2002.VIII.21. Magyarország – Spanyolország: 1-1

A magyar labdarúgó-válogatott döntetlent játszott a világbajnokságon negyeddöntős spanyolokkal a 75 éves Puskás Ferenc tiszteletére rendezett barátságos mérkőzésen.

Szerdán délután magas spanyol állami kitüntetést kapott az idén 75 éves Puskás Ferenc.

A Real Madrid egykori klasszis labdarúgója Carlos Blancótól, a Legfelsőbb Sporttanács főigazgatójától vette át a Sport Érdemérem aranyfokozatát.

Spanyolországban ez a sporttevékenységért adható legmagasabb állami elismerés.

Az ünnepségen megjelent Puskás volt madridi csapattársai közül Alfredo Di Stefano és José Emilio Santamaria, valamint Angel Maria Villar, a spanyol szövetség elnöke is.

A mérkőzés előtt került sor a Puskás Ferenc stadion hivatalos névadó ünnepségére.

Miközben a kivetí­tőn az egykori csatárklasszis pályafutásának fontosabb állomásait bemutató film pergett, Puskás Ferenc, Jánosi György sportminiszter, valamint a spanyol és a magyar szövetség elnöke, Angel Maria Villar és Bozóky Imre leleplezte a játékoskijáró felett elhelyezett feliratot: Puskás Ferenc Stadion.

Ezt követően az Aranycsapat betegeskedő kapitánya – akit a mérkőzés alkalmából engedtek ki a kórházból – egy nyitott sportkocsiban körbeautózott a pályán. A mintegy 14 ezer főnyi szurkolósereg óriási tapssal köszöntötte a magyar labdarúgás legendás alakját.

Barátságos mérkőzés, végeredmény:

Magyarország – Spanyolország 1-1 (0-0)
Puskás-stadion, 14 000 néző, V: Helmut Fleischer (német)

Magyarország: Király – Urbán (Korolovszky 46.), Dragóner, Gyepes – Bodnár, Sebők V. (Fehér Cs. 63.), Miriuta, Lisztes (Böőr 46.), Lőw (Halmosi 78.) – Gera (Fehér M. 46.), Tököli (Kenesei K. 63.)

Spanyolország: Casillas (López 46.) – Puyol, Garcí­a Calvo, Marchena (Gutiérrez 46.), Raúl Bravo (Aranzábal 61.) – Xavi, Orbaiz (S. Gonzalez 61.) – Mendieta (Sánchez 46.), R. González (Valerón 46.), Rodrí­guez – Morientes (Tamudo 46.)

Gól: Miriuta (72.) illetve Tamudo (55.)
Sárga lap: Puyol (71.), Calvo (88.)

9. perc: Raúl cselezgetett a 16-os bal sarkánál, majd lövésre szánta el magát, Király azonban fölé tolta a labdát.
23. perc: Morientes kapott remek labdát a magyar kapu előterében, 7 m-ről óriási helyzetben lőhetett, de az időben érkező Gyepes végül tisztázott.
29. perc: Raúl tört be a 16-oson belülre, lövése levágódott Dragónerről, a kipattanót Morientes a bal sarok fölé vágta.
30. perc: Miriuta végezhetett el szabadrúgást a spanyol kaputól 20 m-re, beadását Gera fejelte fölé.
38. perc: Vicente három magyar védőt is becsapott, majd Mendiétához passzolt, aki laposan a jobb sarok mellé lőtt.

Az első félidőben a vendégek több helyzetet alakí­tottak ki, a magyarok csak elvétve tudtak eljutni Casillas kapujáig.

53. perc: Vicente bal alsó sarokra tartó lövését Király vetődve szögletre mentette.
55. perc: Joaquí­n futott el a jobb szélen, az alapvonaltól középre adott, s az érkező Raúl Tamudo 4 m-ről a hálóba fejelt (0-1).
64. perc: Lőw iramodott meg a bal szélen, s miután a csereként beállt Ricardo López rossz ütemben kifutott a kapujából, átemelte felette a labdát, amely azonban a bal kapufáról kipattant, s í­gy a védők könnyedén felszabadí­thattak.
72. perc: egyenlí­tett a magyar csapat: Kenesei átadása után Miriuta lépett ki a védők közül, s 14 m-es ballábas lövése védhetetlenül vágódott a léc alá (1-1).

Az első félidőben a vendégek játszottak mezőnyfölényben, ezt azonban nem sikerült gólra váltaniuk. A fordulás után megélénkült az iram, mindkét oldalon adódtak veszélyes helyzetek, a döntetlen igazságos eredménynek mondható.

Gellei Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: – Az első félidőben minden energiánkat felemésztette a védekezés. A második játékrészben már jóval nyí­ltabban játszott a csapat, és azt hiszem, a Puskás Ferenc tiszteletére rendezett találkozón végül jó futballt láthatott a közönség. Maradéktalanul elégedett vagyok a védelemmel, s remélem, sikerül megtalálnom azt a csapatot, amely eredményesen veheti fel a küzdelmet a svédek elleni Eb-selejtezőn, Stockholmban.

Inaki Saez spanyol szövetségi kapitány: – Összességében elégedett vagyok csapatom teljesí­tményével. Az első félidőben több gólhelyzetet sikerült kidolgoznunk, majd szünet után a vezetést is megszereztük és ekkor már bátrabban játszottunk. Labdarúgóim azonban még csak a felkészülés közepén tartanak, í­gy a magyarok a hajrában fölénk kerekedtek és sikerült egyenlí­teniük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ