1985.VIII.10. Rába ETO – Ferencváros 4-5

5 hozzászólás a(z) 1985.VIII.10. Rába ETO – Ferencváros 4-5 bejegyzéshez

  • Én pont Győrben voltam katona és a leszerelés előtt pár nappal a helyszí­nen nézhettem meg a meccset. Hatalmas élmény volt és teljesen elment a hangom a szurkolástól… 🙂

  • A 80-s évek a végletek évtizede volt. Egyszer talán érdemes lenne összefoglalni. Nekünk “ötveneseknek” azokhoz az évekhez köthető a legtöbb kellemes emlék.

  • Zamárdiban nyaraltunk, tí­zéves voltam. Drága faterkám úgy közölte az eredményt, hogy négyet kaptunk Győrben… Fancsali képpel kérdeztem vissza, hogy kikaptunk 4-0-ra? Erre széles vigyorral: de ötöt rúgtunk.
    Az egy évvel korábbi után pompás bajnoki kezdet volt ám ez, főleg, hogy zsinórban hármat nyertünk, emlékszem, a Volán ellen volt egy 3-1 is, közte Strausz Laci óriási szabadrúgásával. És közelgett a ’86-os vb, emiatt a tavaszi idény már novemberben kezdődött, a Győr elleni visszavágón kinn is voltunk, tán Havelange is ott volt valamiért, gyenge 1-1-et játsoztunk, a félidőben, 0-1-nél tűzoltózenekar fújta, szintén apum meg is jegyezte: ezek legalább jól játszanak.
    Aztán ennek a szezonnak csak 5. hely lett a vége, ami kétszer megismétlődött még utána.

  • Hatalmas élmény lehetett!
    Most látom, hogy szerkesztőtársam alaposan meglepett, mert utólag még az összefoglalót is “odacsempészte”! Atyaég, micsoda mérkőzés volt. Bánki Dodó gólja -- ha manapság lőnének ilyent, hetekig mutogatnák a tévében.
    Zsinka-Kvaszta csatársor. Akkor nem voltak sztárok, csak tették a dolgukat. Most látni milyen nagyszerű játékosok voltak…és tudtak futni -- és gólt lőni.

  • Sosem felejtem el, hogy hétfőn este -- kölyökként -- többezredmagammal vártam a bebocsáttatást a Pecsa nagytermébe, ahol óriáskivetí­tőn egymás után kétszer vetí­tették le a csodaderbit! Minden FTC gólnál őrjöngés volt és hihetetlen hangulat. Óriási élmény volt még felvételről is az a meccs, ha valakinek meglenne az eredeti felvétel (bár akkoriban nem volt még “divat” a handy cam…) az jelezzen, mivel komoly áldozatokra is képes lennék érte:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ