1968.V.22. VVK, Ferencváros – Bologna 3:2

_NDAN_0079-1

A VVK-ért: Tartalékos bajnokcsapatunk 0:2-ről bravúrosan győzött

Néhány nappal ezelőtt, azt í­rtam az 1975-ös esztendőről, hogy nagyszerű év volt a Ferencváros számára. Ugyanez elmondható az 1968-as évről is, de ha ezt az évet emlí­tem, nem mehetünk el szó nélkül azokról az eseményekről sem, melyek miatt az 1968-as esztendő az egyik „legforgalmasabb” éve volt a világtörténelemnek.

1968-ban robbantak ki azok a diáklázadások Európában (Párizs volt a központ), melyek alapjaiban változtatták meg a nyugati demokráciákat (Robert Merle zseniális regénye, az Üvegfal mögött dolgozza fel az események igazi hátterét). 1968-hoz más fontos események is tartoznak: merénylet áldozata lett Robert F. Kennedy, a Varsói Szerződés csapatai, köztük Magyarországgal, lerohanják Csehszlovákiát, miközben a Kádári pártvezetés bevezeti az új gazdasági mechanizmust. Békésebb események is történtek, hiszen az Apolló-8 űrhajó Hold körüli pályára állt, a Broadwayn bemutatták a Hair-t, megalakult a Deep Purple és megjelent az Omega együttes legendás „Trombitás Frédije”. A sport is tartogatott egy nagy eseményt, Mexikóvárosban olimpiát rendeztek, ahol hazánk a nemzetek éremtáblázatán az előkelő negyedik helyen végzett 32 éremmel, köztük 10 arannyal.

A mérkőzés zászlója

1968 a Ferencváros számára is fontos esztendő. Elkezdtük a menetelést a VVK-ban és a Bologna elleni mérkőzés előtt már olyan neves csapatokat búcsúztattunk, mint a Real Zaragoza, a Liverpool és az Athletic Bilbao. A nyári olimpiai játékok is befolyásolták a Fradi életét, hiszen Varga Zoli ott döntötte el, hogy elhagyja az országot.

Azt nem tudjuk, hogy 1968. május 22.-én már gondolt-e arra, hogy elhagyja az országot és a Ferencvárost, de azt igen, hogy a Bologna elleni mérkőzés 81. percében egy olyan gólt ragasztott Vavassori kapujába, ami a mai napig emlékezetes maradt. Ezzel a parádés találattal nyertünk 3:2-re egy olyan összecsapáson, mely nem úgy indult, ahogy szerettük volna.

A mérkőzés után, Lakat Károly dr. is azt nyilatkozta, hogy a 0:2 után még a döntetlenben sem reménykedett, és valószí­nűleg a Népstadion 20 ezres közönsége sem fogadott volna arra, hogy a végén sikerül megfordí­tani az eredményt. Ráadásul a mérkőzés előtt derült ki, hogy Rákosi mellett Albert sem tudja vállalni a játékot, í­gy egy eléggé felforgatott csapat vette fel a küzdelmet az olasz csapat ellen. Végül is sikerült nyernünk és ezzel egy újabb „nagy vad esett áldozatul” a Ferencvárosnak.

Bologna városa Olaszország egyik gyöngyszeme, az ország északi részén terül el a Reno és a Savena folyók között, a Pó-sí­kság területén. Történelmi nevezetességei mellett (San Petronio bazilika, Két Ferde Torony, több mint 20 csodás palota) természetesen a foci is fontos szerepet játszik az olasz város életében, melynek magyar vonatkozása is van. Détári Lajos 1990-ben szerződött a Bologna FC-hez. A klub 1909-ben alakult, 7 alkalommal szerzett olasz bajnoki cí­met, nemzetközi szereplését egyedül egy Intertotó-kupa győzelem jelképezi.

Ezek alapján talán a Fradi számí­tott a mérkőzés esélyesének, de ismerve az olasz labdarúgás erejét, ez nem számí­tott egy könnyű feladatnak. Ezt támasztotta alá az első mérkőzés „soványka” 3:2-es győzelme, mely után nem í­gérkezett egy könnyű feladatnak a visszavágón kiharcolni a VVK döntőjébe jutást.

Vajon sikerül öt nap múlva végigvinni a bravúrt? Vajon 1965 után ismét egy nagy nemzetközi kupasorozat döntőjébe kerül a Ferencváros? Ha továbbra is figyelemmel kí­sérik muzeális lapszemle sorozatunkat, akkor néhány nap múlva a válasz is meg fog érkezni.

– lalolib –

1967.09.20., Pitesti: Arges Pitesti – Ferencváros: 3-1, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1967.10.11., Népstadion: Ferencváros – Arges Pitesti: 4-0, VVK 1. forduló visszavágó
1967.11.01., Zaragoza: Real Zaragoza – Ferencváros: 2-1, VVK 2. forduló 1. mérkőzés
1967.11.15., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 0-0, VVK 2. forduló (félbeszakadt)
1967.11.16., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 3-0, VVK 2. forduló visszavágó
1967.11.28., Népstadion: Ferencváros – Liverpool: 1-0, VVK 3. forduló 1. mérkőzés
1968.01.09., Liverpool: Liverpool – Ferencváros: 0-1, VVK 3. forduló visszavágó
1968.03.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 2-1, VVK 4. forduló 1. mérkőzés
1968.03.27., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 1-2, VVK 4. forduló visszavágó

1968.05.22., Népstadion: Ferencváros – Bologna: 3-2, VVK Elődöntő 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1968. május 23.

2 hozzászólás a(z) 1968.V.22. VVK, Ferencváros – Bologna 3:2 bejegyzéshez

  • EGYIK LEGSZEBB FRADI-ÉLMÉNYEM VOLT! Nem mellesleg már a sokadik zöld-fehér VARÁZSLAT az 1967/68-as VVK-sorozatban !
    FANTASZTIKUS és UTOLÉRJETETLEN FRADI !
    NEHÉZ ERRŐL ELÉRZÉKENYÜLÉS NÉLKÜL íRNI !

  • Micsoda diadal volt! Halvány emlékeim vannak arról, hogy 0-2-ről fordí­tottunk, hál’Istennek, TV-s meccs volt (akkoriban ez egyáltalán nem volt természetes, a visszavágót sem közvetí­tették) …. ha jók az emlékeim, Varga Zoli egyik nagy játéka volt … az a Bologna Olaszország, ezáltal Európa legjobb csapatai közé tartozott, de a miénk is, az eredményből kitűnően …. ’68-ban kezdett rémületesen fogyni a közönség a magyar pályákról … akkor még nem tudták, hogy AZ a produkció, amit ők látnak, évtizedekkel később nosztalgia tárgya lesz … a magyar futball azonban a világon egyedülálló módon folyamatosan süllyedt(???), süllyed, 60 éve minden évtizedben gyengébb volt, mint az előzőben, í­gy minden kor szurkolói nosztalgiáztak és ócsárolták az “akkoriakat” … ma jutottunk el odáig, nagy nyomorúságunkban, hogy a legkisebb sikernek (győzelem egy Mezőkövesd, egy Kaposvár vagy egy PFLA ellen) is örülni tudunk … akkor egy VVK-elődöntőre (mint idén a Juve-Benfica v. a Valencia-Sevilla) is már csak 20 ezren mentek ki …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ