1969.VII.26. Toronto Hungária – Ferencváros 2:8

Egy hozzászólás a(z) 11110110001ejegyzéshez

  • Kanadába utazik a Ferencváros labdarúgócsapata
    A Ferencváros labdarúgócsapata július 22-én három mérkőzésből álló kanadai portyára utazik. Július 22-én Győrből indul a csapat, s egy nappal később Bécsben ül repülőgépre, hogy Zürichen keresztül Montreálba, majd onnan Torontóba repüljön — mondta Kalmár István, a klub elnöke. — Az érkezés után egy nappal mérkőzik csapatunk a Toronto Hungáriával, három nappal később pedig a torontói ligaválogatottal.
    A portya harmadik mérkőzésére (minden valószínűség szerint) Montreálban kerül majd sor, ahol a québeci All Stars együttes ellen lép pályára csapatunk. A csapat edzője, Lakat Károly dr. 17-es keretből választja majd ki azt a 14 játékost, aki 22-én útra kel. A keret tagjai: Géczi, Takács, Novák, Bálint, Megyesi, Horváth A., Havasi, Vajda, Szőke, Branikovits, Németh, Rákosi, Katona, Tátrai, Túrai, Eipel, Vágvölgyi.
    (Népsport, 1969. július 19.)
    ****************************
    A csapat különben a Tatán lévők (Páncsics, Juhász, Szűcs) és a még lábadozó Albert nélkül a következő összeállításban lép pályára: Géczi — Novák, Bálint, Havasi — Megyesi, Horváth Á. — Szőke, Branikovits, Németh, Rákosi és Katona. A három utazó tartalék: Takács, Vajda és Tátrai.
    (Népsport, 1969. július 22.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ