1976.III.20. Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 1:1

Most vagyok bajban. Van ilyen, bár nehéz megszokni. Az elmúlt hónapokban siránkoztam már, hogy jelenleg több olyan NB I-s csapat van a mezőnyben, akikkel igazán nem nagyon van közös múltunk, vagy ha mégis, akkor az már a XXI. századra esik, mely olyan közeli, hogy szinte meg tudjuk érinteni, í­gy arról muzeálist í­rni egy kicsit megmosolyogtató dolog lenne. Bevallom becsülettel, hogy ezt a Kaposvárról nem gondoltam. Valahogy nekem olyan „régi” ellenfélnek tűnt, hogy biztos voltam benne, számtalan mérkőzés közül tudok majd válogatni. Tévedtem, mely nálam lassan már mindennapossá válik. Erre szokta szerkesztőtársam mondani (egy kicsit élcelődve és mosolyogva bajsza alól), hogy több Cavingtont kéne beszednem. De hát szedem én becsülettel, és meg is próbálok úgy emlékezni, mint oldalunk „memóriabajnoka”, de lassan rá kell jönnöm, hogy erre igazán semmi esélyem sincs.

így marad a meglepetés és a rácsodálkozás. Plusz a ténymegállapí­tás, hogy bajban vagyok. Bár az első mérkőzésünket még 1942-ben játszottuk a Kaposvárral (9:1-s győzelem, MK), de az első bajnokira csak 1975-ben került sor. A „megoldás” a memória gondjaimra, meg ebben az évszámban rejlik. 17 évesen „találkozni” az első aranycsapatommal, annyit jelent, hogy szinte minden ami Fradi, és közvetlen élmény, azt 1975-től számolom: Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Ebedli, Nyilasi, Mucha – Pusztai, Szabó Magyar; az edző Dalnoki Jenő. Ez meg mindent elmond és talán meg is magyaráz. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy volt egy felejthetetlen kaposvári emlékem, amikor egy osztálykirándulás alkalmából egyszer csak „összefutottunk” a Fradi buszával és ha néhány pillanatra is, de „élőben” láthattam Nyilasit, Ebedlit és a pipázó Dalnoki Jenőt, máris törvényszerűvé válik (ez egy kicsit hivatalosra sikeredett), hogy számomra a Kaposvár nagyon is muzeális ellenfél.

Állnak (balról): Szepessy, Mörtel, Rab, Judik, Mucha, Major, Kakas, Murai, Koch. Elől: Jancsika, Takács, Nyilasi, Ebedli, Pogány, Szokolai, Hajdu J.

Erre még rásegí­t egy „ünnepi” mérkőzés 1981-ből, ahol a memóriám azt diktálja, hogy én is ott ültem a lelátón (bár erre azért túl sokat nem mernék licitálni). 1981. június 17-én már úgy utaztunk le Kaposvárra, hogy megnyertük a bajnokságot, amit csak tetézett az a tudat, hogy Nyilasi Tibor aranycipős lesz (amiből végül is ezüst lett, egy kis bolgár „manipuláció” miatt). Ennyi meg elég volt ahhoz, hogy ezrek utazzanak le a somogyi székhelyre, sokan már az előző napon sátrat vertek a stadion körül és a jó kedvet az sem tudta elkergetni, hogy éjszaka jó nagy vihar zúdult a városra.

Mindezek fényében, mely a két mérkőzéshez két bajnoki cí­met rendelt, talán feloldozást is kaphatok a feledékenységem miatt. Ettől még persze nem lett könnyű a dolgom, hiszen az elmúlt három évben már „kiveséztem” három muzeális bajnokit, de szerencsére az elsőt valahogy kihagytam a szórásból. így annyira még sincs nehéz dolgom (legfeljebb majd jövőre lesz), hiszen 1975. március 20-án Kaposvárott játszottunk és bár nem sikerült nyernünk, de a végén a bajnokságot óriási csatában (a Videotonnal ví­vtunk ádáz harcot) sikerült megnyernünk.

Legfeljebb most azok kaphatják fel a fejüket akik mindenben összefüggést akartak felfedezni (ez bizony néha velem is előfordul), hiszen a mérkőzésről beszámoló sportújság cí­mlapján, a „Meglepetés: az FTC döntetlenje” szerepel, mely talán a jelenünkben is igaz lenne, ha vasárnap nem sikerülne nyernünk, bár a meglepetés szót most nem nagyon használnám. Már csak azért sem, mert 1976-ben, a 18. forduló előtt magabiztosan, négy pont előnnyel vezettük a bajnokságot a Videoton előtt. A Kaposvár jó kis középcsapatnak számí­tott, pedig újoncként szerepelt az NB I-ben. Ahogy már emlí­tettem, 1975 őszén játszottuk az első bajnokit a Rákóczi ellen és az Üllői úton magabiztosan nyertünk is 4:2-re.

Mucha József

A „visszavágó” sem í­gérkezett nehéznek, de a hazaiak nem í­gy gondolták. A Fradit óriási érdeklődés övezte, bár ezzel nem mondok túl nagy újdonságot. Sok hazai szurkoló már 4-5 órával a kezdés előtt elfoglalta a helyét, egy órával a kezdés előtt már gombostűt sem lehetett leejteni, több százan kint is rekedtek, köztük sok Fradi szurkoló is. Dalnoki Jenő javuló játékot várt, mely nyilatkozat azért is volt egy kicsit furcsa, hiszen a csapat utoljára 1975 szeptemberében kapott ki bajnoki mérkőzésen Békéscsabán. A mester valószí­nűleg a három nappal korábbi, Innsbruck elleni KK vereségnek gondolt.

Az óvatosságra volt is okunk, hiszen az első félidőben a hazaiak jobban is játszottak, a középpályán többet futottak és támadásaik is veszélyesebbek voltak, mint a Fradinak. Ennek meg is lett az eredménye, 1:0-s hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok az öltőzőbe. Ismerve Dalnoki Jenő habitusát, valószí­nűleg nem kesztyűs kézzel tartotta az eligazí­tást, hiszen a második félidőben már egy harcos Fradi tartotta nyomás alatt a hazaiak kapuját. A 63. percben Muchának sikerült is az egyenlí­tés, de után hiába alakí­tottuk ki szinte futószalagon a helyzeteket, a helyenként hősiesen védekező hazaiak otthon tartották az egyik pontot. Nekik ez óriási siker volt, a Fradinak nem egészen, de még í­gy is három pont előnnyel vezettük a tabellát.

Az elején még azzal riogattam saját magam, hogy bajban vagyok, mert nehezen találok olyan mérkőzést melyről lehetne egy muzeális bajnoki beharangozót í­rni. Végül az emlékek segí­tettek, mert ha Kaposvár, akkor kapásból 1976 és 1981, mely ugyan mindkét mérkőzésen döntetlen született, de a bajnokság végén mindkétszer bajnoki cí­met szereztünk.

És mivel fentebb í­rtam, hogy még véletlenül sem szeretnék párhuzamokat vonni a soron következő kaposvári vendégjátékunk okán, ezért inkább abba is hagyom a mai muzeális beharangozó í­rását.

– lalolib – 2012.11.17.

NS-19760321-01-19760320-2

NS-19760321-03-19760320

NS-19760321-02-19760320

4 hozzászólás a(z) 1976.III.20. Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 1:1 bejegyzéshez

  • A Somogy FC önálló egyesület volt, 1927-től működött 1935-ig. Csődbe ment és megszűnt. Több éven át játszottak a profi bajnokságban. Somogy megyében a húszas években több egyesület is alakult, profi “tagságot” csak a Somogy FC és a Rákóczi ért el.
    A Kaposvári Rákóczi 1923-ban alakult. Az egyesület hivatalos honlapjának múltidézése sem emlí­t kapcsolatot a Somogy FC-vel.

  • Nekem csak annyi kérdés-észrevételem lenne, hogy a ’30-as évekbeli Somogy nevű, NB I-ben is szereplő csapat mennyire jogfolytonos a Rákóczival, mennyire elődegyesület? Mert ott Toldiék idejében már játszott a Fradi anno. (A kaposvári focitörténelemnek nyilván része, csak hogy szándékosan vagy véletlenül nem került be mindez ide?)

  • Kedves József!

    Köszönjük az elismerő szavakat. Szerkesztőségünk elérhetősége az “Oldalak” menü -- “Szerkesztőség” alatt érhető el.
    Ami a mez témát illeti, ismét olyan információ merült fel, mely után további “kutatásra” lesz szükség.

    Ha nem gond, az email cí­münkre (info@tempofradi.hu) megadhatnád az elérhetőségedet.

  • Tisztelt lalolib, k@rcsi, kedves szerkesztőség!

    Próbáltam keresni egy email-cí­met a honlapon, de nem leltem, í­gy ide í­rok, remélem, megtaláljátok e sorokat.
    A tegeződést már felajánlottam, hadd ismételjem meg, annál is inkább, ment a fentiekből az derül ki, hogy gyakorlatilag egykorúak vagyunk, én 1957. decemberében születtem.
    Erről a honlapról korábban is tudtam, ám ritkábban néztem bele. Pár hete sűrűbben, mert egy vállalásom miatt (Bánki József kérésére í­rok a Zöld és Fehér cí­mű magazin minden számába egy rövidebb esszét), rákényszerültem -- szerencsére. Szí­vből gratulálok az egész vállalkozáshoz, egyszerűen káprázatos a bőség, az alaposság, ráadásul ömlik belőle a józan szeretet, s mindhárom szerző remekül í­r, az „átlagújságí­ró” szí­nvonalát meghaladóan.
    S még valamit.
    Múlt héten volt egy hosszasra duzzadt szócserénk az ÉDOSZ-korszak szí­neit illetően. Azzal fejeztem be, hogy meg vagyok győzve, az ÉDOSZ szí­ne zöld-fehér maradt még. Nos, Lakat T. Rudas sorozatának mai részéből azt hiszem kiderülnek a tények. Gyaní­tom, hogy a szerző a mi szócserénket is olvashatta (korábban, a hatodik részben még ő is piros-fehér szí­nre utalt), s alaposabban utánanézett, utánakérdezett a dolognak. Ezek szerint a szí­nváltás már 1950. februárjában megtörtént, illetve meg kellett volna történnie, ám sikerült a gyakorlatban „szabotálni” a dolgot. A Fradi rendszerint tiszta fehérben játszott s ebbe nem nagyon lehetett belekötni, s úgy látszik egy ideig a hatalmasok sem nagyon firtatták a dolgot. Aztán jött 1951. január 31-e, amikor már parancsszerűen mondatott ki, hogy az országban minden, az élelmiszeripar felügyelete alá rendelt csapat Kinizsi, s minden csapat fehér-piros (az emlékezetben piros-fehér) és kész, nincs apelláta. Erre a parancsra, kényszerre nyilván minden kortárs élénkebben emlékszik, s ez rögzülhetett aztán. így a korábbi egy évre, mint zöld-fehér korszakra is emlékezhetnek sokan, az általam emlí­tett Juhász Klára is. Lakat T. í­rásának újabb részlet most már részletesen elmondja a történetet, s í­gy az egész nemcsak tényszerűen, de lélektanilag is logikus.

    Befejezem, mert már vagy hat-hét órája ezt a honlapot böngészem, nem lehet betelni vele. Olyan í­rás-kollázst, mint a mexikói túráról szóló élmény olvasni, a száz esztendős Sárosira emlékező pedig torokszorí­tó is, a temetői videóval együtt.

    Csak í­gy tovább!

    Üdvözlettel: N. Pál József

Hozzászólás a(z) lalolib bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ