1990.X.31. EB selejtező, Magyarország – Ciprus 4-2

Amitől Panikosz Jakovu ciprusi szövetségi kapitány tartott, bekövetkezett: Budapesten, az MTK-VM pályáján szakadó eső fogadta a csapatokat az Európa-bajnoki labdarúgó selejtező mérkőzésen. A sorozatban a magyar csapat harmadik találkozóját játszotta, eddig két összecsapáson két pontot szerzett.

Sokan megjegyezték, hogy most hasonló időjárási viszontagságok között kell helytállni, mint három héttel ezelőtt Bergenben, amikor Norvégia volt az ellenfél. Balog Tibor, az MTK-VM csatára szerint a Hungária körúti pálya talajának még jót is tett a csapadék, hiszen a gyep az elmúlt hetekben kőkemény volt.

Az MTK-VM stadionjában nagy volt a hangzavar, amiről főleg a Szőnyi úti ifjúsági válogatott mérkőzésről érkező ciprusiak gondoskodtak. A két ország labdarúgásának történetében ez volt az ötödik találkozó, eddig a magyarok még csak pontot sem veszí­tettek a szigetországiakkal szemben. Ami Mészöly Kálmán csapatát illeti, Kovács Kálmán, a francia Auxerre játékosa vállát fájlalta, mí­g Fischer Pál, a ferencvárosiak támadója nehezményezte, hogy nem kapott helyet a kezdő tizenegyben. Véleménye szerint a ciprusiakkal szemben a szövetségi kapitány megkockáztathatta volna, hogy három támadót küld a pályára.

Európa-bajnoki selejtező, 3. csoport:

Magyarország – Ciprus 4:2 (3:1)
Hungária körút, 4.000 néző, V: Kotherja (albán)

Magyarország: Petry – Disztl L. – Garaba, Limperger – Mónos, Kozma (Fischer 56.), Bognár Gy., Lőrincz, Szalma – Kiprich (Rugovics 75.), Kovács K.

Ciprus: Onisziforu – Szokratusz – Hrisztodulu, Kasztanasz, Konsztantinu (Orfanidesz 72.), Miamiliotisz – Kaloteu, Jiangudakisz, Szavva – Kantilosz (Tszolakisz 59.), Hsziuruppasz

Gól: Lőrincz (1.), Hrisztodulu (19. – öngól), Kiprich (21., 66. – mindkettőt büntetőből) illetve Hsziuruppasz (14.), Tszolakisz (89.)
Sárga lap: Hsziuruppasz (69.)

Pillanatokkal a középkezdés után bebizonyosodott, hogy a vendégek nem alaptalanul féltek a csúszós pályától: rögtön az első magyar támadás eredményesen végződött, Bognár baloldali szögletét Lőrincz a védőket megelőzve öt méterről a kapu baloldalába fejelte (1:0). A váratlan előny birtokában felbátorodott a hazai együttes, sorra vezették veszélyes akcióikat. A 10. percben Bognár végezhetett el szabadrúgást 25 méterről, s lövése nem sokkal kerülte el a bal felső sarkot. Úgy tűnt, csak a gólarány javí­tása lehet már a tét Mészöly Kálmán csapatának, de a 14. percben ezt a reményt a ciprusiak – egy időre – kérdésessé tették. A csúszkáló magyar védők között Hsziuruppasz megtalálta a rést, s 10 méterről Petry felett emelt a hálóba (1:1). Csak pár percig tartott a dermedtség, s az, hogy a kedélyek hamar lecsillapodtak, elsősorban az egyetlen ciprusi idegenlégiósnak, Hrisztodulunak köszönhetően. A görög Olympiakos Pireus védője ugyanis előbb Lőrincz fejesébe ért szerencsétlenül, s lábáról a labda a hálóba pattant (2:1). A vendégek még az öngól miatt bánkódtak, amikor Hrisztodulu újabb szarvashibát vétett, ezúttal a veszélyesen betörő Kovácsot vágta fel a büntetőterületen belül. A tizenegyest Kiprich a jobbra vetődő Onisziforu mellett a bal sarokba helyezte (3:1). Meglepő, de a csúszós pályán is látványos játékot produkált a magyar válogatott. A 23. percben akár tovább növelhette volna előnyét, Mónos kitűnő beadását azonban Onisziforu látványos repüléssel ütötte ki a jó ütemben érkező Limperger elől. Nem sokkal később Kozma ugratta ki nagyszerűen Kiprichet, a magyar csatár viszont kissé kisodródott, egyensúlyát veszí­tette, s í­gy labdája épphogy a bal kapufa mellé gurult. Valamivel gyengébb lett az iram, de változatlanul a hazai támadások voltak í­géretesebbek. Az első félidő utolsó percében Kozmát egyértelműen buktatta Szokratusz, Kotherja játékvezető azonban úgy gondolta, egy tizenegyest már adott, í­gy inkább továbbot intett.

Az 53. percben Kovács pazarul fordult le őrzőjéről, de lapos, 14 méteres lövését az eléje kifutó ciprusi kapus hárí­tani tudta. Ha lehet, még tovább fokozódott a magyarok nyomása, több trükkös, egyérintéses akció melengette tovább a szurkolókat. Olykor kifejezetten egyirányú játék folyt a vendégek kapuja felé, akik – ha ez a sportágban lehetséges lenne – bizonyosan többször is időt kértek volna… A gólkülönbség javí­tását követelő közönség nagy örömére játéklehetőséghez jutott a ferencvárosiak gólzsákja, Fischer, öröm volt nézni, mennyire jól bí­rja a nehéz talajt és a rohanás megpróbáltatásait a magyar válogatott. A 65. percben Bognár harcosan megszerzett egy labdát a 16-oson, egyedül ugrott ki, de szépségdí­jas gólt akart szerezni, és a kifutó kapus lábát találta el. Egy perc múlva Kiprich rakétaként indult el, a 16-oson belül Miamiliotisz csak elkaszálni tudta. Erre a szabálytalanságra – nem úgy, mint az első félidő hajrájában – az albán bí­ró igent bólintott, újabb tizenegyest adott. Kiprich ezúttal is könnyedén vágta a labdát a kapu baloldalába (4:1). Kezdés előtt a Feyenoord légiósa jelezte, cserét kér. Mészöly megadta a lehetőséget Rugovics Vendelnek, a Kiprich helyére beállt veszprémi labdarúgó újoncként játszhatott tovább. A 75. percben Bognár óriási erejű lövése a kapu jobboldalában kötött ki, de a bí­ró úgy látta, hogy Kovács testén megpattant a labda, márpedig szerinte Kovács lesen állt. Lehet, hogy igaza volt. Alig egy perc volt hátra, amikor a kicsit önfeledt mámorba ,,feledkezett,, magyar védelmen Tszolakisz átkí­gyózott, és a kapu baloldalába helyezett (4:2).

Október, egyben az év harmadik Eb-selejtezője olyan játékkal és eredménnyel zárult, amire a magyar futball-válogatott iránt kifejezett rosszindulattal viseltetők is csak egy dolgot tehetnek: megemelhetik a kalapjukat. Az eső által bőven öntözött talaj okozta nehézségnek fittyet hányva a Mészöly-legénység habozás nélkül rohamozni kezdett, hogy gyors döntést harcoljon ki. Ez egy gyors fejessel sikerült is, és bár egy védelmi rövidzárlat még egyenlí­tő gólhoz juttatta Ciprust, 1:1 után már nem volt vitás, melyik a jobb csapat.

Mindenféle derekas igyekezete ellenére a ciprusi válogatott védelmére pergőtűzszerű csapások zúdultak. A kiváló magyar csapatteljesí­tmény kicsiholásában oroszlánrészt vállalt két ,,hazajáró lélek,,, két volt MTK-VM labdarúgó, Lőrincz és Bognár, akik ismét a Hungária körúton léphettek fel. Lőrincz nagy akarattal, az egész pályát bejátszva vezéregyéniséggé nőtte ki magát, Bognár pedig gyakran a most hiányzó karmester Détárit is feledtetve irányí­tott. Persze a dicséretből mindenkinek kijár, de ők ketten kiemelkedtek társaik közül. Amit ezen az estén a magyar válogatott mutatott, az az úgynevezett egyenes letámadásos harcmodor mintapéldánya. Mit lehet még ehhez hozzátenni? Hasonlóan eredményes folytatást 1991-re. Mert a három idei kontinensbajnoki selejtezőn eggyé kovácsolódott a válogatott – csak í­gy tovább.

A 3. csoport állása:

1. Magyarország 3 1 2 – 5-3 4
2. Szovjetunió 1 1 – – 2-0 2
3. Olaszország 1 – 1 – 1-1 1
4. Norvégia 2 – 1 1 0-2 1
5. Ciprus 1 – – 1 2-4 0

A mérkőzés utáni vélemények:

Panikosz Jakovu, ciprusi szövetségi kapitány: – Nem ok nélkül, és nem ,,porhintésből,, mondtam, amikor Budapestre érkeztünk, hogy tanulni jövünk. Úgy is éreztem. Tanultunk is, de két gólt lőni idegenben, ez mindennél többet jelentő érzés számunkra, hiszen a ciprusi válogatott továbbra is amatőr játékosokból áll, egy-két kivételtől eltekintve.

Mészöly Kálmán, magyar szövetségi kapitány: – Ezen az irreális talajon bármiféle eredmény előfordulhatott volna, értem ez alatt azt, hogy ugyanúgy nyerhettünk volna 6:1-re vagy 7:2-re, és ezért sajnálom roppant mód a hajrában bekapott második gólt. A csapat ezzel együtt is remekelt, ősszel megszereztük azt a négy pontot, amelyet elterveztem. A válogatottaknak köszönöm az idei kitartásukat, lendületüket, hitüket, amellyel 1990-ben a tí­z mérkőzésen kiálltak mellettem is.

Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke: – Azt hiszem, megerősí­thetem, amit az olaszok elleni mérkőzés után is nyilatkoztam, tehát hogy jó úton haladunk.

Kozma István: – Most már csak a szovjet labdarúgással kell sikeresen felvennünk a harcot a selejtező csoportban – róluk annyit, hogy tudnak nagyon jól játszani, de képesek gyengén is. Ez a négy pont három mérkőzésből nem rossz teljesí­tmény.

Szalma József: – Mindenki tudja, az év elején honnan indultunk, és most itt vagyunk… úgy érzem, szerda este sokaknak okoztunk 90 percnyi felszabadultságot.

Kiprich József: – Helyenként igencsak jól ment a játék, még én is szórakoztam egyes időszakokban. Azért kértem cserét, mert egy korábbi húzódásom kiújult.

Fodor Imre: – Most ,,csak,, kerettag voltam, nem jutottam szóhoz, de kí­vülről is jó érzés egy ilyen felszabadult játékot látni.

Egy hozzászólás a(z) 11111000110ejegyzéshez

  • 1990. október 31. szerda (MTI) -- A szerdai kétfrontos
    magyar-ciprusi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők ,,előjátékaként,,
    bonyolí­tották le a két nemzet ifjúsági (18 évesek) együtteseinek
    erőpróbáját. Ez a 90 perc csakis szomorúságot hozott, amire senki
    nem számí­tott: a szigetországiak megszerezték a két pontot:

    Magyarország -- Ciprus 0:1 (0:0)
    ——————————--
    Szőnyi út, 500 néző, V: Chocholous (csehszlovák)
    gólszerző: H. Nikolau (49. p.)
    sárga lap: Dudás (55.), Flórián (63.), illetve Hrisztosztomu (83.)

    Magyarország:
    ————-
    Sáfár Szabolcs -- Farkas Szilárd -- Forrai Attila, Flórián Tibor
    (Szegedi Ferenc 76. p.) -- Berta Péter, Dombi Tibor, Sándor Tamás,
    Ruskó Zsolt, Dudás Péter -- Herczeg Miklós (Szanyó Károly a
    szünetben), Kovács Zoltán

    Ciprus:
    ——-
    Nikosz Vasziliu -- Marinosz Jakovu (Panajotisz Panajotu 29. p.),
    Dimitrisz Panajotu, Joszif Frangosz, Andreasz Szofokleusz --
    Arisztosz Arisztokleusz, Harisz Nikolau, Hrisztotomosz Hrisztotomu,
    Mariosz Hrisztodulu -- Iliasz Kapszalisz (Nikosz Nikolau 63. p.),
    Neofitosz Hirrasz

    Nem kis bonyodalmakkal kezdődött, illetve kezdődött volna a
    selejtező, hiszen a ciprusiak útleveleiket a Buda Penta Hotelban
    felejtették, már pedig ez az igazolás szükséges ahhoz, hogy
    egyáltalán pályára lépjenek. Nosza, gyorsan taxiba ült egy
    képviselőjük, a szállodában összegyűjtötte a hiányzó dokumentumokat,
    í­gy 23 perces késéssel, de elindulhatott útjára a labda. Ebben a 90
    perces útban nem sok örömük tellett a magyaroknak. Annak ellenére,
    hogy az előzetes esélylatolgatásnál Piski Elemér szövetségi edző
    játékosainak tudása tűnt jelentősebbnek, ennek Ciprus fittyet hányt,
    és igen pontos, tudatos, a magyarokénál jóval erőszakosabb játékkal
    tűnt ki válogatottja. Az első félidő zömében ugyan a magyarok
    harcoltak ki meddő mezőnyfölényt, ám feltűnt, hogy a széleken szinte
    képtelenek támadásokat vezetni, és az is érthetetlennek bizonyult,
    hogy az előretolt két szigetországi támadót miért ,,legyeskedi
    körül,, öt magyar védő…

    A vendégek cseppet sem tűntek megszeppentnek, ha lehetőségük
    adódott, bátran éltek az úgynevezett kontraakciókkal, de a magyar
    lescsapdában rendre el is akadtak. A 32. percben egy jobboldali
    szögletrúgást követően Frangosz fejese kevéssel kerülte el a bal
    alsó sarkot. Nyolc perc múlva Kovács szlalomozott át a ciprusi
    védelmen, de eggyel többre sikeredett a cselsorozat, és a
    vendégvédelem tisztázott.

    Pihenő után, a 49. percben nemcsak a szemerkélő eső, hanem egy
    ciprusi gól is zavarta a nézőket… Kapszalisz ugrott ki, lövése még
    ,,lecsorgott,, egy védőről, de a jól érkező H. Nikolau 13 méterről a
    kapu jobb alsó sarkába helyezett (0:1). A magyarokat ez
    ráébresztette a keserű valóságra, másfél perc múlva Dombi fejese a
    kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Az 58. percben egy szép
    kombináció végén ismét Dombi került gólhelyzetbe, de 14 méterről
    mellé lőtt. A hátralévő időben a kékmezes vendégek jobbára csak a
    játék széttördelésével foglalkoztak, és megőrizték egygólos
    előnyüket.

    A magyar válogatott mondhatni csatársor nélkül játszott ezen az
    összecsapáson, és í­gy nem is számí­thatott jobbra a vereségnél.

    jók: Dombi, illetve Szofokleusz, H. Nikolau.

    A 2. csoport állása:

    1. Ciprus 1 1 -- -- 1-0 2
    2. Magyarország 2 1 -- 1 1-1 2
    3. Románia 1 -- -- 1 0-1 0

    (Bulgária még nem játszott.)

    A két szakvezető véleménye:

    Piski Elemér:

    -- Az egyszerű játékot nyújtó Ciprus kisebb tudását nem tudták
    ellensúlyozni megszeppent játékosaim.

    Panikosz Georgiu:

    -- Egy jó magyar csapat ellen készí­tettem fel a mieinket, de
    ennél jobb magyar válogatottól tartottam… Szerencsénk van, hogy
    valós tudását messze nem nyújtotta Magyarország együttese.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ