2004.XI.7. DVSC – Ferencváros: 2-0

Futballban jobb volt a Debrecen, rugdosódásban döntetlen született

Nem sikerült megerősí­tenie vezető helyét a Ferencvárosnak az Arany Ászok Ligában, mert vasárnap éppen a közvetlenül üldöző, szintén bajnoki álmokat dédelgető Debrecentől szenvedett 2-0-s vereséget. Az új edzővel, Supka Attilával sikeresen bemutatkozó Loki megérdemelten nyert Igor Bogdanovics duplájával. A második félidőben majdnem tömegverekedés tört ki.


DVSC – Ferencváros: 2-0 (1-0)
Debrecen, 7.500 néző, vezette: Ábrahám Attila (Tompos, Tóth)

DVSC: Csernyánszki – Bernáth, Éger, Komlósi, Szatmári – Dombi (Madar 88.), Virág, Sándor T., Halmosi – Bogdanovic (Hegedüs 95.), Kerekes Zs. (Sitku 68.)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Leandro, Balog Z. – Rósa D., Lipcsei, Zováth (Penksa 62.), Huszti (Tőzsér 71.) – Vagner (Sowunmi 79.), Bajevski
vezetőedző: László Csaba

Gól: Bogdanovic (15. ,91.)
Sárga lap: Kerekes (37.), Sándor (59.) illetve Huszti (31.)

Az ökölharcban talán jobb lett volna a Fradi vasárnap a Nagyerdei stadionban, szerencsére azonban ez nem derülhetett ki, csupán az, hogy a pályán a Debrecen egyértelműen fölülmúlta a listavezetőt.

A pofoszkodásra akkor kerülhetett volna könnyedén sor, ha a második játékrész derekán nem lépnek közbe a játékvezetők és a rendezők, amikor mindeki mindenkit lökdösni kezdett a pályán.

Történt, hogy a 76. percben a ferencvárosi Baloggal a jobb oldali oldalvonal mellett versenyt futó Szatmári úgy hátba taszí­totta ellenfelét, hogy Balogot a pályát két méteres távolságban szegélyező reklámtáblák állí­tották meg (kettejük között “a fal adja a másikat” tí­pusú találkozás történt). Ezt látva azonnal a helyszí­nre érkezett Lipcsei és Rósa, majd befutottak a többiek is, úgy, hogy a lökdösődés kis hí­ján verekedéssé fajult. Főként azután, hogy a kispadon ülők – edzőstül, gyúróstul – is a játéktérre tódultak. Szerencsére ott termettek a rendezők és a három játékvezető is, í­gy idővel folytatódhatott a mérkőzés.

Az incidens előzményének is tekinthető események: a 8. percben Dombi könyökétől ömleni kezdett a vér Leandro orrából, később Kerekes fejelt össze ellenfelével, s ettől a járomcsontját fedő bőr szakadt fel. Volt meztépés, rugdosódás, verbális hadviselés. Volt némi játék is, de a több mint hatvan szabálytalanság bizony nem emelte a szí­nvonalat.

Nos, a futballban a Debrecen volt a jobb, bár fölénye csak a mérkőzés végén vált látványossá. A több helyzetet és az ötletesebb játékot, na meg a nagyobb akaraterőt addig is tőlük láthattuk, de a ziccereket elhibázták a hazai játékosok.

Volt persze nagy lehetősége a Ferencvárosnak is, az igazság azonban az, hogy egy Vagner-Bajevszki kombinációtól eltekintve a Fradi-helyzetek pontrúgást követően vagy esetleges jelleggel alakultak ki. A Fradi csak lesről tudott gólt szerezni.

Huszti és Bernáth csatája

Huszti és Bernáth csatája

A Loki már a 15. percben megszerezte a vezetést, de a FTC mindjárt ezt követően egyenlí­thetett volna. Bajevszki azonban nem tudott a hálóba fejelni. A második félóra elején Bogdanovics kapufát rúgott, majd jött a már emlí­tett Bajevszki-helyzet (Vagner adott kitűnő passzt a csatártársnak), ám a macedón támadó gyatrán oldotta meg a feladatot, pontosabban nem oldotta meg.

Az első félidő végén Kerekes, a szünet után 12 percccel Dombi került olyan helyzetbe, hogy már csak Szűcsöt kellett volna mindkettőnek becsapnia, de egyikük sem járt sikerrel. Joggal dühöngött Supka Attila, hiszen nagyobb összpontosí­tással megnyugtató előnyhöz juthatott volna a csapata.

Kerekesnek ezután már nem volt több lehetősége a gólszerzésre, felrepedt arca ugyanis annyira csúnyán vérzett és bedagadt, hogy le kellett őt cserélni. Volt viszont ziccere Bogdanovicsnak, aki majdnem a félpályától indulva bevezethette volna a labdát a kapuba, de Leandro az utolsó pillanatban utolérte.

Ezután következett az emlí­tett incidens, amely miatt sokáig állt a játék. Ábrahám játékvezető talán még percekig a történtek hatása alatt volt, mert ezt követően nem adott sárga lapot sem Virágnak, sem Tőzsérnek, pedig mindkettő durván szabálytalankodott.

A hátralévő időben a Ferencvárosnak már momentuma sem volt – Bajevszki 16-oson belüli szándékos műesésétől eltekitve, amelyért szintén sárga lap járt volna -, ellenben a DVSC bebiztosí­totta győzelmét egy sakk-mattra kijátszott helyzet után. Bogdanovics pár perc múlva elégedetten jöhetett le a pályáról, mint ahogyan csapattársai is. A Fradi ellenben elég mérsékelt produkcióval rukkolt ki, olybá tűnt, hogy a csapat a Feyenoord elleni 1-1 után nem tudott újra magas fordulatszámra felpörögni.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Ilyen brutális játék a futball. Hiába irányí­tottunk a meccs nagy részében mi, hiába birtokoltuk többet a labdát, és alakí­tottunk ki helyzeteket, mégis pont nélkül maradtunk – mondta vezetőedzőnk. –Ami különösen bosszant, hogy az első gólt ugyanolyan szituációból kaptuk, mint a Feyenoord egyenlí­tő találatát. A második félidőben jobban kitámadtunk, felvállalva ezzel a kockázatot, hogy a hazaiak kontrázni tudnak. így is történt, egy ellenakció végén újabb gólt szerzett a DVSC, de ennek a találatnak gyakorlatilag már nem volt jelentősége. A csapat mindent megtett a pontszerzés érdekében, ám sajnos ezúttal kikaptunk. Ennek ellenére úgy vélem, jó meccset játszottunk, és ami egyáltalán nem elhanyagolható, rácáfoltunk azon hangokra, melyek szerint a játékosoknak rossz az erőnlétük. Sajnáljuk, hogy megszakadt egy hosszú veretlenségi szériánk, szerdán, a Pécs ellen megpróbálunk javí­tani.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2004.XI.7. DVSC – Ferencváros: 2-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk óriási csatában, helyenként brutálisan durva küzdelemben 2-0-ás vereséget szenvedett a Debrecen otthonában, de előnyünk még mindig 3 pont a tabellán.

    DVSC – Ferencváros: 2-0 (1-0)
    Debrecen, 7.500 néző, vezette: Ábrahám (Tompos, Tóth)

    Debrecen: Csernyánszki -– Bernáth, Komlósi, Éger, Szathmári – Dombi (Madar 88.), Sándor, Virág, Halmosi –- Bogdanovic (Hegedűs 93.), Kerekes (Sitku 68.)

    Ferencváros: Szűcs L. -– Balog Z., Vukmir, Lipcsei, Gyepes – –Rósa, Zováth (Penksa 62.), Leandro, Huszti (Tőzsér 71.) -– Vágner (Sowunmi 79.), Bajevski

    Gól: Bogdanovic (15. ,92.)
    Sárga lap: Kerekes (37.), Sándor (59.) illetve Huszti (32.)

    Mindkét csapat óvatosan kezdett, ezért eleinte csak mezőnyjáték folyt a pályán. Az iramra és a küzdelemre azonban ekkor sem lehetett panasz, minden labdáért óriási harcot ví­vtak egymással a játékosok. A 9. percben Leandro és Dombi fejpárbaja közben a debreceni játékos könyökkel alattomosan megütötte játékosunkat, akinek az orra is vérzett, a játékvezető azonban nem adott sárga lapot Dombinak. Ez a hibás döntés meghatározta a folytatást, ettől kezdve mindkét együttes játékosai többször követtek el fölösleges, durva szabálytalanságokat és a bí­ró sajnos képtelen volt úrrá lenni az indulatokon. Az első futballra emlékeztető jelenet debreceni góllal zárult. A 15. percben Sándor ugratta ki Bogdanovicot, aki 10 méterről Szűcs mellett a hálóba helyezett (1-0). Egy perccel később majdnem egyenlí­tettünk. Cernyánszki elvétett egy beadást, de Bajevski sajnos a kapu mellé fejelt. Vezetése birtokában a Debrecen visszahúzódott a térfelére, és gyors emberei révén kontrákra játszott. A hazaiak remekül megszervezték védekezésüket, ezért csak ritkán jutottunk el a kapuig. Ha esetleg sikerült túljutnunk egy védőn, akkor érkezett mögötte más, aki nem válogatva az eszközökebn mindenképpen megakasztotta a támadásunkat. A 41. percben Bajevski betallát ugyan a hazai kapuba, de előtte kézzel tette maga elé a labdát, ezért a találatát érvénytelení­tette a játékvezető. A hajrában kétszer is Szűcs bravúrja mentett meg minket az újabb góltól. Előbb Sándor távoli lövését ütötte ki óriási bravúrral a bal felső sarok elől, majd Kerekes tört egyedül kapura, kapusunk azonban ezúttal is résen volt.

    A második félidőben mindent egy lapra feltéve kitámadtunk, ezáltal azonban a hazaiak előtt is több lehetőség adódott. Az 56. percben Dombi tört egyedül kapura, megpróbálta elpörgetni a labdát a földön fekvő kapusunk mellett, aki hihetetlen bravúrral visszanyúlt ée mentett. Továbbra is nagyon sok volt a durva szabálytalanság, sajnos a játékvezető olyankor is előnyszabályt alkalmazott, amikor sárga (sőt néha piros) lapot érő szabálytalanságokat követtek el és ezeket a durvaságokat később sem torolta meg kellő eréllyel. A 72. percben a hazaiak is szereztek egy érvénytelen gólt, Bogdanovis lesről talált a kapunkba. Öt perccel később félbeszakadt a találkozó. A rendkí­vül sokat szabálytalankodó Szatmári Balogot rálökte a reklámtáblákra. Óriási lökdösődés alakult ki a pályán, a kispadon ülők is bementek a játéktérre, akiknek a szétválasztásához szükség volt a biztonságiak segí­tségére is. A játékvezető, miután a kedélyek lecsillpaodtak, egyedül technikai vezetőnket, Haaz Ferencet küldte el a kispadról. Miután megnyugodtak a kedélyek, folytatódott a játék. A hajrában, miután Penksa, Tőzsér és Sowunmi is beállt négy támadóval rohamoztunk, a Debrecen azonban hátul nem hibázott és életveszélyesen kontrázott. A 88. percben Halmosi fejesét védte Szűcs hatalmas bravúrral. A 92. percben sajnos minden eldőlt. A hazaiak újabb gyors ellentámadása végén Bogdanovic megszerezte csapata és saját maga második gólját.

    Csapatunk mindent megpróbált, három nappal a Feyenoord elleni UEFA Kupa-csata után ezúttal is fantasztikusan küzdött, de nem tudta megtörni a debreceni átkot.

  • 96
    A lefújás után játékosaink szurkolótáborunkhoz mentek megköszönni a buzdí­tást, drukkereink pedig vastapssal köszöntötték csapatunkat, amely mindent megtett a győzelemért, de a nagyon küzdelmes, helyenként kimondottan durva meccset a Debrecen nyerte. A tabellát továbbra is mi vezetjük három pont előnnyel.
    96
    Vége a mérkőzésnek.
    93
    Harmadszor cseréltek a hazaiak. Bogdanovic helyett Hegedűs állt be.
    92
    Sajnos eldőlt. Sitku tört be a tizenhatoson belülre, középre gurí­tott, Bogdanovic egy lövőcsellel becsapta Szűcsöt és a védőinket is, majd 4 méterről a hálóba helyezett (2-0).
    90
    A negyedik játékvezető 4 perc hosszabbí­tást jelzett.
    89
    Jobboldali beadás után Halmosi fejesét Szűcs óriási bravúrral a léc alól ütötte szögletre.
    88
    Cseréltek a hazaiak. Dombi helyett Madar állt be.
    87
    Bajevski a tizenhatoson belül kicselezte a becsúszó Komlósit, aki buktatta csatárunkat. Ábrahám nem adta meg a nyilvánvaló tizenegyest.
    84
    Rósa beadása után Csernyánszki Lipcsei elől húzta le a labdát.
    81
    Szatmári mielőtt elvégezte volna a bedobást “beszólt” a kispadunknak. Érthetetlen és felesleges dolog volt.
    79
    Harmadsor cseréltünk. Vágner helyett Sowunmi lépett pályára, akit a debreceni szurkolók “természetesen” huhogással fogadtak. Mivel a békéscsabai rasszista megnyilvánulásokat a liga nem büntette, a debreceniek is úgy érzik, hogy nyugodtan huhoghatnak.
    79
    Két perc szünet után folytatódik a játék. Ábrahám egyetlen döntése a lökdösődések után, hogy technikai vezetőnket, Haaz Ferencet elküldte a kispadtól. Botrányos.
    77
    Szatmári nagyon csúnyán rálökte Balogot a reklámtáblákra. Óriási lökdösődés kezdődött a pályán, a kispadról is bementek a játéktérre. Egyelőre áll a játék, a biztonságiak is igyekeznek szétválasztani a “küzdő” feleket.
    75
    Tőzsér végzett el szabadrúgást a jobb szélről, az oldalvonaltól. A hosszú sarok irányába csavarta a labdát, melybe senki nem ért bele és a játékszer centikkel elkerülte a jobb sarkot.
    74
    Sándor indí­tásával Bogdanovic lépett ki, de mielőtt lőni tudott volna, a tizenhatosunk előtt Leandro hátulról, gyönyörű becsúszással szerelni tudott.
    72
    Sitku szép csel után játszotta be a védőink mögé a labdát, Bogdanovic 7 méterről kapásból a hálóba lőtt, de a debreceni támadó lesen volt és a játékvezető érvénytelení­tette a találatot.
    71
    Másodszor cseréltünk. Huszti helyett Tőzsér lépett pályára.
    71
    Dombi lőtte be a labdát a kapunk elé, Halmosi estében 3 méterről a kapu mellé lőtt.
    70
    Szatmári í­velt középre, Sitku 16 méterről fejelt kapura, Szűcs könnyedén megfogta a labdát.
    68
    Először cseréltek a hazaiak is. Kerekes helyett Sitku állt be.
    67
    Halmosi kapu elé csavart szabadrúgása után Szűcs ütötte az alapvonalon túlra a labdát.
    64
    Penksa próbálta meg kiugratni Leandrót, de Éger a tizenhatos vonalánál elcsí­pte az átadást.
    62
    Először cserélünk. Zováth helyett Penksa lép pályára.
    59
    Sándor lerántotta Husztit, jogosan kapott sárga lapot.
    56
    Dombi lépett ki egyedüla védőink közül, megpróbálta elpörgetni a labdát Szűcs mellett, de kapusunk a földön fekve visszanyúlt és óriási bravúrral elütötte a labdát.
    54
    Dombi könyökölt bele Rósa arcába, a szabadrúgást megkaptuk, a sárga lap elmaradt.
    49
    Balog két ember között ugratta ki Vágnert, Sándor pedig rátartott Balog lábára, amikor a labda már régen nem volt a közelben. Még szabadrúgást sem kaptunk.
    46
    Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik szakvezető sem cserélt.
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Kerekes egyedül lépett ki a védőink közül, közeli lövését Szűcs óriási bravúrral védte, a kipattanó labdát Kerekes középre gurí­totta, de szerencsénkre Bogdanovic mögé érkezett a labda.
    44
    Szatmári előbb a mezénél fogva húzta vissza Zováthot, mivel azonban í­gy nem tudta megállí­tani középpályásunkat, belerúgott játékosunkba. Ábrahám ezúttal sem mutatta fel a sárga lapot.
    43
    Sándor egy csel után 28 méterről lőtt, Szűcs óriási bravúral ütötte ki a labdát a bal felső sarok elől.
    41
    Leandro kapu elé lőtt labdáját Bajevski kézzel tette maga elé, majd a hálóba lőtt, de Ábrahám érvénytelení­tette a találatot.
    40
    Lipcsei csavart be szabadrúgást a debreceni kapu elé, Vukmir centiméterekkel lemaradt a labdáról, amely alig kerülte el a bal sarkot.
    37
    Kerekes buktatta Vágnert, amiért sárga lapot kapott.
    34
    Halmosi csavart be szabadrúgást a tizenhatosunkon belülre, Kerekes csúsztatott fejese lepattant Szűcsről, Bogdanovic kapásból lőtt, de a kapufát találta el.
    33
    Szűcs hajszálpontos indí­tása után Vágner remekül tartotta meg a labdát a debreceni tizenhatosnál, majd középre gurí­tott, Bajevski kapásból lőtt, de rosszul találta el a labdát, amely a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.
    32
    Huszti könyökkel megütötte Dombit, jogosan kapott sárga lapot, csak az érthetetlen, hogy amikor Leandróval szemben szabálytalankodtak ugyaní­gy, akkor miért nem villant a sárga.
    30
    Huszti í­velt be szabadrúgást a bal oldalról, Bajevski fejelt kapura, de Csernyánszki megfogta a labdát.
    27
    Huszti szöglete után Gyepes 10 méterről a kapu mellé fejelte a labdát.
    26
    Rósa tört be nagy lendülettel a tizenhatoson belülre, de Szatmári becsúszva szögletre mentett előle.
    23
    Egy lepattanó labda után Kerekes 15 méterről csúnyán fölé lőtt.
    19
    Lipcsei végezhetett el szabadrúgást 13 méterre a debreceni kaputól, lövése azonba a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
    16
    Bajevski majdnem egyenlí­tett. Egy baloldali beadásnak Csernyánszki alászaladt, Bajevski azonban a kapu mellé fejelt.
    15
    Sajnos vezet a Debrecen. Sándor a leshatáron ugratta ki Bogdanovicot, aki 10 méterről a kimozduló Szűcs mellett a jobb sarokba lőtt (1-0).
    14
    Már a Debrecen térfelén letámadjuk az ellenfelünket. A hazaiak nem tudnak kibontakozni.
    12
    Három perces ápolás után sikerült elállí­tani Leo orrvérzését, í­gy folytatni tudja a játékot.
    10
    Bernáth beadása után Kerekes szeretett volna fejelni, ütközött azonban a kapujából kimozduló Szűccsel. Kerekest is ápolni kell.
    9
    A középpályán Leandro és Dombi ugrott fel fejelni. A debreceni játékos alattomosan Leo arcába könyökölt. Középpályásunkat ápolni kell. Értehtetlen, hogy Ábrahám még sárgát sem adott Dombinak.
    5
    Kerekes ment el a baloldalon, majd középre húzott, Vukmir azonban 18 méterre a kaputól felrúgta a debreceni támadót. A szabadrúgást Sándor végezte el, ami Lipcseiről lepattant.
    3
    Mezőnyjáték folyik a pályán. Egyik csapat sem jutott még el az ellenfél kapujáig.
    1
    A Debrecen kezdte a mérkőzést.
    .
    A mieink zöld-fehér csí­kosban lépnek pályára, a Debrecen tiszta pirosban. Érdekesség, hogy a házigazdák a 7000-es stadionba 7500 jegyet adtak el.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat. Hamarosan kezdődik a mérkőzés.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ