2004.XII.16. UEFA csoportkör, Hearts – Ferencváros: 0-1

Csapatunk utolsó UEFA Kupa-csoportmérkőzésén idegenben 1-0-ra nyert a Hearts ellen. A továbbjutáshoz ugyan ez az eredmény nem volt elég, de végül a negyedik helyet megszereztük a csoportban és emelt fővel búcsúzhatunk a sorozattól.

Nyilatkozatok:

John Robertson: – Szurkolóink minden hazai meccsünkön fantasztikus hangulatot teremtenek. A klub történetének egyik legnagyobb sikerét érnénk el a továbbjutással, mindent meg is fogunk tenni érte. Nem lesz könnyű dolgunk, játékosaim is látták a Ferencváros Feyenoord elleni meccsét, ahol a magyar bajnok győzelmet érdemelt volna. Ha az első perctől fel tudjuk gyorsí­tani a tempót, akkor lehet keresnivalónk, mert ellenfelünk az eddigi nemzetközi meccsein mindig a játék lassí­tására törekedett és ezzel zavarta meg a riválisokat. Úgy láttam, nekünk és a Ferencvárosnak is vannak gondjai a helyzetkihasználással. Mivel mindkettőnknek csak a győzelem ér valamit, biztos lesznek helyzetek mindkét kapu előtt, remélem, ezúttal több szerencsénk lesz a befejezésekkel. A Basel-Feyenoord meccsel csak akkor foglalkozunk, ha nálunk lesz az előny. Amí­g nem vezetünk, addig teljesen érdektelen, mi történik a másik mérkőzésen. Bí­zom benne, hogy a hollandok nem veszik félvállról a mérkőzést. Nekik sem mindegy, mi lesz a végeredmény, hiszen még lecsúszhatnak az első helyről és akkor a csoportkör harmadik helyezettjei helyett a Bajnokok Ligájából kapnának ellenfelet, gondolom ezt a rotterdamiak sem akarják.

A mérkőzés:

Hearts – Ferencváros: 0-1 (0-1)
Edinburgh, Murrayfield, 30.000 néző, vezette: Paniasvili (Mentesasvili, Mikeladze – grúzok)

Hearts: Gordon – Neilson, Webster, Pressley, Maybury – Hartley, Kisnorbo (Wyness 71.), Stewart, McAllister (Pereira 62.) – De Vries, Weir (McKenna 79.)
vezetőedző: John Robertson

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Gyepes, Balog Z., Leandro – Rósa, Lipcsei, Tőzsér (Huszti 50.) – Zavadszky – Bajevski (Takács Á. 88.), Penksa (Sowunmi 66.)
vezetőedző: László Csaba

Gól: Rósa (30.)
Sárga lap: Webster (45.), McKenna (88.) illetve Lipcsei (40.), Zavadszky (43.), Tőzsér (49.), Leandro (73.), Huszti (78.)

20041216-heartsA skótok agresszí­v letámadással kezdtük és az első tí­z percben beszorí­tottak minket a kapu elé. A későbbiekben is a hazaiaknál volt többet a labda, de hosszú indí­tások után mi is eljutottunk már a hazai kapuig. A házigazdák a 20. percben már három góllal vezethettek volna, de Szűcs minden alkalommal óriási bravúrral védett. A 29. percben Vukmir remekül ugratta ki Rósát, de az asszisztens lest jelzett, egy perccel később viszont már vezettünk. Lipcsei passzolt Rósához, akinek lövése először kipattant a kapusról, majd az ismétlésbe is belenyúlt Gordon, harmadszor azonban középpályásunk közelről a hálóba helyezett (0-1). A bekapott góltól teljesen elvesztették a fejüket a hazaiak. Az eddigi keménységet durvaság és súlyos sportszerűtlenségek váltották fel. A grúz játékvezető képtelen volt megfékezni az indulatokat, ezért többször is óriási dulakodások alakultak ki a pályán, ráadásul a házigazdák kétszer is elkövették azt a súlyos sportszerűtlenséget, hogy a játék megszakí­tása után nem adták nekünk vissza a labdát, pedig előtte nálunk volt. Nagyon feszült hangulatban ért véget az első félidő.

A második játékrész ugyanolyan feszült légkörben folytatódott, ahogy az első végetért. Rengeteg durva alattomos szabálytalanság maradt megtorlatlanul, reklamálásért viszont járt a sárga lap. A skótok mindent egy lapra feltéve támadtak, ezáltal előttünk is több lehetőség adódott. A 69. percben László Csabát elzavarták a kispadtól, miután edzőnk nehezményezte, hogy a házigazdák büntetlenül rugdoshatják a mieinket. Az utolsó tí­z percben a skótok lélekben feladták a meccset, a mieink előtt több százszázalékos ziccer is adódott, de az eredmény nem változott. Hiába birtokolták többet a labdát a skótok, a helyzetek alapján gólokkal nyerhettünk volna. A lefújás után a hazaiak szakvezetője nem fogadta el László Csaba kézfogását, ráadásul hátulról még meg is rúgta edzőnket. Játékosaink látták az esetet ls elégtételt akartak venni a hazai tréneren, de a biztonságiak megakadályozták a tömegverekedés kialakulását. Az esetet látta a negyedik játékvezető is, í­gy az ügynek minden bizonnyal lesz még folytatása. Miután a Basel “a papí­rformának megfelelően” 1-0-ra nyert a Feyenoord ellen a csoportban a Feyenoord végzett az első, a Schalke 04 a második, a Basel pedig a harmadik helyen. Mi lettünk a negyedikek és a Hearts zárt ötödikként.

Csapatunk nagyon értékes győzelemmel búcsúzott a sikeres őszi szezontól.

A csoport végeredménye:

1. Feyenoord 4 2 1 1 6–3 7 p.
2. Schalke 4 2 1 1 5–3 7 p.
3. Basel 4 2 1 1 5–4 7 p.
4. Ferencváros 4 1 1 2 3–5 4 p.
5. Hearts 4 1 – 3 2–6 3 p.

Nyilatkozatok:

László Csaba: – Ezen a mérkőzésen a becsületünk volt a tét – mondta a lefújást követően vezetőedzőnk. – Tudtuk, hogy a továbbjutás nem a mi kezünkben van, ennek ellenére a fiúk egy pillanatig sem adták fel, és ezzel bebizonyí­tottuk, hogy van bennünk tartás, alaposan rácáfolva azokra, akik nem hittek bennünk. Tudtuk, hogy egy tipikusan brit futballt játszó csapat vár ránk, ennek megfelelően dolgoztuk ki a taktikát is, amelyet a játékosaim ezúttal maximálisan betartottak. Balog Zoltán például remekül szűrte a hazaiak támadásait, és rendkí­vül hasznosan játszott Marek Penksa is, hiszen Bajevski mögött folyamatosan lekötötte a skót védők figyelmét. Elsősorban azonban „a” csapattal vagyok elégedett, hiszen megmutattuk, hogy képesek vagyunk küzdeni, bebizonyí­tottuk, hogy igen is jó csapat vagyunk, amelynek nemzetközi szinten is van tartása. Hiányérzetünk a Basel és a Feyenoord elleni mérkőzésekkel kapcsolatban lehet, amelyeken fontos pontokat engedtünk ki a kezünkből, í­gy az utolsó fordulóban már nem a mi kezünkben volt a sorsunk. A jövőben még keményebben kell dolgoznunk az összefogás jegyében, hiszen csakis összefogással érhetünk el eredményeket.

Vezetőedzőnk a lefújást követően kisebb összetűzésbe keveredett a Hearts edzőjével, aki megrúgta szakvezetőnket. László Csaba ezzel kapcsolatban a következőket mondta:

– Nem volt köztünk összetűzés, csak nem értettünk egyet a fair playt illetően. A lefújást követően odamentem John Robertsonhoz kezet fogni, mire ő hevesen azt mondta, hogy a csapatom rendkí­vül sportszerűtlenül játszott. Ezzel én nem értettem egyet, ha valaki nem a fair play szellemében játszott, akkor azok a skótok voltak.

John Robertson: – Nagyon csalódott vagyok, mert szebb karácsonyról álmodtam – mondta John Robertson. – Sajnos semmit sem tudtunk megvalósí­tani elképzelésünkből, de végül kiderült, hogy nem ezen a mérkőzésen múlott a továbbjutásunk. A játékvezető ténykedése számomra elfogathatatlan. Gratulálok a Ferencvárosnak, de a magyar csapat az első félidőben kevesebbet foglalkozott a játékkal, mint ahogy azt előzetesen vártam.

A skótok vezetőedzője arra az újságí­rói kérdésre, hogy a lefújás után mi történt közte és László Csaba között, nem adott egyértelmű választ. Ezt követően egy skót újságí­ró megkérdezte, hogy valóban belerúgott-e László Csabába? Robertson előbb káromkodott egyet, majd azt mondta: ha belerúgott volna, azt megemlegette volna a magyar edző.

Zavadszky Gábor: – Nagyon jó volt azt érezni, hogy újra a Fradira annyira jellemző mentalitás jött elő. A csapat felment a pályára egy olyan meccsen, ahol minden ellene szólt és megmutatta mindenkinek, hogy nem szabad leí­rni. Minden arról szólt az elmúlt napokban, hogy mi már tulajdonképpen szabadságon vagyunk és a skótok otthonában 30 ezer fanatikus szurkoló előtt nincs semmi esélyünk. Ehhez képest a rendkí­vül agresszí­v és sokszor érthetetlenül durva skótok ellen igyekeztünk kultúráltan, nyugodtan, okosan játszani, és ha egy kicsivel több szerencsénk van, akkor gólokkal nyerhettünk volna. Örülök, hogy ismét bátran játszottunk és idegenben is támadó felfogásban játszottunk, amit ritkán lehet látni idegenben játszó magyar csapatoktól. Köszönöm szurkolóinknak, hogy ide is elkí­sértek minket és egész évben a csapat mellett álltak!

Takács Ákos: – Nem teljesen idegen számomra a támadó szerepkör, szinte minden poszton megfordultam már, igaz az utóbbi években már többnyire a védelemben kaptam helyet. – A legkevésbé sem izgultam, amikor odahí­vtak a kispadhoz, hiszen bár nemzetközi rutinom még nincs, nem vagyok már annyira fiatal, hogy megijedjek a lehetőségtől.  Én vagyok a nagycsapat keretének leggyorsabb tagja, épp emiatt küldtek be engem, hogy a gyorsaságomat kihasználva próbáljam a támadásinkat oldalt „meghúzni”. Közvetlenül a lefújás előtt akár gólt is szerezhettem volna, ám Thomas sajnos nem vette észre, hogy középen érkezem, és beadását a skótok szögletre mentették. Mindenesetre már annak is örülök, hogy részese lehettem ennek a győzelemnek.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

NS-20041217-03-20041216

Egy hozzászólás a(z) 11111010100ejegyzéshez

  • 95
    Különös közjátékkal ért véget a meccs. László Csaba a szokásoknak megfelelően szeretett volna a találkozó után kezet fogni a hazaiak edzőjével, ám John Robertson ezt nem fogadta. Rövid beszélgetés után a skót szakvezető a távozó edzőnk után rúgott. Ezt észre vették játékosaink is, akik szerették volna számonkérni Robertsonon a sportszerűtlen cselekedetet. Azonnal nagy lökdösődés alakult ki, ám végül a biztonságiak közbeléptek, és szétválasztották a feleket.
    94
    Vége a mérkőzésnek. Csapatunk óriási csatában 1-0-ra nyert és méltó módon zárta az évet és a rendkí­vül sikeres őszi idényt. A továbbjutás sajnos nem sikerült, miután a Basel 1-0-ra nyert a Feyenoord ellen, de a Hearts együttesét megelőztük és a 4. helyen végeztünk a csoportban.
    93
    Rósa remekül szöktette Sowunmit, aki az alapvonalról beadott, középen ketten várták a labdát, de egy skót védő szögletre tudott menteni.
    90
    Jobboldali beadás után McKenna fejelt kapura, Szűcs parádés vetődéssel ütötte ki a labdát a jobb sarok elől.
    88
    McKenna reklamálásért kapott sárga lapot.
    88
    Harmadszor cseréltünk. Bajevski helyett Takács állt be.
    86
    Lipcsei végzett el szabadrúgást a bal oldalról, az ötössel egy magasságban. Laposan kapu elé lőtt labdája a bevetődő Bajevski lábáról a kapu fölé pattant.
    84
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a kapu elé, Zavadszky fejese egy skót védő kezéről Sowunmi elé pattant, támadónk lekezelte a labdát, majd az ötös sarkáról lőtt, de a labda a kivetődő Gordonról az alapvonalon túlra pattant.
    82
    Huszti végzett el szabadrúgást a jobb szélről. A hosszú oldalra belőtt labdát Gordon Sowunmi elől szerezte meg.
    80
    Huszti szöglete után a védők röviden fejelték ki a labdát, Rósa 17 méterről lőtt, Gordon vetődve a jobb kapufa előtt csí­pte el a labdát.
    79
    Harmadik skót csere. Weir helyett McKenna jött be.
    78
    Huszti kí­méletlenül beleszállt Neilsonba. Ezúttal szerencsénk volt, hogy megúszta sárga lappal.
    77
    Jobboldali szöglet után Pressley 7 méterről a jobb kapufa mellé csúsztatta a labdát.
    75
    Leandro 22 méteres lövése alig kerülte le a bal sarkot, a lövésbe senki nem ért bele, de szögletet végezhettünk el. Huszti beadása után Sowunmi 5 méteres fejesét Gordon óriási bravúrral a léc fölé ütötte. “Természetesen” ezt követően a hazaiak végezhettek el kirúgást.
    73
    Wyness átesett Leandro lábán, amiért Leandro sárga lapot kapott. Ennél azért sokkal súlyosabb szabálytalanságokat is elengedett korábban a bí­ró, sőt többször még le sem fújta őket. Sajnos Paniasvili számára túl nehéz ez a mérkőzés.
    71
    Csere a hazaiaknál. Kisnorbo helyett Wyness jött be.
    69
    A negyedik jáétkvezető azt jelezte, hogy László Csaba folyamatosan reklamál ezért a grúz bí­ró elzavarta edzőnket a kispadról.
    68
    Sowunmi tört be a tizenhatoson belülre, ahol két skót védő összezárt előtte, majd az egyik ellökte, a másik pedig a mezénél fogva visszarántotta. A bí­ró kifelé í­télt szabadrúgást.
    66
    Másodszor cseréltünk. Penksát Sowunmi váltotta fel.
    64
    Maybury röviden fejelte haza a labdát, amit Vukmir elcsúsztatott Gordon mellett, a hazai kapus pedig a tizenhatoson belül letarolta Vukmirt, a bí­ró teljesen érthetetlenül továbbot intett. Vukmir rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.
    62
    Cserélnek a hazaiak. McAllister helyett Pereira lépett pályára.
    57
    A Basel sajnos 1-0-ra vezet a Feyenoord ellen.
    56
    A grúz játékvezető elkezd fáradni. Először megtorlatlanul hagyta, amikor hátulról páros, lábbal beleszálltak Penksába, majd egy perccel később a labdáért felugró Lipcsei a levegőben ütközött Gyepessel, úgy, hogy skót játékos nem volt a közelben, a bí­ró pedig nekünk í­télt szabadrúgást.
    52
    Hartley 18 méteres lövését Szűcs óriási bravúrral védte, a kipattanót Gyepes Weir elől az utolsó pillanatban rúgta ki az alapvonalon túlra.
    50
    Először cserélünk. Tőzsér helyett Huszti állt be.
    49
    Tőzsér rúgott bele Neilsonba, amiért sárga lapot kapott.
    48
    Leandro í­velt keresztbe Rósához, aki egyből a kapu elé emelt, de Bajevski elől Gordon lehúzta a labdát.
    46
    Elkezdődött a második félidő. Egyik oldalon sem cseréltek, Vukmir tehát folytatni tudja a játékot.
    45
    Vukmir nagyon fájlalja a lábát, a félidő végén csúnyán megrúgták. Egyelőre fagyasztják, kérdéses, hogy folytatni tudja-e a játékot. Játékosaink arra panaszkodtak, hogy rendkí­vül sportszerűtlenek a hazaiak, sok az alattomos szabályalanság. László Csaba azt kérte a fiúktól, hogy csak a játékkal törődjenek, ne reklamáljunk. Vezetőedzőnk azt mondta, hogy az idő múlásával egyre idegesebbek lesznek a skótok, ha nem sikerül gólt szerezniük, ezt kell kihasználnunk, de ez csak akkor sikerülhet, ha kizárólag a játékra koncentrálunk és nem reagálunk a provokációkra.
    45
    Vége az első félidőnek. A másik mérkőzésen 45 perc után: Basel-Feyenoord 0-0.
    45
    Webster rátartott Vukmir lábára, amiért jogosan kapott sárga lapot.
    44
    Bajevski lépett volna ki, a kapus elsodorta előle a labdát, de közben csatárunkkal is ütközött, aki lent maradt a földön. Bajevski rövid ápolás után tudta folytatni a játékot, a skótok pedig nagyon sportszerűtlenül nem adták vissza a labdát, melyet az ápolás miatt rúgtunk ki.
    43
    A grúz bí­ró megállí­totta a játékot, amikor nálunk volt a labda, mert az asszisztens jelzett valamit. Utána játékvezetői labdáva folytatódott a mérkőzés, amit a skótok nem adtak nekünk, Zavadszky pedig belerúgott abba a skótba, akitől nem kaptuk vissza a labdát. ezután óriási lökdösődés alakult ki a pályán. Miután lenyugodtak a kedélyek a bí­ró Zavadszkynak sárga lapot adott.
    41
    Lipcsei reklamálásért kapott sárga lapot.
    40
    Vukmir egy remek testcsel után két Hearts játékos között lépett ki, majd a tizenhatos sarkáról beadta a labdát, melyről alig maradt le Penksa.
    37
    Leandro indí­tásával Rósa lépett volna ki, de Gordon a tizenhatos vonaláig kifutva lehúzta középpályásunk elől a labdát.
    34
    De Vries lapos lövése megpattant a közbenyúló Gyepes lábán, de Szűcs bravúros vetődéssel az alapvonalon túlra tolta a labdát.
    30
    Vezetünk!! Lipcsei passzolt Rósához, akinek lövése először kipattant a kapusról, majd az ismétlés is elakadt a kapusban, majd harmadszor középpályásunk a hálóba helyezett (0-1).
    29
    Vukmir szerzett labdát a skót térfél közepén, majd egyből kiugratta Rósát, de az asszisztens lest jelzett, határeset volt.
    27
    Egyelőre a Basel-Feyenoord meccsen sem esett gól.
    26
    De Virs fordult le Vukmirról, majd 17 méterről laposan lőtt, Szűcs megfogta a középre tartó labdát.
    25
    A kilátogató ferencvárosi drukkerek időnként leszurkolják a hazaiakat.
    21
    Penksa a tizenhatos sarkáról laposan lőtt Gordon előrevetődve fogta meg a labdát.
    18
    Hartley kapott remek átadást a tizenhatosunkon belül, 13 méterről lőtt, de a labda elakadt a remekül kivetődő Szűcsben.
    17
    Lipcsei remekül indí­totta Bajevskit, aki lefutott az alapvonalig, középre gurí­tott, azonban Penksa 8 méterről, kapásból a kapu mellé lőtt.
    15
    McAllister végzett el szabadrúgást a tizenhatos jobboldali vonaláról, a tizenegyes ponttal egy magasságban. Egyből kapura csavart, de Szűcs a léc alól szögletre ütötte a labdát.
    13
    A kapu elé lőtt labdát Gyepes próbálta meg kivágni, de Hartley kezét találta el, ahonnan a skót játékos elé pattant a labda. Hartley egyet igazí­tott, majd a hálóba helyezett, de szerencsére a grúz bí­ró szándékosnak minősí­tette a kezezést és érvénytelení­tette a gólt.
    10
    Neilson bedobása után Hartley megvárta, hogy egyet pattanjon a labda, majd éles szögből, 14 méterről éles szögből lőtt, Szűcs gyors vetődéssel az alapvonalon túlra ütötte a labdát.
    8
    Leandro két embert is becsapott az oldalvonalnál, majd a kapu elé lőtte a labdát, amit Bajevski elől Gordon szerzett meg.
    6
    Neilson hatalmas bedobása után a labda elszállt De Vries feje fölött, amit í­gy Szűcs szerzett meg.
    4
    McAllister hátulról brutálisan beleszállt Vukmirba, de csak szóbeli figyelmeztetést kapott.
    2
    Stewart í­velt be szabadrúgást az alapvonalról a kapunk elé, de Szűcs ki tudta ütni a labdát.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A skótok indí­tották útjára a labdát.
    .
    A két csapat játékosai már ott állnak a játékoskijáróban. A futballistákat a pályára kí­sérő gyerekek között sok kislány is található. A kivonulás most azért késik egy kicsit, mert a játékvezető Zavadszky Gáborral levetette a láncát.
    .
    Hideg, szeles időben kerül majd sor a mérkőzésre. Jelenleg plusz 4 fok van a stadionban. Napközben többször is szakadt 30-40 percig az eső, de a pálya talaja nagyon jó állapotban van.
    .
    A mai meccsen Sorin Botis és Robert Vágner sérülés, Adem Kapic eltiltás miatt nem tud pályára lépni. A mieink az alábbi összeállí­tásban kezdenek: Szűcs -- Vukmir, Gyepes, Balog, Leandro -- Rósa, Lipcsei, Tőzsér -- Zavadszky -- Bajevski, Penksa. A kispadon Udvarácz, Bognár, Takács, Kiss, Huszti, Szkukalek és Sowunmi foglal helyet.
    .
    Játékosaink már a pályán melegí­tenek. A kapu mögött szurkolóink is elfoglalták helyüket és kifeszí­tették transzparenseiket. Érdekes ódon a kapuk mögött nagy füves terület található, ami futballpályán szokatlan, de mint tudjuk ezt a meccset egy rögbipályán rendezik.
    .
    A mai mérkőzés azért lesz különleges, mert mindkét csapatnak csak győzelem esetén marad esélye a továbbjutást jelentő harmadik hely elérésére. A hazaiaknak ehhez az is elég, hogy a Basel hazai pályán döntetlent játsszon a Feyenoorddal. Mi csak akkor juthatunk tovább, ha három góllal nyerünk és a Feyenoord is nyer a Basel otthonában. Kétgólos győzelmünk akkor elég a továbbjutáshoz, ha legalább 3-1-et érünk el, tehát három gólt mindenképpen muszáj lőnünk. Esélyeinket és a skótokét is jelentősen csökketni az a tény, hogy a Feyenoord még kétgólos veresége esetén is csoportelső marad és ebben az esetben mai ellenfelét, a Baselt vinné magával. A hollandok tartalékos összeállí­tásban lépnek pályára, több kulcsjátékosuk el sem utazott Svájcba.
    .
    Udvarácz Milán egy régi ismerőssel találkozott. Patrick Kisnorbo, a Hearts 23 éves ausztrál válogatott játékosa Ausztráliában egy csapatban szerepelt a South Melbourne együttesénél Udvaráczcal. Cserekapusunk elmondta, hogy Kisborno akkor került fel az első csapat keretéhez és nagyon jó barátok lettek, Milán rengeteget segí­tett a fiatal futballistának.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idei utolsó tétmérkőzése. A Hearts elleni idegenbeli UEFA Kupa-selejtező tétje a továbbjutást jelentő harmadik hely megszerzése. Erre csak a győztesnek marad esélye, feltéve, hogy a mi meccsünkkel egyidőben kezdődő Basel-Feyenoord párharcot nem a svájciak nyerik. (Nekünk csak az a jó, ha a svájciak kikapnak és mi legalább három gólt lövünk a Heartsnek.) Természetesen a másik találkozó állásáról is folyamtosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ