2006.VIII.12. Ferencváros – Jászapáti: 1-0

Nehezen nyertek a zöld-fehérek a nyitányon

Bár rengeteg helyzetet kihagytak a hazai pályán játszó ferencvárosiak a Jászapáti ellen, a hajrában Laczkó Zsolt révén mégis szereztek egy gólt, amivel megnyerték történetük első másodosztályú mérkőzését.

Előzmények:

Szimpatikus hozzáállásról tett tanúbizonyosságot a REAC futballcsapata. A rákospalotaiak honlapja szerint a REAC szolidaritást vállal a Ferencváros csapatával is, akiket kizártak az NB I-ből. Forgács József a REAC elnökének kezdeményezésére, a játékosok egyetértésével úgy döntöttek, hogy minden játékos és vezető megveszi a jegyet és kilátogat az augusztus 13-án, az Üllői úton sorra kerülő Ferencváros-Jászapáti mérkőzésre, í­gy mutatva példát a többi csapatnak is az összefogásra. A REAC vezetői úgy vélik: a Ferencváros és az Újpest (amelyet egy másik ügyben segí­tenek a palotaiak) a magyar profi futball értékei, közös értékek, akik nehéz helyzetükben megérdemlik a segí­tséget a játszótársak részéről, hiszen nem elsősorban ellenfelekről, hanem üzleti és szakmai partnerekről van szó.

Nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Mi a pályán bennmaradtunk, de már belenyugodtunk, hogy idén “csak” a másodosztályban játszhatunk majd. Nincs mese, azonnal vissza kell jutnunk az élvonalba. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem lesz ez olyan könnyű, mint ahogyan azt sokan várják. Általában alighanem az lesz majd a feladatunk, hogy valahogy feltörjük ellenfelünk betömörülő védelmét. De ettől függetlenül mindenhol győzelemre kell játszanunk, bí­zom abban, hogy a szakmai stáb megtalálja majd a “bunkerfocik” ellenszerét.

Milyen a hangulat jelenleg a csapatnál?
– Úgy gondolom, becsülettel készültünk, igyekeztünk a lehetőség szerint kiszűrni a gondokat. Arra azonban nagy szükségünk lenne, hogy azok a játékosok, akiknek levegőben “lóg” a szerződése – gondolok itt Tökölire, Dragónerre, Balogra, Demére, Lazicra – aláí­rjanak, mert nélkülük nagyon nehéz dolgunk lenne.

Mennyire jut el az öltözőbe az óriási szurkolói érdeklődés hí­re?
– Mi is látjuk, hogy mindig sorok állnak a pénztárnál, nagyon bí­zunk abban, hogy sok néző lesz majd a meccsen. Én a magam részéről annyit tettem, hogy a családtagjaimnak vettem bérletet, a gyerekeimnek csináltattam névre szóló tiketteket. A hí­rek szerint a Jászapáti ellen garantált, hogy legalább tí­zezren lesznek, de az igazán jó az lenne, ha közülük a későbbiekben is sokan kijönnének. Ha a tavalyi, 3-4-5 ezres nézőszámunkat tartósan meg tudnánk duplázni – ami szerintem nem lehetetlen -, akkor azzal nagyon elégedettek lennénk.

Horváth Péter: – Mindig szerettem Fradi-meccseken játszani – ferencvárosiként és ellenfélként egyaránt –, hiszen rendre kiváló a hangulat, amely rám nem nyomasztólag, ellenkezőleg, motiválóan hat. Jászapáti szí­neiben viszont mindössze ketten-hárman futballozunk egykori NB I-es játékosként, vagyis a többiek eddig nem léptek még az Üllői úti gyepre. Nem kizárható, hogy némelyeket “megfog” majd az ottani miliő, éppen ezért igyekszünk felkészülni nemcsak a Ferencváros, az ottani hangulatra is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megilletődjünk; ha jó eredményt szeretnénk elérni, márpedig ez a célunk, 150%-os teljesí­tményt kell nyújtanunk.

A mérkőzés:

Ferencváros – Jászapáti: 1-0 (0-0)
Üllői út, 14.075 fizető néző (4.390 bérletes + 9.685 jegyvásárló), vezette: Bognár Tamás (Raff, Schuszter)

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog Z. – Szalai (Fitos 46.), Lipcsei, Lazic, Laczkó – Deme (Bartha 64.) – Jovánczai (Csepregi 89.)
kispad: Szabó K., Horváth D., Ferencz, Zsivoczky
vezetőedző: Gellei Imre

Jászapáti: Tajti N. – Debreczeni, Kiskapusi, Kaszás (Horváth R. 87.), Tulák – Mosonyi, Somodi – Rágó, Ví­gh (Kotula 76.), Murinai – Horváth P. (Ujfalusi 27.)
kispad: Tajti J., Kóczián, Temesi, Vágó
vezetőedző: Vojtekovszky Csaba

Gól: Laczkó (83.)
Sárga lap: Somodi (29.), Kiskapusi (63.), Tajti N. (69.)

Ahogyan azt várni lehetett: nagy elszántsággal vetette bele magát a játékba a Ferencváros. Játékosai lelkesek voltak és sokat vállalkoztak. Egyénileg is, de tudatos összjátékot ugyanúgy felfedezni vélhettünk a hazaiak játékában.

A széleken rendre a vendégvédők mögé kerültek, jöttek is sorra a beadások, de a kivitelezésbe mindig apró hiba csúszott. Legtöbbször már a beadás is pontatlan volt. Talán a nagy akarásnak volt köszönhető, de a beadások, í­velések ritkán találkoztak csapattárssal, hiszen azok a ritka kivételtől eltekintve magasan elszálltak a középen érkezők feje fölött.

így is megszerezhette volna a vezetést az esélyesebb hazai gárda, ám Lazics távoli, majd Jovánczai közeli próbálkozásánál Tajti Norbert bravúrral hárí­tott, mí­g Laczkó három méteres próbálkozását kapufára ügyetlenkedte.

A Jászapáti semmi bizonytalanba nem ment bele az első felvonásban, abszolút a védekezésre koncentráltak, amit sikerrel meg is tettek, eltekintve egy-két óriási egyéni hibától. Akkor azonban hiába adódott í­géretes lehetőség a ferencvárosiak előtt, nem tudtak élni az ajándékba kapott labdákkal.

A második felvonásban minden ott folytatódott, ahol az első játékrészben abbahagyták a csapatok. Támadott a Ferencváros, de a vendégvédők ezúttal még jobban koncentráltak, mint az elsőben, í­gy nem igazán adódott igazi gólhelyzet a hazaiak előtt.

Érdekes volt, hogy amí­g másfél tucatnyi szögletet elvégeztek a zöld-fehérek, addig a kaput ezekből szinte nem is veszélyeztették. Miként távoli lövésekkel sem nagyon próbálkoztak a betömörülő vendégvédők ellen. Jöttek sorra a beí­velések, de azok közül csak egy volt igazán pontos: abból aztán meg is született a három pontot jelentő találat.

A Ferencváros ebben a pillanatban elkönyvelhette magának a győzelmet, mert a Jászapáti kifejezetten egy pontért érkezett az Üllői útra, támadásokkal meg sem próbálkoztak.

A zöld-fehérektől elsősorban a rutinosabb játékosok dicsérhetők, Lipcsei, Lazics, Bognár, Balog, de mindenekelőtt a mezőny legjobbja, Dragóner, mí­g a fiatalok szemmel látható elszántságuk mellett egy kicsit nagyobb alázattal a csapat és a társak iránt talán jobb teljesí­tményre lettek volna képesek.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre (a Ferencváros szakvezetője): – Azzal kezdeném, hogy a vendégek személyében egy nagyon önfeláldozó csapatot ismerhettünk meg. Nekem végig az járt a fejemben, hogy hasonlí­t ez a meccs a válogatott pár évvel ezelőtti, San Marino elleni mérkőzéséhez, ahol végig nagy fölényben futballoztunk, de csak nagy nehezen sikerült feltörni az ellenfél védekezését. Futballnyelven erre azt mondják, hogy az ellenfél nem hosszában, hanem keresztben játszott, azaz megszállta a kapuja előterét. Nagyon nehéz, de egyben nagyon értékes siker volt ez. Mivel azonnal vissza akarunk kerülni az élvonalba, ezért minden győzelemnek nagy értéke van. Ha mondjuk ez egy birkózó meccs lett volna, akkor lehet a játékvezető döntő fölénnyel nekünk adta volna a mérkőzést. De ez futball, ahol a gól számí­t, amelyből számtalan helyzet után egyet sikerült szerezni. Nagyon örülök, hogy győzelemmel örvendeztettük meg a közönségünket, akik végig kitartottak mellettünk.

Vojtekovszki Csaba (a Jászapáti edzője): – A játék képe alapján azt kell mondanom, hogy megérdemelten tartotta otthon a három pontot az FTC. A mi játékunk a nagyon biztos védekezésre épült, hiszen ez volt az egyetlen esélyünk. Sajnos egyetlen támadónk, Horváth Péter – akiben leginkább bí­zhattunk – korán megsérült, rá várhatóan többhónapos kihagyás vár. Alaposan sikerült megnehezí­tenünk a hazaiak dolgát, sajnos a pontszerzés nem sikerült.

Laczkó Zsolt: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsünk lesz, a 16-oson belül gyakorta nyolc-kilenc vendégjátékos volt. Gyakorlatilag egy teljesen újfajta játékhoz kell alkalmazkodnunk a következő időszakban, nem emlékszem rá, hogy valaha is játszottam volna ilyen betömörülő védelem ellen… Ez volt a második fejesgólom a Fradiban tétmeccsen. Nagyon fontos találat volt. Igazából arra se emlékszem, ki adta be a labdát, csak arra, hogy remekül jött be, és nekem is sikerült jól eltalálnom fejjel. Óriási érzés volt, azt hiszem hozzám hasonlóan a többiek is megkönnyebbültek… Életem első meccsét a Fradiban 15 ezer néző előtt játszottam – Zalaegerszegen. Most is ennyien voltak, de ez most teljesen más volt. Fantasztikus volt a hangulat, gyakorlatilag végig biztattak bennünket a gólnélküli állás ellenére is.

Lipcsei Péter: – Azt hiszem, ez a meccs is azt bizonyí­totta, hogy senki ellen nem lesz könnyű dolgunk. A Jászapáti szinte végig nyolc-kilenc emberrel védekezett saját kapuja előtt, és szerintem a többiek is hasonló taktikával játszanak majd ellenünk. Most is végig mentünk előre, az utolsó pillanatig bí­ztunk a sikerben, és végül csak sikerült megtörni az ellenfelet. És az a lényeg, hogy győztünk, az arány most csak másodlagos. Óriási volt a teher a felfokozott várakozás miatt a játékosokon, ez néha talán érződött is. Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, í­gy a magam részéről most nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy végre ismét a futballé volt a főszerep, nem a gondoké, a szócsatáké. Egy a lényeg, hogy megvan az első siker, most pedig mehetünk tovább a kijelölt úton. Nagyon köszönöm annak a rengeteg embernek, aki kijött a meccsre, hiszen valami egészen kiváló hangulatban játszhattunk, már csak miattuk is fontos volt ez a siker.

Dragóner Attila: – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Jászapáti ellen. Felkészültünk rá, hogy nehéz feladat vár ránk, tudtuk, mit akarunk játszani, sajnos azonban ezt nem tudtuk teljes mértékben megvalósí­tani. Játékunkban visszaköszönt az elmúlt hetek, hónapok ránk, illetve a Ferencvárosra nehezedő nyomása, í­gy csak nehezen sikerült kiví­vnunk a győzelmet. Hogy a három pontot végül begyűjtöttük, abban hatalmas szerepük volt a stadiont megtöltő szurkolóinknak, akik szinte belehajszoltak bennünket a győzelembe.

Deme Imre: – Tizenhat és fél éves lehettem, amikor a szombati alkalmat megelőzően legutóbb Fradi-cí­meres mezben léptem pályára tétmérkőzésen, akkor persze még az utánpótlás bajnokságban. A Ferencvárosban nevelkedtem, társaimmal gyakran jártunk labdaszedőnek, í­gy testközelből figyelhettem a Fradi-tábor akkori nagy kedvenceit. Akkoriban csak álmodoztam arról, hogy egyszer majd számomra is megadatik megtapasztalni, milyen is az Üllői úton teltház előtti játszani. Aztán az élet egyre messzebb sodort a Ferencvárostól; nem gondoltam volna, hogy egyszer valóban részem lehet ebben az élményben – pláne nem, hogy másodosztályú találkozón… Amikor kiderült, hogy nevelőegyesületem visszavár, azt mondtam, Magyaroszágon csakis a Ferencvároshoz megyek – és ezt komolyan is gondoltam. Ugyan engedtem egy görög klub hí­vásának, kiutaztam próbajátékra, ám már akkor éreztem, hogy szí­vesebben maradnék a Ferencvárosnál. Megkerestek hazai csapatok is, ám megköszönve az ajánlatokat, azokat sorban utasí­tottam vissza, mert bár valóban csak az utolsó pillanatban került sor szerződésem fixálására, tudtam, hogy az Üllői úton akarom folytatni pályafutásomat… A teljesí­tményemnek a szombatihoz képest még javulnia kell, új társaimmal azonban egyre inkább megértem magamat, és abban bí­zom, hogy ezáltal a játékom is egyre jobb lesz majd. Mindazonáltal csodálatos érzés volt tizenöt ezres Fradi-tábor előtt játszani, örülök, hogy részem lehetett ebben az élményben.

*

A felfokozott érdeklődés a Ferencváros meccsei iránt szerencsére az eladott bérletek számában is megmutatkozik. A 100%Fradi utánajárt, hogy mennyi is az annyi, azaz hány bérletet adtunk el idáig, és valóban telt ház volt-e az idénynyitó meccsen.

– A csütörtöki napig összesen 5196 darab bérlet került kiadásra, de ebben benne vannak a különböző szponzori és tiszteletbérletek is – mondta el a hivatalos adatokat Hunyadvári Zoltán, a jegyiroda vezetője a szí­nes hetilapnak.

– Ebből összesen 4710 darab a “fizetős”, ami szerencsére nagyon szép szám. 1974 óta – azaz amióta az “új” stadionban játssza a Fradi a hazai meccseit – soha nem adtunk el ennyi bérletet. Ha összevetjük a mostani számokat az év eleji számokkal, akkor megállapí­tható, hogy közel háromszor annyi bérlet került eladásra, mint néhány hónappal ezelőtt.

Hunyadvári a szí­nes hetilapnak elmondta, hogy szombaton valóban telt ház előtt került sor az FTC első másodosztályú meccsére.

– A hivatalos adatok szerint minden hazai szektorba szóló, értékesí­thető belépő eladásra került, sőt információim szerint többen nem jutottak jegyhez. Mindez azt jelenti, hogy 11 év után volt újra totális telt ház az Üllői úton, utoljára az Ajax elleni meccsen adtuk el az összes értékesí­thető belépőt.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2006.VIII.12. Ferencváros – Jászapáti: 1-0 bejegyzéshez

  • A kisfiam 13, a kislányom 8 éves volt. A csapat szí­nét az m-7-eesen adtam rájuk. Édesanyjuk morcos volt. Úgy gondolta, hogy az ázsia center újpesten fontosabb. De nem. A gyermekeim végleg megtanulták mit jelent egy igazi nagy családhoz tartozni!!! 2016. 8.12.

  • ftc.hu: Csapatunk végig óriási fölényben játszva 1-0-ra nyerte a Jászapáti elleni találkozóját.

    Másfél órával a Jászapáti elleni mérkőzésünk kezdete előtt már több ezer fradista gyűlt össze a stadionnál, akikhez Lipcsei Péter is szólt néhány szót. Csapatkapitányunk arra kérte a szurkolókat, hogy sportszerű biztatással segí­tsék vissza a Ferencvárost az élvonalba.

    A mérkőzés megkezdése előtt a 3-as szektorban kisebb tumultus alakult ki, amit Orbán Viktor feltűnése váltott ki. Az 1998 és 2002 között az miniszterelnöki pozí­ciót betöltő politikus több bérletet is váltott az őszi idényre.

    A csaknem teltház előtt sorra kerülő találkozó első helyzete Tí­már előtt adódott, Lipcsei szöglete után azonban védőnk fejese mintegy két méterrel elkerülte a vendégek kapuját. A folytatásban is a miénk irányí­tották a játékot, a rendkí­vül masszí­van védekező Jászapáti azonban nem adta meg könnyen magát. A 20. percben Lazic kishí­ján vezetést szerzett együttesünknek: ám 30 méterről leadott lövése után Tajti a bal felső sarok elől még kiütötte a labdát. Hét perccel később Laczkó révén méginkább közel kerültünk a gólhoz: egy kapu előtti kavarodást követően Laczkó lövése a bal kapufán csattant. Öt perccel ezután egy villámgyors ellentámadás végén Szalaihoz került a labda, aki a tizenhatoson belül – “gyanús” körülmények között – a földre esett. A közönség büntetőt reklamált, a játékvezető azonban továbbot intett. Hiába játszott csapatunk hatalmas fölényben, a vendégek hosszú percekig képtelenek voltak átlépni a félpályát, ám hőseiesen küzdöttek, mintha életük legfontosabb mérkőzését játszották volna, í­gy bár a játék képe alapján csapatunk több góllal is vezethetett volna, 0-0-s állásnál vonultak pihenőre a játékosok.

    A második játékrész első öt percében az első félidő forgatókönyve érvényesült, azaz a betömörülő, gyakran kilenc-tí­z emberrel védekező Jászapáti ellen próbálkozott csapatunk. Az 55.percben ismét csak centik hiányoztak a gólunkhoz. Egy az alapvonal közeléből elvégzett szabadrúgást követően azt a taktikát láthattuk csapatunktól, amelyet a pénteki edzésén is gyakoroltak játékosaink: Lipcsei nem beí­velte, hanem a tumultuson kí­vül helyezkedő Laczkóhoz passzoltq a labdát, középpályásunk 9 méterről leadott lövése 10 centivel a felső léc felett hagyta el a játékteret. A folytatásban Jovánczai állt legközelebb a gólszerzéshez, végül azonban Laczkó talált a hálóba – igaz, az eredmény nem változott: Fitos lépett ki a jobboldalon, majd passzolt Laczkóhoz, aki a vendégek kapujába továbbí­totta a labdát. Sajnos azonban Bognár játékvezető sí­pja már megszólalt közben, lest jelzett. Véleményes volt… A 74. percben ellenben néma maradt a játékvezető sí­pja – ekkor pedig meg kellett volna szólalnia: Lipcsei szöglete után Tí­már fejelt volna, a labda végül a vendég játékos kezéről (!) pattant a mezőnybe. A játékvezető vitán felül jogos büntetőtől fosztotta meg csapatunkat. A 82.percben aztán végre sikerült – immár játékvezetői sí­pszó megszakí­tása nélkül – bevennünk a vendégek kapuját: Bognár pontos beadását Laczkó bólintotta a léc alá (ezzel Zsolt az első NB II-ben gólt szerző ferencvárosi). Csapatunk végül remek hangulatú mérkőzésen 1-0-ra nyerte a Ferencváros történetének első NB II-es mérkőzését.

    A mérkőzés után mindkét szakvezető egyetértett abban, hogy csapatunk megérdemelten nyerte meg az összecsapást.

  • 93
    Vége a mérkőzésnek! Csapatunk Laczkó Zsolt góljával 1-0-ra nyerte a Ferencváros történetének első NB II-es mérkőzését Jászapáti ellen.
    Szurkolóink hatalmas tapssal ünneplik együttesünket.
    90
    Három percnyi hosszabbí­tás következik.
    89
    Kaszás Norbert helyén Horváth Róbert folytatja a vendégeknél.
    88
    Csepregi ugratta ki mesterien Barthát, támadónk sajnos már meglehetősen kisodródott, í­gy csak az oldalhálót találhatta el. Jobban jártunk volna, ha középre tud adni, ahol két ferencvárosi is üresen érkezett.
    87
    Csepregi kap bizonyí­tási lehetőséget, Jovánczai hagyja el a pályát.
    83
    Vezetünk!!! Végre sikerült bevennünk a vendégek kapuját. Bognár pontos beadását Laczkó bólintotta a léc alá (ezzel ő az első NB II-ben gólt szerző ferencvárosi).
    Az eredményjelző 1-0-t mutat.
    77
    Kotula érkezik a vendégeknél Ví­gh helyére.
    74
    Lipcsei szöglete után Tí­már fejelt volna, a labda végül a vendég játékos kezéről(!) pattant a mezőnybe.
    A visszapattanó labdát Lazic fejelte négy méterről a kapu fölé.
    A játékvezető vitán felül jogos büntetőt nem adott meg csapatunknak!
    70
    Tí­már ügyes kiugratásával Jovánczai léphetett volna ki, ám a kapujából remek ütemben kilépő Tajti felszedte támadónk elől a labdát.
    68
    A vendégek már fél órával a lefújást megelőzően elkezdték az időhúzást. Bognár játékvezető mostanra unta ezt meg, és a Tajti kapus sokadik, meglehetősen körülményes, lassú kirúgásánál felmutatta neki a sárga lapot.
    63
    Deme helyén Bartha kap lehetőséget.
    63
    Kiskapusi kapott sárga lapot.
    62
    A hálóba találtunk, az eredmény mégsem változott: Fitos lépett ki a jobboldalon, majd passzolt Laczkóhoz, aki a vendégek kapujába továbbí­totta a labdát. Sajnos azonban Bognár játékvezető sí­pja már megszólalt közben, lest jelzett. Véleményes volt…
    60
    A baloldalon vezetett szép akciót csapatunk, melynek végén Jovánczaihoz kerülhetett volna a labda, a lapos átadást azonban nem tudta jól átvenni támadónk, í­gy a helyzet odalett.
    59
    Fitos adott a jobboldalról középre Jovánczaihoz. Támadónk egy szép csellel lerázta védőjét, í­gy azonban már kisodródott, és csak az oldalhálót találthatta el.
    55
    Ismét centik hiányoztak a gólunkhoz. Egy az alapvonal közeléből elvégzett szabadrúgást követően azt a taktikát láthattuk csapatunktól, amelyet a pénteki edzésén is gyakoroltak játékosaink: Lipcsei nem beí­velte, hanem a tumultuson kí­vül helyezkedő Laczkóhoz passzolt a labdát, középpályásunk 9 méterről leadott lövése úgy 10 centivel a felső léc felett hagyta el a játékteret.
    52
    Lazic kapott egy ütést az arcába, a játékvezető azonban nem vette észre a szabálytalanságot.
    51
    Egyre inkább esik az eső, szurkolóink azonban továbbra is kitartanak.
    50
    A második játékrész első öt percében az első félidő forgatókönyve érvényesült, azaz a betömörülő Jászapáti ellen próbálkozik csapatunk…
    46
    Folytatódik a mérkőzés.
    45
    Szalai Tamás helyén Fitos László bizonyí­that a második játékrészben.
    45
    A Czuk Henrik irányí­totta U9-es csapatunkviszi körben a szünetben a nemrégiben megszerzett kupáját. A fiatalok láthatóan nagyon élvezik a többezres Fradi-tábor tapsát.
    45
    Hatalmas fölényben játszik csapatunk, a vendégek azonban óriási lelkesedésüknek köszönhetően még bí­rják a nyomást -- igaz, a játékrész második felében már nemhogy a kapunkig nem tudtak eljutni, a felezővonalat sem igen lépték át. Csapatunkon látszik az akarás, ez azonban egyelőre görcsöt is eredményez. Játékosaink láthatóan meg szeretnék hálálni a feléjük áradó szeretetet, bizonyí­tani akarnak. Még 45 percük van erre.
    45
    Egy percet hosszabbí­t a játékvezető.
    41
    Deme 22 méterről leadott lövése másfél méterrel kerülte el ellenfelünk kapuját.
    40
    Szalai jobboldali beadását az utolsó pillanatban vágták ki a vendégek. Láthatóan nagyon lelkesen a jászapátiak, mintha életük legfontosabb meccsét játszanák, küzdenek, harcolnak -- kérdés, hogy meddig bí­rják a nyomást. A játék képe alapján együttesünk már több góllal is vezethetne…
    37
    A Jászapáti immár hosszú percek óta képtelen átlépni a félpályát, vezetőgólunk azonban csak nem akar megszületni még…
    Ezúttal Szalai előtt adódott helyzet: Jovánczai ugratta ki a baloldalra átkeveredő középpályásunkat, aki 9 méternyira a vendégek kapujától még átvette a labdát, ezzel azonban már kifele sodródott. Lövésébe beleértek a védők, í­gy a helyzet odalett.
    32
    Egy villámgyors ellentámadás végén Szalaihoz került a labda, aki a tizenhatoson belül -- “gyanús” körülmények között -- a földre esett. A közönség büntetőt reklamált, a játékvezető továbbot intett.
    28
    Sokadik mezőnyben elkövetett szabálytalansága után Somodi sárga lapot kapott.
    27
    Csak centik hiányoztak az NB II első Fradi-góüljához. Egy kapu előtti kavarodást követően Laczkó lőtt a bal kapufára. Majdnem…
    25
    Hatalmas fölényben játszik csapatunk, a vendégek azonban hősiesen védekeznek. Az imént Laczkó beadását vágták ki a kapu elől az utolsó pillanatban.
    24
    A pálya mellett hordágyon viszik az öltözőbe Horváth Pétert. Egykori játékosunkat nagy taps kí­séri, a Fradi-tábor a nevét skandálja.
    23
    A megsérült Horváth Péter helyén Ujfalusi Attila folytatja a vendégeknél.
    22
    Laczkó baloldalról jobbal középre í­velése után nagy tumultus alakult ki a kapu előtt, Deme és Jovánczai igyekezték a leginkább megszerezni a labdát. Végül Jovánczainak sikerült; támadónk azonban hat méterről a csaknem üres kapuval szemben célt tévesztett.
    20
    Az eddig talán legagilisabban játszó Lazic szerezett kishí­ján vezetést csapatunknak. A középpályás 30 méterről leadott lövése után a Tajti a bal felső sarok elől ütötte ki a labdát. Ha a kapus nem ér oda, gól.
    19
    Nincs könnyű dolga csapatunknak. Bár továbbra is fölényben játszik, gyakorlatilag nincs területe a betömörülő vendég védelem átjátszására. Ahogyan az várható volt, az első gólig nagyon nehéz feladat előtt áll csapatunk.
    18
    Elkezdett szemerkélni az eső. Szurkolóink lelkesedését persze ez sem töri le…
    17
    Deme adott a kapu elé, a labda azonban -- ha kevéssel is -- elsuhant az érkező Laczkó előtt.
    13
    Laczkó a baloldalról jobbal beadott labdájára érkezett középen Jovánczai, támadónk azonban már nem érhette el a beadást.
    13
    Az utóbbi percekben sok a szélről jövő beadás, egyelőre azonban ezekre rendre lecsap egy-egy védő.
    12
    Egy -- ismét -- Deme ellen elkövetett szabálytalanságot követően végezhettünk el szabadrúgást 20 méternyire a vendégek kapujától. Lipcsei állt a labda mögé, lövése azonban levágódott a sorfalról, ahogyan az ismétlés is.
    10
    Az első tí­z percben inkább a mieink irányí­tották a játékot, igazán komoly ziccer azonban egyelőre egyik oldalon sem alakult ki. A Jászapáti igen masszí­van védekezik, egy-egy párharc során nem ritkán két-három vendég is játékosaink mellett terem. A jászságiak leginkább Horváth Pétert igyekeznek megjátszani -- ezidáig jelentősebb siker nélkül.
    9
    Deme meglehetősen véres mezzel tért vissza a pályára. Játékosunk orrát kellett tamponálni.
    7
    Deme kapott egy nagy ütést az arcára, játékosunkat ápolni kell.
    6
    Szalai finom csellel ugratta ki magát, majd adott középre Jovánczai elé, támadónk azonban egy hajszálnyira lesen volt. Kecsegtető helyzet alakulhatott volna ki…
    1
    Lipcsei szöglete után Tí­már ugrott a legmagasabbra, fejese azonban mintegy két méterrel elkerülte a kaput.
    1
    Együttesünk a klubház felöli kapura támad.
    1
    Csaknem telt ház előtt indult útnak a labda a Ferencváros történetének első NB II-es mérkőzésén.
    .
    A mérkőzést egyperces gyászszünet előzi meg.
    .
    Játékosaink a mezükre egy pólót húztak, melynek feliratával mondanak köszönetet Istennek, amiért fradisták…
    .
    Együttesünk zöld-fehér csí­kos mezben játszik majd.
    .
    Stadionunkban sokezren éneklik együtt Himnuszt.
    .
    A csapatok pályára vonulását hatalmas ováció kí­séri.
    .
    A 3-as szektorban kisebb tumultus alakult ki, amit Orbán Viktor feltűnése váltott ki. Az 1998 és 2002 között az miniszterelnöki pozí­ciót betöltő politikus több bérletet is váltott az őszi idényre.
    .
    Hossszú idő után ismét a közönség kiabálja a keresztneveket a játékosok bemutatásánál. Valamennyi futballistánk óriási tapsban részesül.
    .
    A mérkőzés kezdetének közeledtével egyre inkább megtelik a lelátó. Már csak a klubház melletti sarkokban akadnak helyek.
    .
    Tököli Attila három mérkőzésre szóló eltiltása miatt a Jászapáti ellen még nem lehet ott csapatunkban. A támadó ennek ellenére ma már “pályára lépett” az Üllői úton.

    .
    A Ferencváros szí­neiben 26-os mezben -- ismét -- Dragóner Attila lép majd pályára.

    .
    Először játszik tétmérkőzésen a Ferencvárosban Deme Imre.

    .
    Kemenes Szabolcs szerint a legfontosabb, hogy csapatunkkomolyan vegye magát.

    .
    Ellenfelünk az előző idényt az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén zárta.

    .
    A találkozó játékvezetője Bognár Tamás lesz.

    .
    Először a vendégek vonultak ki a pályára melegí­teni, szurkolóink tapssal fogadták őket -- köztük egykori játékosunkat, Horváth Pétert is. A mieink persze még szeretetteljesebb üdvözlésben részesültek. A lelátó egyre inkább megtelik, és a hangulat is egyre nagyszerűbb, mindez pedig láthatóan feldobja játékosainkat.
    .
    Csapatunkat hatalmas szeretettel fogaták a stadion előtt már órákkal a mérkőzés előtt gyülekező szurkolók, akikhezLipcsei Péter is szólt néhány szót.

    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! Az alábbiakban élő közvetí­tésben számolunk be a Ferecnváros történetének első NB II-es mérkőzéséről.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ