2003.III.15. Ferencváros – Győri ETO: 5-2

NS-20030316-01-20030315

Öt FTC-találat a kokárda mellé

Alaposan megváltozott a Ferencváros kezdőcsapata, ám mielőtt bárki azt hinné, hogy Garami József szakmai igazgató a szerdai, DVSC elleni vereség (0-2) okán változtatott, az téved.

Ferencváros – Győri ETO: 5-2 (2-1)
Üllői út, 6.170 néző, vezette: Kiss Béla (Gyarmati, Tóth P.)

Ferencváros: Szűcs L. – Bognár Zs., Dragóner, Zováth – Kriston, Lipcsei, Kapic, Keller (Szili 88.) – Andone (Penksa 46.), Tököli, Leandro
szakmai igazgató: Garami József

Győri ETO FC: Sebők Zs. – Füzi K., Jäkl, Salamon, Böjte – Baumgartner (Peric 46.), Jovanovic (Kartelo 46.), Szanyó, Németh N. – Nicsenko (Herczeg M. 55.), Bajevski
szakmai igazgató: Varga Zoltán

Gól: Tököli (16., 65.), Bognár Zs. (40.), Leandro (48.), Keller (81.) illetve Bajevski (45.), Szanyó (47.)
Sárga lap: Kriston (38.) illetve Jovanovic (33.), Nicsenko (39.), Szanyó (51.), Böjte (76.)

Sokkal inkább a sérülések, betegségek miatt történt meg az, hogy a kezdő tizenegybe került a tavaly ilyenkor még az ETO-ban futballozó Bognár Zsolt, valamint Zováth János és az utóbbi időben csak a kispadot koptató román Bogdan Andone.

Csertői Aurél, a győriek vezetőedzője (gyaní­tható, Varga Zoltán szakmai igazgató javaslatára) két helyen változtatott a szerdai csapaton: kispadra ültette Darko Pericet, helyére Baumgartner Attilát állí­totta, mí­g Nebojsza Vukoszavljevicset bokaszalag-szakadása miatt a keretből is kihagyta a szakvezető (a szerb-ausztrált Füzi Krisztián helyettesí­tette).

Alaposan bekezdett a Fradi, mégis az ETO-nak volt helyzete. Nem is egy, hanem kettő, előbb Szanyó Károly, majd Igor Nicsenko hibázott a hazai kapu előtt. Mindez nem zavarta meg a Fradit, Leandro és Lipcsei Péter mozgatta a csapatot, elöl pedig Tököli Attila veszélyesen futballozott. A 16. percben pedig már eredményesen is: szépségdí­jas találatot szerzett a zöldek csatára, az elmúlt év gólkirálya. A Győr a 4–4–2-es hadrendet választotta, a tavasz folyamán először. Mert bár a törökországi edzőtáborozás alatt ebben a felállásban készült a gárda, az eddig lejátszott két fordulóban egyetlenegyszer sem tudta alkalmazni a begyakorolt taktikát – jobbára sérülések és betegségek miatt.

A hazaiak gólja után kicsit visszább állt a Fradi, a Győr pedig előrébb merészkedett, és a korábbi időszakhoz képest a labdát is többet birtokolta. De hiába, mert helyzetekig már nem jutottak el Szanyó Károlyék. Nem úgy Tököli, aki nemcsak veszélyesen, de nagy-nagy kedvvel is futballozott. A 38. percben akár két góllal is vezethetett volna már a Fradi, ha Tóth Péter partjelző és a jellegzetes mozgással “közlekedő” Kiss Béla nem látta volna (tévesen) úgy, hogy Kriston Attila leshelyzetből talált Sebők Zsolt kapujába. Igaz, két perccel később Bognár Zsolt “korrigálta” a bí­rói tévedést, és 2–0-ra módosí­totta az állást. Bognárnak ez volt az első gólja a Fradiban, s a sors iróniája, hogy a Győrtől haraggal elváló labdarúgó éppen korábbi kenyéradójának kapuját vette be. A hajrára kiengedett a Fradi, ezt érezték a vendégek, s végül az első játékrész legvégén Alekszander Bajevszki gondoskodott arról, hogy a hazaiak ne térhessenek nyugodtan az öltözőbe.

Szünet után taktikát váltott az ETO. Még nyí­ltabban, még bátrabban futballoztak Németh Norberték – és eredményesebben is. Alig jöttek ki az öltözőből, máris egyenlí­tettek, értelmet adva erőfeszí­téseiknek. De sokáig nem örülhettek a szépí­tő gólnak, ugyanis szinte a középkezdés után Leandro is betalált. A hátrány azonban nem szegte kedvét az ETO-nak. Fölénybe került a középpályán, bár helyzetek már nem igazán voltak Szűcs Lajos kapuja előtt, mégis a találkozó ezen periódusában a Győr volt a jobb. De aztán rákapcsolt a Fradi, látványos futballt játszva a 65. percben tovább növelte előnyét, majd aztán a hajrában a kora miatt (37 esztendős) csak “faternak” becézett Keller József is gólt szerzett, eddigi pályafutása során a hetediket.

Fesztivált varázsolt a Fradi az Üllői útra, bár szí­nvonalában igazán csak “magyarosra” sikeredett a mérkőzés, a közönség, legalábbis a ferencvárosi része rendkí­vül jól szórakozott. Az ETO kockáztatott, és ez lett a veszte. Végül is a vendégcsapat nyí­lt játéka és a Ferencváros céltudatos, gólgazdag futballja tette emlékezetessé ezt a március 15-i találkozót.

Percről percre

16. perc: Leandro és Tököli játszott össze. A brazil kényszerí­tőzött a tavalyi gólkirállyal, a tizenhatos bal oldalánál. Tököli a visszakapott labdával az őt rángató Böjte társaságában az alapvonal felé húzott, majd hat méterről, szinte a vonalról, éles szögből ballal nagy erővel lőtt, a labda a letérdelő Sebők mellett a kapufát a jobb felső saroknál érintve vágódott a kapu bal oldalába. 1–0
38. perc: Tököli í­velte balról középre a labdát – Andone nem ért bele a bea-dásba, mint ahogy azt Tóth Péter asszisztens jelezte –, ami Kriston elé került, a középpályás pedig a kapujából kirepülő Sebők felett nyolc méterről ballal a léc alá emelt, csakhogy Kiss Béla játékvezető segí­tője intésére érvénytelení­tette az amúgy szabályos találatot.
40. perc: Lipcsei rúghatott szögletet a jobb oldalról, a középpályás a hosszú oldalra tekert, ahol nagy lendülettel érkezett – Nicsenkót megelőzve – Bognár, és öt méterről Sebők mellett a jobb alsó sarokba fejelt. 2–0
45. perc: Nicsenko keresztmozgást követően Bajevszkit hozta játékba a tizenhatos jobb oldalánál, a légiós betört a büntetőterületen belülre, Keller csak üldözte őt, a támadó pedig hat méterről jobbról éles szögből jobbal Szűcs kapujának jobb oldalába lőtt. 2–1

20030315-gyor-villanyujsag47. perc: Füzi gurí­tott Szanyó elé a tizenhatos előterében, a labda átpattant a becsúszó Dragóner lábán, Szanyó maga elé tette a labdát, majd 15 méterről, középről ballal lőtt, a labda Szűcs bal kezét érintve pattant a bal alsó sarokba. 2–2
48. perc: A középkezdés után Kriston száguldott végig a győri térfél jobb oldalán, majd a mellette zakatoló Penksa elé tolta a labdát, a frissen beállt szlovák támadó középre csavart, Leandro menetrendszerűen érkezett, és Füzit megelőzve, hat méterről fejelt, a labda a földről pattant a tehetetlen Sebők mellett a kapu közepébe. 3–2
65. perc: Penksa és Kriston játszott össze a jobb szélen, majd az utóbbi laposan centerezett. Úgy tűnt, az ötös magasságában érkező labda Sebőké lesz, ám a kapus képtelen volt megfogni a guruló labdát, amely í­gy Tököli zsákmánya lett, aki tolt még egyet jobbra a labdán, és Böjte mellől jobbal öt méterről a kapu bal alsó sarkába helyezett. 4–2
81. perc: Kapic középről remekül emelt a tizenhatos bal oldalánál betörő Lipcsei felé, a csapatkapitány középre bólintott, ahol érkezett Keller, a védő mellel maga elé tette a labdát, és egy pattanás után hét méterről ballal az eldőlő Sebők elrúgta a labdát, amely a jobb kapufát súrolva került a hálóba. 5–2

Fény és árnyék

20030315-gyor-mezA lelátó népe nem feledkezett meg nemzeti ünnepünkrôl, március 15-e megünneplésérôl. Ha kicsit hamisan is, ha kicsit falsul is szólt, az eredményjelzô alá jegyet váltó nézôk a mérkôzés elôtt az ünnepre való tekintettel a Himnusz eléneklésébe kezdtek, melynek hatására valamennyi nézô felállt helyérôl. Volt, aki énekelte, mások dúdolták legszebb énekünket.

S az ünnephez kötôdik az árnyék is, hiszen valamennyi ferencvárosi kokárdával a szí­ve fölött lépett pályára, kivéve a külföldiek, az idegenlégiós játékosok. A kokárda viseletének elmaradása miatt igazán nem lehet elmarasztalni ôket, talán csak Leandro kerülhetett furcsa helyzetbe. A brazil hamarosan magyar állampolgár szeretne lenni, de aligha érzi, mit is jelent ennek az országnak március 15-e.

Nyilatkozatok:

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója: – Nem mindennapi eset történt ezen a meccsen: a szünet után hamar gólt kaptunk. Szerencse, hogy szép akció végén azonnal válaszolni tudtunk. 3–2 után nem volt könnyű dolgunk, mivel a vendégek sokat futottak, a negyedik találatunk után azonban már nyugodtan futballozhattunk.

Varga Zoltán a Gyôri ETO FC szakmai igazgatója: – Kétgólos hátrányból sikerült egyenlí­tenünk. A találkozó fordulópontja az volt, amikor 2–2-nél gyorsan ismét megszerezte a vezetést a Ferencváros. A hazaiak teljesen megérdemelten nyertek, igaz, hozzá kell tenni, a harmadik és a negyedik kapott gólunkat hatalmas taktikai hibák elôzték meg. Ráadásul ezúttal a cseréim sem hozták meg a várt eredményt.

Tököli Attila: – Nagyon örülök, hogy kétszer is sikerült betalálnom, és biztosan nyertünk. Kicsit sajnálom, hogy az elmúlt két bajnoki találkozónkon két gólomat nem adták meg, hiszen akkor újra ott lennék a góllövőlista élén. Úgy gondolom, hogy a közönség jól szórakozott, ez pedig engem is örömmel tölt el.

Keller József (2661 nap után rúgott gólt az élvonalban): – A mély, egyenetlen talajon gyakran egészen kiszámí­thatatlanul pattant a labda. A gólom előtt fantasztikus labdát kaptam Lipcsei Petitől, utána már nem volt nehéz dolgom. Bevallom őszintén, nem hittem volna, hogy 38 évesen, játékosedzőként 12 nap alatt három meccset kell játszanom, de szerencsére jól bí­rom az erőltetett menetet. Örülök, hogy megháláltam a bizalmat és bebizonyí­tottam, hogy még mindig lehet rám számí­tani.

Bognár Zsolt:

– Pénteken tudtam meg, hogy a kezdőcsapatban kapok helyet. – Ez óriási plusz motivációt jelentett. Nagyon szerettem volna meghálálni a bizalmat, örülök, hogy sikerült.
– Hogyan emlékszel vissza a gólodra?
– A mérkőzés előtt megbeszéltük, hogy a szögleteknél előre megyek és a hosszú saroknál, a védők mögül fejelem vissza a beadásokat. Rám nem számí­tottak a győriek a kapu előtt, talán kevésbé törődtek velem, ezért amikor Lipcsei Peti szöglete után felém szállt a labda nyugodtan fejelhettem kapura. Eredetileg Tökölit akartam megjátszani, de őt elsodorták, í­gy a labda akadálytalanul jutott a kapuba. Természetesen nagyon boldog vagyok, a szurkolók fantasztikus ünneplésben részesí­tettek.
– Nem a legnagyobb békében jöttél el Győrből. Az ellenfél játékosai nem provokáltak a meccs alatt?
– Nekem a futballistákkal semmi bajom nem volt, ráadásul az ellenünk pályára lépők közül csak Böjtével, Baumgartnerrel és Szanyóval játszottam együtt, a többieket nem ismertem, szóval nem volt ilyen jellegű problémám.
– A lefújás után Garami József külön is kiemelte a teljesí­tményedet.
– A mérkőzés értékelésére a ma délelőtti edzés előtt kerül sor, a meccs után Józsi bácsi csak gratulált a győzelemhez és a gólomhoz, de hosszabb elemzés még nem volt. Mától az edzésekre kell koncentrálnom, mert tisztában vagyok vele, hogy csak akkor lehetek kezdő szombaton a Zalaegerszeg ellen, ha minden tréningen a maximumot hozom ki magamból. Nagyon erős a keretünk, könnyen ki lehet kerülni a kezdőcsapatból és még a gól sem jelent biztos csapattagságot. A mostani Fradiban, ha mindenki egészséges, akkor még a kispados helyekért is keményen meg kell dolgozni.

NS-20030316-03-20030315

NS-20030318-06-20030315

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.III.15. Ferencváros – Győri ETO: 5-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk elsősorban szenzációs második félidei játékának köszönhetően 5-2-es, kiütéses győzelmet aratott a Győr ellen.

    Ferencváros – Győri ETO: 5-2 (2-1)
    Üllői út, 6.170 néző, vezette: Kiss B. (Gyarmati, Tóth P.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Bognár, Dragóner, Zováth – Kriston, Kapic, Lipcsei, Keller (Szili 89.) – Andone (Penksa 46.), Tököli, Leandro

    Győri ETO FC: Sebők – Füzi K., Salamon, Jäkl, Böjte – Jovanovic (Kartelo 46.), Németh N., Baumgartner (Peric 46.), Szanyó – Nicsenko (Herczeg 55.), Bajevski

    Gól: Tököli (16., 67.), Bognár (41.), Leandro (48.), Keller (83.) illetve Bajevski (45.), Szanyó (47.)
    Sárga lap: – illetve Jovanovic (33.), Nicsenko (39.), Szanyó (52.), Böjte (77.)

    Az elején kiegyenlí­tett küzdelem zajlott a pályán, a győriek óvatosan kezdtek, a mieink azonban nem rontottak neki ellenfelüknek. Miután elmaradtak a győriek által várt viharos rohamok, a vendégek nyí­ltabban játszottak, előrébb húzódtak, amit a mieink a védők mögötti üres területre bejátszott labdákkal igyekeztek kihasználni. Ez meg is hozta eredményét, hiszen a 16. percben Leandro remek labdával ugratta ki Tökölit és válogatott csatárunk kiszorí­tott helyzetből, 3 méterre az alapvonaltól, hatalmas gólt lőtt a léc alá (1-0). A gól után mi birtokoltuk többet a labdát, de továbbra is kivárásra játszottunk, nem rohantuk le a győrieket. A vendégek a széleken próbáltak mögénk kerülni, de remekül lezártuk a vonal melletti területeket. A 38. percben már kettővel vezethettünk volna, de idén úgy látszik minden meccsünkön megfosztanak bennünket egy szabályos góltól. Ezúttal Tököli ugratta ki Kristont, középpályásunk 12 méterről lőtt a hálóba, de Kiss Béla játékvezető a partjelző téves beintésére, les cí­mén érvénytelení­tette a találatot. Három perccel később már nem volt vita, Lipcsei szöglete után a Győrből szerződtetett Bognár fejelt a hálóba (2-0). Úgy tűnt, hogy már nem is változik az eredmény az első félidőben, amikor az utolsó másodpercben Bajevski használta ki átmeneti figyelmetlenségünket és a hosszú sarokba lőtt (2-1). A gól után már középkezdésre sem volt idő.

    Eseménydúsan kezdődött a második félidő, hiszen egy percen belül két gól is született. A 48. percben Szanyó lőtt 15 méterről a bal sarokba, Szűcs beleért ugyan a labdába, de hárí­tani már nem tudott, a középkezdés után pedig az első akcióból mi szereztük vissza a vezetést. A csereként pályára lépő Penksa beadását követően Leandro fejelt 5 méterről a hálóba (3-2). A vezetésünk megfogta a győrieket, akik nehezen kapták el ismét a ritmust és mire rendezték a soraikat, már kettővel vezettünk. A 67. percben Kriston lőtte laposan a kapu elé a labdát, melyet Sebők kiejtett, éppen Tököli elé és csatárunk közelről nem hibázott (4-2).
    Ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A mieink látványos játékkal szórakoztatták a hátralévő időben a szurkolókat. Szép szólók, kényszerí­tőzések sarokkal tovább passzolt labdát jellemezték a játékunkat. A 83. percben gyönyörű góllal sikerült teljessé tenni az ünnepet. Kapic í­velte be a labdát az ötösre, Lipcsei fejelt keresztbe és Keller 6 méterről a kapuba lőtt (5-2).

    A hátralévő időben szurkolóink fantasztikus ünneplésben részesí­tették játékosainkat. Mivel az MTK csak döntetlent ért el Békéscsabán egy pontra megközelí­tettük a listavezetőt.

    Garami József: – Az első félidőben jól kezdett a csapatunk, szerencsére hamar vezetést szereztünk, sőt növelni is tudtuk előnyünket. Két rövidzárlat miatt azonban kiegyenlí­tett a Győr. Igazából időm sem volt átgondolni, hogy min kellene változtatni, hiszen Leandro gólja után már újra mi vezettünk. Ez nagyon fontos találat volt. Úgy gondolom, hogy még ilyen összetételben is jól játszott a csapat, vezettünk szép akciókat. Ki kell emelnem Leandro játékát, aki szerintem jó teljesí­tményt nyújtott az elmúlt meccseken is, de sajnos a gól hiányzott a játékából. Bognár Zsoltot is megdicsérném, aki a győri összecsapás után most újra kiemelkedőt produkált. Az, hogy ő ritkábban jutott szóhoz, nem jelenti azt, hogy nem számolok vele. A mai teljesí­tményével bizonyí­totta, hogy helye van a Ferencvárosban.

    Varga Zoltán: -- A Ferencváros gyorsan kétgólos előnyre tett szert, amit sikerült egalizálnunk. Sajnos azonban gyorsan újabb gólt kaptunk, de ez a mérkőzés 4-2-nél ment el. Ezután a Fradi tetszetős akciókat vezetett, lehetett volna akár 6-2 vagy 7-2 is. Tököli Attila megállí­tására a meccs nagy részében nem volt ellenszerünk, képtelenek voltunk semlegesí­teni. Miatta menet közben is többször át kellett szerveznem a csapatomat, még cseréltem is, de nem tudtuk megfogni őt. Aztán már többen odafigyeltek rá, és ezután a többi ferencvárosi játékos is bemutatta, hogy tud futballozni. Nálunk is hiányoztak a védelemből, de előre kell tekintenünk. A Siófok elleni találkozó nagyon fontos lesz csapatom életében, az a mérkőzés eldöntheti, hogy mit érünk.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek. Csapatunk látványos játékkal, kiütéses győzelmet aratott a Győr ellen.
    Gyepes Gábor: -- Nagyon jó meccs volt, megérdemelten nyertünk. Úgy gondolom a nézők is remekül szórakoztak és legközelebb biztos vagyok benne, hogy még többen jönnek ki bí­ztatni minket.
    90
    A játékvezető két percet fog hosszabbí­tani.
    89
    Keller vastaps mellett hagyta el a pályát, a helyére Szili állt be.
    88
    Németh lőtt 18 méterről a kapu mellé.
    86
    Németh beadása után Peric 15 méterről fejelt kapura, de Szűcsnek nem okozott gondot a védés.
    84
    Gyepes Gábor: -- Nagyon örülök a “Fater” góljának. Csodálatos, hogy 37 évesen is minden edzésen az elsők között végzi el a feladatokat és amikor kell, akkor mindig lehet rá számí­tani.
    83
    Bent van az ötödik! Kapic í­velt be a tizenhatoson belülre, Lipcsei az ötös sarkáról keresztbe fejelte a labdát és Kellera hálóba helyezett (5-2).
    81
    Leandro hozta fel a labdát, kijátszott a bal szélen felfutó Penksához, akinek beadását Sebők szerezte meg Lipcsei elől.
    79
    Leandro kényszerí­tőzött Tökölivel, a visszakapott labdát 18 méterről, kapásból alig lőtte mellé.
    77
    Böjte már sokadszor szabálytalankodott Tökölivel szemben, ezúttal megkapta a sárga lapot.
    76
    Jäkl tört be a tizenhatosunkon belülre, lapos lövését Szűcs lábbal védte, a kipattanó labdával Szanyó Kapicot rúgta fejbe.
    74
    Lipcsei két emebr között tolta meg a labdát, de hosszan szöktette magát és Salamon szerelni tudott.
    71
    Tököli kétszer kényszerí­tőzött Penksával, a másodszor visszakapott labdával megpróbált befordulni, de Böjte lerántotta. Penksa 20 méteres szabadrúgása levágódott a sorfalról.
    68
    Gyepes Gábor: -- Kriston nagyon jól lőtte be a labdát, Tökit dicséri, hogy nem állt le, pedig úgy tűnt, Sebők simán megszerzi a labdát. Úgy érzem, most már eldőlt a meccs, nem hiszem, hogy innen talpra állnak a győriek.
    67
    Kettővel vezetünk! Kriston lőtte a kapu elé a labdát, melyet Sebők kiejtett, Tököli eszmélt a leggyorsabban és 5 méterről az üres kapuba gurí­tott (4-2).
    65
    Kapic kicselezte Böjtét, a győri játékos ezután elesett, Kiss B. a vendégek javára í­télt szabadrúgást.
    62
    Zováth előzte meg Bajevskit, majd végig robogott a bal oldalon, Leandróhoz passzolt, a brazil légiós a kapu elé lőtte a labdát, melyet Penksa elől vágtak ki a védők.
    Gyepes Gábor: -- Nagyon szép volt Zováth szólója.
    60
    Kriston játszott Tökölihez, csatárunk gyönyörű mozdulattal, sarokkal tette vissza a labdát, de Böjte elcsí­pte az átadást.
    58
    Tököli próbált meg lefordulni Böjtéről, de a győri védő lerántotta csatárunkat, majd ő is elesett. Kiss B. kifelé í­télt szabadrúgást.
    55
    Harmadszor cseréltek a vendégek. Nicsenkót Herczeg váltotta fel.
    52
    Szanyó buktatta Leandrót az oldalvonal mellett, jogosan kapott sárga lapot.
    50
    Gyepes Gábor: -- Bekezdtek a fiúk minmdkét oldalon. Nagyon jó a meccs, nyugodtabb lennék, ha lőnénk még egy gólt.
    49
    Tököli került helyzetbe, de Sebők bravúros mozdulattal védte a közeli lövést.
    48
    Megint vezetünk! Penksa beadása után Leandro 5 méterről fejelt a hálóba (3-2).
    47
    Egyenlí­tett a Győr. Szanyó tört be a tizenhatosunkon belülre, s 15 méterről a bal sarokba lőtt, Szűcs beleért a lövésbe, de menteni nem tudott (2-2).
    46
    Elkezdődött a második félidő. A szünetben nálunk Andone helyére Penksa állt be. A győrieknél Jovanovicot Kartelo, Baumgartnert pedig Peric váltotta fel.
    45
    Gyepes Gábor: -- Végig jobban játszottunk a győrieknél, megérdemelten vezetünk. Nagy kár volt ezért a gólért, ennek ellenére úgy érzem, nem kell aggódnunk, ha koncentrálunk a második félidőben, akkor nem lehet baj.
    45
    Kiss B. lefújta az első félidőt.
    45
    Bajevski két csellel betört a tizenhatoson belülre és az ötös sarkáról a hosszú sarokba lőtt (2-1).
    44
    Lipcsei próbálta becsúszva szerelni Böjtét, de elkésett egy ütemet és ellenfele bokáját találta el. A győri játékos rövid ápolás után visszatért a pályára.
    42
    Gyepes Gábor: -- Bogesz nagyon készült erre a meccsre. Volt csapata ellen került vissza a kezdőtizenegybe. Mondtam neki a meccs előtt, hogy ne izguljon és akkor nem lesz semmi baj. Nagyon örülök a góljának.
    41
    Már kettővel vezetünk! Lipcsei szöglete után Bognár 6 méterről a jobb sarokba fejelt (2-0).
    39
    Nicsenko kézzel vitte el a labdát, amiért sárga lapot kapott.
    38
    Ezen a mérkőzésen is lőttünk egy szabályos gólt, melyet nem adtak meg. Tököli ugratta ki Kristont, aki 12 méterről a hálóba lőtt, de les cí­mén érvénytelení­tették a talláatunkat.
    Gyepes Gábor: -- Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni.
    36
    Lipcsei szöglete után Bognár fejelt kapura, de Sebők jól helyezkedett és megfogta a labdát.
    35
    Andone passzával Tököli lépett ki, ám mielőtt lőhetett volna, Böjte szögletre tisztázott.
    33
    Jovanovic tartott rá Kapic lábára és jogosan kapott sárga lapot.
    Gyepes Gábor: -- Mindkét csapat sportszerűen játszik, ennek ellenére jó í­télet volt a lap felmutatása, éppen azért, hogy továbbra is sportszerű maradjon a meccs.
    31
    Németh N. ugratta ki Nicsenkót, de Zováth kiváló ütemben keresztezett és leszerelte a győriek csatárát.
    29
    Leandro és Böjte küdöttek a labdáért, a győri játékos közben véletlenül állon vágta Leandrót. Légiósunk rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    28
    Tököli í­velt Lipcsei elé, csapatkapitányunk anélkül, hogy a labda földet ért volna, egyből lőtt, Sebők azonban védett.
    27
    Szabadrúgáshoz jutottunk 18 méterre a győri kaputól. Leandro remekül csavarta el a labdát a sorfal mellett, de Sebők vetődve védett.
    Gyepes Gábor: -- Nagyon jó lövés volt, le is pattant a labda Sebők előtt, nem volt könnyű dolga a kapusnak. Leo nagyon aktí­van játszik.
    24
    Lipcsei fejjel elvitte volna a labdát Salamon mellett, de a győri védő feltartotta csapatkapitányunkat. Lipcsei kapu elé í­velt szabadrúgását azonban kifejelték a védők.
    22
    Baumgartner emelt Bajevski elé, a csatár 15 méterről, kapásból a kapu mellé lőtt.
    20
    Szanyó kapu elé lőtt szabadrúgását kivágták a védőink.
    17
    Gyepes Gábor: -- Nem rontottunk neki a Győrnek, ettől az első tí­z perc zárt védekezése után kicsit nyí­ltabban játszott ellenfelünk, amit remekül használtunk ki.
    16
    Leandro parádés passzal ugratta ki Tökölit, aki 3 méterről, de kiszorí­tott helyzetből hatalmas gólt lőtt a léc alá(1-0).
    15
    Leandro átadásával Tököli tört be a tizenhatoson belülre, félmagas lövését Sebők óriási bravúrral ütötte a léc fölé.
    14
    Böjte szöglete után Salamon fejelte középre a labdát, melyet az üresen hagyott Nicsenko 5 méterről a kapunk mellé csúsztatott, Kiss B. azonban les miatt lefújta az akciót.
    Gyepes Gábor: -- Kiléptünk Salamonra, ezért Nicsenko egyedül maradt a kapu előtt, erre oda kell figyelni, hogy ez máskor ne forduljon elő.
    13
    Német N. húzott el a szélen, de beadása Kriston lábárólaz alapvonalon túlra pattant.
    10
    Tököli Böjte mellett húzott kapura, de Sebők kijött elé és megszerezte a labdát.
    Gyepes Gábor: -- Böjtét nagyon nehéz kicselezni, kiválóan helyezkedik, ezért érdemes futóversenyre kényszerí­teni. A hosszú indí­tásokkal lesz még gondja elég, legalábbis nagyon remélem.
    9
    Németh N. kapott egy hosszú indí­tást, megpróbált kapura törni, de előtte ellökte Kristont, amit a játékvezető észrevett és nekünk í­télt szabadrúgást.
    7
    Baumgartner gurí­tott középre, Szanyó 20 méteres, lapos kapáslövését Szűcs könnyedén védte.
    Gyepes Gábor: -- Lajosnak nagyon fontos, hogy az elején lehetőleg korán találkozzon a labdával. Ez persze nem jelenti azt, hogy túl sokszor kellene engednünk kapura lőni a győrieket.
    5
    Leandro gyorsan elvégzett szabadrúgása után Keller húzott el a bal oldalon, beadása azonban levágódott Salamonról.
    3
    Füzi buktatta Kellert az oldalvonal mellett, de Kiss B. továbbot intett.
    Gyepes Gábor: -- A győriek mindent elkövetnek majd az eredmény tartásáért. Ez nem volt veszélyes szabálytalanság, de a játékvezetőnek résen kell lennie.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, mi indí­tottuk útjára a labdát.
    .
    A nemzeti ünnep alkalmából a B-közép elénekelte a Himnuszt, melyet a két csapat játékosai vigyázzállásban hallgattak végig.
    .
    A találkozó előtt Balázs Fecó végzi el a kezdőrúgást.
    .
    A csapatok kivonultak a pályára. A mieink zöld mezben és fehér nadrágban, a győriek fehér mezben és zöld nadrágban. A mieink mezére a nemzeti ünnep alkalmából egy kokárdát is felvarrtak.
    .
    Tí­z perccel a kezdés előtt a csapatok bevonultak az öltözőbe, már csak a cserejátékosok melegí­tenek a pályán. Nálunk Udvarácz, Cheregi, Szili, Penksa, Somorjai és Sowunmi ül majd le a kispadra.
    .
    Ebben a pillanatban hozták be a játéktérre a két zászlót, az egyiken a Fradi-cí­mer, a másikon az eddig megnyert bajnokságokat szimbolizáló 27-es szám olvasható. A második zászlón szí­vesen lecserélnénk a szezon végén a számot 28-ra.
    .
    Ellenfelünknél csak három játékos hiányzik sérülés miatt: Stark, Baranyai és Vukosavljevic. A vendégek kezdőcsapata: Sebők -- Füzi K., Salamon, Jäkl, Böjte -- Jovanovic, Németh N., Baumgartner, Szanyó -- Nicsenko, Bajevski
    .
    A sok sérült miatt soha nem látott összeállí­tásban lépünk pályára a győriek ellen. Garami József szakmai igazgató nem számí­that Gyepes, Gera, Károlyi, Szkukalek, Kiss Gy., Jovic, Balog és Vukmir játékára. A mieink ma Szűcs -- Bognár, Dragóner, Zováth -- Kriston, Kapic, Lipcsei, Keller -- Andone, Tököli, Leandro felállásban játszanak.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik a Győr elleni hazai mérkőzésünk. A két csapat játékosai már a pályán melegí­tenek.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ