1995.XI.1. BL csoportkör, Ferencváros – Real Madrid 1-1

A győzelem a cél – kezdte Novák Dezső. – Be akarjuk bizonyí­tani azoknak, akik kampányt indí­tottak ellenünk, hogy a Ferencvárosnak játéka – és szurkolótábora – alapján Európában van a helye. Bár minden mérkőzés más, most hasonló a helyzetünk, mint tavaly, a Porto elleni visszavágó előtt volt. Akkor is “egy hatost kaptunk” kint, s utána itthon győztünk. Most annyival könnyebb a helyzetünk, hogy nem kell hét gólt rugnunk ahhoz, hogy megmaradjon a reményünk a továbbjutásra. Elég eggyel többet szerezni, mint az ellenfél. Egyszerűen nincs veszí­tenivalónk. Remélem, amit elmondtam, azt a játékosok is átérzik a pályán.

A sérülése miatti hosszabb kihagyása után ismét helyet kap a kezdőcsapatban Páling Zsolt. – A madridi mérkőzésen nem tudtam játszani, de én is ott voltam a stadionban. Úgy érzem, az a találkozó nem lehet mérvadó. Olyan rosszul nem játszhatunk még egyszer A Real jó csapat. Jobb, mint a Ferencváros, de ha odafigyelünk, itthon tudunk pontot vagy pontokat szerezni.

Nyilas Elek szerint a Real Madrid kellemesebb ellenfél lesz, mint a holland Ajax: – A hollandok játéka már-már gépies. A spanyolok többet improvizálnak, s nem olyan fegyelmezettek. Bizony előfordul, hogy egy akció után Laudrup már nem fut vissza. Ez az Ajax-játékosoknál elképzelhetetlen. Másrészt a Real olyan futballistákkal van tele, akik már évek óta sztárok, mí­g az Ajax csak most lett igazán nagycsapat. így a spanyolok talán nem harapnak annyira. Ha körömszakadtáig küzdünk, s mindenki a maximumot hozza ki magából, akkor lehet esélyünk ellenük.

Jorge Valdano: –  Tiszteljük a magyar futballt, jól ismerjük a tradí­cióit, Puskást, a Honvédot és az Aranycsapatot. Mi a Ferencváros szemszögéből csak egy rosszul sikerült mérkőzésnek tartjuk a madridit. A magyar bajnokcsapat labdarúgói gyorsak, kitűnően tudják a kontrajátékot, s a 6-1-es vereség ellenére is meg tudták őrizni tartásukat. Nem gondoltam volna, hogy öt góllal nyerünk, úgy érzem, most jóval nehezebb dolgunk lesz. Azért szeretnénk győzni, mert akkor egészen más lenne utána az Ajaxot fogadnunk. Mindenképpen szeretnénk már most eldönteni a továbbjutás kérdését. Raúl pontosan egy éve került hozzánk, és azóta szuperszonikus sebességgel fejlődött. Nehéz 18 évesen állandó kezdőembernek lenni a Real Madridban, de neki sikerült. Nemzetközileg is elismert játékossá vált, és ezzel minden előzetes várakozáson túltett. Spanyolországban nem szokás, hogy valaki ilyen fiatalon legyen klasszis, Raúl az első, akinek sikerült betörnie a felnőttek közé.

*

TFU_20000100_Trb_BL - 0020-19951101Szerda este az Üllői úton játszotta le negyedik mérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligájában (D-csoport) a Ferencváros együttese. A zöld sasok igazán nem panaszkodhattak vendégükre, hiszen a spanyol Real Madridot fogadta Novák Dezső vezetőedző legénysége – Európa egyik legpatinásabb múltú gárdáját. A magyar bajnok ezúttal bátran rugaszkodott neki célja megvalósí­tásának, hiszen, bár az Ajax Amsterdam elleni 1-5, és a Reallal szembeni madridi 1-6 után papí­ron kevésnek tűnik a remény, de Kunticék fogadkoztak, olyan eredményt próbálnak elérni, hogy maradjon némi kilátásuk a negyeddöntős helyre. Ismert, a négy csoportból az első két-két helyezett jut el a negyeddöntőbe, a legjobb nyolc közé.

– Miért félnénk a Realtól, hiszen minden mérkőzés más és más – mondta a 90 perc előtt Novák a klubszékházban, kicsit utalva arra, hogy a madridi k.o.-vereség azért még élénken ott él emlékeiben. – Meg kell próbálni, hátha zavarba hozható ez a klassziscsapat is.

A természetfelelős kissé megnehezí­tette mindkét együttes játékosainak dolgát, mert másfél órával a kezdést jelentő sí­pszó előtt kí­méletlenül permetezett az őszi eső. Igaz, a kezdésre elállt.

Bajnokok Ligája, D-csoport, 4. forduló:

Ferencváros – Real Madrid (spanyol) 1-1 (1-0)
Üllői út, 17.000 néző, V: Paul Durkin (angol)

Ferencváros: Hajdu – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Páling, Nyilas, Lisztes, Keller – Albert (Nagy Zs. 46.) – Kopunovic (Zavadszky 80.), Kuntic (Vincze O. 89.)

Real Madrid: Buyo – Alkorta -Quique, Sanchis, Soler – M. Laudrup, Michel (Luis Enrique 62.), Redondo – Raul, Esnaider, Amavisca

Gól: Albert (36.), illetve Raúl (74.)
Sárga lap: Kuznyecov (31.), Albert (41.), Páling (73.), illetve Esnaider (10.), Quique (40.), Redondo (61.)
Jók: Hajdu, Telek, Keller, Nyilas, Páling illetve Redondo, Raúl

Novák különleges feladattal küldte harcba Albertet. A két szerb ék mögötti területen adott neki munkát, közelebbről: a kis Flórinak kellett begyűjtenie a labdákat. Nem rossz ötlet, de túlzottan sok gazdátlan labdához nem jutott hozzá a hazai középpályás, ilyen módon nem is volt mivel támadásba dobnia Kunticékat. Árnyalatnyi vendégfölény jegyében csordogáltak a percek. Hamar föltűnt, a Real korántsem ugyanazzal a tűzzel, lendülettel jön előre, mint tette azt két hete saját otthonában. A vendégek visszafogottságának egyik magyarázata az lehet, hogy a Bernabeu-stadionban mágikusan irányí­tó dán légiós, Laudrup egyfajta légüres térben mozgott a középpálya jobb oldalán. A 20. percben Páling jobbról tálalt középre, Kuntic előtt ott volt a hatalmas lehetőség, ám a hazai támadó rosszul ért hozzá a labdához, amely a lábáról magasan a kapu mögött hagyta el a játékteret. Helyzet volt, nem is kicsi. Körülbelül a félidő felétől Laudrup is észbe kapott (vagy inkább az elképzelhető, hogy Jorge Valdano vezetőedző beljebb irányí­totta őt), mert a zseniális középpályás átvette az uralmat a pálya gerince körüli területen, ezzel egycsapásra veszélyesebbé is vált a vendégek támadójátéka. A 32. percben Raúl beadásszerű lövését vetődve hárí­totta Hajdu, akinek az első 45 percben túlzottan sok oka nem volt az idegességre. A 36. percben Páling hosszan futtatta Nyilast a jobb oldalon. A szakállas középpályás még válogathatott is, melyik társát játssza meg. Remekül döntött, magasan átí­velt a bal oldalon szabadon futó Albert elé. A középpályás mellel megszelí­ditette a bőrgolyót, majd mintegy 13 méterről ügyesen emelt a felső léc alsó lapjára – onnan az í­velt labda a gólvonal mögött landolt (1-0). Megpróbált ritmust váltani a vendégcsapat, ám igazán átütő erejű akciót nem lehetett feljegyezni részéről. Telek és Keller mesterien tisztogatta a kapu előterét, a két ember helyett futó Páling oroszlánként küzdött, Nyilas is az átlagosnál többet teljesí­tett, í­gy teljesen megérdemelten vonult le előnnyel a pihenőre a magyar bajnok.

A 49. percben a Madridban három gólt szerzett Raúl ügyesen cselezgetett, 9 méteres bombája szögletre pattant. Négy perc múlva Kopunovic lesről indulva vezetett gyors akciót, az őt kétségbeesetten követő Alkorta a 16-os vonala előtt beérte, becsúszva bűvészi módon szerelte. Egy perc múlva Raúl lépett ki a jobb oldalon, Hajdu merész vetődéssel lelopta az ibériai tinédzser lábáról a labdát. Újabb egy perc elteltével Esnaider szólózott, lapos bombáját Hajdu ezúttal is bravúrral tette ártalmatlanná. Szorí­tott, szorongatott a vendéggárda, de attól a formától messze járt, amit jónak neveznek. A zöld-fehérek minden labdáért óriási közelharcot folytattak, példásan őrizgették az előnyt. A 66. percben Raúl jobb oldali, veszélyesen becsavart szögletét a magyar kapuvédő csak harmadszorra tudta megszelí­diteni. Fantasztikus birkózás folyt, és úgy tűnt, az angol játékvezető egyre inkább a vendégek javára fújdogál. A 71. percben Laudrup szögletét tenyerelte a kapu fölé Hajdu. Három perc múlva Esnaider jobbról í­velt magasan keresztbe a bal oldalon robogó Raúl elé, az ibériai támadó habozás nélkül, futtából, éles szögből, mintegy 8 méterről ballal, laposan megtalálta az utat a magyar kapu bal oldala felé (1-1). Két perccel a lefújás előtt a második félidőre vezéregyéniséggé előlépett Redondo remek szóló végén ballal mellé lőtt. A spanyol vendég ugyan kapujához szegezte lefújásig a Ferencvárost, de a győztes gólt már nem tudta elérni, két pontot tehát Budapesten hagyott.

Bő 70 percen keresztül hőskölteményt í­rt az Üllői út gyepére a Ferencváros. Alberték az első félidőben erejüket jól beosztva, taktikusan szövögették akcióikat, és bár a Real több lehetőséget is kidolgozott, látszott, ezen az estén a nagyon hűvös idő, vagy a csúszós talaj nem í­zlik Európa egyik legjobbikának. Tulajdonképpen a második félidőben ugyanaz döntött, ami korábban a BEK-cí­mvédő Ajax Amsterdam elleni 1-5-ös fiaskó alkalmával: a hajrára elfogyott a zöld-fehérek ereje. A fogós talaj persze a spanyolokból is rengeteget kivett. A zöld-fehér legénység alaposan megfarigcsálta a királyi klub trónját. Kár, hogy a trónt tartó lábakat nem sikerült teljes egészében elfűrészelni. A szerda esti vérbeli fradi szí­v győzelemmel felérő döntetlent eredményezett a törődött kollektí­va benyomását keltő Reallal szemben. Méltó válasz ez a madridi 1-6-ra. És egy másik csöndes siker: a keddi felhí­vások eredménnyel jártak, hiszen a tribünön egyetlen árva transzparens sem tűnt fel. Tette mindezt a hazaiak vérmesnek í­télt szurkolótábora igazán elismerésre méltó módon, az a drukkersereg, amelyről nemrégiben azt hí­resztelték, hogy végtelenül rasszista.

Novák Dezső: – Kifejezetten jó mérkőzésen bebizonyí­tottuk, hogy nem csak csapatunknak, de a közönségünknek is helye van Európában. Nem vitás, vendégeinknek több gólszerzési lehetőségük volt, mégis Raúl egyenlí­tő gólját nagyobb összpontosí­tással megúszhattuk volna. Azt kí­vánom a Real Madridnak, nyerje meg a Bajnokok Ligáját

Jorge Valdano: – Az első 45 perc során is akadtak lehetőségeink, de az vita nélküli, hogy csak a második félidőben lendült bele igazán együttesem. Örülök, mert fiataljaink a második félidőben valóban úgy küzdöttek, amely alapján állí­thatom, hogy hamarosan ismét Európa-hí­rű nagycsapattá válik a Real. A magyarokban kellemes partnert ismertünk meg, világos, fűtötte őket a javí­tás vágya, és ez a döntetlen föltehetően öröm is számukra. Kí­vánom, szeretném, ha jövőre is megfordulhatnánk itt az Üllői úton. Ez mindkét együttes számára hasznos lehetne.

A “D” csoport állása:

1. Ajax Amsterdam 4 3 1 – 9- 1 10 pont
2. Real Madrid 4 2 1 1 9- 3 7
3. Ferencváros 4 1 1 2 6-12 4
4. Grasshoppers 4 – 1 3 0- 8 1

*

NS-19951102-030405-19951101

5 hozzászólás a(z) 1995.XI.1. BL csoportkör, Ferencváros – Real Madrid 1-1 bejegyzéshez

  • De jól esett felidézni, köszönet még egyszer, 19 év után is, uraim.

  • Az a Fradi egy 5-öst rúgna a mostaninak!!!

  • Milyen csodálatos volt!!!Boldog vagyok,hogy ilyen élményeknek a részese lehettem.
    Köszönet az összes JÁTÉKOSNAK ÉS A SZAKMAI STÁBNAK(NOVÁK DEZSŐ,MUCHA JÓZSEF,HAJDÚ JÓZSEF,BODNÁR JÓZSEFNEK),hogy ilyen szép pillanatokat adtak nekünk.
    Sajnos Drága SIMON TIBI , ZAVADSZKY GÁBOR ÉS NOVÁK DEZSŐ már csak az égi fradit erősí­ti.

    Ui.A maiak nem tudom mire gondolnak ,amikor azt mondták,hogy hajtottak becsülettel….
    Talán meg kellene velük nézetni pl. ilyen meccseket !!!Szerencsére van bőven!!!

    Hajrá Fradi

  • Hát igen, sajnos már 18 éve (!!!) ennek is! Ez volt az utolsó igazi Fradi-csoda, bár még kétszer közel álltunk hozzá (Prágában, 5 perccel a rendes játékidő, és 5 perccel a hosszabbí­tás vége előtt is… persze, Gerát közvetlenül előtt kellett eladni…), rá egy évre, amikor a Feyenoord és a Basel ellen hajszál hí­ján nem lett 6 pont az egy helyett… talán, sok minden másként alakul akkor…
    Ez a Real-meccs igazi hősköltemény volt, bizonyí­tottunk! R egy hónapra, Amszterdamban, a világ akkor kiemelkedően legjobb csapata ellen pedig néha kifejezetten jól játszottunk, a hollandok sokszor csak keresték a labdát, de azután megtalálták és rúgtak egy négyest..

  • Egyszerűen hihetetlen, hogy már 17 éve volt! Amikor nekem az idősebb Fradisták anekdótáztak a múltról, csak ámultam és bámultam a régi meccsek felidézésekor! Most már az idő múlásával eljutottunk oda, hogy én mesélhetek a fiatal felnövekvő szurkolóinknak, hogy milyen csodálatos érzés volt, teltház előtt fogadni és parádés játékkal megszorí­tani a világhí­rű Realt! Picit tartok tőle, hogy a mai fiatal drukkereinknek nagyon sokat kell még arra várniuk,hogy ilyen egyedülálló, felejthetetlen élmény részesei lehessenek!!!

Hozzászólás a(z) L.I. alias kispufi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ