Muzeális lapszemle: 1968.VIII.7. VVK Döntő, Leeds United – Ferencváros 1:0

vvk_6768_mini_gomb„Sírni csak a győztesnek szabad”, „Feltenni az i-re a pontot”, – óhatatlanul jutottak eszembe ezek az ismert mondatok, amikor kezembe fogtam az 1967-es VVK sorozat döntőjének első mérkőzéséről beszámoló Népsportot. Az már nem lepett meg, hogy egy ilyen eseményről elég hézagos beszámolót küldtek Leedsből, még akkor is, ha ez a kor technikai lehetőségei miatt csak „távbeszélőn” lehetett megtenni.

Ráadásul, amiről már több muzeális lapszemlében szóltunk, a hatvanas években a kommunista országok úgy gondolták, hogy ők a bajnoki rendszer lebonyolításában is külön utakat követnek. Ezért fordulhatott elő, hogy az 1968 augusztusi VVK döntőt úgy játszottuk, hogy közben 1967-ben megnyertük a magyar bajnokságot és jogosulttá váltunk a BEK-ben való indulásra is. Ehhez az eleve furcsa helyzethez még csatlakozott a politika is. Az 1968-as történések (Csehszlovákia lerohanása) miatt a Fradi kisorsolt ellenfele a Celtic nem utazott el Budapestre. Az UEFA mentve a lehetetlenné változott helyzetet, megpróbálta nyugati és keleti csoportra bontani a BEK mezőnyét, de a Varsói Szerződés ismét „összefogott” (bár kihúzók azért akkor is voltak, a csehszlovák Spartak Trnava az elődöntőig is jutott) és úgy döntött, hogy csapataikat visszaléptetik a BEK küzdelmektől. Ezek után nem maradt más lehetőségünk, mint az, hogy csapat teljes erejével a VVK küzdelmekre összpontosítson (sokak szerint 1967/68-ban meg is nyerhettünk volna a BEK sorozatot).

A döntőig fantasztikus sorozatot produkált a csapat. Real Zaragoza, Liverpool, Athletic Bilbao, Bologna – mind olyan csapat melyekről nem lett volna „szégyen” kikapni, de ennek a fordítottja is igaz, mivel az 1965-1968 közötti időszak Ferencvárosától sem volt „szégyen” kikapni bármelyik nagy múltú Európai együttesnek. A VVK döntő előtt, az angol újságokban meg is jelent, hogy a Ferencváros Európa legjobb csapata. Ebben természetesen volt egy kis udvariasság és elővigyázatosság is. Ettől függetlenül az angolok biztosak voltak abban is, hogy a VVK-t a Leeds United fogja megnyerni.

leeds_unitedAz angliai West Yorkshire megyében található Leeds város labdarúgó csapatát 1919-ben alapították. Fénykorát 1964 és 1975 között élte a kék-fehér-sárga mezes csapat. Amikor a sikerkovács, a látnoki képességekkel megáldott menedzser, Don Revie elhagyja a csapatot, megkezdődött a Leeds United „vesszőfutása”, mely még ma is tart, hiszen a csapat jelenleg a harmadik ligában sínylődik.

1968-ban azonban Európa egyik legjobb csapatának számított, így a VVK döntő abszolúte kétesélyesnek számított. És ahogy a bevezetőben írtam, „sírni csak a győztesnek szabad”, és sajnos jó magyar szokás szerint a vereséget nem nagyon tudjuk a helyén kezelni, ezért az idők folyamán az 1968-as döntő is lassan a feledésbe merült (hasonlóan az 1975-ös KEK döntőre). Pedig nincs ez jól, hiszen kevés magyar csapatnak adatott meg az a lehetőség, hogy nagy Európai kupasorozat döntőjében szerepeljen.

Ezzel tulajdonképpen el is „árultam” (bár ezt minden Fradista tudja), hogy az 1968-as VVK döntőjének nem csak az első mérkőzését vesztettük el, hanem végén a kupa is az angol csapat birtokába került. Ettől függetlenül legyünk büszkék az elért eredményre, és főleg a Lakat Károly által dirigált csapatra, melyben igazi világsztárok is helyet kaptak. Albert Flórián 1967-ben kapott Aranylabdát, Szűcs Lajos tagja volt az 1968-as világválogatottnak, és több játékosunk nyakába is akasztottak olimpia aranyérmet 1968-ban. Ha ez még nem lenne elég, 1967-ben és 1968-ban is bajnokságot nyertünk, és ha ehhez hozzávesszük az 1965-ös VVK győzelmünket, akkor már tényként kezelhetjük, hogy a Ferencváros történetének egyik legsikeresebb korszaka volt a hatvanas évek közepe.

A VVK döntő első mérkőzését, egy szerencsétlen góllal vesztettük el (Géczi egy szöglet utáni öklözése nem sikerült), de mivel az egy gólos hátrány nem tűnt behozhatatlan, mindenki bízott a visszavágóban.

Arról, hogy végül is miért is nem sikerült kivívni a végső győzelmet, arról a muzeális lapszemlénk következő számában, szeptember 11-én részletesen is beszámolunk.

– lalolib –

1967.09.20., Pitesti: Arges Pitesti – Ferencváros: 3-1, VVK 1. forduló 1. mérkőzés
1967.10.11., Népstadion: Ferencváros – Arges Pitesti: 4-0, VVK 1. forduló visszavágó
1967.11.01., Zaragoza: Real Zaragoza – Ferencváros: 2-1, VVK 2. forduló 1. mérkőzés
1967.11.15., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 0-0, VVK 2. forduló (félbeszakadt)
1967.11.16., Népstadion: Ferencváros – Real Zaragoza: 3-0, VVK 2. forduló visszavágó
1967.11.28., Népstadion: Ferencváros – Liverpool: 1-0, VVK 3. forduló 1. mérkőzés
1968.01.09., Liverpool: Liverpool – Ferencváros: 0-1, VVK 3. forduló visszavágó
1968.03.13., Népstadion: Ferencváros – Athletic Bilbao: 2-1, VVK 4. forduló 1. mérkőzés
1968.03.27., Bilbao: Athletic Bilbao – Ferencváros: 1-2, VVK 4. forduló visszavágó
1968.05.22., Népstadion: Ferencváros – Bologna: 3-2, VVK Elődöntő 1. mérkőzés
1968.05.27., Bologna: Bologna – Ferencváros: 2-2, VVK Elődöntő visszavágó

1968.08.07., Leeds: Leeds United – Ferencváros: 1-0, VVK Döntő 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1968. augusztus 8.

A VVK-döntő egyetlen gólja szabálytalanság után született: a 42. percben Lorimer szögletrúgása után kapu elé csavarodott a labda, Géczi és J. Charlton ugrott fel, és az angol játékos meglökte kapusunkat, aki így nem is tudott a labdához érni. Jones ott termett és 4 m-ről a hálóba vágta a labdát. Sokat támadtak az angolok, de a védelem jól zárt. A hajrában nekünk is volt lehetőségünk. Varga és Rákosi hibázott gólhelyzetben.

Nagyításhoz klikk a képre!

Nagyításhoz klikk a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 11.10. 19:30 Haladás-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST