1990.IX.29. Bp. Honvéd – Ferencváros 2-1

Helyenként látványos játékot hozott a két fővárosi csapat találkozója, Kovács Ervin második találata után azonban a zöldek már nem tudtak újí­tani, ezért vesztesen hagyták el a pályát.


Bp. Honvéd – Ferencváros 2:1 (1:1)
Kispest, 20.000 néző, V: Puhl

Bp. Honvéd: Petry – Csepregi, Bognár Z., Csábi – Pisont, Kovács E., Urbányi, Fodor (Kámán 80.), Csehi – Gregor, Vancea (Sikesdi 66.)

Ferencváros: Józsa – Lipcsei, Pintér, Limperger – Simon, Szenes, Patkós (Páling 56.), Keresztúri, Keller – Fischer, Fonnyadt

Gól: Kovács E. (35., 49.), illetve Pintér (19.)
Sárga lap: Urbányi (56.), Csehi (74.) illetve Pintér (43.)
Jók: Petry, Kovács E., Fodor illetve Simon, Fonnyadt

Rég lehetett annyi nézőt látni a kispesti Bozsik-stadionban, mint szombaton, amikor a Bp. Honvéd a Ferencvárost fogadta otthonában. A zöld-fehér drukkerhad tüzijátékkal köszöntötte kedvenceit, akik, úgy tűnt, meghálálják a bizalmat, hiszen már az első percben egy í­géretes támadást vezettek, Patkós baloldali beadását azonban Petry lehúzta a csatárok elől. A vendégek szokásuk szerint igyekeztek kicsalogatni térfelükről ellenfelüket, gyors ellenakciókkal próbálkoztak, erre a taktikára viszont a honvédosok is alaposan felkészültek, s nem rohantak vakon Józsa kapuja felé. A 19. percig nem alakult ki veszélyesebb helyzet, ekkor viszont a vendégszurkolók nagy örömére Pintér egy szabadrúgás-kombináció után, 28 méterről hatalmas gólt lőtt (0:1). Nem késett a honvédos válasz, de Vancea bombája a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Durvaságok sorozata következett, a hazaiak kapkodtak, sokat szabálytalankodtak, s tehették ezt büntetlenül, Puhl játékvezető ugyanis nem mutatott fel kártyát egészen a félidő végéig, amikor Pintért büntette. Közben sokáig úgy látszott, a ferencvárosiak biztosan őrzik előnyüket, ez a reményük azonban a 35. percben tovaszállt, miután Csábi jobboldali beadását a rossz ütemben kimozduló Józsa mellett Kovács Ervin közelről a hálóba fejelte (1:1).

A szünetben néhány megzavarodott szurkoló összetévesztette a Bozsik-stadion lelátóját az ökölví­vó szorí­tóval, de a kedélyek a pihenő után megnyugodtak. A második játékrész elején már a Honvéd hí­vei örülhettek, a 49. percben kavarodás volt a ferencvárosi kapunál, a labda Kovács Ervin elé került, aki második találatával előnyhöz juttatta a hazaiakat (2:1). A hátralévő időt végig rohamozta a Ferencváros, gólszerzésre a 63. percben volt a legnagyobb lehetősége, akkor azonban Páling fejese után Urbányi a gólvonalról mentett. Beszorultak kapujuk elé a piros-fehérek, de Petry átmentette azt a formáját, amelyet nemrégiben a Wembley-stadionban mutatott, és sorra lehúzta a beadásokat. Az eredmény nem változott, a kispestiek, ha nehezen is, de két pontot szereztek a 7. forduló rangadóján.

Az NB I. állása:

1. Bp. Honvéd 7 5 1 1 16- 5 11
2. Váci Izzó 7 5 1 1 12- 7 11
3. Tatabánya 7 4 2 1 11- 8 10
4. Ferencváros 7 4 1 2 13- 5 9
5. Veszprém FC 7 2 5 – 5- 3 9
6. Rába ETO 7 4 – 3 13- 9 8
7. Siófok 7 2 4 1 7- 5 8
8. Békéscsaba 7 3 1 3 10- 8 7
9. Ú. Dózsa 7 3 1 3 12-12 7
10. Vasas 7 3 1 3 12-13 7
11. Pécsi MSC 7 3 – 4 5- 6 6
12. Szeged SC 7 2 2 3 4- 9 6
13. MTK-VM 7 2 1 4 9-10 5
14. Debreceni VSC 7 1 3 3 3- 8 5
15. Videoton-Waltham 7 1 1 5 6-13 3
16. Bp. Volán 7 – – 7 1-18 –

Góllövőlista:

4 gólos: Kovács E. (Bp. Honvéd), Szenes (Ferencváros), Marozsán (Siófok), Váczi (Tatabánya), Galaschek (Vasas)
3 gólos: Gregor, Fodor (Bp. Honvéd), Fonnyadt (Ferencváros), Tóth L., Mörtel (Rába ETO), Kiszi (Tatabánya), Kecskés (Ú. Dózsa), Füle, Répási (Vác)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ