1971.XII.8. UEFA, Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5:2

Vannak mérkőzések, melyek soha nem felejtődnek el. Megőrzi őket az emlékezet, a sárguló újságok, a filmhí­radók, és a visszaemlékezések. Vannak mérkőzések melyek mélyen bevésődnek az emlékeinkbe. Szerencsések vagyunk, ha a tévében láthattuk, és még szerencsésebbek vagyunk akkor, ha élőben, a lelátókon szurkolva vésődnek egy életre a memóriánkba az emlékezetes győzelmek.

Nekünk, Fradistáknak sok ilyen mérkőzésünk van. A legtöbbet még álmunkban is fújjuk, hiszen kupagyőzelmekről, bajnoki ünneplésekről szólnak. De biztos vagyok benne, sok olyan mérkőzést tárolunk el örökre, mely talán mások számára nem sokat jelent, de nekünk egy örök emléket. Ez lehet egy teljes mérkőzés, de lehet egy gól, egy varázslatos csel, egy bí­rói hiba, amit a mi szemünk észlelt, de a másoké nem. Az emlékek tárházának néha annyi is elég, hogy azon a napon mentünk apával először mérkőzésre, vagy először láttuk apa szemében a könnyeket egy győztes vagy egy vesztes mérkőzés után. És néha elég egy elejtett szó, egy bekiabált mondat és egyből elő tódulnak az emlékek. Amikor először a kezembe vettem az 1971-es Népsportot és megláttam benne a tudósí­tást a Ferencváros – Eintracht Braunschweig mérkőzésről egy személyes emlék varázsolt mosolyt az arcomra.

– Fiam, ha még egyszer talpast ugrasz a fürdőzők közé, olyan pofont kapsz, mint a „brancsveg a Fraditól! – ezzel a felkiáltással riogatott minket városunk úszómestere a városi strandon, ha éppen nem bí­rtunk kamaszodó vérünkkel. És bár nem személyes élmény, és Pali ’bá „brancsveg”-jét is hiába javí­tották ki nevetve a fürdőzők (az öreg soha nem tudta helyesen kimondani a német csapat nevét, talán nem is akarta), mégis egy olyan emlék maradt, mely örökké a Fradizmusom részévé vált.

Pedig a mérkőzés maga is emlékezetes, hiszen az akkori csapat volt talán az első, melynek az összeállí­tását még álmomból felriadva is fújtam. Szőke, Albert, Branikovits, Mucha csatársor azon a fázós decemberi napon egy igazi fociünnepet varázsolt a Népstadion közönségének. Ötöt rámoltunk be Franke kapujába úgy, hogy a végén még örülhettek is a németek, hogy elkerülték a megalázó, fél tucatot. Ha már megemlékeztem a Fradi „álom csatársoráról”, magamhoz lennék hűtlen, ha nem emlí­teném meg Juhász Pista nevét, aki Fradizmusom első olyan játékosa volt, akinek mentalitása és játéktudomása örökké mintául szolgált számomra. Az meg csak hab a tortán, hogy a mérkőzés első gólját éppen ő szerezte.

Ennyi személyes emlék után magáról a mérkőzésről már beszéljenek az újság hasábjai. Biztos vagyok benne, hogy olvasóink közül többen emlékeznek erre a sikerre, mely után a csapat bekerült az UEFA kupa legjobb nyolc csapata közé. Azzal kezdtem a muzeális beharangozót, hogy vannak mérkőzések melyek soha nem felejtődnek el. Sokunk számára a „brancsveg” elleni visszavágó ilyen mérkőzés volt.

Akik esetleg most olvasnak először erről a mérkőzésről, a tudósí­tás alapján biztos, hogy örökre elraktározzák magukba. Mert vannak mérkőzések, melyekre mindig emlékeznünk kell.

 
1971.09.15., Isztambul: Fenerbahce – Ferencváros 1-1 1. mérkőzés
1971.09.29., Népstadion: Ferencváros – Fenerbahce 3-1 visszavágó
1971.10.20., Népstadion: Ferencváros – Panionosz 6-0 2. forduló 1. mérkőzés
1971.11.24., Braunschweig: Eintracht Braunschweig – FTC 1-1 3. forduló 1. mérkőzés

1971.12.08., Népstadion: Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5-2 visszavágó

NÉPSPORT 1971. december 9.

NS-19711209-04-19711208

10 hozzászólás a(z) 1971.XII.8. UEFA, Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5:2 bejegyzéshez

  • Én is a helyszínen láttam a mérkőzést két nappal a 17. Szülinapom előtt, bravúros játék, én arra emlékszem igazán,hogy azon filóztam ,hogy tudjuk megverni ezt a német csapatot, hát igy!!! Albert Flóri az isten vagyis a császár volt a pályán, de a többiek is ragyogó játékosok voltak…..Csak dörzsöltem a szemem és ordítottam mint aki meghülyűlt. Megérte a táborral vonulni a a Keletihez……A régi fradi össze nem hasonlìtható a mostanival. Talán Traóré és Dibusz viszi a szintet és talán Varga!

  • KÁPRÁZAT, GYÖNYÖR, FRADI !!! !!! !!!

  • Tv-ben néztem a mérkőzést 14 éves voltam káprázatosan játszott a csapat főleg Bálint ,Kű, Branikovits
    gyönyörű este volt.

  • Drága faterkám mesélt anno erről a meccsről, mert ő is kinn volt a húszezer között. Pedig meleg biztos nem lehetett.
    Ha pedig jobban megnézzük az ominózus napilapot, látható, hogy aznap hokisaink 13-2-re verték az öreg Ocskayval felálló Volánt. De nem meglepő módon a Kisstadionba alig jutott néző, nyilván össze voltak szervezve a dolgok…

  • Ez hatalmas sztori “szabom” -- megjegyzem. 🙂

  • Ezt az érzést én is ismerem, operabérlettel Wagner előadás alatt tranzisztoroson Zaragoza-Fradit hallgatni.

    A Braunschweig-meccs végén a közönségnek is szólt az előadás. Flóri egy taccsot úgy pörgetett vissza Novák elé, hogy ő -- az ő technikájával -- nem mert hozzányúlni, mert úgy pörgött egy helyben a labda, mint egy bomba.

  • Green, azok nagy idok voltak, persze a Stadionban kinn voltam -- mint mindig -, a visszavagorol meg jo, hogy emlekszem Lajos goljara, a Madachban futo darabra mar nem …

  • nagyszerű csapat lehetett,én még nem is éltem akkor.ezért is nagyszerüek ezek az újságok és az emlékezések.ide szoktak irni idősebbek is, köztük van Freka is (elnézést a jelzőért),és mindig csodálattal olvasom a személyes élményeken alapuló hozzászólásaikat is.Freka is megemlí­ti, hogy éppen a Madách Szinházban volt.emlékszik rá,gondolom azért,mert emlékezetes mérkőzés volt.

  • Hatalmas foci volt, de hat akkoriban mi hoztuk ezeket a meccseket. Mar meghatarozo volt Ku Lajos, de o meg feharvari srackent is nagy fradista volt. A Madach Szinhazban voltam a visszavago idejen, hat nehaz volt belehallgatni a kis tranzisztorosba … , Lajos rugta ott a golt.
    Barati javitasi javaslat, Jucinak a jatektudasa volt a sziven kivul a meghatarozo !

  • Egy újabb kincs. Az egyik legjobb í­rás amit eddig olvastam. Szí­vből jön, bensőséges, méltó az oldal szellemiségéhez.

Hozzászólás a(z) Freka bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ