1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1

8 hozzászólás a(z) 1972.V.17. EB selejtező, Magyarország – Románia 2:1 bejegyzéshez

  • “Az olimpiára kijutottunk,” í­rod , kicsit pontosí­tanék, nem kellett selejtezőt játszanunk, mert cí­mvédők voltunk.

  • Az 1972-es Európa-bajnokságra selejtező magyar válogatott tudott utoljára gólt, sőt gólokat szerezni Bukarestben. Akkor a románokkal a legjobb négy közé jutásért küzdött nemzeti együttesünk, és a hazai 1–1 után a román fővárosban 2–2-es döntetlent ért el az Illovszky Rudolf által vezényelt együttes. A semleges pályán, Belgrádban rendezett harmadik mérkőzésen pedig a Ferencváros örökös bajnoka, Szőke István 87. percben szerzett találatával kiharcoltuk a legjobb négy közé jutást.

    A bukaresti találkozón 1972. május 14-én Szőke már az ötödik percben vezetéshez juttatta a magyar válogatottat, sőt a 2000-ben, 53 esztendősen elhunyt Kocsis Lajos révén 2–1-re is vezettünk egészen a 81. percig.

    „Bene Ferenc szabadrúgásánál valahogy ráéreztem, és a kipattanót hét-nyolc méterről belőttem – emlékezett vissza Szőke István, az FTC 13-szoros válogatott, kétszeres bajnok jobbszélsője. – Az itthoni mérkőzésen csere voltam, kint viszont a kezdőben kaptam lehetőséget. Tartottunk a románoktól, pláne, hogy itthon ikszeltünk velük, és azért mégiscsak ötven-hatvanezer ember előtt fociztunk Bukarestben, igaz, akkoriban egy Fradi–Dózsára volt, hogy hetvenezren is kí­váncsiak voltak.”

    „Engem nem zavart a publikum, általában nagy önbizalommal léptem pályára, és ha az elején bejött egy-két csel, felszabadultabban játszottam. Nyilván volt bennünk egyfajta drukk, mert roppant fontos meccs volt az a bukaresti, nagy téttel. Talán Kű Lajos volt a legizgatottabb, de amint elkezdődött a találkozó, nyoma sem volt a határozatlanságnak. Rudi bácsi a felkészülés alatt nagyon odafigyelt ránk, mindenkivel külön elbeszélgetett étkezések, pihenők alkalmával. Ezekből a csevegésekből pedig sok információt leszűrhet egy jó edző. Nagyon bí­zott bennünk, a bukaresti mérkőzés előtt nem kért semmi különlegeset, csak azt, amit máskor is. Mindenkinek külön elmagyarázta, mit vár tőle taktikai szempontból, kérte, hogy segí­tsünk egymásnak, merjünk futballozni, és akkor nem lesz gond. Telepakolt minket önbizalommal. Jólesett, hogy törődtek velünk” – folytatta Szőke István.

    Az önbizalom lenne a kulcs a bukaresti gól(ok)hoz?

    „Ahhoz, hogy valaki gólt szerezzen, nyilván magabiztosnak kell lenni. Bárki betalálhat, ám ehhez társak is kellenek. Büszke vagyok, hogy egy csapatban szerepelhettem Albert Flórival és Varga Zolival a Fradiban, de ehhez azért valamit tudni kellett, valamit le kellett tenni az asztalra.”

    Dárdai Pál személyében a német futballkultúrát és mentalitást alaposan ismerő tréner készí­ti fel Dzsudzsák Balázsékat a bukaresti ütközetre.

    „Lehet, hogy Dárdai Pali jó edző, de nincs még rutinja ezen a szinten – véli a Fradival BEK-negyeddöntőig jutó Szőke. – Én is önbizalmat próbálnék pumpálni a játékosokba, ám ha az a pályán nem látszik meg… Az a baj, hogy nem Dárdai Pali játszik.”

    Mire számí­thatunk szombaton?

    „Rettentő nehéz mérkőzés vár ránk. A románok nyertek Görögországban, ami nem kis eredmény. Mi pedig itthon kikaptunk Észak-írországtól… Remélem, nem kapunk három-négy gólt, talán egy bravúrgyőzelem összejöhet, de egy iksz is jó lenne. Mindenestre drukkolni fogunk. Azt várom, hogy ne tojjunk be a hangulattól, ne ijedjünk meg, ha gólt kapunk. Szalai Ádám visszatért, jó formában van, de kérdés, mennyire viselte meg az ominózus huzavona a válogatottal. Nikolics Nemanja az NB I-ben ontja a gólokat, tőle és Dzsudzsáktól remélhetünk gólt, Gera Zolira sajnos már nem épí­thetünk hosszú távon. A lényeg, ha valaki felveszi a válogatott mezét, annak kutya kötelessége mindent kiadni magából. Nagyon mélyen van most a labdarúgásunk helyzete, ennek javí­tásáért is harcoljon az, aki a cí­meres mezben futballozik. Küzdjünk, tegyünk meg egymásért mindent, hajtsunk, és tereljük jobb irányba régóta sí­nylődő focinkat!” – tette hozzá Szőke István, aki gólt szerzett 1972-ben.

    http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/hogyan-torjuk-meg-1972-ota-tarto-bukaresti-golcsendunket-2368479

  • bocsánat, annyi helyesbí­tés, hogy a románok nem ’70-ben jutottak ki először vébére, a háború előtti három “hőskori” világbajnokságon -- ’30, ’34, ’38 -- már ott voltak korábban.

  • Erdekes szí momra mindig az a tény, hogy a bajnoksí gban olyan hevesen egymí s ellen küzdô csapatoknak a tagjai hogyan tudnak egy ví logatottban megférni egymí s mellett. Nem csak megférni, hanem ki is egészìteni egymí st.

    Az klubbok elfogultsí gai — legalí bb lalolib ìrí sí ban ùgy tûnt nekem — inkí bb a szövetségi edzôk egy bizonyos klub elkötelezettségeikbôl veszik eredetüket.

    Vajon a Fradi jí tékosait a megszokott pozìciòjukon engedték-e jí tszani, vagy egész mí s “hatí skörük” volt a ví logatottban ?

    Minden esetre ebbôl a szemszögbôl érdekes volt megtekinteni a Fradi jí tékosainak a belekapcsolòdí sí t az MLSz keretében. Nem probléma-mentes jelenleg a kapcsolat a Fradi és az MLSz közt.

    Vajon mi lehetnek az okai ?

    A 70-es éveket nem csak a labdarùgí sban érezték sokan hideg zuhanynak. Kijòzanodtak a felek a “vad” 60-as évekbôl.

  • Hát ha sors ad meg vissza is ad, mint ’72-ben, akkor jelzem neki, hogy volt itt Bp-en tavasszal egy védelmi szerencsétlenkedést román szabálytalankodással betetőző 92. perces gól…

  • Három meccsen “vertük agyon”a románokat, csak mi vezettünk, mégis, majdnem sikerült kiesni. mert már akkoriban is ment a károgás, hogy “ezek milyen jók”… Hát nem! Mi vagyunk a jobbak! Egyébként, ez volt az a meccs, amit Kű Lajos a II. félidőben óriási kötéssel a térdén játszott végig, igaz? HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ