1979.X.6. Ferencváros – Rába ETO 5-2

“A szélsőjáték olyan képesség, amely a szélek használatát preferálva teremt gólhelyzeteket.” Ez a rövid, de nagyon is lényegre törő megállapí­tás egy korabeli angol football-könyvből való és bár több mint száz évvel ezelőtt í­ródott, de a mai napig alapja a labdarúgásnak. Még akkor is, ha manapság a szélsőjáték átértékelődött egy kicsit, a jelen focijában már sokkal szabadabbak a posztok mint régen. Emlékszem ifista koromra, az edzőnk, Pali bácsi a két szélsőnek mindig külön feladatot adott az edzések után. A vonalkijelző “kézi-készülékkel” többször végig kellett pásztázniuk az oldalvonalon, hogy örökre az agyukba véssék: a szélsőnek az olyan, mint a gyalogosnak a zebra. Csak ott közlekedhet és mikor véget ér a vonal, akkor be kell adni a labdát. A többi meg már az érkező csatárok dolga. A Ferencvárosi labdarúgás története a kezdetektől jobbnál jobb szélsőkkel ajándékozta meg a szurkolókat: Táncos, Budai, Szőke, Pusztai. A Fradi történetét jól ismerők a nevek olvasván minden bizonnyal nekem szegeznék a kérdést: miért csak jobbszélsőket soroltam fel? A “megfejtést” a mai muzeális bajnoki beharangozónk adja.

1979. október 6-án, az Üllői úton lejátszott Ferencváros-Győr mérkőzés legjobbja Pusztai László, aki “a találkozó kiemelkedő egyénisége volt, Magyart és Szijártót is rendre állva hagyta, sorozatban küldte középre a jobbnál jobb labdákat, s a góllövők közé is feliratkozott.” A sportújság 9-s osztályzattal is “dí­jazta” a villámlábú szélsőnk teljesí­tményét, aki 33 évesen nem “öreg” játékosnak számí­tott. 28 évesen, sokak számára érthetetlen csereakció után érkezett a Fradihoz. Egy törzsgyökeres Fradistából lett Kispesti és egy törzsgyökeres Kispestiből lett Fradista. 1974-ben létrejött a Páncsics-Pusztai csere, melyre később í­gy emlékezett a szélsőnk:

“Meglehetősen gyorsan peregtek az események ahhoz, hogy különösebben mélyre merülhettem volna helyzetem elemzésében. Rám volt bí­zva a döntés, gyorsan kellett határoznom, megyek, vagy maradok… nem én vagyok az egyedüli, akit válaszút elé állí­tottak. A profiknál nálam sokkal nagyobb tudású, nevesebb futballistákat is sűrűn érte hasonló sors. Úgy vettem hát kézbe először a zöld-fehér mezt, hogy ebben megint első számú szélső legyek s ne csak harmadik. “

KS_19740827-0002Első számú is lett, hat éven át száguldozott a szélen, 286 alkalommal lépett a pályára és 80 gólt szerzett. Bár nem számoltuk össze, de a beadásaiból ennél több gólt szereztek a csatárok. Főleg Nyilasi Tiborral érezték egymást, amikor Pusztai elindult a szélen, a szurkolók már dörzsölték a kezüket.

Ahogy 1979. október 6-án, a mérkőzés 31. percében: Pusztai a 11-es ponttal egymagasságból, jobb oldalról középre lőtt, az őrzőjéről leváló, balról jobbra mozgó Nyilasi a középcsatár helyéről, 9 méterről mesterien csúsztatott fejest küldött a jobb alsó sarokba. A 63. percben hasonló volt a koreográfia, csak Nyí­l helyett Szokolai érkezett, aki kivételesen nem fejjel, hanem tőle szokatlanul, kapásból, félfordulásból bombázott a győriek hálójába. Mindkét gól a “legjobbkor” jött, Nyí­l fejesével egyenlí­tettünk, Szokolai bombája meg a biztos vezetést alapozta meg. Ráadásul a második félidő elején még gólt is szerzett, megkoronázva a teljesí­tményét.

5:2-re nyertünk egy olyan mérkőzésen, mely sokáig nem vetí­tette előre a fölényes győzelmünket. Pölöskei Gábor (1981-ben igazolt a Fradiba) már a 3. percben megszerezte a vezetés a vendégeknek és utána volt két veszélyes kitörése, de Zsiborás mindkétszer bravúrosan hárí­tott. A fordulatot a második félidő hozta, amikor is az Ebedli-Nyilasi-Pusztai-Szokolai négyes “szárnyra” kapott és egymás után vezették a gólveszélyes támadásokat. Külön megemlí­tendő, hogy a második félidő közepén Friedmanszky edző melegí­teni küldte Nagy Mihályt, akit Szokolai helyére tervezett a pályára küldeni. Középcsatárunk “megérezvén” a bajt, két perc alatt két gólt szerzett – a csere el is maradt, Nagy visszaült a kispadra.

Onhausz próbálja szerelni Pogányt

Onhausz próbálja szerelni Pogányt

A magabiztos győzelem után vezettük a bajnokságot, bár ez a lendület sajnos nem tartott sokáig. Az 1979/80-s bajnokság végén a hatodik helyen végeztünk, mely elmaradt a várakozástól. Friedmanszky távozott is a nyáron, helyét Novák Dezső vette át, aki az 1973-s “beugrása” után lett a Fradi edzője. A Ferencváros legendás játékosa majd edzője, az első bajnoki szezonjában (1980/81) bajnoki cí­mig vezette a csapatot! Amikor tegnap elkezdtem a muzeális beharangozó í­rását Dezső bácsi még köztünk volt. Ma délelőtt mikor nekikezdtem a folytatásnak az első gondolatom az volt, hogy “sutba dobom” amit eddig í­rtam és keresek egy olyan mérkőzést, mely kapcsolódik hozzá. Az idő rövidsége mégis miatt folytatnom kellett, de a sors egy kicsit kegyes volt hozzám és mégis lehetőséget adott arra, hogy a mai muzeális bajnoki beharangozóban is megemlékezhessünk Dezső bácsiról.

Mottót is “rendeltem” a mai részhez: kell egy szélső. Pusztai László kiváló jobbszélső volt. Novák Dezső világválogatott jobbhátvéd volt, aki sokszor zárkózott fel a támadásokhoz.

Ma, 2014. február 27-én már mindkettőjük a csillagok közül tekint le ránk.

– Lalolib –

NS-19791007-03-19791006

Egy hozzászólás a(z) 11110111011ejegyzéshez

  • Vidéki gyerekként “véletlenül” jártam Pesten -egy lány miatt-, de amint megláttam, hogy Fradi-Győr, csapot-papot-menyecskét otthagyva nyargaltam ki a Szentélybe…. Pölöskei gólja után érkeztem, arra emlékszem, hogy tényleg ragyogó meccss volt, az akkori átlagnál jóval kevesebb néző előtt…Puszi nagyszerűen játszott, de Pölöskeit is rögtön le akarta igazolni mindenki….azt hiszem, még 2 évet várni kellett rá…

Hozzászólás a(z) lacimadár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ