1997.X.29. VB pótselejtező, Magyarország – Jugoszlávia 1:7

A visszavágót sportszerűségből illik lejátszani, sok szerencsét kívánni a jugoszlávoknak a franciaországi fináléhoz.
Amellett pedig kérdezni: ki a felelős ezért a pokoli, megalázó vereségért, mely tán az évszázad legcsúnyább magyar fiaskója. Kitörölhetetlenül, megbocsáthatatlanul. Mentségül csak annyi: egy világklasszis gárdába futott bele Csank János gárdája.

Nyilatkozatok a sorsolás után:

Csank János, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: – Jugoszlávia semmiképpen sem szerepelt a vágyálmaim között, bár az is igaz, hogy itt már igazán kellemes ellenfelet nem is kaphattunk volna. Talán az íreknek és a belgáknak kedvezett leginkább a szerencse, hiszen ők egymással játszanak. A jugoszlávoknak kitűnő játékosaik vannak, akik Európa nagycsapataiban játszanak. Kapitányuknak nem jelent problémát az, kit állítson be a csapatba, hiszen időnként inkább a bőség zavarával küszködik. Nem örülök annak, hogy az első mérkőzést itthon játsszuk, mert a visszavágón a külső körülmények mindig a hazai csapatnak kedveznek.

Nyilas Elek, a Ferencváros válogatott középpályása: – Húha, nahát… Erre nem számítottam, vagy inkább: erre nem akartam számítani. Nem kellemes ellenfél. Amit én tudok az az, hogy nagyon jó csapat került az utunkba. Egy kis idő kell ahhoz, hogy földolgozzam ezt a rossz hírt. Nem örülök…

Lőrincz Emil, az MTK FC védője, aki múlt szombaton a magyar válogatott csapatkapitánya volt: – Végül is mit tehetnénk? Hozzá kell szokni a gondolathoz. Jómagam sem repesek az örömtől. A csoportfeladatot megoldottuk. Most itt van ez a két mérkőzés, neki kell gyürkőzni ezeknek is. El kell hinni, hogy nem ők a jobbak, de azért tudom, hogy nálunk ez egy erősebb, nagyobb nevekből álló válogatott. Amúgy közhellyel élek: a remény hal meg utoljára. És hozzáteszek egy másikat is: a labda kerek. És amíg pattog, addig van remény is.

Kovács Zoltán, az ÚTE válogatott támadója: – Mitagadás, nem vagyok lelkes. Az olaszokat és a horvátokat kellett elsősorban elkerülni. Ez “sikerült”, de Jugoszlávia nagyon összetett feladat. Amióta továbbléptünk a csoportból, szinte beleringattam magam abba az álomba, hogy a belgákat fogjuk ki. Rajtnál túljutottunk volna. Most már nem kell álmodozni, hanem a földön járni. Őszintén szólva nem tudom, mit hoz a két mérkőzés. Egy dologban viszont tökéletesen biztos vagyok: egyik mérkőzésen sem föltett kezekkel lépünk pályára. Hitem szerint a hazai közönség hatalmas pluszenergiával hajszol majd minket. A gond persze az, hogy biztos vagyok benne, Belgrádban sem csöndben ülnek majd a drukkerek a lelátón.

Illés Béla, az MTK FC válogatott középpályása: – Szép kis “déli napjaink” lesznek… Játszunk az MTK-val a horvát Croatia Zagreb ellen az UEFA-kupáért, most pedig Jugoszlávia is megoldandó feladat. De legalább nem kell sokat utaznunk. A belgák és írek könnyebbek lettek volna. Idegesnek éppen nem vagyok ideges, hiszen azért futballozom, hogy nehéz dolgokkal is szembesüljek, amÚgy pedig Csank János szövetségi kapitány híres arról, hogy a legmélyebb részletekig ízekre szedje az ellenfeleket. Sok idő nincs, készülni fogunk, és megpróbáljuk megoldani a feladatot. Elvégre 180 percnyire van Franciaország.

Belgrádi visszhangok

Jugoszláviában egyértelmű megkönnyebbülést keltett az a hír, hogy a jugoszláv válogatottnak Magyarországgal kell megküzdenie az 1998-as labdarúgó világbajnokság franciaországi 32-es döntőjébe jutásért.

A nap folyamán végzett felmérések alapján egyértelmű volt, hogy a jugoszlávok Magyarországot tartják a leginkább legyőzhető ellenfélnek. A “plávik” Magyarország mellett még Írországnak örültek volna, s Olaszországot és Ukrajnát akarták minden áron elkerülni.

Az első belgrádi reakciók szerint a zürichi sorsolás eredménye azt jelenti, hogy a jugoszláv válogatottnak nagy esélye van a franciaországi világbajnoki döntőre való kijutásra. A játékosok az íreket vagy a belgákat szerették volna kapni, de a magyarok miatt sem bánkódnak. Őket ugyanis könnyebben legyőzhető ellenfélnek tartják, mint az oroszokat, az ukránokat, vagy a horvátokat.

Nyilatkozatok a mérkőzés előtt:

A kedd délelőttre könnyed elfoglaltságot ötlött ki Csank János. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (hétfőn ünnepelte 51. születésnapját) ebéd előtt mintegy 25 perces, a tatai edzőtábor tava körüli gondűző sétára hívta játékosait. Amire azután ő nem menet el.

A metszően hideg, de álomszép tiszta levegőben, szikrázó napsütésben Mucha József pályaedző vezérletével “kapcsolódott ki” a legénység, mely a szerda este az Üllői úton 20 órakor kezdődő vb-pótselejtező első 90 percére készülődik. Az ellenfél: Jugoszlávia, a játékvezető a portugál Pereira.

Csank maga is élvezte volna a levegőt, dehát a sajtó nagy úr, ebédig szinte egymásnak adták a bajuszos kapitányt a tudósítók. Akik sorában ketten külföldről érkeztek. A L’Équipe nevű francia sportlaptól például Bruno Vigoureux faggatta a szakembert, majd Bánfi János ékes angol tolmácsolásában az angol Daily Telegraph munkatársa is kellőképpen tájékozódhatott Csank elképzeléseiről.

A szakember az MTI-re is szánt időt; a következő kérdésekre válaszolt:

MTI: Összességében milyen vélemény alakult ki Önben a jugoszláv együttesről?
Csank: – Valamennyi játékosa jól “dolgozik”, kiváló ellenfél akadt utunkba a franciaországi vb-döntő felé vezető úton. Valamennyien labdabiztosak, szeretnek improvizálni. Talán csak Mihajlovic kapható technikai melléfogásokra. Játékukban kevés a sablon, ami gondot okoz. Elöl különösen bevetik azokat a húzásokat, amire a védelem nem számít, következésképpen igencsak figyelni kell.

MTI: Idegenben netán beérik a döntetlennel a jugoszlávok?
Csank: – Nem hiszem. Úgy vélem, jobbnak tartják magukat nálunk. Ezért az Üllői úton is nyerni akarnak. Amiben még bízhatnak az az, hogy szabadrúgásból és szögletből is több variációt tudnak, távolról pontosan, erősen, eredményesen lőnek.

MTI: Jószerével egy spanyol légiós-válogatott állítható ki belőlük. Okoz-e ez valamiféle félszt az Ön játékosaiban?
Csank: – Azt, hogy az ilyesmit kizárjam, elkerüljem, a videós elemzés alapján kifejezetten kerültem a klubok emlegetését, amikor a futballistáikat jellemeztem. Azt akartam a saját játékosaimba sulykolni, hogy a “plávik” is csak emberek, még ha neves csapatokban is játszanak.

MTI: Mijatovic például a Real Maridban. Forgat-e Ön olyasmit a fejében, hogy többen követő emberfogásos módszerrel élnek a hazai védők közül?
Csank: – Nem, a vegyes védekezést alkalmazzuk. Ahogyan azt csináltuk a norvégok és svájciak ellen. A jugoszlávok kiválóan tartják a labdát. Következésképpen nehéz lesz azt elvenni tőlük. Márpedig ha nem szerzünk labdát, nem mi játszunk azzal. Amolyan “mediterrán futball” vár ránk. A jugoszlávoknak van türelmük kijátszani a helyzeteket. Nem úgy, mint nálunk; a magyar futballban azonnali megoldásra tör a csatár.

MTI: Ez a két csata kupaszisztémában folyik, nincs idő, lehetőség a javításra, ha valamit végzetesen elrontanak.
Csank: – A csoportmérkőzések során valóban több alkalom nyílott a módosításra, most a “hirtelen halál” időszaka jött el. Szerintem az Üllői úton amolyan megfélemlítő, letámadásos módszerrel kezdenek. Ha gólt lőnek, akkor fogas a folytatás.

MTI: Mi az, ami Önt meglepné?
Csank: – Ha olyan rosszul játszanánk, mint Svájc ellen a Népstadionban, az első félidőben. Akkor még a kezdőrúgást is elrontottuk.

MTI: Tanult-e valamit az MTK FC – Croatia Zagreb UEFA-kupa mérkőzésből, hiszen a magyar bajnok horvát riválist kapott.
Csank: – Láttam a Hungária körúti 90 percet, de a horvát futball nem olyan ütőképes, mint a jugoszláv. Ráadásul a Croatiában akadtak “amatőrök”; egyszóval túl sokkal nem lettem okosabb.

MTI: Sáfár kapus sérülése?
Csank: – A hétfői edzést végigcsinálta, ugyanígy a kedd délutánira is “kirendeltem őt”. Ilyen az én formám. Motoszkált bennem a riasztó gondolat, hogy Babos arcüreggyulladása után netán Sáfár sérülten jön haza. És tessék… Dehát kapusunk azért van, hiszen Végh és Szűcs is Tatán gyakorol.

MTI: Milyen eredmény várható?
Csank: – A tét két mérkőzésre érvényes, de engem most csak a szerda este foglalkoztat. Ha egy időben 3 játékosom nem “betlizik”, akkor döntetlennél nem lesz rosszabb. Vereséggel semmiképpen sem számolok. Ha döntetlen lesz, akkor a 0-0 sokkal jobb, mint az 1-1, hiszen a kupaszabályok érvényesek. Az 1-1 rossz.

Sáfár Szabolcs kapus: – Az a vasárnapi rúgás az izmomba rosszkor jött. Lézeres kezelést kaptam az edzőtáborban, hétfőn edzettem, így teszek kedden délután is. Jugoszlávok? Különösebb merengésre nincs ok, őket kaptuk a sorsolásnál, ők állnak az utunkban, tehát ezt a kettős feladatot kell valahogyan megoldani. Idehaza persze nyerni illenék. A többit meglátjuk novemberben.

Mucha József pályaedző: – Nyolc találkozó után idáig elértünk, erre jómagam büszke vagyok a játékosok nevében is. Az 1990-es és 1994-es vb-selejtezőkön nem kerültünk ilyen “közel a tűzhöz”. Emelt fővel küzdünk tovább. A játékosokkal azt igyekeztünk elhitetni, most szerdán annyit kötelező kiadniuk magukból, hogy majd a végén, a hármas sípszót követően ne legyen bennük egy olyan érzés, hogy azt a tíz métert még le kellett volna sprintelni a sikerért, a győzelemért. Világos, a jugoszláv gárda jobb erőkből áll, de ha elbízzák magukat, akkor egy jó csapatmunkával meglephetők. Jómagam az 1982-es vb-döntő előtt játszottam két selejtezőt, a svájciak és az angolok ellen. Ha most eljutnánk a fináléba, pontosan ugyanazt érezném, mintha az 1982-es spanyolországi vb-fináléban én is ott lehettem volna játékosként. Ahogyan nem voltam ott, mert elkerültem Belgiumba, és akkortól “kipottyantam” a válogatók látóköréből. Érzésem szerint nem kell beijedni, hiszen annak idején, a Ferencvárossal, az 1975-ös nagyszerű KEK-menetelésünk idején a Crvena Zvezda az utunkba akadt. Jugoszláv csapat… Sokan féltettek bennünket, de megoldottuk a feladatot. Idehaza 2-1-re nyertünk, majd a belgrádi Marakana-stadion poklában is megmutattuk, higgadt fejjel lehetséges a siker. 1-2-re álltunk, de Megyesi Pisti a 80. percben 11-esből egyenlített. Hogy előnyös-e számunkra az Üllői úti környezet? Nem a stadion nyer… Mindig utóbb, és csakis az eredmény minősít. Most szerdára gondolunk, képtelenség együtt kezelni a két mérkőzést. Meglátjuk, mit hoz az Üllői úti 90 perc, és utána – vagy örömmel, vagy kicsit nehéz helyzetben – nekikezdünk a visszavágó előkészületeinek. Nagy esély ez, sok, viszonylag idősebb futballistáink számára az utolsó alkalom ez arra, hogy megmutassa magát a világnak. Ez kétségkívül “doppingszer”.

Szűcs Lajos kapus: – Jómagam a két mérkőzést együtt kezelem, a franciaországi kiutazásra az esély 50-50 százalék. A jugoszlávok lába is megremeghet, ha arra gondolnak, hogy mindenki őket tartja esélyesebbnek. A papírforma ilyen fontos összecsapásokon semmit sem számít. Bizakodom. S lehet, hogy én védek..?

Bánfi János, az Eendracht Aalst védője: – Ez a második vb-esélyem, hiszen már az 1994-es finálét megelőzően is játszhattam három selejtezőt, mégpedig kétszer az oroszok, egyszer pedig Luxemburg ellen. Igaz, a mostani sorozatban a norvégokkal vívott 1-1-es itthoni mérkőzés után kikerültem a keretből, de ennek a klubom és az MLSZ közötti egyet nem értés volt az oka. Most Csank János ismét hazahívott, ez örömmel tölt el, büszke vagyok rá. Persze világos, Lőrincz, Sebők, Keresztúri hasonló szerepkörben bevethető, és bizonyítottak is a távollétem idején, ám hitem szerint szóhoz jutok. A sok nagy név a jugoszlávoknál nem riaszt el, láttam már elég klasszist Belgiumban is. Elvégre nem hozhatnak pályára kést vagy revolvert… Akkor pedig egy a feladat, megakadályozni őket abban, hogy a kapunk körül kalamajkát okozzanak. Számomra oly mindegy, hogy “libero”, avagy a söprögető előtti két emberfogó valamelyike lehetek. Mitagadás, előnyös, hogy bő tíz éve ismerem Csank Jánost. Ez nem valamiféle elvtelen előny a számomra, mert végül is övé a felelősség, tudniillik azt választ, akiben a legjobban megbízik. Az Üllői út bő 16 ezer magyar szurkolója bizonyára egyedi hangulatot teremt, ezzel élni is kell. Ha mégsem sikerül kijutni Franciaországba, aligha adom fel, mert a következő, a 2002-es japán-dél-koreai közös rendezésű vb idején sem leszek csak harminckettő, az még nem egy nagyon nagy kor. Dehát a mostani lehetőséget kellene “grabancon ragadni”, hiszen a földkerekség 32 legjobb válogatottja közé eljutni, az nagyon nagy dolog. Félni nem kell, csak élni az eséllyel, ha az éppen érkezik.

Megérkeztek a jugoszlávok

Kedd délután busszal megérkezett Budapestre a jugoszláv labdarúgó válogatott. Slobodan Santrac szövetségi kapitány csapatát két tucatnyi újságíró kísérte el. A vendégek a margitszigeti Thermal szállóban ütötték fel szállásukat.

Az ebéd utáni sajtótájékoztatón Santrac elmondta, hogy Jugoszláviában óriási érdeklődés kíséri a találkozót, hiszen a tét a világbajnoki szereplés.

– Válogatott szinten a világbajnokságnál nagyobb megméretés nincs – jelentette ki Santrac.

A játékosokat emellett az is fűtheti, hogy a polgárháború, majd az ENSZ-tilalmak miatt a jugoszláv nemzeti csapat évekig kénytelen volt távolmaradni a nemzetközi eseményekről. A szankciók pedig éppen a mostani korosztályt sújtották.

– A szankciók igazságtalanok voltak. A sportnak függetlennek kell lennie a politikától. A jugoszláv sportolók nem érdemeltek ilyen eljárást. Emiatt nem játszhattunk az 1992-es Európa-bajnokságon, ahová pedig kijutottunk. Majd az 1996-os világbajnokságot és a tavalyi Eb-t is nélkülünk rendezték. Egyénileg viszont a játékosoknak jót tett, hogy nagy külföldi kluboknál csiszolhatták tudásukat, mondta Santrac, aki a továbbiakban azt fejtegette, hogy nem becsülik le a magyar válogatottat, de magukat tartják a továbbjutás esélyesének.

– Ha egy csapat a második helyen végzett selejtező csoportjában, azt tisztelni kell, hiszen ez játékerejét mutatja. Az tény, hogy szerettük volna elkerülni az oroszokat, az olaszokat, az ukránokat és a horvátokat. Ezzel, gondolom, így voltak a magyarok is, bár valószínűleg ők nem örülnek, hogy Jugoszláviát kapták.

Ami az összeállítást illeti, valószínűleg nem kap helyet Santrac kezdőcsapatában Nagy Albert (Betis) és a vb-selejtezők eddigi legeredményesebb játékosa, Savo Milosevic. Utóbbi az Aston Villa labdarúgója, aki kisebb sérüléssel bajlódik, 10 mérkőzésen nyolc gólt szerzett. A kezdőcsapat 11 játékosa közül négy Olaszországban, öt Spanyolországban, egy pedig Japánban profiskodik.

*

A kilencedik lépcsőfok magasodott szerda este a magyar futballválogatott előtt. Csank János szövetségi kapitány legénysége nyolc csoporttalálkozót (öröm fölidézni, hazai gyepen nem kapott ki a nemzeti csapat) követően az európai 3. selejtező-csoportban a második helyet szerezte meg. Az október 11-i, Helsinkiben elért 1-1 után 18 nappal ezúttal a pótselejtező első összecsapása várt a magyarokra, akik a Ferencváros-stadionban Jugoszláviát, az európai 6. csoport másodikját fogadták. Mindkét gárda célja a jövő évi franciaországi 32-es döntőbe való kijutás.

Jó ötlet volt, hogy kettős beléptetést szerveztek meg, hiszen jegy nélkül a bejáratoknak még a környékére sem jutott el senki. A vaskerítés-kordonon belül a rohamrendőrség és a biztonsági szolgálat emberei vigyázták a rendet. A kezdés előtt már két és fél órával nyitottak a kapuk. Az idő sem volt oly zord, mint amilyenre sokan számítottak. A fagyosabb drukkerek persze elővigyázatosan fölkészültek lélekmelegítővel, fogyott a konzervsör, többen pedig Martinit kortyolgattak. Persze csak a kordonon kívül, még “szabad területen”. A Fradi-étterem bejáratait is hermetikusan lezárták, mondván, jobb az elővigyázatosság.

Nem voltak elővigyázatosak a jugoszláv újságírók. Meglehetősen nagy számban, ötvennégyen érkeztek a zöld-fehérek létesítményébe, ám hiába reklamálták a tribüntelefonokat. Mivel nem rendeltek ilyen, a munkához minimum lényeges hírközlési eszközt, hát várhattak a jószerencséjükre.

A két csapat közül először a hazai gárda jött be melegíteni mintegy 35 perccel a kezdés előtt, rá nyolc percre pedig a “plávik”, akiket körülbelül 1200 vendégszurkoló jelentős éljenzéssel fogadott. A kezdőkört teljesen eltakarta a Gillette reklámleple, lévén – ahogyan korábban is – a honi vb-selejtezőket “a férfiasan tökéletes” cég szponzorálta. S a melegítésnél kitetszett, Csank kedden még nem ismert négy játékosa kicsoda: a bajuszos kapitány Lipcseit, Dombit, Nyilast és Oroszt öltöztette nemzeti dresszbe, a további hét magyar labdarúgót már kedden este megnevezte.

Világbajnoki pótselejtező, első mérkőzés:

Magyarország – Jugoszlávia 1-7 (0-5)
Üllői út, 13.175 néző, vezette: Vitor Manuel Melo Pereira (portugál)

Magyarország: Sáfár – Lőrincz E. – Sebők V., Bánfi – Dombi (Mracskó 32.), Nyilas, Lipcsei (Urbán 41.), Halmai, Keresztúri – Klausz (Illés 62.), Orosz

Jugoszlávia: Kralj – Mirkovic, Djukic, Mihajlovic, Djurovic – Stojkovic, Jokanovic, Brnovic (Petrovic 60.), Jugovic – Savicevic (Govedarica 72.), Mijatovic (Milosevic 54.)

Gól: Illés (89.) illetve Brnovic (2.), Djukic (6.), Savicevic (10.), Mijatovic (26., 41., 51.), Milosevic (64.)

Ami azt illeti, sporttörténeti ellenőrzés szükséges ahhoz, hogy mikor kapott 10 perc alatt három gólt a magyar válogatott. Mert ez történt… Még el sem helyezkedett a két gárda, amikor a 2. percben egy balról lágyan érkező beívelést Brnovic ügyesen maga elé tett, majd a kapujától messze kint álló Sáfár fölött lágyan a kapu jobb oldalába ívelt (0-1). Négy perc múlva egy jobb oldali szöglet után a magyar védelem nem nagyon lelte a labdát, Djukic közbeugrott, és az ötösről a kapu bal oldalát is “fölszentelte” (0-2). S miközben egy-két, meglehetősen kiismerhető magyar akció futott, a 10. percben jött a harmadik “plávi” gól. Savicevic zseniálisan szelidített meg egy labdát Bánfi közelségében, majd pontosan talált ő is a hazai kapuba (0-3). Mit lehet erre mondani? Slobodan Santrac szövetségi kapitány legénysége már a zsebében érezhette a franciaországi vb-döntő repülőjegyét. A vendégszurkolók a 20. percben kórusban meg is szólaltak (Auf wiedersehen), ami félre nem érthető célzásként hangzott, bár németül és nem franciául, de a célzás telitalálat… A vendégek kényükre-kedvükre járatták a labdát, okkal foghatták fel úgy, hogy egyfajta tét-edzésen vesznek részt. A magyar próbálkozásokban túl sok fantázia nem volt fölfedezhető. A 26. percben Jokanovic három magyar védő között ugratta ki a jobb oldalon Mijatovicot. A Real Madrid gólgyárosa – mivel meglehetősen magányos volt, de emiatt nem ijedt meg – éles szögből, jobbal a léc alá bombázott (0-4). A jugoszláv szektorból petárdák jöttek, az egyik a gyep szélére, s mivel a transzparenseket égésveszély fenyegette, a biztonságiak intézkedni kezdtek. A drukkerek tucatjai rohantak fejvesztetten, közben a narancssárga és sárga mellényes intézkedők egyike-másika alapos ütészáport kapott. A rendőrök beavatkozása hatásosabb volt, megnyugodni látszott a szektor. A 32. percben Jugovic lépett ki szabadon, ballal azonban Sáfár és a bal alsó sarok mellé emelt. A 37. percben Keresztúri szépíthetett volna. Középről címezték felé a labdát, egy csel után lőtt is a szlovákiai (Slovan Bratislava) légiós, ám Kralj nagy bravúrral szögletre mentett. A 40. percben Nyilas átadását Keresztúri bombázta, éles szögből, alig fölé. Szép momentum. Közben Csank cserélt, Dombi is lement, majd Lipcsei; utóbbi a lábát fájlalta. A 41. perc megint másféle fájdalmat hozott. Mracskó ügyetlenül hazafelé fejelt, Lőrincz megpróbált még menteni. Időközben Sáfár kiindult, a kapus és Lőrincz tanácstalanul nézte, mi történik; a szemfüles Mijatovic a háló felé emelt. Mracskó még megpróbált menteni a gólvonal előtt, de már nem sikerült (0-5).

A lelátó embere hamar ítél. Amikor Urbánék kijöttek a folytatásra, egybefüggő füttykoncert fogadta őket. A folytatás első öt percében három bomba is zúdult Sáfár kapuja felé. Azok még elkerülték a célt, de az 51. percben a középen és egyedül szólózó Mijatovic mágiája ellen már nem volt ellenszer. A spanyolországi klasszis a kifutó Sáfár mellett pompásan gurított a kapu jobb oldalába (0-6). S három perc múlva le is ment, megrúgta a maga mesterhármasát, távozhatott. A honi drukkerek “NB II. NB II.”skandálással fejezték ki nemtetszésüket. Egy óra leszaladtával a “plávik” valamit lazítottak, bár addig sem nagyon hajtottak, csak lábról lábra járatták a labdát, ahogyan azt illik. A 62. percben Urbán 17 méteres bombája egy méterrel fütyült el a jobb alsó sarok mellett. Két perc múlva tetszetős baloldali “grundfutball” után Milosevic kapott lapos átadást, hat méterről könnyedén passzolt a kapuba (0-7). A honi szurkolók “váltottak”, mert előbb “Vissza a pénzt”, majd “Hungária, Hungária, tragédia” szavalókórussal álltak elő. A 89. percben Illés szemfülesen lépett ki a jobb oldalon, és közelről bepöckölte a szépítő gólt (1-7).

Laza örömfutball. Az ilyesmit szívesen látja a szurkoló, de hogy 10 perc alatt három gól hátrányból kell folytatni, erre a legpesszimistább honi labdarúgás-kedvelők sem gondolhattak. Márpedig Jugoszlávia egyszerűen az elején állva hagyta a vendéglátót, melynek ocsúdni való ideje sem adatott meg. Boksznyelven szólva már a 2. percben megroggyantó erejű ütésbe szaladt bele a Csank-csapat, amiből azután a 90. perc végéig ki sem józanodott.

A világhírű klubokban kenyerüket kereső “plávik” (egyedül kapusuk játszik odahaza) a tökéletesen tiszta labdakezelési technika, összeolajozott csapatmunka etalonjai, míg a magyar válogatott egy-két, viszonylag folyamatos támadásszövésen túl nem sokat mutatott. A vendégeknél mindenki azt adta, amit kell, különösebben kiemelendő egyéni teljesítményt keresni fölösleges, mert egy olyan gyenge magyar védelemmel találta magát szemközt ezen az estén Jugoszlávia, amilyen tán a csoportcsaták során a Feröer-szigeteké volt.

Mijatovic mesterhármasa örök emlék, mint ahogyan a magyar futball históriájába is örökre beivódik 1997. október 29., mely az egykoron emlegetett “egyiptomi csapáson” is túltesz, és rászolgál az “üllői út rémdrámája” jelzőre. A magyar válogatott utoljára 1994 júniusában Eindhovenben szenvedett ilyen súlyos, 7-1-es vereséget Hollandiától.

A visszavágót sportszerűségből illik lejátszani, sok szerencsét kívánni a jugoszlávoknak a franciaországi fináléhoz.

Amellett pedig kérdezni: ki a felelős ezért a pokoli, megalázó vereségért, mely tán az évszázad legcsúnyább magyar fiaskója. Kitörölhetetlenül, megbocsáthatatlanul. Mentségül csak annyi: egy világklasszis gárdába futott bele Csank János gárdája.

Marad az a remény, hogy majd egy új generáció sikerrel harcol a következő vb-döntőért, a 2002-esért. S persze mihamarabb utat kell lelni, hiszen a 2000-es, belga-holland közös rendezésű Eb-re is hamarosan sorsolnak.

A két szövetségi kapitány nyilatkozata:

Slobodan Santrac: – Az első négy esélyünkkel éltünk. Ritka az ilyen, de megesett és ezután már a mi akaratunk érvényesült a mérkőzés alatt.

Csank János: – Tudtuk, hogy erős csapat Jugoszlávia. A gyors gól után talán már kezdtünk magunkra találni, amikor jött a második találat, ami egyszerűen “amatőr”, gyermeteg gól volt. Azt kívánom, hogy Jugoszlávia legyen világbajnok.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megjelent Dejan Savicevic, a jugoszlávok montenegrói kiválósága is. Magyar újságírók arról faggatták, milyen érzés montenegrói létére jugoszláv színekben játszani. Savicevic provokatívnak ítélte a kérdést, azt kérte a futballról faggassák, majd felállt és elhagyta az FTC stadion Toldi termét. Ezzel a nyúlfarknyi sajtótájékoztató véget is ért.

*

A “kék hetes” az Üllői úton

A BKV ugyan nem ilyen útvonalon járatja a fővárosi kék buszok egyikét, a hetest, ám az szerda este mégis megjelent az Üllői úton.

A “plávik”, azaz a kékek, még közelebbről a jugoszláv válogatott “személyében”. A kékek hetet rúgtak, egyet kaptak. A labdarúgó vb-pótselejtezők sorában a budapesti első 90 perc során megdöbbentően hamar eldőlt minden, a november 15-i visszavágó merő formalitás. Vagy már az sem.

A magyar válogatott esélyei elúsztak. Csank János szövetségi kapitány ugyanabban a keserű élményben részeltetett, melyben egyik kapitányelődje, Verebes József. 1994 június első napján az Egyesült Államok-béli vb-döntőre készülő Hollandia mért ugyanilyen különbségű vereséget a magyarokra. A különbség annyi volt, hogy Illés Béla révén Eindhovenben 1-0-ra vezetett a magyar gárda. Az Üllői úton pedig Illés volt az, aki 0-7 után a becsületgólt Kralj kapus hálójába vágta. A két 1-7 között annyi különbség azért fölfedezhető, hogy Verebes kezében nem volt válogatott. Csank viszont legalább annyit elmondhat, hogy az európai 3. selejtező-csoportból a második helyen “kihozta” a pótselejtező mezőnyéig együttesét, mely kollektívának tűnt – szerda estig.

A mérkőzés utáni sajtóértekezleten Slobodan Santrac jugoszláv szövetségi kapitány először visszaadott egy tüskét. – A jugoszláv sajtóban megjelent, hogy a védelmem törékeny. Ez fura megállapítás, hiszen a korábbi 10 selejtezőnkön összesen hét gólt kaptunk. Most pedig egyet. Mi ez, ha nem annak bizonyítéka, hogy a védelmem kellően érett? A magyar futballt nem szabad leírni, hiszen ez egy olyan este volt, amikor játékosaim négy első kapura lövése tökéletesen sikerült, szűk 30 perc alatt 4-0-ra vezettünk. Ilyen hátrányban törvényszerű az összeomlás. A magyar csapat összeomlott. Ennyi történt.

Csank János azt fejtegette, hogy alig két perc után gólt kapni “lelombozó” hatású, hát még a hatodik perc eseménye milyen kellemetlen, amikor “gyermeteg” találat révén Jugoszlávia már 2-0-ra vezetett. – Innentől kezdve nem volt megállás – mondta Csank.

Mi is történt az üllői úton? Semmi más, csak egy olyan alapvetően köznapi esemény, mint amikor egy vicinális mellett elhúz a rakéta-meghajtású vonat. Jugoszlávia együttesében hemzsegett a külföldi nagycsapatokban foglalkoztatottak sokasága. Tulajdonképpen a k.o. mögött az sejlik föl, hogy a magyar gárda nem állja az összevetést Európa krémjével. Ha efelől valakinek lehetett kétsége, akkor most itt a “hetes” formájában a megerősítés. Szomorkodni kár, végül is oly mindegy, milyen különbséggel szenvedett vereséget Magyarország, a vb-ről lemondhatott.

Csütörtöki információk szerint Csank marad a helyén. Miért is mondana le? Legföljebb abban hibáztatható, hogy megbontotta a korábbi védővonalat. Visszakerült a hátsó alakzatokba Bánfi János, aki bizony kicsit tanácstalanul került a jugoszláv “forgószél” középpontjába. Nem egyedül Bánfi a felelős, hiszen a védelem úgy omlott össze, mint egy kártyavár. S ha nincs védekezés, mit tegyen a középpályás, no meg az a két ék, aki Klausz és Orosz személyében mondhatni semmiféle érdemleges veszélyt nem okozott?

Megkockáztatható, netán az alacsony, gyors, jól cselező Kovács Zoltán egymaga több rejtvényt adott volna fel a jugoszláv védelemnek, mint az említett ékduó, amely látványos kudarcot vallott. Dehát a sportban nincs “ha”. Csank sajnálandó szakember, mert amit a nyolc vb-selejtező során fölépített, az 90 perc alatt semmivé foszlott. A belgrádi visszavágón bármi megeshet. Az is, hogy a jugoszlávok csak könnyed játszadozást terveznek. Mert ugye minek még egy kiadósat ütni a már halott gladiátor-társon…?

A futballtragédia után őszintén szólva még a remény sem marad arra, hogy egyáltalán fölsejlik a kiút. A szomorú valóság az, hogy az Üllői úton látottaknál nem nagyon van olyan jobb futballista, aki érdemlegesen hozzátenne valamit a mai magyar válogatott produkciójához. Mely fényévekre van a világelittől, és őszintén szólva ez a különbség várhatóan meg is marad jelentékeny időn keresztül.

Lapvélemények Belgrádból:

Belgrádban csütörtökön történelmi jelentőségű győzelemként értékelték a jugoszláv labdarúgó-válogatott szerdai 7-1-es budapesti győzelmét. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a magyar csapatra a belgrádi visszavágón is nehéz 90 perc vár. A jugoszláv gárda ünnepelni kíván a félelmetes hírű Marakana-stadionban is.

A Politika című belgrádi napilap a mérkőzésről közölt beszámolójában a magyar szurkolókat megdícsérte, megállapítván: az Üllői úti nézők sportszerűen szurkoltak, hiszen a jugoszlávok ügyes húzásait sokszor tapssal jutalmazták. A lap külön írást szentelt a magyar labdarúgás dicsőséges múltjának. Úgy vélekedett: a mostani hanyatlás egyik oka abban keresendő, hogy egyre kevesebb magyar fiatal foglalkozik labdarúgással, és általánosságban véve is csökken a sportág népszerűsége.

A Politika “Botrány a sajtótájékoztatón” címmel közölt írásban számolt be arról, hogy egy magyar újságíró provokatív kérdéseire reagálva a montenegrói nemzetiségű Savicevic és Mijatovic elhagyta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót.

A Nasa Borba is történelminek nevezte a szerdai budapesti jugoszláv győzelmet. Megállapította: a “plávik” már a franciaországi vb-döntőben érezhetik magukat. A lap “A nagymesterek hatalmas lépése” címmel ismertette a játékosok nyilatkozatait. Savicevictől azt idézte, amelyben a csatár azt fejtegette, hogy a válogatott játékosainak sikerült megőrizniük azt a győzni akaró mentalitást, ami mindig is jellemezte Jugoszláviát. “Ezt a szellemiséget az sem rombolta szét, hogy külföldi klubokban játszunk. És ez volt az, amit mindenképpen be akarunk bizonyítani” – Így Savicevic.

Az újvidéki Magyar Szó “Kék varázslók éjszakája” címmel számolt be a magyarországi mérkőzésről. Arra utalva, hogy néhány jugoszláv játékos kesztyűben futott ki a pályára, kiemelte: hamar kiderült, hogy ki kit fog megtanítani kesztyűbe dudálni.

Csütörtöki vélemények magyar részről:

Lipcsei Péter: – Viszonylag korán megsérültem, Stojkovic véletlenül rálépett a térdemre. Emiatt most injekciót is kaptam, szombatig nem edzhetek. Érzésem szerint ha nincs az első hat perc, akkor nem szenvedünk ilyen megsemmisítő vereséget. Úgy érzem, különösebben nincs is mit értékelnem az 1-7 után, az önmagáért szóló fájó tény. A társaim nevében említhetem: sajnáljuk, ami történt. Most az Eb-selejtezőknek kell majd nekivágni. Előtte a belgrádi 90 percre talán jobban “összekapjuk” magunkat.

Mi okozhatta a hazai védelem totális csődjét?
– Azt tudtuk, hogy az elején kemény lerohanások várhatók a vendégek részéről, de őszintén szólva ilyen elemi hibákra nem gondoltam. A baj nem jár egyedül, egyes hibák után valóban tanácstalanná vált mindenki ott hátul.

Többen említik, Bánfi beállítása nem volt éppen szerencsés
– Erről én játékostársként hadd ne formáljak véleményt. Csank János döntött, és ezt tiszteletben kell tartani. Akadtak korábban szebb pillanataink is. Végülis csoportmásodikként csak eljutottunk a rájátszás lehetőségéig. A kép hát kettős. Helsinkiben pompás élményben volt részünk, most pedig itt van ez az 1-7. Mit mondhatnék? A sportban, a futballban megesik: egy kollektíva sokszor együtt nevet, de együtt is sír. Kiemelkedő tudású labdaművészektől kaptunk ki.

Nyilas Elek: – Ekkora különbséggel azért tán nem lett volna szabad alulmaradni. Nagyszerű riválisokkal szemben játszottunk. Egyszerűen meghaladta erőnket ez a feladat. Az első 10 perc mindenről döntött. Elúszott egy szép esély, nem mehetünk Franciaországba. Minden eldőlt, de Belgrádba azért majd úgy utazunk ki, hogy igyekszünk valamit szépíteni az összhatáson. Az az igazság, nagyon beijedtünk az első félidőben. Az ilyesmit pedig keményen megbünteti egy, a jugoszlávok képességeivel bíró rivális együttes.

Egy hozzászólás a(z) 11111001101ejegyzéshez

  • Budapest, 1997. október 20., hétfő (MTI) -- Csank János, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 23 fős keretét az október 29-én Budapesten Jugoszlávia ellen esedékes világbajnoki pótselejtező mérkőzésre. A csapat tagjai csütörtökön utaznak Tatára.

    A keret:

    kapusok: Sáfár Szabolcs (SV Salzburg), Babos Gábor (MTK FC), Szűcs Lajos (ÚTE)
    mezőnyjátékosok: Lőrincz Emil (MTK FC), Sebők Vilmos (ÚTE), Geress Zoltán (Vasas Danubius Hotels), Bánfi János (Aalst), Mracskó Mihály (Győri ETO FC), Kuttor Attila (MTK FC), Lakos Pál (Győri ETO FC), Szlezák Zoltán (ÚTE), Urbán Flórián (Anderlecht), Lipcsei Péter (Ferencváros), Halmai Gábor (MTK FC), Illés Béla (MTK FC), Nyilas Elek (Ferencváros), Dombi Tibor (DVSC-Epona), Keresztúri András (Slovan Bratislava), Klausz László (SV Salzburg), Kovács Zoltán (ÚTE), Orosz Ferenc (MTK FC), Hámori Ferenc (Vasas Danubius Hotels), Horváth Ferenc (Ferencváros)

    Jugoszláv-keret:

    Slobodan Santrac, a jugoszláv labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is kijelölte az október 29-én esedékes budapesti világbajnoki pótselejtező-mérkőzésre készülő keretét.

    A keret:

    Ivica Kralj (Partizan Beograd), Dragoje Lekovic (Kilmarnock), Aleksandar Kocic (Perugia) -- kapusok
    Zoran Mirkovic (Atalanta), Risto Vidakovic (Real Betis), Albert Nadj (Real Betis), Sinisa Mihajlovic (Sampdoria), Miroslav Djukic (Deportivo La Coruna), Goran Djorovic (Celta Vigo), Branko Brnovic (Espanyol), Nisa Saveljic (Partizan Beograd) -- védők
    Slavisa Jokanovic (Tenerife), Vladimir Jugovic (Lazio), Dragan Stojkovic (Grampus Eight), Zeljko Petrovic (PSV Eindhoven), Ljubinko Drulovic (FC Porto), Dejan Govedarica (Volendam), Dejan Stankovic (Crvena Zvezda) -- középpályások
    Dejan Savicevic (AC Milan), Predrag Mijatovic (Real Madrid), Savo Milosevic (Aston Villa), Zoran Jovicic (Crvena Zvezda) -- csatárok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.25.18:00 Puskás-FTC (TV:M4)
Következik: 08.29.20:00 EL PLAY-OFF FTC-FK Suduva (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST