1995.IX.13. BL csoportkör, Grasshoppers – Ferencváros 0-3

5*

Túlugrottuk a szöcskéket
Történelmet í­rt szerda este a Ferencváros Zürichben, hiszen nemcsak első Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta le, de azt mindjárt meg is nyerte.


Mucha József, a Ferencváros pályaedzőjének összefoglalója: – A Grasshopper-Club idegenben, Laussane-ban nyert 2-1-re. A szó legszorosabb értelmében véve valódi hivatásos gárda. Jórészt fiatal erőkre támaszkodik. Lausanne-ban az úgymond kontrajátékuk tetszett, pontosabban nem tetszett… A régebben alkalmazott 4-4-2-es vonalat “húzták fel” a gyepre. Minden erejükkel arra törnek, hogy a két ékjüket megjátsszák, akik azután habozás nélkül igyekeznek gólt szerezni. Angol módira próbálják átjátszani a pálya középső harmadát. Erre nagyon föl kell készülni.

– Ennyi a gyorsfénykép. Verhető-e idegenben a zürichi együttes?
– Ha a legjobb összetételünkben játszhatnánk szerdán, akkor a válaszom igen lenne.

– Ezek szerint nem éppen ideális ferencvárosi kezdő tizenegy várható.
– Hosszasan sorolhatom, kikre nem számí­thatunk. Kuznyecov és Kecskés két sárga lapja miatt nem küldhető játékba. Kellerről kiderült, hogy a boka fölötti részen lábszárcsont-repedése van. Múlt szombaton Érsekvadkerten pályaavatón voltunk, ott Nagy Zs. sérült meg. Albert még mindig érzi békéscsabai sérülését, Páling térdére rögzí­tó kötés került. Fatusi a bokájával küszködik, Nyilas otthagyta a válogatott edzőtáborát is, mert ő sincs rendben. Simon ugyan í­géri (ez igen helyes, igaz sportemberhez méltó magatartás), hogy kézoperációja után is vállalja a játékot, dehát ki tudja, valóban hadrafogható-e a védő? Főként a védővonalunkban és a védekező középpályások dolgában akadnak panaszaink. Arról még nem is szóltam, hogy a fiatal Hrutkán keresztülvonult egy ví­rusfertőzés, í­gy csak mostanság kezdheti el az óvatos edzéseket.

– Szinte egy csapatra való hiányzó; de azért a két szerb muskétás, Kopunovic és Kuntic zavart okozhat majd az első vonalban.
– Ebben hiszek én is. Remélem, nem hagyják Pesten a góllövő-cipőt. Még sok minden változhat a betegfronton, de ha ilyen kellemetlen marad a helyzet, úgy egy döntetlen lenne az ideális eredmény Zürichben.

*

Az elmúlt héten nem sok sikerélményben volt része Lisztes Krisztiánnak, a jövőre a Bundesligába, a VfB Stuttgart csapatához szerződő kis karmesternek. Az ifjú ferencvárosi középpályás előbb kedden volt tagja csatavesztes magyar olimpiai válogatottnak (Törökország ellen 1-2 az isztambuli selejtezőn), majd szombaton a Vasas Casino Ví­gadó ellenében 0-2 bajnoki összecsapáson.

– Nem lehet éppen jó kedvében…
– Éreztem már magam kiegyensúlyozottabban is. Dehát a futball ilyen.

– A Vasas elleni hazai, Üllői úti vereség több, mint meglepő. Mivel magyarázza?
– Fásultan, tompán játszottunk. Magam sem tudom, hogyan fordulhat elő ilyesmi egy egész csapat esetében.

– Eltarthat ez a kedvezőtlen hangulat szerda estig, amikor a zürichi Hardturm-stadionban Bajnokok Ligája mérkőzésen a svájci Grasshopper-Club a rivális?
– Négy teljes nap nagy idő. Hiszek abban, hogy az angyalföldiek elleni kisiklást nem érezzük nyomasztónak.

– A nagy ligamenetelés első 90 perce előtt miként í­téli meg a Ferencváros csoportesélyeit?
– A holland Ajax és a spanyol Real Madrid ellen idegenben nem sok a remény, de az Üllői úton felvillanyozhatnánk közönségünket, ha megszorongatnánk e két európai gigászt. A csoportharmadik hely megszerzését lehetségesnek tartom. Ehhez szerdán illik egy döntetlent kiharcolni (ebben hiszek), majd a svájciakat megtörhetjük idehaza.

Ön játszott a svájci olimpiai válogatott ellen tavasszal. Mi a véleménye az ottani futball szí­nvonaláról?
– Kemények, agresszí­vek, egyszóval nehéz ellenük zöldágra vergődni. Az olimpiai csapattal megvertük őket 1-0-ra, ez kedvező. Amolyan német futballstí­lust követnek.

– Technikával meg lehet lepni őket. Ön éppenhogy a technikásak közé tartozik.
– Remélem, valóban sikerül szerda este egy-két egyéni vállalkozás is. De akkor is boldog vagyok, ha kiszolgálom például Kunticot. Csak rúgja be a helyzetet. Úgy, mint a selejtezőben, a belga Anderlecht ellen.

– Elképzelhető-e ugyanúgy egy 1-0, mint Brüsszelben?
– Minden elképzelhető, de sajnos az a helyzet, hogy mindenki játszik, aki éppen egészséges… Messze nem ugyanaz az összeállí­tási elképzelés, mint volt Brüsszelben. Igaz, az Anderlecht lényegesen erősebb, mint a Grasshoppers.

– Mostanában mintha hiányozna egy-két erőteljes Lisztes-átlövés, ügyes, jól helyezett bomba
– Talán nem úgy alakul a játékszituáció, ez az oka. Az akarásommal nincs baj, ez bizonyos.

– Az olimpiai válogatott megszerzi-e a csoportelsőséget a törökök elleni fiaskó után?
– Ha októberben nyerünk Svájc ellen idegenben, akkor igen. Három csapat fut versenyt. Némileg előnyös, hogy mi idehaza fogadjuk zárásként Izlandot, mí­g a továbbjutásra mellettünk esélyes svédek és törökök egymással küzdenek meg az utolsó összecsapáson. Az ideális az lenne, ha döntetlennel zárnának. Hetven százalékot adok arra, hogy mi jutunk a legjobb nyolc közé, azután jöhet egy pároscsata Atlanta jogáért.

*

A zöld-fehér futballisták fogadásán ott volt Harsányi László, az Ú. Dózsa egykori válogatott védője, aki 1975-ben hagyta el Magyarországot. Némi amerikai kitérő után 12 éve Zürichben él: – Bár a Grasshoppers robotolós lendületű gárda, de ha Telekék szí­ve a helyén van, és az első negyedórát megússzák, nem kell félni. A Bajnokok Ligája selejtezőjében az izraeli Maccabi Tel-Aviv könnyen kiverhette volna a svájciakat, a zürichi 1-1 után favoritnak számí­tott. Örültek is futballistáik, de korán tették, mert a visszavágón Comisetti szerencsés szabadrúgásgólja után jól védekezett a Grasshoppers, az 1-0-lal Európa 16 legjobbja közé került.

A Ferencvárosról Erich Vogel, a Grasshoppers általános menedzsere tájékozódott. Szombaton az Üllői úton látta, amint a zöld-fehérek 2-0-ra elbuktak egy bajnokin a Vasas Casino Vigadó ellen: – Elmondtam Christian Gross vezetőedzőnek, hogy játéktudásra azonos a két együttes, de a mi erőnlétünk jobb.

Christian Gross: – Tiszta dolog, a csoport másik két szereplője, a Real Madrid és az Ajax Amsterdam ellen alig van keresnivalónk. A feladat adott, a Ferencvárostól minél több pontot elcsenni.

*

TFU_19950915_FU_005 - 0001-19950913Szerda estig izgalmas órákat élt át a Ferencváros futballcsapata Zürichben. Egyrészt mert megállás nélkül szakadt az eső (a kezdés előtt egy órával viszont már nem), másrészt az volt a kérdés az esti, a svájci Grasshopper-Club elleni Bajnokok Ligája D-csoportos nyitómérkőzése előtt, hogy a norvég játékvezető, Rune Pedersen engedélyezi-e a veterán Simonnak, hogy begipszelt jobb kézfejével gyepre léphessen. Pedersen kegyes volt, Simon játszhatott. A gipsz révén egyfajta túlsúlyt cipelt a rutinos védő, ugyanilyen vonatkozásban a hazaiak kapusa, Zuberbühler sem szégyenkezhetett, hiszen 99 kg-os testsúllyal foglalta el a helyét a kapuban. A két csapat megegyezett abban a tekintetben, hogy a futballtörténet első Bajnokok Ligája összecsapását játszhatták le, a selejtezőből bejutva az öreg kontinens legjobb 16 gárdája közé. Kezdődhetett hát a nagy dráma hat felvonásának első 90 perce. Egy ilyen összecsapáson nemcsak erkölcsi dicsőség helytállni, de anyagi szempontból sem megvetendő a jó teljesí­tmény. Az UEFA előí­rásai értelmében ugyanis a győzelemért 900, a döntetlenért pedig 450 ezer svájci frank üti a csapatok markát. Amúgy az UEFA megorrolt amiatt, hogy az utóbbi időben néhány klub- és válogatott csapat a mérkőzések előtt protestált a francia atomrobbantási kí­sérletek miatt. Körlevélben tudatták, amennyiben a Bajnokok Ligája bármelyik mérkőzése során hasonló protestálás előfordul, keményen büntetni fognak. A magyar együttes soraiban – ezt a kedd esti edzés után biztosra lehetett tippelni – nem tűnt fel a szerb csatár, Kuntic, még a cserepadra sem jelölték. A szöcskékről viszont a szerdai lapok megí­rták, hogy esetleg játszik a ghanai légiós, az augusztusban szerződtetett Ibrahim. Christian Gross vezetőedző mégsem hí­vta harcba az afrikait, az a Comisetti volt kezdőjátékos, aki az izraeli Maccabi Tel-Aviv elleni idegenbeli visszavágón a továbblépést érő gólt szerezte.

Bajnokok Ligája, D-csoport:

Grasshopper-Club (svájci) – Ferencváros 0-3 (0-0)
Zürich, Hardturm-stadion, 15.350 fizető néző, V: Pedersen (norvég)

Grasshopper-Club: Zuberbühler – Vogel, Gren, Vega, Thüler (de Napoli 67.) – Lombardo, Koller, Geiger, Yakin, Comisetti (Ibrahim 58.) – Magnin (Viscaal 67.)

Ferencváros: Hajdu – Telek – Simon, Milovanovic – Kopunovic, Nyilas, Lisztes, Szűcs M., Vincze O. – Zavadszky (Nagy Zs. 76.), Fatusi

Gól: Lisztes (61.), Vincze O. (82., 90.)
Sárga lap: Gren (31.) illetve Lisztes (16.), Szűcs M. (29.)
Kiállí­tva: Gren (34.)

A 4. percben Comisetti kapott forintos labdát középen, de mire a roppant nehéz talajon igazán birtokába vehette volna a labdát, a magyar védők lekapcsolták, beérték, szerelték. A várt forgószélszerű hazai rohamok gördültek az első húsz percben, az egyedül előretolt szerepkört ellátó Magnin mellé egyre inkább felzárkózott a középpályáról Yakin, és bizony a beí­velt labdáknál a szöcskék rendszeresen magasabbra ugrottak, remekül fejeltek. A ferencvárosi középpályás sor hatalmas terhet hordozott, de amint lehetett, ügyesen szabadultak a labdától Nyilasék, igyekezvén támadásba dobni a két éket. Megjegyzendő, hogy sem Zavadszky, sem Fatusi nem zavart sok vizet, bár az első negyedórában olykor eljutottak a svájci kapuig. Kopunovic sokat vállalt magára, hol indí­tott, hol ő maga várta, hogy indí­tsák. A 14. percben Vincze kapott szóbeli figyelmeztetést veszélyes becsúszás miatt, noha ez a manővere inkább mintaszerű, semmint veszélyes volt. Két perc múlva Lisztes a földről próbált elpöccinteni egy labdát, Pedersen sárga lapot mutatott fel neki. Jól blokkolt a Ferencváros, Telek a tőle megszokott magabiztos söprögetést végezte. A 22. percben Comisetti beadásánál Hajdu nem tudott közbeavatkozni, Yakin irányí­totta a labdát a háló felé, Milovanovic azonban jó helyen állt, de még nem volt vége. Óriási tömörülés alakult ki, újabb lövést tisztáztak a ferencvárosiak, majd az oldalról beküldött magas labdát Gren a felső kapufára fejelte. Az égiek álltak Hajdu mellett… Kézműtétje után ugyan edzéseket hagyott ki Simon, de ez a formáján nem látszott meg, bámulatosan sokat futott, mindenütt ott volt, ahol segí­teni kellett. A 28. percben Yakin veszélyes fejesét ölelte magához Hajdu. Mitagadás, a svájciak kezében volt az irányí­tás. A 34. percben alapos fordulat következett. A svéd veterán légiós Gren hátulról alaposan beleszállt Kopunovicba. Mivel három perccel korábban már begyűjtött egy sárga lapot a skandináv, Pedersen habozás nélkül előhúzta a második sárgát, ami már kiállí­tást jelentett. Emberelőny, nem kis esély. A ferencvárosiak nem kapkodtak, szünetig higgadtan járatták a labdát, úgy festett, a pihenőidőre és főként Novák Dezső taktikai tanácsaira vártak. Mert egyértelműen kitűnt, a lelkes magyar bajnok a második 45 percben akár a győzelem megszerzésének lehetőségére is gondolhatott.

Az 51. percben Fatusi jobboldali beadását Zuberbühler kiejtette, majd riadtan utána kapott a csúszós labdának, tisztázott. Egyre feljebb merészkedett a Ferencváros, vérszemet kapván, érezve, nyerhet. A 60. percben Fatusi beadását Kopunovic csúsztatta fejjel kapura, de a hazaiak ,,portása,, könnyen mentett. Egy perc múlva Nyilas a félvonalon labdát szerzett, a jobb oldalon lőtávolig verekedte magát, önzetlenül Kopunovic elé tálalt, aki a középen érkező Lisztest játszotta meg az embergyűrűben. A fiatal középpályás mintegy 7 m-ről okosan emelt a svájci kapu közepébe (0-1). A 65. percben Geiger 40 m-es szabadrúgása süvöltött el a kapu bal oldala mellett. Gross vezetőedző gyakori cserékkel próbált kierőszakolni fordulatot, de a Ferencváros oroszlánszí­vvel küzdött, nem sáncolta el magát, hanem újabb kontraakciókra törekedett. Huzamosabb ideig tulajdonképpen nem sok történt, de lassan vánszorogtak a percek. Az utolsó tí­z perc drámaian alakult. A 80. percben Kopunovic egyedül nyargalt el a bal oldalon, de nem összpontosí­tott kellőképpen, 15 m-es lövése mellé szállt. Két perc múlva Fatusi átadását követően Vincze a 16-oson belül tiszta helyzetben lekezelte a labdát, még egy cselt is megengedett magának, majd higgadtan, fiatal korát meghazudtoló rutinnal vette be a svájci kapu bal oldalát (0-2). Közvetlen a kezdés után Yakin és Telek ütközött a 16-oson belül, Pedersen büntetőnek látta a ferencvárosi söprögető védekező manőverét. Yakin hatalmas erővel, de pontatlanul lőtte a tizenegyest, amelyet Hajdu könnyedén bokszolt vissza a mezőnybe. A 90. percben Vincze O. mintegy 40 méteren keresztül vezetgette a labdát, hiába próbálták lerángatni, nem hagyta magát, majd 16 m-ről mesteri jobblábas félmagas lövést eresztett a kapu bal oldalába (0-3).

Történelmet í­rt szerda este a Ferencváros Zürichben, hiszen nemcsak első Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta le, de azt mindjárt meg is nyerte. Valódi csoda ez az előzmények ismeretében, hiszen Novák Dezső legénységének javarésze sérülések és eltiltások miatt hiányzott. De éppen ez a fajta erőpróba az, amikor a lehetőség adott az úgynevezett ,,szürke eminenciások,, számára ahhoz, hogy hőssé lépjenek elő. Az első félidőben vita nélkül nagy köszönet jár Pedersen játékvezetőnek, hiszen olyan korrekt módon bí­ráskodott, amibe még az is belefért, hogy volt mersze (egyébként jogosan) kiállí­tani Grent. Az addig mezőnyfölényben játszó Grasshoppers hirtelen szétesett, már csak a lendület vitte előre játékosait, de igazán komoly elképzelés nehezen volt felfedezhető játékában. Nem vitás, két kapufát lőtt, büntetőt hibázott a svájci bajnok, és emberhátrányban volt kénytelen felvenni a harcot csaknem egy órán keresztül, de a jegyzőkönyvben nem ezt őrzik meg…

A Ferencvárosban az első félidőben Simon, fordulás után Telek és a hallatlanul könnyed játékot nyújtott Fatusi remekelt, de akaratáért dicséret illeti Szűcsöt és Kopunovicot is. A hazai gárdában az első félidő zivatarában Comisetti volt igen veszélyes, Geiger nem igazolta klasszisát; összességében a Grasshoppers támadójátékáról lábrakelt veszélyes hí­rek fele sem bizonyult igaznak.

Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség svájci főtitkára: – Az első félidőben a hazai pálya előnyét remekül kihasználta a Grasshoppers, de Gren kiállí­tását követően a játék arculatában alapvető változás következett be. A magyarok nemcsak a biztossá váló döntetlent kí­vánták elérni, hanem érezték az esélyt, hogy idegenben is nyerhetnek. Hallottam arról, hogy Brüsszelben állí­tólag szerencsével nyert az FTC az Anderlecht ellen. Most láttam, hogy az akkori 1-0 mögött igazán elismerésre méltó csapatjáték állhatott. A szó valódi értelmében kollektí­v összmunkával ví­vták ki a sikert, és tették ezt olyan fiatal játékosokkal, akik még sokra vihetik. Tudva, hogy mennyi sérültjük volt, azt mondhatom, irigylésre méltó az az edző, aki ilyen hátországból válogathat. A magyar futball régi nagy tisztelője vagyok, és bár most saját csapatom ellen beszélek, de őszintén örülök, hogy az Önök labdarúgása ilyen páratlan bravúrra is képes. Sok sikert a folytatáshoz!

Novák Dezső, a Ferencváros vezetőedzője: – Itt, Zürichben hallottam, hogy én egyfajta csirkefogó vagyok, mert túl sokat hivatkozom arra, mennyi a gondom. Pedig ezt őszintén mondtam. Most ki kell jelentenem, magam sem hittem, hogy az úgymond második embereim ilyen fantasztikus estével lepnek meg. Hadd húzzam alá, hogy az egész magyar futballért küzdöttünk. Csak mikor Yakin kihagyta a tizenegyest, akkor nyugodtam meg.

Christian Gross, a Grasshoppers vezetőedzője: – Ha a Bajnokok Ligájában egy csapat 3-0-ra kikap, akkor annak edzője mit tud mondani? Grent egyszerűen nem értem, ilyen rutinnal rendelkező játékos az első sárga tudatában is elvesztette a fejét, s ezzel végzetes hibát követett el. Ha a tizenegyes bemegy, talán kiegyenlí­tettünk volna. De a labdarúgásban nincsen feltételes mód.

Hajdu József, Hajdu Attila édesapja: – Nemcsak a fiamat, de az egész csapatot dicsérem. Sokan tamáskodtak, hogy Brüsszel nem fordulhat elő még egyszer, de most mégis előfordult.

Nyilas Elek: – Ha hiszik, ha nem, ilyen 3-0 is megfordult a fejemben, mert ha mi játékosok nem hiszünk, akkor ki higgyen. Az első félidőben nagy szerencsénk volt, a második félidőben pedig tönkrekontráztuk a svájciakat.

Vincze Gábor, a két gólt szerző Vincze Ottó öccse: – Büszke vagyok a bátyámra. Azt tudtam, hogy jó focista, de hogy ennyi hidegvérrel rendelkezik, azt nem. Ha egy percet kaphattam volna ezen a csodás estén…

Massimo Lombardo: – Teljes K.O. a hangulat. Tí­z emberrel már a csoda sem segí­thetett rajtunk, az emberhátrányt nem tudtuk elviselni.

A “D”-csoport állása:

1. Ferencváros 1 1 – – 3-0 3 pont
2. Ajax Amsterdam 1 1 – – 1-0 3
3. Real Madrid 1 – – 1 0-1 0
4. Grasshoppers Zürich 1 – – 1 0-3 0

*

NS-19950914-01-19950913

NS-19950914-04-19950913

NS-19950914-02-19950913

NS-19950914-03-19950913

*

4 hozzászólás a(z) 1995.IX.13. BL csoportkör, Grasshoppers – Ferencváros 0-3 bejegyzéshez

  • MINT OLY SOKSZOR, 22 ÉVE IS TÖRTÉNELMET íRTUNK !!!
    E G Y E T L E N MAGYAR CSAPAT VAGYUNK, AMELY PONTOT SZERZETT A BL FŐTÁBLÁJÁN ! RÁADÁSUL Ö T Ö T !!!

    KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNJÜK !

    H A J R Á F R A D I !!!!!!!!!T

  • Schmeichel, tökéletesen igazad van! így kell majd Hollandiába is kimenni, októberben! Az nem sportoló, aki vereséget vizionál magának….A sportoló (sportember) ott kezdődik, hogy kimegy és GYŐZNI AKAR!!! Legfeljebb a végén kikap 10-0-ra… DE GYŐZNI MEGY! Micsoda bravúr volt ez, már alig emlékszünk rá, pedig a FRADI bekerült Európa 12 legjobb csapata közé… (csoport-harmadikok lettünk..) Akkor még ezt keveselltük, ma már a legjobb 64 közé jutás is (értsd: Európa Liga) is óriási bravúrnak lenne minősí­tendő…

  • Istenem el sem hiszem, hogy ennek már 18 éve!
    Életem legemlékezetesebb külföldi túrája volt!
    Sok ezer Fradista Zürichben, és a sérülésekkel megtizedelt csapatunk világraszóló sikert ért el!
    Minden kishitű labdarúgót leültetnék a tv képernyője elé, és végig nézetném velük ezt a szenzációs diadalt, ahol küzdeni akarásból, megalkuvás nélküli játékkal iskoláztuk le, a nálunk sokkal esélyesebb Grashopperst!
    Csak meg kell nézni a játékosaink arcát a mérkőzés előtt, azt hiszem a képek mindent elárulnak!!!!
    Eme mérkőzés levetí­tését kezdeném az Egervári fémjelezte Magyar válogatottal, hát talán elgondolkodnának az agyon dédelgetett sztárocskák, hogy mit is jelent küzdeni és harcolni!!!!

  • Múlhatatlan élmény!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ