1982.III.27. Ferencváros – SZEOL AK 3-2

A győztes gólt Koch szerezte

KESERVES GYŐZELEM UTÁN: Mire jók a ferencvárosi esélyek?

Novák Dezső

December 2-án, Diósgyőrben kapott ki utoljára bajnoki mérkőzésen a Ferencváros. Ez a hivatalos őszi forduló utolsó mérkőzése volt éppen! Addig tizenhét találkozón pontosan tizenhét pontot gyűjtött a bajnoki cí­m védője, ötven százalékos teljesí­tmény: nem valami mutatós szereplés egy olyan együttestől, amelytől szurkolói büszke cí­mének megvédését várják jogosan el!

Azóta nem talált legyőzőre a Ferencváros. Az előrehozott összecsapásokkal együtt kilenc alkalommal lépett pályára a zöld-fehér gárda, mindannyiszor diadalmaskodott. Száz százalékos mérleg! Huszonhat gólt ért el és mindössze kilencet kapott.

• Most jobb edzőnek érzi magát, mint ősszel? — tettük fel a kérdést Novák Dezsőnek, a Ferencváros vezetőedzőjének.
— A közérzetem sokkal jobb — válaszolt a szakember. — Ez természetesen a csapat szereplésének függvénye.

• És a csapat mitől lett jobb?
— Többet vagyunk együtt, mint nyáron és ősszel, jobban összerázódott a társaság. Az új fiúk végre kezdenek beilleszkedni.

• Szerkezeti, taktikai változás?
— Lényeges nincsen: a Pogány, Pölöskei balszárny is bemutatkozott már ősszel hasonló elképzelésekkel. Beles középhátvéd játéka sem teljesen új, Szabadi jobibszélsőbe állí­tása is régebbi keletű.

• A jó rajt hozta meg az önbizalmat?
— A labdarúgásban, ha egy csapatnak megfelelő az erőállapota, s ha tudása legalább egyenértékű vetélytársaival, szinte a legfontosabb dolog az önbizalom. Nos, nekünk most van éppen elég, arra azonban vigyáznunk kell, nehogy több legyen belőle a kelleténél.

• Amióta Zsiborás véd újra, nem kapott ki a csapat! De mi van Kakassal, aki februárban még a válogatott csapatban védett?
— Sérülten jött haza Ausztráliából, de különben is Zsiborás kezdett volna. Azóta felépült, szombaton már a kispadon helyet is kapott.

• Apropó, sérültek! ősszel volt belőlük éppen elég!
— Most is vannak néhányan: Murai, Kvaszta, Takács. Csak most kevesebbet kell beszélnünk róluk, mert a csapat majd minden héten azonos összeállí­tásban léphet pályára.

• Folyik-e verseny a csapatba kerülésért?
— Szerencsére egyelőre nincs rá szükség, hétről hétre hat-hét ember játszik átlagon felül jól, a többiek is megteszik a magukét. De beugrásra készen áll, ha teljesen felépül Takács, rajta kí­vül Judik és Tepszics, valamint Koch és Mörtel, akik kapnak időnként epizódszerepeket.

• Az igazi rangadókon még az FTC sem jutott túl!
— Igaz. Április hetedikén megyünk Zalaegerszegre, ahol mostanában nem könnyű pontot szerezni. Aztán jön az Üllői útra a Haladás. Majd tizenegy nap leforgása alatt négy rangadót játszunk. Megyünk a Fáy utcába, jön az Š°. Dózsa, megyünk Fehérvárra és jön a Rába. Április 28-ig el kell dőlnie a bajnoki cí­mnek.

• Esélyek?
— Most már talán valamivel jobbak, mint közvetlen vetélytársainké.

• Ki lehet mondani végre, hogy a Ferencváros ennyi botladozás után cí­mének megvédésére tör?
— Ősszel, a baljós időszakban sem tettünk le arról, hogy az első három hely valamelyikét megszerezzük. Most is ez a cél, és ebben benne van az első is!

Zsengellér Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ