2003.IX.24. UEFA, Ferencváros – FC Köbenhavn: 1-1

2 hozzászólás a(z) 2003.IX.24. UEFA, Ferencváros – FC Köbenhavn: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk óriási csatában az UEFA Kupa első fordulójának első felvonásán az Üllői úton 1-1-es döntetlent ért el a dán bajnok Köbenhavn ellen.

    Ferencváros – Köbenhavn: 1-1 (1-1)
    Üllői út, 6.715 néző, vezette: Jara (Zlamal, Holub)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. – Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek – Gera (Rósa 60.), Tököli (Sasu 46.), Leandro

    Köbenhavn: Rabóczki – Rooba, Zivkovic, Albrechtsen, Tobiasen – Norregaard, Mykland, Nielsen, Roll – Santos (Pettersson 83.), Jonsson (Moller 73.)

    Gól: Kriston (37.), illetve Jonsson (2.)
    Sárga lap: Rósa (75.) illetve Mykland (70.), Nielsen (74.)

    A találkozó előtt egy kis ünnepségre került sor. Az Aranylabdás Albert Flórián köszöntötte csapatkapitányunkat, Lipcsei Pétert. Válogatott középpályásunk több mint 400 dí­jmeccset játszott a Fradiban.

    A találkozó a mi szempontunkból rosszabbul nem is kezdődhetett volna, hiszen a vendégek az első kapuralövésből megszerezték a vezetést. A 2. percben egy bedobás után Jonsson elé pattant a labda, aki 30 méterről, kapásból a jobb sarokba bombázott (0-1). A gól láthatóan megfogta a mieinket, az első negyed órában a vendégek birtokolták többet a labdát, de a kapunk előtt nem alakí­tottak ki veszélyes helyzetet. Szerencsére utána sikerült rendezni a sorokat, játékosaink nem ismertek elveszett labdát, fantasztikus elszántsággal küzdöttek és átvették az irányí­tást. A 25. majd a 33. percben is Gera lövését védte Rabóczki, a dánok magyar kapusa. A 37. percben megérdemelten egyenlí­tettünk. Kriston feltartóztathatatlanul tört előre, három védőt is kicselezett, majd 18 méterről a jobb sarokba bombázott (1-1). Most a dánok zavarodtak meg, a félidő utolsó öt percében még a tizenhatosuk előteréből sem tudták kihozni a labdát, a második gólunk azonban elmaradt. A szünetben a nagyon agilisan küzdő Tököli Attila jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, mert fájt a lába. Válogatott csatárunk már a Nyí­regyháza és a Zalaegerszeg elleni meccseket is úgy vállalta, hogy nem volt tökéletes állapotban.

    A második félidőre már egy szervezetten küzdő dán gárda jött ki, a szünetben a vendégek rendezték a sorokat, kiegyenlí­tett küzdelem folyt a pályán, de ellenfelünknél volt többet a labda. Az 53. percben kis hí­ján vezetést szerzett a Köbenhavn: Jonsson vezette keresztbe a labdát, majd a kapunk elé emelt, az üresen hagyott Norregaard öt méterről, előrevetődve a kapufára fejelt. A 60. percben Gera sem tudta folytatni a mérkőzést, válogatott csatárunknak még az első félidőben egy fejpárbaj után aláfordult a bokája és eddig bí­rta elviselni a fájdalmakat. Gerzson helyére Rósa állt be. A beállása után három perccel Rósa remekül indí­totta Sasut, aki elől a kapujából bátran kivetődő Rabóczki szedte föl a labdát. A 66. percben Kiss Gy. hagyott ki í­géretes helyzetet, de Lipcsei szöglete után a kapu mellé fejelt. Újabb három perc elteltével Tobiasen szabadrúgását védte Szűcs, majd a 72. percben ismét kapusunk bravúros közbeavatkozására volt szükség, amikor Lajos Larsen kapáslövését hárí­totta nagy bravúrral. A 77. percben maradt ki a találkozó legnagyobb dán helyzete: Larsen 17 méteres bombáját Szűcs ütötte ki, a labda Moller elé pattant, akinek közeli lövése a közbevetődő Vukmir lábáról pattant a kapu fölé. Az utolsó tí­z percben óriási csata zajlott a pályán, mindkét gárda az utolsó erőtartalékait mozgósí­tva próbálta meg kicsikarni a döntést. Végül az eredmény nem változott, csapatunk igazi kupacsatában, végig méltó ellenfele volt jobb játékerőt képviselő ellenfelének. A látottak alapján a döntetlen reális, az október 15-i koppenhágai visszavágó előtt még teljesen nyí­lt a továbbjutás kérdése, bár az 1-1-es végeredmény miatt a dánok vannak kicsit kedvezőbb helyzetben.

    Garami József: -- Sajnos nagyon korán kaptuk a gólt, és ez megfogta a csapatot. A félidő közepére stabilizálódott a mieink játéka, ekkor fölénybe kerültünk. Szerencsére még az első félidőben sikerült egyenlí­teni, sajnos újabb gólt nem tudtunk lőni. A szünetben le kellett cserélnem Tökölit, majd nem sokkal később Gerát, és ezt már a második félidőben megsí­nylette a támadójátékunk. A fordulás után a Köbenhavn már veszélyesebben játszott, de újabb gól már nem született. Úgy érzem, hogy igazán kemény, hajtós mérkőzést játszott a két csapat, a visszavágó sem lesz könnyű.

    Hans Backe: -- Nagyon jól kezdtünk, egy ilyen korai gól mindig meghatározza a játék további képét. A gól után úgy játszottunk, ahogy azt elvártam, aztán a hajrára felpörgött a Ferencváros és kiegyenlí­tett. A második félidőben mi irányí­tottunk, helyzetekig is eljutottunk, de kimaradtak a lehetőségek, hiszen Szűcs nagyszerűen védett. Rajta kí­vül több ferencvárosi játékos teljesí­tménye tetszett: elsősorban a Tököli-Gera kettős volt roppant veszélyes, Dragóner is jól futballozott, valamint engem meglepett Lipcsei játéka is. Az esélyesek mi vagyunk, de a Ferencváros tud veszélyesen játszani, éppen ezért nehéz visszavágóra számí­tok, ráadásul egy idegenbeli 1-1 mindig hí­zelgő. Már csak azért sem lesz könnyű a koppenhágai találkozó, mert Glasgowban is 1-1-es döntetlent harcoltunk ki, aztán hazai pályán elbuktunk.

  • 92
    Vége a mérkőzésnek, az október 15-i koppenhágai visszavágó előtt továbbra is nyí­lt a továbbjutás kérdése.
    90
    A tartalékjátékvezető jelezte, hogy két perc hosszabbí­tás következik.
    88
    Szkukalek vezette keresztbe nagyon harcosan a labdát, 23 méterről azonban a kapu fölé lőtt.
    86
    Kriston remekül szöktette Sasut, a légiós beadása után Rósához került a labda, akit Albrechtsen szerelt, a játékvezető meglepetésre kirúgást í­télt a vendégek javára.
    83
    Újabb csere a vendégeknél, Alvaro Santos helyére Pettersson állt be.
    80
    Rósa indí­tásával Kriston lépett volna ki, de a partjelző lest jelzett.
    77
    Roll Larsen 17 méteres lövését Szűcs bravúrral ütötte ki, a labda Moller elé pattant, akinek közeli lövése a bevetődő Vukmir lábáról pattant a kapunk fölé.
    75
    Rósa buktatta az előretörő Alvaro Santost, ő is sárga lapot kapott.
    74
    Nielsen rúgta fel Rósát, jogosan villant a sárga lap.
    73
    Először cseréltek a vendégek: Jonsson helyére Moller állt be.
    72
    Mykland visszafejelt labdáját Roll Larsen kapásból, 16 méterről rálőtte, Szűcs óriási bravúrral védett.
    70
    Norreaard csatázott Dragónerrel a labdáért a tizenhatosunkon belül, majd elesett, több vendégjátékos tizenegyest reklamált, a leghevesebben tiltakozó Mykland sárga lapot kapott.
    69
    Tobiasen 27 méteres szabadrúgása után Szűcs ütötte ki a labdát.
    66
    Lipcsei szöglete után Kiss Gy. csúsztatta a labdát a kapu mellé.
    63
    Rósa indí­totta Sasut, aki elől a kivetődő Rabóczki fölszedte a labdát.
    62
    Gera elmondta, hogy az első félidőben egy fejpárbajnál a földre érkezés után aláfordult a bokája, ami nagyon fájt, ezért nem tudta folytatni a játékot.
    60
    Másodszor cserélünk. Gera helyére Rósa jön be.
    57
    Dragóner keresztlabdája után Szkukalek egyből indí­totta Sasut, aki azonban a bí­ró szerint lesről indult, ezért lefújták a támadásunkat.
    55
    Lipcsei indí­tásával Sasu lépett volna ki, de a keresztező Albrechtsen megelőzte csatárunkat.
    53
    Jonsson vezette keresztbe a labdát, majd a kapunk elé emelt és az érkező Norregaard előrevetődve, 5 méterről a kapufára fejelte a labdát, ahonnan mellé pattant.
    50
    Sasu kényszerí­tőzött Gerával, a visszatett labdát azonban Albrechtsen lefülelte a tizenhatos vonalán.
    49
    Roll Larsen lőtt 22 méterről a kapunk mellé.
    47
    Sasu tört be a tizenhatoson belülre, az ötösről keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt, de a társak lemaradtak az átadásról.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Tököli helyére Sasu jött be.
    45
    Tököli Attila a szünetben jelezte, hogy fáj a lába, válogatott csatárunk már Nyí­regyházán és Zalaegerszegen is sérülten vállalta a játékot. Egyelőre még nem dőlt el, hogy ki jön be helyette.
    45
    Félidei nyilatkozatok:
    Kriston Attila
    : -- A dánok nagyon szép góllal az elején gyorsan megszerezték a vezetést, ez egy kicsit megfogta a csapatot. Az utolsó 20 perc azonban már a miénk volt, remélem, ezzel a lendülettel folytatjuk a második félidőben is és akkor meg tudjuk fordí­tani az eredményt.
    Gyepes Gábor:
    -- A dán védők nem túl gyorsak, középen és a széleken is sikerült mögéjük kerülni. Ha úgy játszunk, mint az első félidő második felében, akkor meglesz a győzelem.
    Sowunmi Thomas:
    -- A dán gól hidegzuhanyként érte a csapatot. Nem vagyunk rosszabbak a Köbenhavnnál, a második félidőben mi támadunk a szurkolók felőli kapura, ez további energiákat szabadí­t fel, szerintem sikerül fordí­tanunk.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Rabóczki rövid felszabadí­tása után Leandro egyből az üresen hagyott Gerához, de a játékvezető a partjelző téves jelzésére les cí­mén lefújta a támadást.
    41
    Szkukalek két jó csel után az ötösön álló Tökölihez passzolt, csatárunk egyből középre gurí­tott, de Gera elől a védők kivágták a labdát.
    39
    Gera emelte Tököli felé a labdát, de kicsit hosszú volt az indí­tás.
    37
    Egyenlí­tettünk!! Kriston három vendégjátékost is lerázott magáról, majd 18 méterről a jobb sarokba bombázott (1-1).
    34
    Jonssont kellett ápolni, mert vérzett az orra. A dánok szerint Vukmir megütötte, a játékvezető nem látott szabálytalanságot, mi sem. Jonsson rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    33
    Gera két gyönyörű csel után 20 méterről ballal lőtt, Rabóczki vetődve védett.
    31
    Lipcsei szöglete után a védők Tököli elől fejelték ki a labdát.
    28
    Tököli szerzett labdát a dán tizenhatos előtt, egyből lőtt, de a labda elakadt Albrechtsenben.
    25
    Gera 20 méteres lapos lövését Rabóczki vetődve védte.
    24
    Dragóner szerelte a felfutó Roobát, azonnal indí­totta Leandrót, aki két ember között Tökölit próbálta meg kiugratni, de Zivkovic elcsí­pte az indí­tást.
    22
    Nielsen indí­totta Jonssont, aki egyedül tört volna kapura, de Dragóner nagyon jó ütemű becsúszással szerelte.
    20
    Zováth passzolt Gerához, aki a tizenhatos vonalánál lefordult védőjéről, azonban lőni már nem tudott, mert elpöckölték előle a labdát.
    17
    Lipcsei 30 méteres lapos lövését védte Rabóczki.
    14
    Lipcsei jobboldali szöglete után Rooba fejetle ki a labdát Gera elől.
    12
    Rooba futott el a bal szélen, beadása után azonban a kapunk mögé szállt a labda.
    9
    Jonsson cselezgetett a tizenhatosunkon belül, de Lipcsei és Kss Gy. közös erővel szerelték.
    7
    Lipcsei í­velte előre a labdát, amit Rooba röviden fejelt hátra, Tököli becsúszva próbálta meg elérni a labdát, de Rabóczki gyors vetődéssel mentett csatárunk elől.
    4
    Nielsen í­velt be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, Kriston fejjel szögletre mentett.
    2
    Vezetnek a dánok. Bedobás után Todi Jonsson elé pattant a labda és a vendégek csatára 30 méterről a jobb sarokba bombázott (0-1).
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi indí­tottuk útjára a labdát, az első félidőben mi támadunk a Springer-szobor felőli kapura.
    .
    Ebben a pillanatban kijöttek a csapatok, fantasztikus hangulat fogadta a játékosokat.
    .
    A találkozó előtt egy kis ünnepségre kerül sor. Az Aranylabdás Albert Flórián köszönti majd csapatkapitányunkat, Lipcsei Pétert. Válogatott középpályásunk több mint 400 tétmeccset játszott a Fradiban. Lipcsei Péternek gratulálunk és további sok sikert kí­vánunk a Fradiban!
    .
    A ma délelőtti technikai megbeszélésen eldőlt, hogy a mieink zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és zöld sportszárban lépnek pályára, ellenfelünk tiszta fehérben játszik.
    .
    Az UEFA előí­rásai értelmében negyed órával a kezdés előtt már senki nem tartózkodhat a pályán. A két együttes pontban 20 órakor be is fejezte a melegí­tést. A török UEFA-ellenőr a pálya szélén ügyelt arra, hogy a bemelegí­tés szabályos körülmények között, időben érjen véget.
    .
    Vége a debreceniek UEFA Kupa-meccsének. A hajdúságiak idegenben nyertek 3-1-re a Varteks ellen, gratulálunk!
    .
    Az esős idő ellenére szép számban gyülekeznek a szurkolók a lelátón, az új idény első nyilvános Üllői úti meccsén 25 perccel a kezdés előtt már legalább háromezren vannak, köztük 100 dán drukker.
    .
    Dombi 89. percben lőtt góljával már 3-1-re vezet a Debrecen.
    .
    Zuma, a Köbenhavn dél-afrikai válogatott csatára a szombati, Herfolge elleni bajnokin rúgást kapott a bokájára és el sem jött Budapestre. A dán csapat sztárja azonban a visszavágón már vállalni tudja a játékot. A vendégek másik hiányzója a combizomhúzódással bajlódó Bo Svensson.
    .
    Az MTK UEFA Kupa-meccse már befejeződött a kék-fehérek 3-1-re kikaptak a horvát Dinamo Zagreb otthonában, úgy, hogy a 85. percben Czvitkovics kihagyott egy tizenegyest. A Debrecen pár perccel a vége előtt idegenben 2-1-re vezet a szintén horvát Varteks ellen.
    .
    A dánok nem örültek amikor megérkeztek és napsütés fogadta őket. Rabóczki Balázs, a Köbenhavn magyar kapusa a meccs előtt elmondta, hogy Dániában a bajnokik 75 százalékát esős, hűvös időben játsszák, ezért a csapattársai örültek neki, hogy ma ilyen esős volt az időjárás.
    .
    Garami József szakmai igazgató Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Kiss Gy. -- Kriston, Lipcsei, Zováth, Szkukalek -- Gera, Tököli, Leandro összeállí­tásban küldi pályára csapatunkat. A kispadon Udvarácz, Bognár, Balog, Kapic, Rósa, Sasu és Penksa vár bevetésre.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk UEFA Kupa-mérkőzése a dán Köbenhavn ellen. A két együttes játékosai már a pályán melegí­tenek. Elsőként kapusunk, Szűcs Lajos jött ki a pályára, akit a kapu mögött óriási örömmel fogadtak szurkolóink.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ