2002.V.18. Újpest – Ferencváros: 3-2

2 hozzászólás a(z) 2002.V.18. Újpest – Ferencváros: 3-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk roppant balszerencsés körülmények között kapott ki 3-2-ra a Megyeri úton az Újpesttől. Mivel az MTK és a Zalaegerszeg is nyerni tudott, jelenleg a harmadik helyen állunk a tabellán, de ha sikerül szerdán győzni Zalaegerszegen, akkor továbbra is versenyben maradunk a bajnoki cí­mért.

    Újpest – Ferencváros: 3-2 (0-0)
    Megyeri út, 5.000 néző, vezette: Szabó Zs. (Hegyi, Székely)

    Újpest: Szántai – Kunzo, Tamási, Korolovszky, Pető – Erős (Szélesi 85.), Poljakovic, Sloncik (Móri 42.), Lőw – Tokody, Vagner (Herczeg 46.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Balog Z., Vukmir, Keller – Kriston, Lipcsei, Kapic (Jovic 48.), Szkukalek – Pinte (Vén 79.), Horváth P. (Szili 38.), Penksa

    Gól: Erős (55.), Lőw (59.), Herczeg (90.) illetve Jovic (60., 63.)
    Sárga lap: Pető (49.), Poljakovic (62.), Korolovszky (81.) illetve Keller (92.)

    A mai mérkőzésen mindkét csapat óvatosan kezdett, óriási csata folyt a középpályán. Feltűnő volt, hogy a hazaiak a találkozó folyamán végig rendkí­vül durván játszottak és sajnos Szabó Zsolt játékvezető ezeket a szabálytalanságokat nem torolta meg kellő eréllyel. Ennek következtében még az első félidő vége előtt le kellett cserélni Horváth Pétert, akinek Tamási lépett rá a sarkára. A legdurvábban Pető játszott, aki sárga lapja ellenére folytatta ámokfutását és még azt is megengedhette magának, hogy a nykánál fogva vigye földre Szilit, ennek ellenére végig játszotta a meccset. Az első 45 percben csak előttünk adódott komoly helyzet: a 7. percben Lipcsei jó cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, de Szántai felszedte előle a labdát. A 16. percben Lipcsei í­velt be szabadrúgást a hazai kapu elé, Szántai kiejtette a labdát, Vukmir kapáslövését azonban sajnos kivédte.

    A második félidőben felgyorsultak az események. A hazaiak az 55. percben egy szerencsés góllal, Erős jól eltalált lövésével megszerezték a vezetést, majd négy perccel később Lőw révén megduplázták előnyüket. Csapatunk fantasztikus tartását mutatja, hogy nem zuhant össze és a csereként beállt Jovic góljaival három perc alatt egyenlí­tett. A szerb légiós a 60. percben Lipcsei remek kiugratása után helyezett Szántai mellett a kapuba, a 63.-ban pedig Penksa beadását követően bólintott a jobb sarokba. A gyors egyenlí­tés teljesen megzavarta a házigazdákat, átvettük a játék irányí­tását. Az újpestiek csak elvétve tudták áthozni a labdát a félpályán, szinte csak a védekezésre koncentráltak és minden eszközt bevetettek, hogy széttördeljék a játékot és húzzák az időt. Az utolsó percben egy talált góllal sajnos a győzelmet is megszerezték. Móri közeli lövését Szűcs óriási bravúrral hárí­totta, a labda visszakerült a fiatal játékoshoz, aki keresztbe í­velt és a teljesen üresen álló Herczeg közelről nem hibázott. A hátralévő néhány perc már kevésnek bizonyult az újabb egyenlí­tés kiharcolásához.

    Eseménytelenebb első félidő után, fordulatokban bővelkedő második játékrészt láthattak a szurkolók. A helyzetek alapján semmiképpen nem érdemeltünk vereséget.

  • 95
    Szabó Zs. lefújta a mérkőzést.
    93
    A Hungária körúton is lefújták a mérkőzést: az MTK 2-1-re legyőzte a Videotont.
    92
    Keller az oldalvonal mellett szabálytalankodott Herczeggel, Szabó Zs. ezúttal roppant szigorúan sárga lappal figyelmeztette védőnket.
    [video 1.]

    90
    Móri közeli lövését Szűcs óriási bravúrral védte, védőink röviden szabadí­tottak fel, Móri másodszor az üresen álló Herczeghez emelt, aki 6 méterről betalált a kapunkba (3-2).
    [video 1.]

    88
    Zalaegerszegen az utolsó percben Urbán lőtt öngólt, ezzel a zalaiak 3-1-re nyertek a Dunaferr ellen.
    85
    Az Újpest is kihasználta valamennyi cserelehetőségét: Erős helyére Szélesi állt be.
    83
    Vén lőtt be szabadrúgást az újpesti kapu elé, de sajnos Szántai megszerezte a labdát a berobbanó Jovic elől.
    [video 1.]

    81
    Korolovszky reklamálásért kapott sárga lapot.
    80
    Jovic tört be a tizenhatoson belülre, közeli lövését Szántai ütötte szögletre.
    79
    Kihasználtuk a harmadik cserelehetőségünket is: Pintét Vén váltotta fel.
    76
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást az újpesti kapu elé, Jovic továbbcsúsztatta a labdát, de Szabó Zs. szerint légiósunk a felugrás előtt lökött.
    73
    Szili próbálta meg kiugratni Lipcseit, de a játékvezető les cí­mén megállí­totta a támadásunkat.
    71
    Az MTK Czvitkovics góljával 2-1-re vezet a Videoton ellen.
    69
    Gyors kontratmadást vezettünk, Pinte, Penksa, Szili volt a labda útja, sajnos Szili 17 méteres lövésébe Kunzo bele tudott lépni és szögletre pattant a labda.
    66
    Pető a nyakánál fogva rántotta földre Szilit. Teljesen érthetetlen, hogy a már sárga lappal rendelkező, azóta is többször szabálytalankodó újpesti játékos hogyan maradhatott továbbra is a pályán.
    65
    Lőw 22 méteres lövését védte Szűcs.
    [video 1.]

    63
    Egyenlí­tettünk! Penksa remek beadása után Jovic tí­z méterről a jobb sarokba fejelt (2-2).
    [video 1.]

    62
    Poljakovic buktatta az előretörő Szilit, ezért jogosan kapott sárga lapot.
    60
    Lipcsei emelte be a labdát a védők mögé, Jovic pedig Szántai mellett a kapuba gurí­tott (2-1).
    [video 1.]

    59
    Herczeg Vukmirt kicselezve betört a tizenhatosunkon belülre, középre adott, Móri három méteres lövését Szűcs óriási bravúrral védte, a kipattanó labdát Lőw bombázta az üres kapuba (2-0).
    [video 1.]

    55
    Erős hozta fel a labdát, senki sem zavarta és 24 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-0).
    [video 1.]

    54
    Kenesei tizenegyesgóljával már 3-0-ra vezet a Zalaegerszeg a Dunaferr ellen.
    53
    Kunzo terí­tette le Penksát, Szabó Zs. ezúttal sem adott sárga lapot.
    52
    A sárga lappal rendelkező Pető rálépett Balog lábára, a labda a közelben sem volt. Az esetet sem Szabó Zs., sem a partjelzői nem vették észre.
    50
    A Zalaegerszeg Szamosi góljával már 2-0-ra vezet a Dunaferr ellen.
    49
    Pető buktatta Szilit, ezért jogosan kapott sárga lapot.
    48
    Kapic becsúszva szerelte Poljakovicot, de a két játékos össze is rúgott. Az esetnél szlovén légiósunk megsérült és nem tudta folytatni a játékot. A sérült Kapic helyére Jovic jött be.
    47
    Félidei nyilatkozat:
    Szűcs Lajos:
    -- Nagyon meddő a támadójátékunk, muszáj helyzeteket kialakí­tanunk, ellenkező esetben nehéz lesz megszerezni a győzelmet.
    46
    Elkezdődött a második félidő, a szünetben csak a hazaiak cseréltek: Vagner helyére Herczeg állt be.
    45
    Szabó Zs. lefújta az első félidőt. A másik két mérkőzésen 45 perc után: MTK-Videoton 1-1, Zalaegerszeg-Dunaferr 1-0. A Megyeri úti stadionban levonuláskor az egyik újpesti játékos ököllel belecsapott a hazai öltözőajtó üvegébe, ami betört.
    42
    Cseréltek a hazaiak is: Sloncik helyett Móri lépett pályára.
    41
    Tokody szöglete után védőink röviden fejelték ki a labdát, Sloncik 18 méterről kapásból lőtt mellé.
    40
    Változott az eredmény a Hungária körúton: a Videoton Sorato tizenegyesgóljával egyenlí­tett: MTK-Videoton 1-1.
    39
    Szili passzával Penksa futott le az alapvonalig, jól adott középre, de Tamási kifejelte a labdát.
    38
    Horváth P. nem tudta folytatni a játékot, helyére Szili állt be.
    36
    Horváth P. rövid ápolás után visszatért a pályára.
    34
    Tamási lépett rá Horváth P. sarkára, de Szabó Zs. ezúttal sem látott okot a sárga lap felmutatására.
    31
    Vagner próbált meg kiugrani a védőink közül, de a partjelző, helyesen, lest jelzett.
    27
    Vagner 20 méteres lövését magabiztosan fogta meg Szűcs.
    [video 1.]

    24
    Erős buktatta 23 méterre az újpesti kaputól az előretörő Kellert. Lipcsei lapos szabadrúgását Szántai oldalra ütötte ki, Balog egyből lőtt, de az újpesti kapus szögletre mentett.
    [video 1.]

    22
    Óriási küzdelem zajlik a pályán. Az újpesti és a ferencvárosi középpályások párharca egyelőre teljesen kiegyenlí­tett, a kapuk egyik oldalon sem kerülnek veszélybe.
    [video 1.]

    21
    Urbán tizenegyesgóljával a Zalaegerszeg is vezet a Dunaferr ellen.
    19
    A mi meccsünkkel egyidőben zajlik a felsőházi rájátszás másik két mérkőzése is: az MTK Ferenczi góljával megszerezte a vezetést a Videoton ellen, a Zalaegerszeg-Dunaferr találkozó állása 0-0.
    16
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást az újpesti kapu elé, Szántai kiejtette a labdát, amit Vukmir 14 méterről, kapásból rálőtt, de a hazaiak kapusa másodszor hárí­tott.
    14
    Sloncik í­velt be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, Szűcs azonban kitűnő ütemben mozdult ki és lehúzta a labdát.
    11
    Erős tizenhat méteres lövését Szűcs ütötte szögletre.
    [video 1.]

    8
    Sloncik hosszú indí­tásával Tokody próbált meg kiugrani, de Szűcs a tizenhatoson kí­vülre futva lábbal tisztázott.
    7
    Horváth átadásával Lipcsei lépett ki a védők közül, két jó csellel betört a tizenhatoson belülre, de Szántai felszedte előle a labdát.
    6
    Kapic három újpesti között tört volna kapura, de Erős lerántotta. Szabó Zs. azonban a hazaiak javára í­télt szabadrúgást.
    4
    Kunzo hátulról felrúgta Penksát, de megúszta fgyelmeztetés nélkül.
    1
    A hazaiak indí­tották útjára a labdát.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat, rövidesen kezdődik csapatunk Újpest elleni mérkőzése a Megyeri úton. Garami József az eltiltáok miatt az alábbi összeállí­tású együttest küldi pályára: Szűcs -- Balog, Vukmir, Keller -- Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek -- Pinte, Horváth P., Penksa. A kispadon Németh G., Szili, Zombori, Vén, Fülöp, Jovic és Cheregi vár bevetésre. A hazaiak Szántai -- Kunzo, Tamási, Korolovszky, Pető -- Erős, Poljakovic, Sloncik, Lőw -- Tokody, Vagner összeállí­tásban lépnek pályára.
    .
    A bemelegí­tés után a pályáról levonuló csapatunkat drukkereink zöld és fehér lufikkal üdvözölték. Kiváló volt a hangulat a Megyeri úti stadionban.
    .
    A Himnusz után térfelet választottak a csapatok. A mieink tiszta fehérben, a hazaiak tiszta lilában játszanak.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ