2003.VII.26. Balaton FC – Ferencváros: 1-1

2 hozzászólás a(z) 2003.VII.26. Balaton FC – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk az új szezon első fordulójában idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Balaton FC ellen. Hiába játszottunk a találkozó jelentős részében nyomasztó mezőnyfölényben, a hazaiak óriási szerencsével és kiváló formában védő kapusuknak köszönhetően megmentették az egyik pontot.

    Balaton FC – Ferencváros: 1-1 (1-0)
    Siófok, zártkapus mérkőzés, vezette: Bede (Székely, Gyarmati I.)

    Balaton FC: Csernyánszki – Radics, Kuttor, Hegedűs, László – Györök (Mészáros 59.), Kovács P., Virág (Vörös 84.), Usvat – Csordás, Sitku (Filipovic 59.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Bognár, Kapic, Lipcsei, Leandro – Rósa, Gera, Penksa (Sasu 66.)

    Gól: Csordás (35.) illetve Rósa (48.)
    Sárga lap: Virág (21.), Filipovic (89.) illetve Kapic (55.), Vukmir (69.)
    Kiállí­tva: Vukmir (81.)

    Óriási iramban kezdődött a mérkőzés. A hazaiak elsősorban a védekezésre koncentráltak, de Csordás révén egy gyors támadóval is rendelkeznek, akit hosszú labdákkal próbáltak megjátszani. A 6. percben megszerezhettük volna a vezetést, de Balog bedobása után Lipcsei a kapu mellé fejelte a labdát. Nyolc perccel később Vukmir az egész pályán végig cselezte magát, lövése után megpattant a labda egy védőn és bár a hazai kapus már elmozdult a másik irányba, még visszanyúlt és menteni tudott. A 35. percben teljesen váratlanul vezetést szereztek a házigazdák. Csordás 17 méterről lőtt a jobb sarokba (1-0). A gól után a siófokiak már az első félidő hajrájában elkezdték húzni az időt.

    A második játékrész remekül indult, hiszen gyorsan egyenlí­tettünk, Rósa első ferencvárosi tétmeccsén gólt lőtt, egy lepattanó labdát bombázott a kapuba (1-1). A folytatásban szinte csak előttünk adódott lehetőség, kétszer a gólvonalról tisztáztak a hazai védők, kihagytuk egy tizenegyest, Sasu fejesénél pedig a felső kapufa mentett, ráadásul a siófoki kapus, Csernyánszki is óriási bravúrokat mutatott be.

    Csapatunk az abszurd körülmények között, a zártkapus meccsen, eltiltásokkal küzdve, tí­z emberrel is fölényben játszva, egy jó iramú mérkőzésen egyértelműen jobb teljesí­tményt nyújtott ellenfelénél, mégis be kellett érnie az egy ponttal.

    Garami József: -- Csalódott vagyok, hiszen gólokkal kellett volna nyernünk a helyzetek alapján. Az első félidőben még kiegyenlí­tett volt a játék, és sajnálatos, hogy ennek ellenére hátrányba kerültünk egy jól eltalált távoli lövés után. Fordulás után hamar egyenlí­tettünk, már csak mi voltunk a pályán, sorra alakí­tottuk ki a helyzeteket, sajnos nem tudtunk újra betalálni. Szerencsénk sem volt, hiszen Rósa fejese után a gólvonalról mentettek a hazaiak, Dragóner helyzete után szintén, emellett kapufát is lőttünk, és akkor még ott volt a kihagyott 11-es… Annak örülök, hogy Rósa góllal tudott bemutatkozni, még jobb lenne a kedvem, ha a második nagy helyzete után is gól született volna, azaz sikerült volna a duplázás. Ezen, a labdarúgás számára nem kedvező körülmények közepette lezajlott találkozón mindkét együttes jól futballozott, jó volt az iram, de a szí­nvonal is megfelelő volt, és rengeteg értékelhető akció és gólhelyzet volt a kapuk előtt. Ez azonban nem vigasztal minket, hiszen nyerni jöttünk Siófokra. Vukmirt nagyon sajnálom, aki immár harmadszor jutott Magyarországon a kiállí­tás sorsára, annak ellenére, hogy szerintem a hazai mezőny egyik legtisztábban játszó védője. Nagyon ritkán szabálytalankodik, durva szabálytalanságra még nem is emlékszem a részéről. Azt gondolom, hogy a két sárga lap esetében ezúttal túlzás volt.

  • 99
    A lovasrendőrök szóltak, hogy a játékosok ne menjenek a lovak mögé, mert az állatok hátrarúgnak, ha mögöttük állnak. A mieink ezért megkerülték a lovakat és egészen a kordonhoz mentek, ahol, eddig tisztázatlan okból kisebb lökdösődés alakult ki a rendőrök és a szurkolók között, de gyorsan helyreállt a rend és a szurkolók, illetve a játékosok kölcsönösen megtapsolták egymást.
    97
    A szurkolók meglátták a játékosokat és ünneplik a mieinket, megköszönték, hogy a csapat kiment hozzájuk.
    96
    A csapat a stadion körül teljesen kihalt utcákon megy a szurkolókhoz. Minden sarkon rendezők állnak, akik készségesen útbaigazí­tják a mieinket. A rendőrök megállí­tották a játékosokat és megkérdezték, hogy vállalják-e a felelősséget azért, hogy odamennek a szurkolókhoz. Futballistáink természetesen igennel válaszoltak.
    95
    Játékosaink azt az információt kapták, hogy a siófoki klubházból eljuthatnak a szurkolókhoz, ezért a futballistáink elindultak az utcára a drukkerekhez.
    93
    Játékosaink azon tanakodnak, hogyan tudnának kimenni a szurkolókhoz, megköszönni a bí­ztatást, melyet a mérkőzés jelentős részében a stadionon belül is lehetett hallani. A rendezők jóindulata nem kérdéses, de egyelőre még nem sikerült megoldást találni.
    92
    Bede lefújta a mérkőzést.
    89
    Filipovic ütötte el Rósát a kaputól 25 méterre, amiért sárga lapot kapott. Lipcsei í­velte be a szabadrúgást, Sasu fejelt kapura, de a labda a felső lécről fölé pattant.
    87
    Leandro í­velt előre, Sasu felpörgette magának a labdát, majd ollózva próbált meg lőni, de közben meglökték, í­gy kí­sérlete nem jutott el a kapuig.
    84
    Harmadszor is cseréltek a hazaiak. Virág helyére Vörös állt be.
    81
    Csordás egyedül tört volna kapura, amikor Vukmir feltartotta a hazai csatárt. Bede a második sárga lapot is felmutatta Dragannak, majd kiállí­totta játékosunkat.
    80
    Lipcsei szöglete után a hazai kapus Dragóner és Sasu elől ütötte el a labdát.
    78
    Lipcsei emelt Sasu elé, aki anélkül, hogy a labda földet ért volna, kapásból lőtt, a labda túljutott a kapuson, de Csernyánszki még utána tudott nyúlni.
    76
    Majdnem megszereztük a vezetést! Balog í­velt előre, Sasu az alapvonalig futott, középre emelt, Gera gyönyörű mozdulattal ollózta kapura a labdát, melyet Csernyánszki kiütött, éppen Rósa elé, akinek kapáslövését Kuttor a gólvonalról fejelte ki.
    72
    Leandrót két kézzel átlökték a labdán az alapvonalnál, Bede továbbot intett.
    71
    Dragóner szerezhetett volna gólt egy kapu előtti kavarodás után, ám lövésébe még bele tudott lépni az egyik hazai védő.
    70
    Szűcs óriási bravúrral védte Filipovic fejesét, igaz közben a játékvezető már les miatt közbefújt.
    69
    Vukmir ütközött az egyik hazai játékossal, Bede sárga lapot adott védőnknek.
    68
    Bognár és az egyik hazai játékos egyszerre rúgtak bele a labdába. Szabálytalanság nem történt, Bogesznek azonban fagyasztani kellett a lábát, majd folytatni tudta a játékot.
    66
    Penksa helyett Sasu állt be. Reméljük az ő bemutatkozása is olyan sikeres lesz a Ferencvárosban, mint Rósáé.
    63
    Bognár előreí­velt labdáját Dragóner elfejelte a kapus mellett, de a hazai védők a gólvonalról tisztáztak.
    62
    Csordás 22 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral tolta a léc fölé.
    61
    Dragóner lefejelt labdáját Rósa bombázta a kapuba, de Bede les miatt érvénytelení­tette a gólt.
    59
    Kettős csere a hazaiaknál: Györök és Sitku helyére Mészáros, illetve Filipovic állt be.
    58
    Bognár passzolt Gerához, aki nagy lendülettel betört a tizenhatoson belülre, ahol buktatták, Bede azonnal büntetőpontra mutatott. A 11-est Lipcsei végezte el, a jobb sarokra tartó félmagas lövést azonban Csernyánszki kiütötte.
    55
    Kapic egy szabályosnak tűnő szerelés után kapott sárga lapot.
    51
    Lipcsei szöglete után Rósa csúsztatta meg a labdát, de a védők tisztáztak.
    49
    Penksa futott el a szélen kapu elé lőtt labdája elsuhant Gera előtt, Dragóner bevetődve még beleért, de egy siófoki védő közbelépett és megakadályozta, hogy megszerezzük a vezetést.
    48
    Egyenlí­tettünk! Gera szép cselek után indí­totta Penksát, aki elől felszabadí­tottak a védők. A labda Kapichoz került, ő a kapu elé emelt, Gera elől elfejelték a labdát, amely Rósaelé pattant és a középpályás kapásból, félmagasan a kapuba bombázott (1-1).
    46
    Félidei nyilatkozatok:
    Szűcs Lajos:
    -- A gól előtt Csordás hosszú ideig vezette a labdát, bí­ztam benne, hogy az egyik védőnk közbe tud avatkozni. A lövést nagyon jól eltalálta, hiába nyújtózkodtam, nem volt esélyem a védésre.
    Tököli Attila:
    -- Legutóbb is nagyon nehéz meccset játszottunk Siófokon. A középpályán jobban meg kellene tartanunk a labdát és a helyzetkihasználásunkon is lehet javí­tani. Kiváncsian várom Sasu bemutatkozását a Fradiban, bár ahogy hallottam, az erőnléte még nem tökéletes.
    45
    Vége az első félidőnek, a hazaiak már most látványosan húzzák az időt. A műsorközlő pedig bemondta: “Kedves közönségünk, a mérkőzés állása az első félidő után: Balaton FC-Ferencváros 1-0”.
    44
    Gera küzdött a labdáért a tizenhatos sarkánál, a labda Bognár elé pattant, aki kapásból alig lőtt a kapu mellé.
    41
    Lipcsei kapu elé lőtt szöglete után Penksa és Dragóner is centiméterekkel maradt le a labdáról.
    39
    Gera pörgette fel a labdát Rósának 18 méterre a kaputól, de mielőtt játékosunk lőni tudott volna, szerelték.
    38
    Csordás futott el a szélen, kapu elé lőtt labdája alig suhant el a bevetődő Sitku lába előtt.
    35
    Váratlanul vezetést szerzett a Balaton FC. Csordás tört előre, majd több védő között 17 méterről jobb külsővel a jobb sarokba csavarta a labdát (1-0).
    33
    A cserejátékosaink elindultak melegí­teni.
    31
    Virág 17 méterről alig lőtte a labdát a jobb felső sarok mellé. A kihagyott helyzet után a műsorközlő bemondta, hogy “kedves közönségünk, a mérkőzés állása továbbra is 0-0.” A stadionban az eredményjelző nem működik.
    30
    László lőtt 23 méterről, de a labda 2-3 méterrel elkerülte a kapunkat.
    29
    Kí­vülről ismét jól lehetett hallani szurkolóink bí­ztatását, majd a lovak patáinak csattogása hallatszott. Reméljük, továbbra is minden rendben van a stadionon kí­vül.
    28
    Gera jól tartotta meg a labdát, majd Penksához passzolt aki egyből középre emelt, Rósa pedig 8 méterről alig csúsztatott a kapu mellé.
    27
    A nagy melegre jellemző, hogy Szűcs Lajos jelezte a kispadnak, elfogyott a kulacsából a ví­z.
    26
    A hazaiak adogattak a tizenhatosunk előtt, végül Csordás lőtte be a labdát a tizenhatosunkon belülre, de a társak lemaradtak róla.
    25
    Kapic végzett el gyorsan egy szabadrúgást, remekül í­velt Gera elé, aki elől Csernyánszki a kapujából kifutva lábbal tisztázott.
    23
    Radics az oldalvonal mellett leterí­tette Leandrót. Amikor Bede szóban figyelmeztette, a hazai játékos csak annyit mondott “a labdát akartam”, amire Leo fájdalmas arccal ennyit válaszolt, “csak azt nem tudtad, hol van”.
    21
    Virág hátulról kirúgta Penksa támaszkodó lábát, amiért sárga lapot kapott. Az eset pont a ferencvárosi kispad előtt történt, Garami József és Bede játékvezető azonban gyorsan megnyugtatták a kedélyeket.
    20
    Lipcsei egy szabadrúgást í­velt keresztbe, de túlságosan alányúlt a labdának, amely mindenki feje fölött átszállt. Lipcsei bocsánatot kért a társaktól, hárman is visszaszóltak, “nem baj Pepe.” A pályán egyébként kevés a szöveg, csak a két kapus irányí­tja hangosan a védőket, illetve a kispadokról lehet hallani néhány taktikai utasí­tást.
    18
    Lipcsei, Gera, Penksa volt a labda útja. Marek élesen lőtt középre, a labda centiméterekkel suhant el a berobbanó Rósa feje előtt. Ez volt eddig a legnagyobb helyzetünk.
    16
    Lipcsei 25 méterre a kaputól egy leheletfinom csel után lőtt, a labda egy közbevetődő védőről a léc fölé pattant.
    14
    Vukmir szerzett labdát a saját tizenhatosunknál, az egész pályán végig futott, 17 méteres lövése megpattant egy védő lábán, de Csernyánszki, aki már a másik irányba mozdult, még visszalépett és elérte a labdát.
    13
    Garami József azt kérte Penksától, hogy a bal oldalon húzódjon előrébb, kevesebbet törődjön a védekezéssel és csak a támadásra koncentráljon.
    11
    Vukmir önfeláldozó becsúszással szerelte a tizenhatoson belül Györököt, a labda visszapattant a hazai játékos térdére, aki elől végül a tizenegyes pontnál Szűcs mentett vetődve. A két csapat egyébként óriási iramot diktál, változatos, jó a meccs.
    9
    Gera kitűnő átadással indí­totta a jobb szélen felfutó Bognárt, aki egy gyönyörű csel után beadott, a védők kifejelték a labdát, éppen Lipcsei elé, akinek a kapáslövése lepattant egy bevetődő védőről. A találkozó előtt Garami József azt kérte a játékosoktól, hogy tekintettel az egyenetlen talajra, bátran próbálkozzanak távoli, lapos lövésekkel, mert a kiszámí­thatatlanul pattogó labdával meg lehet lepni a siófoki kapust.
    7
    Lipcsei szöglete után Csernyánszki Dragóner feje elől húzta le a labdát.
    6
    Balog hatalmas bedobása után Lipcsei 13 méterről fejelt kapura, de a labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
    4
    A félpályánál egy ütközés során belekönyököltek Lipcsei oldalába. Csapatkapitányunk egyelőre nehezen kap levegőt, de folytatja a játékot, Bede nem látott szabálytalanságot.
    2
    Vukmir indí­totta jó labdával Penksát, akit a játékvezető lesen állí­tott meg.
    1
    Ebben a pillanatban elkezdődött a mérkőzés, mi indí­tottuk útjára a labdát. Gera passzolt Penksához. Bár a környék le van zárva, messziről, nagyon halkan behallatszik a stadionba a HAJRÁ FRADI!
    .
    Bede Ferenc játékvezető a kivonulás előtt azt mondta a két csapat játékosainak, hogy nem szokott kérni semmit, de most tekintettel arra, hogy nincsenek nézők a lelátón és minden szó hallható, a futballisták ne úgy beszéljenek egymással és a játékvezetőkkel, ahogy máskor szoktak. A két csapat futballistái mosolyogva fogadták Bede szavait. Csapatkapitányunk, Lipcsei Péter már az öltözőben is felhí­vta erre a figyelmet.
    .
    Lipcsei Péter az öltözőben szólt pár szót a játékosokhoz. A csapatkapitány elmondta a fiúknak, hogy ezekben a percekben is számos üzenet érkezik a csapathoz az Üllői útra -- telefonon, e-mailben -, amelyben szurkolóink jelzik, a csapat mellett vannak. A csapatkapitány ezért mindenkit arra kért, hogy próbálja meg kiadni magából a maximumot, hogy sok ember örülhessen ma este.
    .
    Véget ért a mai nap első meccse, melyen a Békéscsaba meglepetésre 3-1-re nyert a ZTE ellen. Tegnap: MTK-Sopron 2-1.
    .
    A műsorközlő egyenként felsorolta azokat a vállalkozókat és szponzorokat, akiknek köszönhetően a siófokiak ebben az idényben is el tudtak indulni az első osztályban. Sajnos a liga határozata miatt a felsorolást csak a két együttes játékosai, illetve a meccsről tudósí­tó újságí­rók hallgathatták meg, pedig a támogatók méltóbb köszöntést érdemeltek volna.
    .
    Játékosaink befejezték a melegí­tést, Dragónerék bementek az öltözőbe.
    .
    A stadiont körülvették a lovasrendőrök, de egyelőre teljes nyugalom van az utcákon, senki sem próbált meg bejutni a stadionba, a szurkolók fegyelmezetten vették tudomásul a liga teljesen érthetetlen döntését. A hangszórók viszont olyan hangosra vannak beállí­tva, hogy a műsorközlő szavait a városban is lehet hallani.
    .
    Gellei Imre szövetségi kapitány megérkezett a stadionba. Szeiler József is meggyőzte a rendőröket és bejutott a siófoki pályára, ahol a rendezők már barátságosan fogadták.
    .
    A siófoki műsorközlő lehet, hogy többet tud, mint mi, ugyanis beszédét azzal kezdte: “Köszöntjük a kedves szurkolókat!” Persze az is elképzelhető, hogy csak felolvasta a tavalyi szöveget és előtte elfelejtett körülnézni a stadionban.
    .
    A mieink Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Balog -- Bognár, Kapic, Lipcsei, Leandro -- Rósa, Gera, Penksaösszeállí­tásban lépnek pályára, a kispadon Udvarácz, Kiss, Zováth, Kriston, Somorjai, Huszti és Sasu vár bevetésre.
    .
    Páva Zoltánt, a stadionok biztonságát felügyelő bizottság elnökét a jelek szerint nem tiltották ki, ő ugyanis elfoglalta helyét a lelátón.
    .
    Szeiler József gépkocsijával megérkezett Siófokra, a stadionhoz azonban egyelőre nem engedték oda. A rendőrség arra hivatkozik, hogy a liga döntése értelmében cégvezető-vezérigazgatónk két hónapig nem mehet ki egyetlen mérkőzésre sem. Szeiler József azt mondta, hogy a döntésről semmilyen í­rásos értesí­tést nem kapott, csak a liga honlapján olvasott róla, illetve az újságí­róktól hallott erről.
    .
    Csapatunk román légiósa Sorin Botis helyet foglalt a lelátón. A játékos azért nem tud pályára lépni, mert egyelőre még nem érkezett meg a játékengedélye.
    .
    A hazaiak az alábbi összeállí­tásban kezdik a mérkőzést: Csernyánszki -- Radics, Kuttor, Hegedűs, László -- Györök, Kovács P., Virág, Usvat -- Csordás, Sitku.
    .
    A talaj katasztrofális állapotban van. Játékosaink a Bozsik-stadionhoz hasonlí­tották az itt található buckákat, melyek rendkí­vül sérülésveszélyesek.
    .
    Már a siófokiak is kint vannak a pályán.
    .
    A mieink kivonultak a pályára melegí­teni.
    .
    Tököli Attilát óriási szeretettel fogadták, amikor megérkezett Siófokra a csapathoz. Amikor a sérült Gyepes Gábor és Sowunmi Thomas is meglátogatta a játékosokat az öltözőben, akkor Dragóner Attila megjegyezte: „újra együtt van a csapat.”
    Természetesen mindenki arról kérdezte Tököli Attilát, hogy mikor dől el a sorsa, sikerült-e már csapatot találnia.
    -- Egyelőre csak az biztos, hogy hova nem megyek – mondta Tököli. -- Török, cseh, ciprusi és skandináv ajánlatokat utasí­tottam vissza, melyek nagyon megtisztelőek voltak, kedvező feltételeket is kí­náltak számomra, de egyik érdeklődővel sem sikerült minden részletben megegyeznem. Van még négy-öt lehetőségem, a napokban várhatóan eldől, mi lesz velem. Itthon hí­rbe hoztak a Debrecennel, a Zalaegerszeggel, az MTK-val, de az biztos, hogy ha Magyarországon ismét bajnoki mérkőzésen lépek pályára, akkor csak a Ferencvárosban fogom ezt megtenni. Továbbra is nagyon jólesik, hogy a szurkolóktól nagyon sok levelet és bí­ztatást kapok. Amikor a felkészülési időszakban meglátogattam a fiúkat a Népligetben, akkor is igazi csapattársként fogadtak. A liga döntései után egyértelmű volt számomra, hogy most Siófokon a helyem. Azt kí­vánom a Ferencvárosnak, hogy a pályán elért sikerekkel okozzon kellemetlen perceket azoknak, akik minden eszközt bevetnek azért, hogy ellehetetlení­tsék a Fradit és engem. A liga vezetői engem hat meccstől tiltottak el, ezzel próbálnak meg tönkretenni, de sem én, sem a csapat nem fogja ezt hagyni. Remélem, ebben a szezonban sok győzelemmel fogunk álmatlan éjszakákat okozni azoknak, akik megpróbáltak tönkretenni bennünket.
    .
    A mezőnyjátékosok még az öltözőben vannak, a Lipcsei Gábor-Eisemann László gyúrópáros az utolsó simí­tásokat végzi Gerán és társain.
    .
    Szűcs Lajos, Udvarácz Milán és Józsa Miklós ebben a pillanatban ment ki melegí­teni -- természetesen a szokásoknak megfelelően elsőként indult el a “bevetésre”.
    .
    Köszöntjük Kedves szurkolóinkat! Mintegy 40 perc múlva csapatunk megkezdi az új idényt! Ma a Balaton FC lesz az ellenfelünk. Mint ismert, a találkozóra zárt kapuk mögött kerül sor, éppen ezért igyekszünk a lehető legrészletesebben beszámolni az eseményekről. Zárt kapus meccs lévén mindent tisztán lehet hallani a stadionba, í­gy szurkolóinkkal is igyekszünk megosztani a pályán és a kispadon elhangó szövegeket, bekiabálásokat, utasí­tásokat.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ