2002.III.30. Ferencváros – Videoton: 4-1

.

Az első játékrész kiegyenlí­tett küzdelmet hozott. A második félidőben Pomper kiállí­tása után a fehérváriak játéka teljesen szétesett.

Ferencváros – Videoton 4-1 (1-1)
Üllői út, 7.406 néző, V: Dubraviczky

Ferencváros: Szűcs – Vukmir (Jovic 67.), Dragóner, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Vén, Szili (Zombori 83.), Szkukalek (Keller 89.) – Gera, Penksa

Videoton: Végh – Kovács, Pomper, Vilotic (Cortes 73.), Bekő – Szalai, Némedi, Monye, Tóth – Terjék (Sorato 82.), Földes (Filó 56.)

Gól: Szili (9.), Lipcsei (51. – 11-esből), Jovic (74.), Vén (78.) illetve Szalai (32.)
Sárga lap: Vén (10.) illetve Vilotic (21.)
Kiállí­tva: Pomper (51.)

9. perc: Vén bal oldali beadása után a fehérvári védőkről Szili elé pattant a labda, aki kapásból, 10 m-ről a kapu közepébe helyezett (1-0).
32. perc: Bal oldali beí­velést követően a ferencvárosi játékosok nem tudtak felszabadí­tani, Szalai 7 m-ről, ballal Szűcs mellett a hálóba lőtt (1-1).

51. perc: Lipcsei bal oldali szöglete után Dragóner fejesét Végh kiütötte, a kipattanó labdát ezúttal Gera fejelte kapura, a gólvonalon álló Pomper kézzel “védett”. Dubraviczky játékvezető 11-est í­télt, és kiállí­totta a fehérvári játékost. A büntetőt Lipcsei félmagasan a jó irányba vetődő Végh mellett a jobb sarokba lőtte (2-1).
74. perc: Gera indí­tásával Jovic lépett ki a fehérvári védők közül, egy csellel becsapta Véghet, majd 6 m-ről, estében az üres kapuba továbbí­tott (3-1).
78. perc: Lipcsei í­velt be szögletet a jobb oldalról, a kaputól 18 m-re álló Vén kapásból a bal felső sarokba bombázott (4-1).

Garami József

Nyilatkozatok:

Garami József: – Az első 20 percben remekül játszott a csapat, de sajnos azt követően érthetetlenül megtorpantunk. 1-1 után a Videoton jól játszott, és ekkor kiestünk a ritmusból. A második félidő elején ismét felpörgött a játékunk és a 11-es környékén több alkalommal is adódtak nagy helyzeteink. A kiállí­tást követő emberelőnyös helyzetünket jól használtuk ki, és örülök, hogy a végén látványos gólokkal nagy különbségű győzelmet tudtunk aratni.

Várhidi Péter: – Szégyellném magam a Ferencváros helyében, hogy a győzelemhez ilyen bí­rói segédletre volt szükségük. A játékvezető kifelé szabadrúgás helyett büntetőt í­télt és kiállí­totta Pompert, akit a ferencvárosiak belöktek a kapuba. A bí­rókat kellene megkérdezni, hogy miért büntetik sorozatban a Videotont. Nyilván azért, mert ez kell az ellenfeleinknek ahhoz, hogy fölénk kerekedjenek.

Vén Gábor: – Nagyon örülök, hogy gólt tudtam lőni, annak pedig külön, hogy ilyen emlékezetesre sikeredett a találat. Edzéseken néha gyakoroljuk, hogy a beérkező labdát kapásból elrúgjuk, most viszont engem is meglepett ami történt, mert Lipcsei Peti nem jelezte előre, hogy visszateszi a labdát. Sikerült jól eltalálnom a labdát, és ez láthatóan eléggé meglepte a kapust.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2002.III.30. Ferencváros – Videoton: 4-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk folytatta magabiztos hazai menetelését. Ezúttal a Videoton kényszerült fejet hajtani a Üllői úton.

    Ferencváros – Videoton: 4-1 (1-1)
    Üllői út, 7.406 néző, vezette: Dubraviczky (Harsányi, Répássy)

    Ferencváros: Szűcs L. -– Dragóner, Vukmir (Jovic 67.), Gyepes -– Kriston, Lipcsei, Vén, Szili (Zombori 80.), Szkukalek ( Keller 89.) -– Gera, Penksa

    Videoton: Végh –- Kovács B., Pomper, Vilotic (Cortes 73.), Bekő -– Szalai, Némedi, Monye, Tóth B. -– Terjék (Sorato 83.), Földes (Filó 56.)

    Gól: Szili (9.), Lipcsei (52. – 11-esből), Jovic (74.), Vén (78.), illetve Szalai (32.)
    Sárga lap: Vén (10.), Gyepes (88.) illetve Vilotic (21.)
    Kiállí­tva: Pomper (51.)

    Az első félidő még viszonylag kiegyenlí­tett küzelmet hozott, a fehérváriak nem álltak be védekezni, nyí­lt sisakkal játszottak, mindkét kapu előtt több lehetőség adódott, kifejezetten élvezetes volt a meccs. Már a 9. percben megszereztük Szili révén a vezetést, a várt jó folytatás azonban egyelőre elmaradt. Talán meglepte egy kicsit a fiúkat, hogy a Videoton nem omlott össze. Hiába birtokoltuk többet a labdát, a kapu előtt sokat bizonytalankodtunk és a fehérvári ellentámadások életveszélyesek voltak. Földes a 20. percben 4 méterről lőhetett kapura, Szűcs azonban igazolva klasszisát, bravúros mozdulattal, lábbal hárí­tott. Ezzel is igazolta, hogy nem érdemtelenül mutatkozhatott be a válogatottban a Moldova elleni találkozón.

    A második félidő remekül kezdődött. Az 51. percben Lipcsei szöglete után Dragóner fejesét még védte Végh, a kipattanó labdát Gera fejelte kapura és a gólvonalon álló Pomper már csak kézzel tudott menteni. Vitathatatlan tizenegyes és kiállí­tás! A büntetőt Lipcsei higgadtan, félmagasan a bal sarokba lőtte. Végh jó irányba mozdult, de esélye sem volt a mentésre. A folytatás örömfocit hozott, a fehérváriak elvesztették a fonalat és a fejüket. Az idáig bemutatott kultúrált, higgadt játékuk helyett elkezdték rugdosni a mieinket és a kispadon Várhidi Péter vezetőedző is elvesztette a fejét, folyamatosan szidta a mieinket. Szerencsére a mieink nem voltak partnerek ebben, kizárólag a játékkal törődtek és fantasztikus gólokkal örvendeztették meg szurkolóinkat. Előbb a csereként beállt Jovic ugrott ki Gera átadásával, elfektette Véghet, majd a kapuba gurí­tott, utána pedig Lipcsei szöglete után Vén lőtt hatalmas gólt: a beí­velt labdát kapásból bombázta be a felső sarokba.

    Győzelmünkkel továbbra is tartjuk a lépést a Zalaegerszeggel, és – lévén az MTK pontokat vesztett otthonában a Kispest elleni 0-0 után – két pontot újra ledolgoztunk az éllovassal szembeni hátrányunkból.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek! Fantasztikus játékkal otthon tavasszal továbbra is százszázalékosak vagyunk! Szurkolóink csodálatos tűzijátékkal köszönték meg a csapatnak ezt az estét.
    89
    Kihasználtuk a harmadik cserelehetőségünket is: Szkukalek helyett Keller állt be.
    88
    Gyepes kapott sárgát.
    83
    Harmadszor is cseréltek a vendégek: Terjék helyett Sorato állt be.
    81
    Gera tört be a 16-oson belülre, és 14 méterről a jobb felső sarok mellé durrantott. Szép támadás volt.
    [video 1.]

    80
    Szili Attila jött le a pályáról, helyére a névnapját ünneplő Zombori Zalán állt be.
    78
    Lipcsei í­velte be a szögletet baloldalról, Vén kapásból lőtt 18 méterről, a labda a bal felső sarokban kötött ki. Gyönyrű gól volt! (4-1)
    [video 1.]

    74
    Kettőre növeltük az előnyt! A csereként beállt Jovic Gera indí­tásával kilépett a fehérvári védők közül, gyönyörű csellel elfektette Véghet is, majd estében 5 méterről az üres kapuba helyezett (3-1).
    [video 1.]

    73
    Ismét cserélt Várhidi Péter. Vilotics helyett Cortes állt be.
    67
    Először cseréltünk mi is: Vukmir helyett Jovic lépett pályára.
    60
    Szili tört előre, senki sem tudta feltartóztatni, 18 méterről lőtt, a kapu alig szállt el a jobb felső sarok mellett.
    56
    Cseréltek a vendégek: Földes helyett Filó állt be.
    52
    Lipcsei a büntetőt félmagasan, a bal sarokba lőtte. Végh jó irányba mozdult, de esélye sem volt a mentésre (2-1).
    [video 1.]

    51
    Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt kapura, Végh kiütötte a labdát, Gera ismételt, de a gólvonalon álló Pomper kézzel hárí­tott. A játékvezető kiállí­totta a fehérvári játékost és 11-est í­télt a javunkra.
    [video 1.]

    48
    Kovács Balázs, hátulról, páros lábbal kí­mélelenül beleszállt Penksába a felezővonal közelében, Dubraviczky le sem fújta a piros lapot érő szabálytalanságot.
    46
    Elkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt.
    46
    Szili Attila: -- Nem gondoltam, hogy Gera Zoli be tudja adni a labdát a gól előtt, mert láttam, hogy nagyon birkóznia kell. Amikor eljutott hozzám a labda már nem volt nehéz dolgom. Örülök, hogy góllal hálálhattam meg Garami József bizalmát, de egyelőre érzem a mérkőzéshiányt.
    Marek Penksa: -- A második félidő a miénk lesz, és nyerünk.
    Szűcs Lajos: -- Nagyon álmosan játszunk, nem tudom, hogy mi lehet az oka. Körülményesen hozzuk fel a labdákat, és elől is rengeteg pontatlanság van a játékunkban.
    Dragóner Attila: -- Sajnos egyelőre nem megy a csapatnak, de biztos vagyok benne, hogy a második félidőben jobb játékot nyújtunk majd. A 20. perc után több labdát adtunk el, mint egy sportszergyártó cég.
    45
    Dubraviczky játékvezető lefújta az első félidőt.
    41
    Gera 17 méterről lőtt, de Végh résen volt és mentett.
    36
    Terjék kapott egy hosszú indí­tást, Dragóner azonban utolsó emberként gyönyörű esernyőcsellel emelte el előle a labdát.
    32
    Baloldali beadás után a védőink feje fölött elszállt a labda és Szalai 7 méterről, Szűcs mellett a hálóba talált. Védhetetlen lövés volt (1-1).
    [video 1.]

    31
    Földes lépett ki a védőink közül, közeli lövését Szűcs bravúrral védte.
    28
    Vén beadása után mindenkinek a feje fölött elszállt a labda, amely veszélyesen csavarodott a hosszú sarok felé és alig kerülte el a Videoton kapuját.
    23
    Vén baloldali szöglete után ide-oda pattogott a labda a fehérvári tizenhatoson belül, végül Dragóner 13 méterről a felső kapufa tetejére fejelt.
    21
    Vilotic visszahúzta Gerát, teljesen jogosan figyelmeztette a játékvezető sárga lappal.
    20
    Monye jobb oldali beadása után Földes 3 méteres kapáslövését Szűcs óriási bravúrral, lábbal védte.
    17
    Gera cselezgetett a bal oldalon, középre í­velt, de Végh lehúzta a labdát.
    13
    Lipcsei kitűnően szöktette Penksát, de Pomper jól keresztezett és megállí­totta a támadásunkat
    10
    Vén összeakadt Tóth Balázzsal, Dubraviczky kicsit szigorúan a sárga lapot mutatta fel középpályásunknak.
    9
    Megszereztük a vezetést! Gera a bal oldalról remekül lőtte be a labdát a Videoton kapuja elé, a védők nem tudtak felszabadí­tani, a játékszer Szili elé pattant és ő 10 méterről, kapásból a bal sarokba helyezett (1-0).
    4
    Szalai húzott el a bal szélen beadása után Szűcs az utolsó pillanatban ütötte ki a labdát a berobbanó Terjék elől.
    2
    Vén beadása után röviden szabadí­tottak fel a fehérvári védők, a labda visszapattant a középpályás elé, akinek 12 méteres lövését Végh szögletre ütötte. A szöglet után a védőkről Szili elé pattant a labda, 16 méteres lövését a léc alól ütötte ki a fehérvári kapus.
    .
    A tavaszi ötödik fordulóban a Videoton látogat hozzánk az Üllői útra. Idei hazai mérlegünk eddig hibátlan, hiszen a Zalaegerszeget és az Újpestet is 2-0-ra vertük itthon. A Videoton ebben az évben még nyeretlen, idegenbeli mérlege egy döntetlen és egy vereség: Debrecenben gólnélküli döntetlent játszott, a Dunaferrtől Akasztón 3-1-re kikapott. Reméljük nálunk sem szakad meg a fehérváriaknak ez a sorozata és mi is folytatjuk a hagyományokat. Garami József az alábbi kezdőtizeneggyel veszi fel a harcot a fehérváriakkal: Szűcs L. – Dragóner, Vukmir, Gyepes – Kriston, Lipcsei, Vén, Szili, Szkukalek – Gera, Penksa. A Videoton Végh – Kovács B., Pomper, Vilotics, Bekő – Szalai, Némedi, Monye, Tóth B. – Terjék, Földes összeállí­tásban kezd.
    .
    A mai mérkőzésen a kezdőrúgást Sebestyén Attila végezte el. A ferencvárosi utánpótlás egyik legtehetségesebb játékosa a dr. Juhász István által edzett, az U15-ös bajnokságban listavezető csapat legeredményesebb játékosa. A kezdőrúgás apropóját a hét elején bejelentett Fradi VISA kártya adta, amely a megfelelő ferencvárosi utánpótlás-nevelés anyagi hátterét próbálja meg elősegí­teni, biztosí­tani a jövőben.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ