1981.IV.11. Ferencváros – Csepel 1-0

Mörtel góljával 1:0

Mörtel Béla 1960. október 12-én, Budapesten született. 1981. január 20-tól a Ferencváros csatára. Nem rúgta be ezen a hétvégen minden helyzetét, csak egy gólt lőtt, de — győztes gólt.

27. forduló: 1981. április 11. Üllői út, 11.062 néző
FTC: Kakas — Jancsika, Judik, Major, Takács — Ebedli, Nyilasi, Mucha — Mörtel, Szokolai, Pogány
Cs: Mészöly, Szepesi
G: Mörtel
Edző: Novák Dezső

A tavasszal még veretlen gyári együttes szemmel láthatóan lelkileg is felkészült a bajnoksesélyes otthonában való szereplésre, mert olyan higgadtan, okosan futballozva kezdte a játékot. Az első játékrészben a meglehetősen unalmas játszadozást csak időnként élénkí­tette egy-egy esemény.

A 13. percben szögletet követően Kovács kapus öklözése pontosan Ebedli elé pattant, aki 15 m-ről egyből akart kapura lőni, de Lazsányi hátulról elbuktatta. Nyilvánvaló 11-es, Tátrai sí­pja azonban néma maradt…

Ebedli:

– Nem tudom minek kellene még történnie ahhoz, hogy ilyen szituációban büntetőt í­téljenek a javunkra? …

Szokolai nagy lendülettel tör kapura.

A 33. percben – mint később kiderült — eldőlt a mérkőzés sorsa! Szokolai jó cselekkel tört előre, a jobb szélen az tán ügyesen a jobbösszekötő helyér magát mutató Mörtelhez gurí­tott, aki egy félfordulat után 10 méterről laposan a jobb sarokba lőtt.

Mörtel – aki első NB I-es góljával 2 pontot „hozott” a Fradinak.

Mörtel:

– Amikor kapura fordultam, Szoki pompás labdájával egy pillanatra átvillant az agyamon: ez lehetne életem első NB I-es gólja …

A 64. percben drámai események következtek: Lazsányi gólba tartó bombájába Judik az utolsó pillanatban tudta csak beletenni a lábát. Tóth csavarta középre a szögletet, amelyet a berobbanó Vincze az ötösről a léc alá fejelt. Tátrai játékvezető először megadta a gólt, aztán a partjelző beintését figyelembe véve visszavonta és kirúgást í­télt. Amint később kiderült, azért nem í­télt gólt, mert Tóth szöglete az alapvonalon túlról csavarodott vissza a kapu elé. A partjelző ezt intette és Tátrai ezek szerint í­télkezett.

A mérkőzéssel kapcsolatban a kritika megállapí­totta: A bajnokságra törő Ferencváros határozottan örülhet a keservesen megszerzett két pontnak, mert a játék képe alapján a döntetlen sem lett volna elképzelhetetlen . . .

Zsiday István tudósí­tása alapján. (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

Mérgesen csapja le maga elé a sí­pcsontvédőt az öltözőben, szemében harag és elkeseredés. Lecserélték, hét perccel a mérkőzés befejezése előtt. Rövidre nyí­rt haja, egyenes bajsza izzadságtól csillog. Olyan, mint az újonc kiskatona, aki élete első sikeres éleslövészete után az „öregek” gunyoros megjegyzéseinek kereszttüzében maga sem tudja, sí­rjon-e, vagy pedig nevessen. Mivel hogy csak egyszer talált bele a céltábla közepébe …

— Igazuk van a srácoknak, valóban elpuskáztam két nagy helyzetet, de mégse kellett volna ennyire leszúrni… — mondja elkeseredetten.

— Inkább örülnie kellene élete első NB I-es góljának! — kockáztatok meg egy megjegyzést.
— Akkor bizony boldog voltam, amikor bement. Úgy éreztem, nagyon nagy dolgot vittem véghez, a FRADINAK szereztem vezetést, én az újonc, negyedik NB I-es mérkőzésemen …

— Lehet, hogy ezzel nyer majd a csapat…
— Igen — mormolja maga elé —, de az is lehet, hogy azért nem nyerünk, mert a két másik helyzetet kihagytam.

— Jó nagyra nőtt. De az önbizalmára nem ez a jellemző …
— 188 centi magas vagyok.

— Hány kiló? Úgy nézem, nagyon kevés?!
— Hetvenhárom.

— Nem kellene egy kicsit többet ennie?
— így is kieszem a családot a pénzből, de hiába!

Kintről morajlás hallatszik. Hajdú, a tartalékkapus az ablakhoz ugrik, majd í­zes kifejezésekkel fűszerezve jelzi, Ebedli kihagyta a mérkőzés utolsó nagy helyzetét…
A fiú legyint.

— Látja, néha nekik sem sikerül. Mégis, úgy mondják, ha velem fordul elő ugyanez, hogy mekkora … kétballábas vagyok.

Közben Tátrai játékvezető a mérkőzés végét jelzi.

— Gratulálok a győztes gólhoz! — mondom, s búcsúzóul nyújtom a kezem. Megfogja, de nem meggyőző a szorí­tása, amikor megköszöni az elismerő szót. Az istennek se mosolyodna el…

Mörtel Béla 1960. október 12-én, Budapesten született. 1981. január 20-tól a Ferencváros csatára. Nem rúgta be ezen a hétvégen minden helyzetét, csak egy gólt lőtt, de — győztes gólt. Bizonyára megnyugszik majd. Kí­vánjuk, hogy életében nagyobb bosszúság ne érje, minthogy egy mérkőzésen csak egyetlen győztes gólt rúg.

Kovács, Képes Sport

NS-19810412-03-19810411

 

Egy hozzászólás a(z) 11110111101ejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Takács Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ