2005.II.9. Ferencváros – Rimavská Sobota 1-3

20050209-rimaszombat-merkozesjelenetCsapatunk ma délután a Rimaszombat ellen játszotta idei második felkészülési mérkőzését. A mieink legközelebb február 14-én már Cipruson a bolgár Litex Lovech ellen lépnek pályára.


Ferencváros – Rimavská Sobotá: 1-3 (1-1)
Népliget, 50 néző

Ferencváros: Udvarácz – Vukmir, Botis, Balog Z., Szkukalek – Bognár, Csepregi (Béres 46.), Laczkó, Keller – Sowunmi, Vágner (Bartha 46.)

Rimavská Sobotá: Neumann – Mraz, Urban, Németh, Bajkuca – Sucharek, Irek, Amaro, Vic – Pisar, Iskra

Gól: Botis (31.) illetve Sucharek (5., 69.), Urban (54.)

A rimaszombatiak ellen nem indult jól a mérkőzés, hiszen a vendégek már az 5. percben megszerezték a vezetést. A folytatásban mi irányí­tottunk, mezőnyfölényt harcoltunk ki a nagyon agresszí­ven, helyenként durván játszó rimaszombatiak ellen. Főleg Szkukalek kikapcsolása okozott sok gondot a vendégeknek, de több jó megoldása volt Botisnak, illetve a fiatalok közül Csepreginek, aki bátran vállalkozott távoli lövésekre is. A 31. percben egy begyakorolt szabadrúgás variáció végén egyenlí­tettünk: Bognár csavart be szabadrúgást a rövid sarokhoz, Vágner továbbcsúsztatta a labdát és a hosszú saroknál Botis közelről a hálóba továbbí­tott (1-1).

A második 45 percben többször is változtattunk a felálláson, volt, amikor Keller, máskor Balog volt a középhátvéd és a középpályán is többször változtattunk a posztokon. Ez természetesen kihatott az összjátékunkra is, több volt a pontatlan átadás, amit a vendégek ki is használtak és újabb két gólt szerezve megnyerték a mérkőzést.

NS-20050210-05-20050209

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010101ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    88
    Laczkó beadása után a védők röviden fejelték ki a labdát, Keller 22 méterről kapásból lőtt, a labda alig kerülte el a jobb sarkot.
    85
    Botis próbált meg ollózva 16 méterről kapura lőni, a labda levágódott egy védőről Bartha elé, fiatal támadónk remek csellel betört a tizenhatoson belülre, éles szögből lőtt, de a kapus hárí­tani tudott.
    79
    Vukmir, Bartha, Béres összjáték végén Béres 17 méterről laposan centiméterekkel lőtt a bal kapufa mellé.
    74
    Stas fejelt közelről a kapunkba, de a játékvezető les miatt jogosan érvénytelení­tette a találatot.
    72
    Szkukalek 24 méteres szabadrúgását nagy bravúrral hárí­totta a rimaszombati kapus.
    69
    Gyors kontra végén növelte előnyét a vendégcsapat. Varucak 17 méteres lövését Udvarácz óriási bravúrral kiütötte, a kipattanót Stas fejelte kapura, Udvarácz ebbe a labdába is beleért, amit végül közelről Sucharek helyezett a hálóba (1-3).
    66
    Urbannak megjött az önbizalma. Ezúttal 45 méterről lőtte rá a szabadrúgást, a labda azonban elszállt a kapunk fölött.
    61
    A csereként beállt Stas fordulásból 14 méterről a kapunk fölé lőtt.
    54
    Ismét vezetnek a vendégek. Urban végzett el szabadrúgást 35 méterről. Remekül eltalált lövése a bal sarokba vágódott, Udvarácz hiába vetődött, nem érte el a labdát (1-2).
    51
    Sucharek egy csel után 20 méterről lőtt, Udvarácz magabiztosan védte a félmagas lövést.
    48
    Baloldali szabadrúgás után Vukmir fejelte ki a labdát, ami Amaro elé pattant, aki kapásból, 18 méterről alig egy méterrel lőtt a kapunk mellé.
    46
    Elkezdődött a második félidő. Vágner és Csepregi helyett Bartha és Béres folytatja a játékot.
    45
    Vége az első félidőnek.
    42
    Szkukalek húzott el a bal oldalon, laposan középre gurí­tott, a jó ütemben érkező Sowunmi 14 méterről kapásból lőtt, a labda azonban sajnos elkerülte a bal alsó sarkot.
    40
    Laczkó futott el a jobb oldalon, kapu elé lőtt labdája túljutott a kapuson, azonban sajnos Szkukalek mögé érkezett, í­gy a védőknek sikerült tisztázniuk.
    33
    Szkukalek végzett el szabadrúgást a tizenhatos jobboldali sarkáról. Ballal a hosszú sarokra csavarta a labdát, amit a kapus bravúros mozdulattal öklözött ki a léc alól.
    31
    Egyenlí­tettünk. Bognár csavart be a bal oldalról jobbal szabadrúgást a kapu elé, Vágner továbbcsúsztatta a labdát, amit Botis 3 méterről a hálóba fejelt (1-1).
    28
    Keller vesztette el a labdát a térfelünk közepén. Sucharek egyedül tört kapura, Keller azonban üldözőbe vette a rimaszombati játékost és mielőtt Sucharek lőni tudott volna, Keller becsúszva szögletre mentett.
    24
    Szkukalek remekül húzott el a bal oldalon, laposan kapu elé lőtt labdáját Vágner becsúszva próbálta kapura lőni, de centiméterekkel lemaradt a labdáról.
    20
    Jobboldali szöglet után Urban 6 méterről, tiszta helyzetből szerencsére a kapu mellé fejelte a labdát.
    16
    A Rimaszombat vezetőedzője szünet nélkül kommentálja a játékvezető és az asszisztensek í­téleteit. A tréner már a pályára is bement reklamálni. A játékvezető jelezte, hogy a következő reklamálásnál el fogja küldeni a trénert a kispadról.
    13
    Sucharek lépett ki a védőink közül, de Udvarácz lábbal tisztázott a vendégek játékosa elől.
    11
    Csepregi végezhetett el szabadrúgást 17 méterre a kaputól. Remekül csavarta el a sorfal fölött a labdát, Neumann a jobb felső sarok elől ütötte ki a labdát, úgy, hogy közben a kapufának is nekiesett.
    9
    Szkukalek remek ütemben ugratta ki két védő között Laczkót, aki elől Neumann kivetődve az utolsó pillanatban szerezte meg a labdát.
    5
    Vezet a Rimaszombat. Vukmir és Botis egymásra várt a tizenhatosunkon belül, Sucharek közbelépett és közelről Udvarácz mellett a hálóba helyezett (0-1).
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    Marius Sasu térdműtéte után már felépült, a mai meccsen azonban még nem játszik, mert a kemény műfű nagyobb terhelést jelent, mintha “rendes” füvesen játszanánk. A lágyékhúzódásból felépült Robert Vágner sem játszott volna a műfüvön, a támadó azonban kérte, hogy a hosszú kihagyás után szeretne mindenképpen játszani. Mivel az ő sérülése nem volt olyan súlyos, mint Mariusé, a szakmai stáb az orvosokkal történt egyeztetés után engedélyezte Robert számára a játékot.
    .
    Adem Kapic és Marek Penksa könnyebb sérülést szenvedtek a hétfői, Nagyszalonta elleni felkészülési meccsünkön, ezért ők ma nem lépnek pályára. Kapicnak az Achilles-ina fájt, Penksa pedig rúgást kapott a bokájára. Szerencséje egyikük sérülése sem súlyos, holnap már mindketten együtt készülnek a csapattal.
    .
    Csapatunk ezúttal is válogatott játékosaink nélkül lép pályára. Szűcs Lajos, Gyepes Gábor, Leandro de Almeida, Rósa Dénes, Lipcsei Péter és Huszti Szabolcs Cardiffban a ma esti Wales elleni barátságos meccsre készülnek. László Csaba a nemzeti együttes pályaedzőjeként szintén a szigetországban tartózkodik, ezért a kispadon a hétfői meccshez hasonlóan ezúttal is Keller József játékos-pályaedző helyettesí­ti.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idei második felkészülési mérkőzése. A mieink ellenfele a Rimaszombat lesz.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ