült, nem volt idő városnézésre és pihenésre sem, hiszen előbb június 3-án bajnoki várt a Fradira, majd június 6-án jött a visszavágó. A mérkőzések futószalagon követték egymást, ez azokban az években nem okozott túl nagy problémát.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy 1965-ben ilyen jó csapatunk volt?

– lalolib –

1964.09.09., Népstadion: Ferencváros – ZJS Brno: 2-0, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1964.09.16., Brno: ZJS Brno – Ferencváros: 1-0, VVK 1. forduló visszavágó
1964.10.28., Bécs: Wiener SC – Ferencváros: 1-0, VVK 2. forduló 1. mérkőzés
1964.11.04., Népstadion: Ferencváros – Wiener SC: 2-1, VVK 2. forduló visszavágó
1964.11.18., Népstadion, Ferencváros – Wiener SC: 2-0, VVK 2. forduló 3. mérkőzés
1965.03.10., Róma, AS Roma – Ferencváros: 1-2, VVK 3. forduló 1. mérkőzés
1965.03.17., Népstadion: Ferencváros – AS Roma: 1-0, VVK 3. forduló visszavágó
1965.04.07., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 1-0, VVK 4. forduló 1. mérkőzés
1965.04.21., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 2-1, VVK 4. forduló visszavágó
1965.05.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 3-0, VVK 4. forduló 3. mérkőzés
 

1965.05.31., Manchester: Manchester United – Ferencváros: 3-2, VVK Elődöntő 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1965. június 1.

6 hozzászólás a(z) 1965.V.31. VVK, Manchester United – Ferencváros 3:2 bejegyzéshez

  • Találtam egy gyöngyszemet a Népsport 1965. június 3-i számában. Érdemes a második bekezdésben elolvasni Sir Matt Busby vélekedését a Fradiról!

    https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NemzetiSport_1965_06/?pg=8&layout=s

  • Évente meg kell ismételnem, úgy látszik: sorolja már fel valaki, hogy mikor is került be utoljára egyszerre (!!!) az utánpótlásból 18-20 évesen egy Géczi, egy Horváth L., egy Juhász Pista, egy Varga Zoli, egy Németh M., egy Rátkai Laci??? Akik bármikor bevethetőek voltak egy Bilbao, MU, Juventus, Roma stb. ellen … És ez csak 1-1,5 évjárat!!! Hmmmm??? Mit műveltek/művelnek évtizedek óta a magyar “edzők”, a Fradinál is, és általában az egész ország utánpótlásánál???

  • A becsatolt manchesteri műsorfüzetből szerencsére birtokomba került egy eredeti példány 🙂
    Mivel mindkét csapat a kedvencem, í­gy nagyon örültem, hogy sikerült megszerezni!

  • Csak magamat tudom ismételni, igaz, a qtya sem mer válaszolni … Hány klasszis játékos kerül fel a Fradi “U”-ból a “nagycsapatba”??? Több, mint 1 éve kérdeztem, választ nem kaptam rá …

  • Történelmünk egyik “legszebb” veresége … a MU az akkor is MU volt, a világ egyik legjobb csapata (meg kell nézni az összeállí­tásukat!), de AZ a Fradi a világ legjobb csapataival is felvette a versenyt … csupa hazai játékosból, akiknek döntő többsége ráadásul saját nevelés volt … Mit művelnek itt évtizedek óta az utánpótlás edzők??? Lisztes Krisztián óta ki került fel a I-be, sőt, a válogatottba???

  • Éppen egy napos voltam.

    Laci

Hozzászólás a(z) Nagy Laci bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ