1971.XI.24. UEFA, Eintracht Braunschweig – Ferencváros: 1:1

A hetvenes évek változást hoztak a nemzetközi kupaküzdelmekben, a VVK, majd EVK jogutódja lett az UEFA kupa. Mivel az 1970/71-es bajnokságban a Ferencváros, egy a végsőkig kiélezett küzdelemben a második helyet szerezte meg, í­gy 1971 őszén az átalakí­tott UEFA kupában kezdte meg az európai szereplést és egészen az elődöntőig meneteltünk, de erről a későbbiekben bővebben be fogunk számolni.

Az 1971.11.24-én Braunschweigben lejátszott mérkőzésünk már a harmadik fordulót jelentette a csapat számára. Az előző fordulókból ki kell emelni a görög Panionosz elleni mérkőzést, melyet fölényesen 6:0-ra nyertünk meg. A továbbjutás már biztosnak látszott, és a csapat talán egy kellemes görög kirándulást tervezgetett, de közbe szólt egy váratlan és szinte egyedülálló eset. Az európai focit irányí­tó UEFA, a kirí­vóan durván és sportszerűtlenül játszó görög csapatot kizárta a további küzdelmekből! Ezzel Albertékat is megfosztották a görög kultúra csodálatától. Azt nem tudni, hogy ezért „haragudtak-e” a játékosok, de ha figyelembe vesszük az évet, és az akkori állapotokat hazánkban, lehet, hogy jobban örültek volna egy kirándulásnak, mint Csanádi Ferenc kemény edzéseinek.

A görög túra elmaradt, de a német nem, ahol egy nagyon küzdelmes mérkőzésen értük el az 1:1-es döntetlent. „Góllal lepni meg az ellenfelet, aztán befékezni az iramot” – ez volt a Fradi taktikája, mely be is vált, hiszen Kű már a mérkőzés elején be talált és utána már csak őrizni kellett az előnyt. Ami teljes mértékben nem sikerült, ráadásul Géczinek nagyon sok bravúrt is be kellett mutatnia ahhoz, hogy a végén döntetlenre tudjuk hozni az eredményt. A mérkőzés után talán emiatt is nyilatkozott Csanádi Ferenc úgy, hogy a döntetlen ellenére még nincs lefutva a továbbjutás. „Ha valaki szikrázó, jó futballt akar látni, ajánlom, jöjjön ki a Népstadionba. Nem fog unatkozni.”

Akik járatosak a Fradi történelmében, vagy esetleg személyesen is látták a visszavágót, azok tudják, tényleg nem lehetett unatkozni a visszavágón, de erről majd a december 8.-án emlékezünk meg.

Addig is böngésszük közösen az 1 forintos Népsport hasábjait, olvassuk el a telefonos interjút Csanádi Ferenccel. Ha közben a kor hangulatát is „hallani” szeretnénk, szinte lehetetlen lenne választani az 1971-ben megjelent zenei albumokból: Led Zeppelin (IV), Pink Floyd (Meddle), John Lennon (Imagine), Deep Purple (Fireball) és a személyes kedvenc, Emerson, Lake & Palmer (Tarkus). Ez a névsor olyan, mintha a fociban a Real Madridot, a Liverpoolt, a Milant vagy a Bayert emlí­tenénk.

Egy csapatot „szándékosan” kihagytam, pedig azt soha, egyetlen felsorolásból sem maradhat ki: a Ferencváros. Akik olvassák az oldalunkat, azoknak biztos nem kell magyarázni, hogy miért.

– lalolib –

 
1971.09.15., Isztambul: Fenerbahce – Ferencváros 1-1 1. mérkőzés
1971.09.29., Népstadion: Ferencváros – Fenerbahce 3-1 visszavágó
1971.10.20., Népstadion: Ferencváros – Panionosz 6-0 2. forduló 1. mérkőzés

1971.11.24., Braunschweig: Eintracht Braunschweig – FTC 1-1 3. forduló 1. mérkőzés

NÉPSPORT 1971. november 25.

NS-19711125-02-19711124

3 hozzászólás a(z) 1971.XI.24. UEFA, Eintracht Braunschweig – Ferencváros: 1:1 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) mjozef22 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ