2003.V.3. DVSC – Ferencváros: 1-1

2 hozzászólás a(z) 2003.V.3. DVSC – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • A Ferencváros szerencsés körülmények között korán vezetést szerzett, ettől kezdve azonban gyakorlatilag végigvédekezte a mérkőzést. A harcosan játszó hazaiak erejéből viszont csak az egyenlí­tésre futotta.

    Debrecen – Ferencváros 1-1 (0-1)
    Debrecen, 6.000 néző, V: Makai

    Debrecen: Tomic – Bernáth, Éger, Flavio Pim, Szekeres – Kiss (Belényesi 64.), Habi, Sándor, Sketiani (Böőr 46.) – Bajzát, Sumudica

    Ferencváros: Szűcs – Vukmir, Dragóner, Balog, Szkukalek (Keller 56.) – Bognár, Lipcsei, Zováth, Leandro – Gera, Jovic (Penksa 63.)

    Gól: Sumudica (70.) illetve Flavio Pim (7. – öngól)
    Sárga lap: Éger (32.), Sándor (62.) illetve Bognár (76.)

    Csapatunk óriási csatában, Kriston, Kapic és Tököli nélkül is pontot szerzett az otthon mindig kiváló teljesí­tményt nyújtó Debrecen ellen.

    Kiválóan kezdődött számunkra a mérkőzés, hiszen már a 8. percben megszereztük a vezetést. Balog hatalmas bedobása után a menteni igyekvő Flavio Pim kapusát megelőzve saját kapujába fejelte a labdát (0-1). A vezetés felpaprikázta a hazaiakat, akik óriási energiákat mozgósí­tottak az egyenlí­tés érdekében. A mieink visszahúzódtak a saját térfelükre, igyekeztek leszűkí­teni a gyors debreceni csatárok, Bajzát és Sumudica mozgásterét. A hazaiak a széleken próbáltak a védőink mögé kerülni, ha esetleg sikerült átjátszani a szélsőinket, akkor azonban Szűcs illetve a belső védők szerezték a kapu elé beadott vagy belőtt labdákat. Bár a debreceniek játszottak fölényben, az első 45 percben két igazán veszélyes helyzetük volt: a 21. percben Bajzát lépett ki a védők közül, átemelte a labdát Szűcs fölött, majd a hosszú sarok irányába fejelt, de pár centivel célt tévesztett. A 39. percben Sketiani a tizenhatos sarkáról csavarta kapura a labdát, melyet Szűcs a léc alól ütött ki szögletre.

    A második játékrészt kis hí­ján góllal kezdtük. Gera óriási lendülettel tört be a tizenhatoson belülre, egy lövőcsel után azonban ballal alig lőtt a kapu fölé. A folytatásban, hasonlóan az első félidőhöz, ismét a debreceniek birtokolták többet a labdát, de továbbra is távoli lövések és a szögletek jelezték csak fölényüket. A 69. percben siker koronázta a hazaiak erőfeszí­téseit, egyenlí­tettek. Bernáth beadása után Sumudica 12 méterről kapásból védhetetlen gólt lőtt a bal sarokba (1-1). A gól után érthetően még nagyobb lendülettel támadtak a hazaiak, de a nagy rohanás közben több hibát is elkövettek. A hajrában csökkent a nyomás a kapunkra, sőt az utolsó percekben kétszer is veszélyeztettünk. Előbb Leandro távoli lövését védte Tomic, majd a 88. percben Lipcsei kapu elé í­velt szabadrúgása után Dragóner fejelte keresztbe a labdát, melyről azonban lemaradtak a társak.

    A debreceniek többet birtokolták a labdát, a befejezéseknél azonban sokat kapkodtak, ezért a döntetlen igazságosnak mondható. A két együttes kedden a Magyar Kupa döntőjében ismét találkozik egymással.

    Nyilatkozatok:

    Garami József (a Ferencváros szakmai igazgatója): -- A meccsnek voltak olyan periódusai, amikor a Debrecen játszott jobban, és voltak olyan időszakok is, amikor mi tartottuk kézben a találkozót. Összességében az egy ponttal elégedett vagyok, melyet nagy küzdelemben szereztünk meg. Egyik csapat teljesí­tményéből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni a keddi kupadöntő előtt, hiszen az egy teljesen más mérkőzés lesz. Tököli Attilával és Kriston Attilával kiegészülve biztosan erősebb lesz a csapatunk a fináléban, és remélem, hogy Adem Kapic is felépül keddig.

    Szentes Lázár (Debrecen edzője): -- Csalódott vagyok, hiszen szerintem mi játszottunk jobban. A Fradi egy öngóllal szerzett vezetést, ezután inkább nekünk voltak lehetőségeink, de ezekkel nem tudtunk élni. A kupadöntő egy másik mérkőzés lesz, más taktikával játszik majd a csapat.

  • 93
    Makai lefújta a mérkőzést.
    92
    Sumudica futott le az alapvonalig, beadásáról azonban Bajzát lemaradt.
    90
    A tartalék játékvezető jelezte, hogy három perc hosszabbí­tás lesz.
    88
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a tizenhatoson belülre, Dragóner keresztbe fejelte a labdát, melyről középen lemaradtak a társak.
    87
    Leandro 30 méteres lövését védte Tomic.
    85
    Bajzát kényszerí­tőzött Sumudicával, a visszakapott labdával betört a tizenhatosunkon belülre, keresztbe lőtte a labdát, melyet Keller az utolsó pillanatban vágott ki a bevetődő Belényesi elől.
    81
    Bernáth kapu elé í­velt szabadrúgása után Éger 8 méterről fejelt mellé.
    79
    Bajzát beadása után Böőr fejelte Sumudica irányába a labdát, de a román csatár szerencsére pár centivel lemaradt a labdáról.
    77
    Sumudica 30 méterről lőtt a kapunk mellé.
    75
    Bognár feltartotta Szekerest, amiért sárga lapot kapott. Kicsit szigorú í­télet volt.
    72
    Bernáth veszélyesen kapu elé csavart szöglete után Dragóner fejelte ki a labdát.
    69
    Egyenlí­tett a Debrecen. Bernáth beadása után Sumudica 12 méterről kapásból a bal alsó sarokba bombázott (1-1).
    66
    Csere a hazaiaknál. Kiss helyett Belényesi jött be.
    64
    Másodszor cseréltünk. Jovic helyett Penksa lépett pályára.
    64
    Sándor kí­méletlenül felrúgta Gerát, jogosan kapott sárga lapot.
    63
    Szekeres beadása után Kiss fejesét Szűcs bravúros mozdulattal, egy kézzel húzta le.
    62
    Sándor visszajött a pályára.
    61
    Jovic remek labdával ugratta ki Gerát, de Gerzson sajnos lesen kapta az átadást.
    58
    Sándor és Zováth küzdöttek a labdáért. Középpályásunk térde véletlenül a debreceni középpályás combjával találkozott, a hazai játékost a pályán kí­vül kell ápolni.
    56
    Először cseréltünk. Szkukaleket Keller váltotta fel.
    56
    Sumudica 25 méteres lövését Szűcs vetődve ütötte szögletre.
    54
    Sándor 22 méteres szabadrúgása levágódott a sorfalról, a tizenhatosunkon belül ide-oda pattogó labdát Gera ollózva rúgta ki az alapvonalon túlra.
    51
    Bajzát egy csel után 17 méterről lőtt a kapu fölé.
    49
    Bernáth beadása után Bajzát félfordulattal, kapásból a kapu fölé lőtt.
    47
    Gera tört be a tizenhatoson belülre, majd egy gyönyörű lövőcselt követően centiméterekkel lőtt a kapu fölé.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A hazaiaknál Sketiani helyett Böőr állt be.
    45
    Makai lefújta az első félidőt.
    45
    Majdnem rúgattunk még egy gólt Flavio Pimmel. Ismét Balog végzett el hatalmas bedobást, ezúttal is Flavio Pim csúsztattot saját kapuja felé, most azonban Tomic bravúros vetődéssel védett.
    43
    Szekeres futott le az alapvonalig, de nem tudott beadni, mert Bognár remek ütemű becsúszással szerelt.
    39
    Szabadrúgsához jutott a Debrecen a tizenhatos sarkánál. Sketiani egyből kapura csavarta a labdát, melyet Szűcs a léc alól tornázott ki szögletre.
    36
    Jovic hozta fel a labdát, Éger visszahúzódott előle, és támadónk 20 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    34
    Lipcsei passzolt Gerához, csatárunkat elsodorták, de a földön fekve is tovább játszotta a labdát Leandróhoz, akit Flavio Pim szerelt.
    32
    Éger a nyakánál fogva elrántotta Jovicot, pedig légiósunk csak a szabadrúgáshoz szerette volna visszadobni a labdát. A debreceni védő sárga lapot kapott.
    29
    Sketiani 24 méteres szabadrúgása után a labda alig kerülte el a kapunkat.
    26
    Bernáth beadása után Vukmir fejjel tisztázott az üresen helyezkedő Sketiani elől.
    23
    Bernáth kapu elé í­velt szabadrúgása után Flavio Pim 6 méterről fejelt kapura, Szűcs bravúros vetődéssel szögletre ütötte a labdát.
    21
    Habi ugratta ki Bajzátot, a csatár átemelte a labdát Szűcs fölött, majd kapura fejelt, de a labda pár centivel elkerülte a kapunkat.
    20
    Bernáth végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, 30 méterre a kapunktól. A hosszú sarok irányába csavart labdát Szűcs látványos vetődéssel ütötte el az érkező csatárok elől.
    18
    Lipcsei két debreceni játékos szorí­tásában is remek labdát adott Jovicnak, aki egyből középre passzolt, de Tomic a kapujából kifutva megelőzte Gerát.
    16
    Szekeres futott fel a bal szélen, beadása után Dragóner fejjel tisztázott.
    14
    Sándor hosszú indí­tását Bajzát próbálta befutni, de Szűcs lábbal tisztázott előle.
    12
    Éger a mezénél fogva visszahúzta Jovicot, légiósunknak miközben próbált szabadulni a szorí­tásból, a kezére pattant a labda. A játékvezető a kezezést fújta le.
    9
    Keller elkezdett melegí­teni az oldalvonal mellett.
    8
    Megszereztük a vezetést! :)) Balog szöglettel felérő bedobása után Flavio Pim Tomicot megelőzve saját kapujának jobb sarkába fejelte a labdát (0-1).
    7
    Mi is elvégeztük első szögletünket. Lipcsei rövid sarokra lőtt labdáját Habi kifejelte.
    6
    Sándor í­velte előre a labdát, melyet Szűcs szerzett meg Kiss elől.
    5
    Kiss szöglete után Szűcs húzta le a labdát.
    4
    Kiss húzott el a jobb szélen, kapu elé lőtt labdáját Bognár vágta ki Sketiani elől.
    3
    Lipcsei indí­tásával Jovic tört be a tizenhatoson belülre, de ketten is közrefogták és közös erővel szerelték.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    A találkozó egyperces gyászszünettel indult. A Debreceni Dózsa kézilabdacsapatának egykori kapusára, Szabó Istvánra emlékeztek. Az emlékezést megdöbbentő incidens zavarta meg. A ferencvárosi szurkolók csendben álltak, néhány hazai drukker megpróbálta provokálni őket, de erre sem reagáltak. A gyászszünet végén táborunkból egy “Hajrá Fradi!” kiáltás hangzott el, amire “Anyád!” volt a debreceni válasz. Ezután a műsorközlő is bekapcsolódott a szópárbajba, aki ezt mondta a mikrofonba: “Látszik, hogy te is fradista vagy. Bunkó vagy komám!”
    .
    A csapatok kijöttek a pályára. A térfélválasztást “mi nyertük”, csapatkapitányunk, Lipcsei Péter térfelet választott, a meccset a debreceniek kezdik majd.
    .
    A csapatok befejezték a bemelegí­tést. A lelátó majdnem teljesen megtelt, a kezdésre várhatóan telt ház lesz a debreceni stadionban.
    .
    Tököli Attilát ma Alekszandar Jovic pótolja. A szerb támadó a bajnokságban utoljára a 3. fordulóban, a Békéscsaba elleni idegenbeli mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja. Akkor Jovic 64. percet töltött a pályán, gólt sajnos nem sikerült szereznie.
    .
    Nagyon szép jubileumhoz érkezett Lipcsei Péter. Csapatkapitányunk ma játssza 250. bajnoki mérkőzését a Ferencvárosban. Csapatkapitányunk elmondta, hogy nem szokta számon tartani a meccseinek a számát, de nagyon boldog, hogy ilyen sokszor szerepelt a Fradiban és mivel még két évig érvényes a szerződése, mindenképpen szeretne legalább 300 bajnoki találkozón pályára lépni. -- Óriási sikernek tartom, hogy Magyarország legjobb, legnépszerűbb csapatában ilyen sok meccset játszhattam – mondta Lipcsei. – Ha a többi találkozót, edzőmeccset, hazai és nemzetközi kupamérkőzéseket is beleszámí­tom, akkor nemsokára elérem a 400-at. Azt tudom, hogy az 50. bajnokimat a Csepel ellen játszottam, a többi jubileumi mérkőzésemre nem emlékszem. Remélem, sikerül győzelemmel emlékezetessé tenni a 250. bajnoki mérkőzésemet. Ha ez bekövetkezik, akkor a debreceni meccset soha nem fogom elfelejteni.
    .
    Nincs könnyű helyzetben Szentes Lázár, a hazaiak edzője sem. A szakembernek le kell mondania a sárga lapok miatt hiányzó Vincze Gábor és Sabin Ilie játékáról, Selymes, Hanák, Böőr és Dombi pedig sérülés miatt hiányzik a találkozóról. A hazaiak kezdőtizenegye: Tomic -- Bernáth, Éger, Flavio Pim, Szekeres -- Kiss Z., Habi, Sándor T., Sketiani -- Sumudica, Bajzát
    .
    Nemrégiben ért véget a Debrecen-Ferencváros mérkőzést megelőző sajtótájékoztató, melyen érdekes dolgok hangzottak el. Mindkét klub szakvezetői és elöljárói leszögezték, hogy semmilyen alapja nincs azoknak a pletykáknak, melyek szerint a mai mérkőzést csapatunknak kell megnyernie, cserében a kupagyőzelem a Lokié lesz. Szilágyi Sándor, a DVSC ügyvezetője elmondta, hogy aki erről beszél, azt nem tudja azt, hogy a hazai csapatnak mennyibe is kerülne egy hazai vereség. Szilágyi úr szerint ugyanis a Lokinál még továbbra is az a cél, hogy a csapat minél előkelőbb helyen végezzen a bajnokságban, hiszen ez az erkölcsi sikerek mellett komoly anyagi elismeréssel is jár: a 2. helyért ugyanis 50, a harmadikért 25, mí­g a negyedikért 15 millió forint jár. Ezért számukra korántsem mindegy, hogy zár a Debrecen a bajnokságban, nem beszélve arról, hogy a kupagyőzelem a fenti összegekkel szemben „csupán” 6 millió forintot ér.
    Garami József a mai találkozóról elmondta, hogy örül Dragóner Attila gyógyulásának, ugyanakkor szomorú, hogy Adem Kapic még nem állhat a rendelkezésére. Szentes Lázár ezután elnézést kért a jelenlévőktől, és visszasietett csapatához. A szakember ezt azzal indokolta, hogy a Ferencváros összeállí­tását illetően érték őt meglepetések, ezért néhány gondolatot még mindenképpen meg kell osztania játékosaival.
    Szilágyi Sándor a sajtótájékoztató végén még elmondta, hogy sajnos a MÁV-val nem sikerült megegyeznie klubjának, azaz Debrecenből nem lesz különvonat a kupadöntőre. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a hajdúsági városban eddig 3000 belépőt adtak el a keddi meccsre, de a klubvezető bí­zik benne, hogy egy mai siker esetén még többen váltják meg belépőjüket a kupafináléra.
    .
    Garami József Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Balog -- Bognár, Zováth, Lipcsei, Szkukalek -- Gera, Jovic, Leandro összeállí­tású csapatot küldi pályára, a kispadon Udvarácz, Kiss, Keller, Somorjai, Sowunmi, Szili és Penksa foglal helyet.
    .
    Garami Józsefnek a sárga lapok miatt eltiltott Kriston Attila és Tököli Attila mellett Adem Kapic pótlását is meg kell oldania. Szlovén légiósunk a ma délelőtti átmozgató edzésen ismét fájlalta a sérült combját, ezért nem tudja vállalni a játékot. A helyét Zováth János veszi át a középpályán.
    .
    A lelátón egyelőre nincs telt ház, de a szurkolóink részére fenntartott szektor teljesen megtelt. Az időjárásra egyik csapat sem panaszkodhat majd. Kellemes, 16-18 fok körüli hőmérséklet van, jobb körülményeket el sem lehet képzelni.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik csapatunk Debrecen elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése. A csapatok már a pályán melegí­tenek, a mieink tiszta fehérben, a hazaiak tiszta pirosban fognak játszani.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ