2002.IV.20. Vasas – Ferencváros: 0-0

Zombori Zalán

Unalmas, eseménytelen találkozón a két együttes játékosai jobbára a mezőnyben birkóztak egymással, a kapu alig-alig került veszélybe, í­gy a gól nélküli döntetlen nem meglepő.

Vasas – Ferencváros 0-0
Illovszky-stadion, 7.000 néző, V: Makai

Vasas: Nota – Schindler, Juhár, Tóth A., Aranyos – Simek, Polonkai, Zabos, Tóth N. – Váczi, Gyánó (Szabados 84.)

Ferencváros: Szűcs L. – Lipcsei, Dragóner, Gyepes – Kriston, Kapic, Vén (Balog 46.), Szkukalek – Pinte, Gera, Zombori (Jovic 46.)

Sárga lap: Juhár (86.) illetve Kapic (85.)

14. perc: Lipcsei bal oldali szögletét Pinte 4 m-ről, nagy helyzetben a bal sarok mellé fejelte.
34. perc: Gyánó cselezgetett a bal oldalon, majd Váczi elé játszott, ő visszagurí­tott Tóth N. elé, aki 12 m-ről, senkitől sem zavartatva a kapu mellé lőtt.

51. perc: Polonkai a Ferencváros térfelének közepéről kitűnő labdával ugratta ki Gyánót, aki kissé kisodródott, de í­gy is helyzetbe került és 6 m-ről a jobb sarok mellé lőtt.
66. perc: Váczi 16 m-es szabadrúgását Szűcs L. látványos vetődés után a mezőnybe öklözte.
85. perc: a csereként beállt Szabados első labdaérintéséből, 16 m-ről a felső kapufára bombázott.

Nyilatkozatok:

Garami József: – Nem játszottunk jól. Különösen az első félidőben nem, amikor még nem is az elvárhatónak megfelelően küzdött a csapat. A második játékrészben ezzel már nem volt gond, és a játék is feljavult, ahogy a mérkőzés szí­nvonala is. Megvoltak a lehetőségeink, de sajnos rendre határozatlanok voltunk, vagy rossz megoldásokat választottunk a kapu előtt. Sajnálom, hogy a csapatot buzdí­tó lelkes szurkolók ezúttal csak ennyit kaphattak tőlünk. Természetesen előre nézünk, továbbra is célunk a 2. hely megszerzése, ezért szerdán győznünk kell a Győr ellen.

Tornyi Barnabás: – Mezőnyfölényben játszottunk, nem látszott a két csapat között a kilenchelynyi különbség. Örülök, hogy az idegfeszültséget annak ellenére sem éreztem a csapaton, hogy a fiúk már közel 30 fordulón át az utolsó helyen állnak. Többet volt a labda a Fradi térfelén, több helyzetünk volt, mégsem tudtunk nyerni, í­gy ezzel az egy ponttal megint nem tudunk igazán sokra menni. Annak örülök, hogy láttam tartalmat a játékunkban. Erre épí­thetünk, hiszen a hátralévő meccseken győzelemre készülünk.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2002.IV.20. Vasas – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk gólnélküli döntetlent ért el a Vasas otthonában, í­gy továbbra is a harmadik helyen áll a bajnokságban. Mindkét együttes számára óriási volt a tét, hiszen nekünk a második helyért folyó verseny, a Vasasnak a bennmaradás kiharcolása miatt kellett a három pont. Mindez meghatározta a játék képét.

    Vasas – Ferencváros: 0-0
    Illovszky stadion, 3.000 néző, vezette: Makai (Szabó Z., Ortó, Tóth I.)

    Vasas: Nota – Schindler, Juhár, Tóth A., Aranyos -– Simek, Zabos, Polonkai, Tóth N. – Gyánó (Szabados 84.), Váczi

    Ferencváros: Szűcs L. – Kriston, Dragóner, Gyepes, Szkukalek – Lipcsei, Kapic, Vén (Balog Z. 46.) – Pinte, Gera, Zombori (Jovic 46.)

    Sárga lap: Juhár (86.) illetve Kapic (84.)

    Az első félidőben a csapatok a biztonságos védekezésre helyezték a hangsúlyt, ezért a kapuk előtt gyakorlatilag nem alakult ki veszélyes helyzet. Az első kapuralövést a 28. percben láthatták a nézők, de Gyánó kí­sérletét Szűcs magabiztosan védte. A hajrában is a házigazdák játszottak veszélyesebben, Tóth Norbert ziccerből, 11 méterről szerencsére rosszul találta el a labdát és az utolsó percben Váczi szabadrúgása is alig ment mellé.

    Garami József a szünetben kettős cserével próbálta meg felrázni a csapatot és a felálláson is változtatott: 4-3-3 helyett a második 45 percben a jól bevált 3-4-3-as szisztémában játszottunk.

    A középpálya megerősí­tése meg is hozta eredményét, többet birtokoltuk a labdát, kicsit felélénkült a játékunk. A 48. percben Szkukalek tört előre a bal oldalon, belőtt labdáját Jovic kapásból próbálta kapura továbbí­tani, de kí­sérlete centiméterekkel mellé ment. Az 59. percben is Jovic szerezhetett volna gólt, de Gera beadása után Nota felszedte előle a labdát. Ezután feljavult a Vasas teljesí­tménye, a 66. percben Váczi szabadrúgását Szűcs óriási bravúrral védte. Tí­z perccel később Gyepes fejelhetett volna gólt, Lipcsei beadása után megelőzte Notát, de mivel ütközött az angyalföldi kapussal, nem tudta megfelelően irányí­tani a labdát. A hajrában mindkét oldalon volt lehetőség a gólszerzésre: a 85. percben Szabados a felsőkapufát találta el, a 90.-ben Jovic tört egyedül kapura, de éles szögből Notába lőtt.

    Sportszerű mérkőzésen, a látottak alapján igazságos eredmény született. Idegenben az egy pont is értékes, ezzel csapatunk továbbra is versenyben van az UEFA Kupa-szereplést jelentő második helyért.

  • 93
    Vége! A játékvezető lefújta a mérkőzést.
    90
    Jovic tört be a tizenhatoson belülre, de éles szögből Notába lőtte a labdát.
    86
    Juhár kapott sárga lapot, mert belerúgott Pintébe.
    85
    Szabados 18 méterről váratlanul lőtt és a felsőkapufát találta el.
    84
    Először cserélt a Vasas: Gyánó helyére Szabados állt be.
    84
    Kapic kapott sárga lapot, mert a felezővonalnál buktatta Zabost.
    78
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a tizenhatoson belülre, Gyepes megelőzte Notát, de nem tudta kapura fejelni a labdát. Ráadásul Gyepi ütközött Notával, de szerencsére nem sérült meg és folytatni tudta a játékot
    75
    Szabadrúgáshoz jutottunk 24 méterre a Vasas kapujától, Lipcsei azonban fölé lőtte a labdát.
    73
    Pinte tört be a tizenhatoson belülre, az alapvonalnál egy lövőcsellel elektette Juhárt, utána viszont sajnos az angyalföldi védőkhöz passzolta a labdát.
    69
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a Vasas kapuja elé, Gyepes 5 méteres fejese után Nota ütötte szögletre a labdát.
    66
    Váczi végzett el szabadrúgást 17 méterre a kapunktól: félmagas lövését Szűcs óriási bravúrral ütötte ki a bal sarok elől.
    60
    Kapic 30 méterről lőtt a kapu mellé.
    59
    Gera beadása után Nota szedte föl a labdát Jovic elől.
    55
    Lipcsei jobboldali szöglete után Gera 7 méterről Nota kezébe fejelte a labdát.
    51
    Polonkai ugratta ki Gyánót, aki kicsit kiszorí­tott helyzetből, 13 méterről mellé lőtt.
    48
    Szkukalek tört előre a bal szélen, belőtte a labdát a kapu elé, ami a berobbanó Jovic lábáról centimérekkel ment mellé.
    47
    Félidei nyilatkozatok:
    Lipcsei Péter: -- Nem tudjuk elő megtartani a labdákat, folyamatosan jönnek vissza az akciók, ezért támad többet a Vasas. Gólt kell rúgnunk, hiszen győzni akarunk. Biztos vagyok benne, hogy fogunk is.
    Zombori Zalán: -- A földön kellene tartani a labdát, hiszen eddig főleg a levegőben játszottunk. Nem a Vasas játszik jól, inkább mi voltunk határozatlanok eddig. Ezen javí­tani kell.
    Szűcs Lajos: -- Nagyon álmosan játszunk, nem diktáljuk az iramot, ez kevés lesz, fel kell pörögnünk. Hátul nagyjából rendben van a védekezés, de elől sokkal több kellene, még igazi helyzetünk sem volt.
    Tóth Norbert (Vasas): -- Óriási helyzetet hagytam ki, kicsit erős volt a passz, ezért nem tudtam kapásból úgy meglőni a labdát, ahogy szerettem volna. A második félidőben úgy kell játszanunk, mint az első végén, és akkor megnyerhetjük a meccset.
    46
    Garami József kettős cserét hajtott végre a szünetben: Zombori Zalán helyett Aleksandar Jovic, Vén Gábor helyett pedig Balog Zoltán lép pályára. A felállásunk úgy módosul, hogy Balog kerül a védelem jobb oldalára, Krston feljön a középpálya jobb szélére, Lipcsei is visszakerül megszokott helyére a középpályán és a 4-3-3-as felállás helyett a jól bevált 3-4-3-as szisztémában folytatjuk a játékot.
    45
    Makai lefújta az első félidőt.
    45
    Váczi 24 méterről végzett el szabadrúgást, elcsavarta a labdát a sorfal mellett, amely a kapunkat is elkerülte.
    43
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a Vasas kapuja elé, de Dragóner 9 méterről sajnos a kapu fölé fejelt.
    41
    Tóth Norbert í­velt keresztbe, Simek levette a labdát, majd kapura akart lőni, de Gyánót találta el, akiről a kapu mellé pattant a labda.
    39
    Aranyos zavartalanul hozhatta fel a labdát, 23 méterről lőtt, de a labda 5 méterrel ment mellé.
    35
    Váczi gurí­totta be a labdát a kapunk elé, Tóth N. 11 méterről kapásból lőtt, szerencsére azonban lábszárral találta el a labdát, ami a kapunk fölött hagyta el a játékteret.
    34
    Garami József elküldte melegí­teni a cserejátékosainkat.
    31
    Váczi végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, de a kapunk mögé emelte a labdát.
    28
    Az első kapuralövés Gyánó nevéhez fűződik: Váczi indí­tása után 17 méterről próbálkozott, de gyenge, lapos labdáját Szűcs gond nélkül megfogta.
    23
    Kriston tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, lövés helyett azonban elkezdett cselezgetni és a védők leszerelték.
    19
    Zombori szerzett labdát a Vasas térfelének közepén, megpróbálta kiugratni Gerát, de Juhár az utolsó pillanatban mentett.
    17
    Zombori fejelte el a labdát Schindler mellett, azonban az angyalföldi védő a tizenhatos vonala előtt lerántotta őt, Makai továbbot intett.
    13
    Zombori harcolta ki az első szögletünket és majdnem megszereztük a vezetést: Lipcsei beadása után Pinte három angyalföldi védő között csúsztatott kapura, a labda centiméterekkel kerülte el a bal sarkot.
    10
    Tóth Norbert baloldali szöglete után Juhár 8 méterről fejelt a kapunk fölé.
    7
    Zombori kapott remek labdát a leshatáron, egyedül törhetett volna kapura, de Makai a partjelző beintésére megállí­totta a támadást.
    5
    Mezőnyjáték folyik a pályán, egyik kapu sem került még veszélybe. Az első kí­sérlet Tóth Norbert nevéhez fűződik, 20 méterről í­velt be szabadrúgást a kapunk elé, de Szűcs könnyedén megszerezte a labdát.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik a labdarúgó NB I 31. fordulójában a Vasas-FTC találkozó. Csapatunk összeállí­tása megváltozott az eredetileg tervezetthez képest, mivel Marek Penksa combizomhúzódása nem jött rendbe és nem tudja vállalni a játékot, a helyére Zombori Zalán került a kezdőcsapatba. Garami József vezetőedző az alábbi kezdőtizenegyet küldi pályára: Szűcs -- Kriston, Dragóner, Gyepes, Szkukalek -- Lipcsei, Kapic, Vén -- Pinte, Gera, Zombori. A kispadon Németh G., Keller, Szili, Cheregi, Fülöp, Jovic és Balog vár bevetésre. A házigazdák Nota – Schindler,. Juhár, Tóth A., Aranyos – Simek, Zabos, Polonkai, Tóth N. -- Gyánó, Váczi összeállí­tásban kezdenek.
    .
    Tornyi Barnabás az eredeti terveknek megfelelően csak negyedórával a kezdés előtt érkezett meg az Illovszky-stadionba. A házigazdák szakvezetője úgy döntött, hogy a találkozó előtti utolsó órákat a csapattól külön tölti el, mert í­gy jobban fel tudja dobni a játékosait.
    .
    A kezdőrúgást Deák Bárdos Mihály végzi el. A kötöttfogású birkozó Európa-bajnokság ezüstérmese szenvedélyes Diósgyőr-szurkoló, de most már a Vasas sportolója és piros-kék sállal a nyakában indí­tja útjára a labdát.
    .
    Most vonultak ki a csapatok a pályára: a mieink tiszta fehérben, a hazaiak piros-kékben játszanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ