1989.X.18. KEK, Admira Wacker – Ferencváros 1-0

Nemhiába tartott a Ferencváros labdarugó csapata Rodaxtól, az Admira Wacker veszélyes csatárától, ugyanis az osztrák fővárosban szerdán este lejátszott Kupagyőztesek Európa Kupája mérkőzésen az ő góljával győztek a hazaiak 1:0 arányban. A zöld-fehérek igy hátránnyal kezdik a két hét mulva sorra kerülő visszavágót, vigaszuk viszont az lehet, hogy ez minimális…

Magyar Zoltán, a Ferencváros labdarugó szakosztályának technikai vezetője örömmel vette a hirt, azt, hogy az osztrák Admira Wackerrel kell megküzdeniük a legjobb nyolc közé jutásért.

– Amikor csütörtökön reggel böngészgettem a lehetséges riválisok névsorát, azt kivántam: bárcsak az osztrák kupagyőztest vetné utunkba a sors – mondta Magyar Zoltán. – Megtörtént. A többi a játékosok dolga. Szerintem vehető akadály előtt állunk, s az külön előny, hogy Ausztriában játsszuk az első mérkőzésünket.

Rákosi Gyula, a Ferencváros vezetőedzőjének nyilatkozata: – Talán nem beképzeltség, önhittség, de azt mondom, amit az első forduló sorsolásának megismerésekor is kijelentettem: Fortuna kegyeibe fogadta a Ferencvárost. Bí­zom benne, az Admira Wackert is elbúcsúztatjuk a KEK-től. A mai Ferencvárosnak nagy szüksége van a sikerélményre. Ha bejutunk a legjobb nyolc közé, az igen nagy eredmény… Kétszer is látta szakosztályunk egy-egy megbí­zottja az Admirát. Különösen Rodax tudása számottévő, de az ilyen tí­pusú labdarúgókat is ki lehet kapcsolni a játékból. Mindenképpen gólt kell rúgnunk.

Albert Flórián szakosztályigazgató: – A két ország futballsportjának kapcsolatai több évtizedes múltra nyúlnak vissza. Úgy hiszem, közel azonos szí­nvonalon áll a magyar és az osztrák labdarúgás. Bizonyos, húzhattunk volna kellemetlenebb ellenfelet is, de azért nem lesz könnyű továbbjutni.

Ernst Weber, az Admira Wacker edzője a következőket mondta a sorsolás után: – Nem becsüljük le a Ferencvárost, hiszen elég kellemetlen ellenfél. Azért nem panaszkodhatunk, s az esélyeket 50-50 százalékosnak itéljük meg. A magyar csapatot nem ismerem, de még lesz időm szemügyre venni a zöld-fehéreket. Lehet, hogy szombaton Budapestre utazom a Ferencváros – U. Dózsa mérkőzésre.

Pintér Attila, aki az elmúlt héten két gólt is lőtt a válogatott szí­neiben, í­gy vélekedett: – Én mindig optimista vagyok, ezért ne lepjen meg senkit, ha azt tippelem: egy góllal nyerünk.

Dzurják József, aki éllovas az NB I-es góllövőlistán: – Mindenképpen gólt kell szereznünk, mert anélkül igen nehéz helyzetbe kerülhetünk. Ha az Admira kapuja közelébe jutok, akkor be is találok, ezt í­gérem. Vagy fejjel, vagy lábbal, egyre megy.

* * *

Admira Wacker (osztrák) – Ferencváros 1:0 (0:0)
Bécs, 8.000 néző, v: van Swieten (holland)

Admira Wacker: Wolfgang Knaller – Artner, T. Zingler, Oberhofer, Graf – Gruber, Müller, Kern – Rodax, Walter Knaller, Schaub (R. Zingler 87. )

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Kereszturi, Keller – Bánki, Vaszil, Topor – Páling (Wukovics 80.), Dzurják, Fonnyadt

Gól: Rodax (88.)
Sárga lap: Müller, Schaub illetve Topor, Dzurják

Sok szurkoló kisérte el a ferencvárost a bécsi találkozóra, gyakran zugott a biztatás. A zöld-fehérek szemmel láthatólag szoros eredmény elérésére törekedtek, de helyzeteik is voltak, ezeket viszont nem sikerült kihasználni. Néhány kemény összecsapás is előfordult, emiatt Müller és Schaub, illetve Topor és Dzurják sárga lapot kapott. Már ugy tünt, hogy sikerül az áhitott 0:0 kiharcolása, amikor a gólveszélyes Rodax a 88. percben megszerezte csapata győztes gólját.

*

A KEK-találkozóról egyébként Erns Weber, az Admira edzője ugy vélekedett, hogy csapatának jók lehetnek az esélyei Budapesten is, hiszen otthonában nem kapott gólt, s előnnyel utazik a magyar fővárosba. Dicsérte együttese teljesitményét. Albert Flórián, a Ferencváros technikai igazgatója azt mondta, hogy Budapesten telt ház előtt nagy lehetősége lesz csapatának a hátrány behozására, illetve a továbbjutás kiharcolására. Az Admirától nem várt olyan jó teljesitményt, mint amilyent szerdán nyujtott.

A Ferencváros nem játszott rosszul szerdán az Admira Wacker elleni idegenbeli mérkőzésen, és csak egy balszerencsének “köszönheti”, hogy nem sikerült a döntetlent kiharcolnia Bécsben. Rákosi szerint minden lehetséges.

– Amikor az osztrák televí­zió összeállí­tásában megnéztem, milyen gólt kaptunk az utolsó előtti percben, nagyon dühös lettem. – A szabadrúgás utáni lökdösődésben az Admira játékosa, Rodax megtalálta a rést, s ezzel nehezebb helyzetbe hozott bennünket. Ennek ellenére szerintem idehaza ki tudjuk harcolni a továbbjutást, bár minden lehetséges, hiszen a két csapat nagyjából egyforma képességű.

– Kivel volt elégedett?
– Józsa, Keresztúri és Fonnyadt nagyon jó teljesí­tményt nyújtott, de Pintér sem okozott csalódást. Ugyanakkor nemcsak ők érdemlik meg a dicséretet, mivel az egész csapat megállta a helyét. Jó iramú, kemény mérkőzés volt, egy dolgot viszont nem értek: a bajnoki találkozókon miért nem képesek játékosaim ugyaní­gy hajtani?

– Valóban, mi lehet ennek az oka?
– Eddig még nem találtam meg a magyarázatot, hiszen az itthoni összecsapásokra is ugyanúgy készülünk, amint azt az elmúlt héten tettük. Lehet, hogy sokakat hajtott a külföldi szerződés lehetősége is, mivel egy európai kupamérkőzésen nyugati profi klubok megfigyelői is jelen vannak.

– A csapat megfelelően szerepelt, ez viszont nem mondható el a szurkolókról. A kispadról hogyan látta a lelátón történteket?
– Már az előmérkőzésen, amikor két osztrák ifjúsági együttes lépett pályára, petárdáztak szurkolóink. Akkor Hargitai Károly, az egyesület ügyvezető elnöke kérte őket, hagyják ezt abba, mivel az osztrák rendőrség ellenkező esetben keményebben léphet fel. A szünetben pedig két játékosunk, Bánki és Dzurják is odament a nézőkhöz, s megkí­sérelte lebeszélni őket a durrogtatásról. Sajnos, ez is eredménytelen maradt.

A történtekről Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke a következőket mondta: – Szégyelljük magunkat és ezúton is elnézést kérünk az osztrák vendéglátóinktól és a hatóságoktól. Valóban minősí­thetetlen az, amit a mérkőzésre kiutazott többezer szurkoló közül mintegy 40-50 személy elkövetett, s még a türelmes osztrák rendőröket is kihozták a sodrukból. Jogos volt, hogy gumibottal igyekeztek rendet teremteni, s akit kellett, megbilincselve vittek el. Tekintve, hogy az esemény UEFA-rendezvényen történt, számí­thatunk az európai szövetség büntetésére, amely akár nagyon súlyos is lehet.

– Két hét múlva Budapesten lesz a visszavágó, s mivel hazai pályán sem ritkák a rendbontások, erre hogy készülnek fel?
– Nem akarok részletekbe bocsátkozni és elmondani, hogy mit tervezünk. De mindent megteszünk, hogy megfékezzük azokat, akik abban élik ki magukat, hogy botrányt okoznak, rontják a hí­rnevünket, s külföldön ellenszenvet váltanak ki cselekedetükkel. Nem engedjük meg, hogy az Üllői úton is megtörténjen az, ami a südstadti stadionban.

A Ferencváros a közeli napokban az illetékes szervekkel közösen vitatja meg a visszavágóra tervezett rendszabályokat.

NS-19891019-12-19891018

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ