2005.IV.3. MTK – Ferencváros: 3-1

2 hozzászólás a(z) 2005.IV.3. MTK – Ferencváros: 3-1 bejegyzéshez

  • 94
    Vége a mérkőzésnek.
    91
    Sajnos eldőlt. A felezővonalnál gyorsan végeztek el egy szabadrúgást a hazaiak, a mieink nem figyeltek, Pollák egyedül tört kapura és 10 méterről a kifutó Szűcs fölött a hálóba emelt (3-1).
    90
    A negyedik játékvezető három perc hosszabbí­tást jelzett.
    88
    Harmadszor cserélt az MTK. Zabos helyett Elek állt be.
    86
    Huszti róbálta megkerülni Füzit a bal oldalon, de hosszan szöktette magát és a labda az alapvonalon túlra gurult.
    80
    Vezet az MTK. Bori kapott jó labdát a tizenhatoson belül és 8 méterről a hálóba lőtt (2-1). Azok a szurkolóink, akik vonalban ültek lest láttak, nagyon nehéz állást foglalni az ügyben. A gól után drukkereink egy csoportja különböző tárgyakat dobált be a pályára, emiatt rövid ideig állt a játék. Dubraviczky egy zacskó szotyolát és egy öngyújtót adott át a mérkőzés ellenőrének
    79
    Egyenlí­tett az MTK. Silva lövése a becsúszva mentő Takács lábáról Bori elé pattant és a hazai játékos 17 méterről a bal sarokba lőtt (1-1). Bori a gólja után levette a mezét, amiért sárga lapot kapott.
    76
    Vezetünk!! Sasu lőtte be a kapu elé a labdát,ami Végh lábáról felpattant, a hosszú saroknál Penksa visszalőtte a labdát a kapu elé, ami Husztiról Bajevski elé pattant és csatárunk 3 méterről a léc alá bombázott (0-1).
    74
    Másodszor cseréltünk. Vágner helyett Sasu jött be.
    73
    Takács tört előre, 19 méteres lövését Végh védte.
    71
    Vágner 18 méteres lapos lövését Végh megfogta.
    69
    Jezdimirovic a játékvezető orra előtt két kézel ellökte Gyepest, majd Silvához passzolt, aki 17 méterről a kapu mellé lőtt.
    65
    Tőzsér szöglete után Botis fejelte vissza a labdát, amit Zabos vágott ki a mezőnybe.
    60
    A találkozó előtt az volt a tervünk, hogy ha Illés beáll, akkor bejön Balog Zoltán is, aki már többször remekül semlegesí­tette az MTK veterán középpályását. Takács Ákos azonban eddig remek teljesí­tményt nyújtott, ezért László Csaba úgy döntött, egyelőre a fiatal játékosra bí­zza Illés őrzését.
    58
    Először cseréltünk. Sowunmi helyett Penksa lépett pályára.
    54
    Másodszor cserélt az MTK. Kanta helyett Illés állt be. Az MTK 37 éves középpályása a 100% Fradi statisztikási szerint az élvonal legeredményesebb “Jolly Jokere”. Csereként beállva már 8 gólt szerzett a szezonban.
    49
    Vukmir egy megkerülős csellel csapta be Füzit, a hazai játékos könyökkel arcon vágta védőnket, de megúszta sárga lappal. A hazai középpályásnak nem ez volt az első súlyos sportszerűtlensége a meccsen.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A hazaiaknál Czvitkovics helyett Bori játszik tovább, nálunk nem volt csere.
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Silva gurí­tott vissza az alapvonalról, Füzi 13 méterről, kapásból centiméterekkel gurí­tott a jobb kapufa mellé, Szűcs rajta volt a lövésen.
    44
    Kanta indí­tásával Czvitkovics lépett volna ki, de szerencsénkre az asszisztens tévesen lest jelzett.
    42
    Takács tartotta fel Füzit, amiért sárga lapot kapott.
    40
    Zabos beadása után Balogh 6 méterről csúsztatott a kapu mellé.
    37
    Kanta lépett ki a védőink közül, elgurí­totta a labdát Szűcs mellett, de mielőtt a hálóba helyezett volna, Gyepes befutotta és szögletre mentett előle.
    34
    Lipcsei végzett el szabadrúgást a bal oldalról, 25 méterre a kaputól. Csapatkapitányunk a rövid sarok felé csavarta a labdát, de Végh gyors vetődéssel hárí­tott.
    32
    Bajevski visszatért a pályára.
    30
    Bajevski tört be a tizenhatoson belülre, középre passzolt, Tőzsér kapásból a kpau fölé lőtt. Bajevski a beadás után, amikor a labda már nem volt nála egy “medvepuszit” kapott a combjára Baloghtól, de Dubraviczky nem í­télt tizenegyest. Bajevskit az oldalvonal mellett ápolják.
    28
    Vukmir í­velt keresztbe a jobb oldalról, a hosszú saroknál érkező Tőzsér kapásból lőtt, Végh szögletre mentett. Lipcsei végezte el a szögletet, Botis kapura csúsztatott, Végh lábbal védett.
    27
    Sowunmi kényszerí­tőzött Vukmirral, majd a visszakpaott labdát 15 méterről rálőtte, Végh óriási bravúrral ütötte ki a labdát. A meccs eddigi legnagyobb helyzete volt.
    25
    Füzi rúgta meg hátulról Vukmirt, de elmaradt a sárga lapos figyelmeztetés.
    22
    Sowunmi emelte magasra a lábát és megrúgta Jezdimirovicot, amiért ő is sárga lapot kapott.
    21
    Lambulic nyújtott lábbal rácsúszott Tőzsér lábára, jogosan kapott sárga lapot.
    18
    Egy előrevágott labdáért Silva és Takács csatázott egymással. A hazaiak brazil légiósa vállal akarta ellökni fiatal játékosunkat, de “lepattant” Takácsról.
    15
    Silva csapta be Gyepest és betört a tizenhatoson belülre, ahol a visszafutó Sowunmi remek ütemben szerelte.
    9
    Sowunmi indí­tásával Vágner tört be a tizenhatoson belülre, amikor a mellette futó Juhász könyökkel gyomron vágta. A nyilvánvaló tizenegyes azonban elmaradt.
    8
    Lambulic indí­tásával Silva lépett volna ki, de Szűcs jó ütemben jött ki a kapuból és megfogta a labdát.
    6
    Takács szerelt harcosan az MTK térfelének közepén, lefutott az alapvonalig, de beadása a becsúszó Juhász kezéről az alapvonalon túlra pattant. Mivel vétlen kezezés volt, Dubraviczky szögletet í­télt a javunkra.
    4
    Huszti élesen kapu elé lőtt labdája mindenkin túljutott, Végh sem érte el, de a hosszú oldalon Sowunmi is lemaradt a labdáról.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    A találkozó II.János Pál pápa halála miatt egy perces gyászszünettel kezdődik. A műsorközlőnek sajnos elfelejtettek szólni, hogy a gyászszünet alatt nem illik beszélni, az ugyanis egy pillanatra sem marad csendben…
    .
    A játékosok több mint három percig várakoztak a játékoskijáróban. A két csapat futballistái jó hangulatban viccelődtek egymással a várakozás ideje alatt. A várakozás oka az volt, hogy Vukmirnak le kellett volna vennie a jegygyűrűjét, ami nem ment könnyen, sőt végül nem is sikerült, ezért leragasztották Dragan ujján a gyűrűt. Egyébként a nemzetközi szabályok szerint a jegygyűrű az egyetlen ékszer, amit meccsen is lehet viselni.
    .
    Ebben a pillanatban vonulnak ki a csapatok a pályára, perceken belül kezdődik az örökrangadó.
    .
    A házigazdák is fekete gyászkarszalagban játszanak majd.
    .
    Csapatunk játékosai a pápa halála miatt fekete gyászkarszalaggal lépnek pályára.
    .
    Kapicot a fiatal Takács Ákos helyettesí­ti majd a középpályán. A jobb oldalon Tőzsér Dániel szerepel majd. A mieink összeállí­tása:Szűcs -- Vukmir, Botis, Gyepes -- Tőzsér, Lipcsei, Takács, Huszti -- Sowunmi, Vágner, Bajevski. Fiataljaink közül Béress és Csepregi is a kispadon foglal helyet.
    .
    László Csaba két alapemberünkre nem számí­that a mai meccsen. Rósa Dénes három sárga lapja miatt nemléphet pályára. Adem Kapic hát-, majd lovaglóizomsérüléssel bajlódott. Bár a légiós már felépült, de a hosszú kihagyás miatt még nincs százszázalékos állapotban, ezért a szakmai stáb úgy döntött, hogy ma pihenteti Ademet, aki várhatóan szerdán, a Kaposvár elleni Magyar Kupa-negyeddöntőn tér vissza a csapatba.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk idegenbeli meccse az MTK ellen a Hungária körúton.

  • ftc.hu: Csapatunk a találkozó jelentős részében irányí­totta a játékot, ennek ellenére az örökrangadót az MTK nyerte 3-1-re.

    MTK – Ferencváros: 3-1 (0-0)
    Hungária krt, 3.000 néző, vezette: Dubraviczky (Kovács, Nagy)

    MTK: Végh – Balogh, Juhász, Lambulic, Pollák – Czvitkovics (Bori 46.), Jezdimirovic, Zabos (Elek 88.), Füzi – Silva, Kanta J. (Illés 54.)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Botis, Gyepes – Tőzsér, Lipcsei, Takács Á., Huszti – Sowunmi (Penksa 58.), Vágner (Sasu 74.), Bajevski

    Gól: Bori (79., 80.), Pollák (91.) illetve Bajevski (76.)
    Sárga lap: Lambulic (21.), Füzi (49.) illetve Sowunmi (22.), Takács Á. (42.)

    Mindkét együttes óvatosan kezdett. Kiegyenlí­tett, nagy küzdelem zajlott a pálya közepén. Az első komoly helyzet a mieink előtt adódott a 27. percben Sowunmi lövését védte nagy bravúrral Végh. Az első játékrész hátralévő idejében egyértelműen mi domináltunk, a hazaiak kizárólag a remek formában védő Véghnek köszönhették, hogy maradt a gólnélküli döntetlen. Illetve Dubraviczky játékvezető is “besegí­tett”, a bí­ró két egyértelmű tizenegyest is “elfelejtett” megí­télni a javunkra, előbb Vágnert vágták gyomron a tizenhatoson belül, majd Bajevskinek térdeltekbele a combjába.

    A második játékrészben sem változott a játék képe, nálunk volt többet a labda, de továbbra is óriási pozí­ció harc folyt a pályán, í­gy a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A 76. percben Bajevski révén megszereztük a vezetést, de sajnos hamar egyenlí­tett az MTK. A csereként beállt Bori egy perc alatt kétszer is betalált a kapunkba. Az utolsó tí­z percben természetesen mindent egy lapra feltéve kitámadtunk, amit az MTK egy gyorsan elvégzett szabadrúgással a 91. percben újabb góllal “büntetett”, ezzel el is dőlt az örökrangadó. Sajnos nem sikerült visszavágni a tavalyi Hungária körúti vereségért és Dubraviczky játékvezető sem nyútott jobb teljesí­tményt a tavaly három játékosunkat kiállí­tó Juhosnál. Természetesen óriási hiba lenne kizárólag a bí­róra fogni a vereséget.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ