2007.VI.4. Ferencváros – Kazincbarcika: 4-0

2 hozzászólás a(z) 2007.VI.4. Ferencváros – Kazincbarcika: 4-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Hozta a kötelezőt labdarúgócsapatunk: hazai pályán 4-0-ra vertük a Kazincbarcikát, és ezzel 65 nap után győztünk újra az Üllői úton.

    Már a 6. percben vezettünk: Lipcsei szabadrúgását Horváth csúsztatta a kapuba (1-0). A folytatásban is a kapujuk elé szegeztük a vendégeket, bár közel húsz percen át még kibí­rták kapott gól nélkül a barcikaiak. A 27. percben aztán Tököli kilépett és egy szép egyéni alakí­tás után megduplázta előnyünket (2-0). Ezzel még nem volt vége: nem sokkal később a kapufa még kisegí­tette a vendégeket Tököli próbálkozásai után, ám a 39. percben ismét betaláltunk: Lipcsei mesterien csavart szabadrúgásból a jobb felső sarokba (3-0). Újabb három perc elteltével megint bombagólt láthatott a közönség: egy kipattantó után Nagy Sándor ballal lőtt kapásból a kapuba 18 méterről. Fiatal védőnknek ez volt az első gólja az élvonalban.

    A meccs szünetében adták át a Simon Tibor-dí­jat. Az idei győztes Vattai Balázs, az U 19-es csapat tagja kapta, aki még csak 16 éves, de teljesí­tménye alapján már Rubold Péter csapatában játszik. A dí­jat Mátyus János adta át (az idei évben a felnőtt játékosnak járó Simon Tibor dí­j nem került kiosztásra).

    Fordulás után sem változott a játék képe, bár már egy szervezettebb Kazincbarcika jött ki a pályára. Ennek ellenére továbbra is megvoltak a lehetőségeink, de a vendégek kapusa több bravúrt is bemutatott. Horváth a kapufát találta el, de Kulcsár és Bognár lövéseinél sem sok hiányzott. A második félidőben nem sikerült újabb gólt szerezni, de í­gy is simán nyertünk 4-0-ra, í­gy hátrányunk két pontra csökkent a Nyí­regyháza mögött.

    Zoran Kuntic végig elégedett volt csapatunk hozzáállásával, de azt sajnálja, hogy a második féldiőben nem sikerült további gólokat szerezni.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek.
    89
    Bognár távoli bombáját a felső lécre tolta Botló.
    88
    Horváth egy szép megkerülős csel után éles szögből a hosszú sarok mellé lő.
    83
    Elek húzta vissza Demét, sárga.
    81
    Kovács Péter belekönyökölt Buzba, sárga.
    80
    Szögedi-Újlaki csere a vendégeknél.
    77
    Tököli helyett Zsivoczky a pályán.
    71
    Horváth 13 méteres lővése szállt alig mellé.
    70
    Egy nagyon szép Deme, Buz, Kulcsár összjáték után Barthának épphogy hosszú volt a labda, í­gy Botló felszedte.
    66
    Kulcsár harcosan labdát szerzett, majd 20 méterről alig lőtt a jobb kapufa mellé.
    64
    Lipcsei vastaps kiséretében hagyja el a játékteret, helyére Deme állt be.
    63
    Sebők sárga lapot érően buktatta Bognárt 19 méterre a kaputól. Lipcsei bal sarokra tartó lövését Botló védte.
    61
    Csepregi helyén Kulcsár folytatja.
    56
    Nagy helyére Simkó állt be.
    52
    Lipcsei kitűnően ugratta ki Horváthot, aki éles szögből, hét méterről a kapufát találta el.
    49
    Nagy Sándor 24 méterről lőtt jobbal, a lapos lövést Botló védte.
    47
    Lipcsei gurí­tott le egy szabadrúgást Tökölinek, aki 13 méterről lőtt, Botló védett.
    46
    Egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők a 87 éve történt trianoni nemzettragédiáról.
    46
    Elkezdődött a második félidő, a vendégeknél Dávid helyére Badalik állt be.
    45
    Vége az első félidőnek.
    43
    Horváth beadása után Bartha fejelt hat méterről, Botló a bal sarok elől piszkálta ki a labdát.
    42
    Lipcsei végzett el jobbról egy szabadrúgást, a védők kifejelték, Nagy Sándor pedig 22 méterről kapásból óriási gólt lőtt. 4-0
    39
    Már három. Bartha buktatása után 18 méterről végezhettünk el közvetett szabadrúgást. A labdát Tököli állí­totta le Lipcseinek, aki kilőtte a jobb sarkot. 3-0
    38
    Szögedi beí­velése után Nagy 5 méterről fejelt a kapu fölé.
    31
    Bognár í­velte át a labdát a hosszú oldalra, Tököli levette, majd laposan lőtt, és a kapufát találta el, a kipattanó visszakerült támadónkhoz, az ismétlés pedig Botló kezében kötött ki.
    27
    Tököli megszerezte 18. bajnoki gólját. Lipcsei indí­tását Horváth perdí­tette Tököli elé, aki a kimozduló kapus felett 11 méterről a kapuba helyezett. 2-0
    20
    Tököli cselezgetett a tizenhatoson belül, majd visszagurí­tott Lipcsei elé, aki 19 méterről keményen lőtt, Botló azonban bravúros vetődéssel hárí­tott.
    19
    Lipcsei 26 méterről lőtt, a labda egy védőt érintve kicsivel a léc fölött hagyta el a játékteret. A szöglet utáni kipattanót Csepregi tűzte rá, de a labda fölé szállt.
    17
    Nagy Gergely lövése a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret.
    14
    Horváth 20 méteres lövését tolta szögletre Botló.
    13
    Bognár beadása után Tököli szorongatott helyzetből fejelt a kapu fölé.
    8
    Egy éles szögből leadott lövést Kemenes védett lábbal, majd a kapu elé í­velt labdát Nagy fejelte meg, de kapusunk ismét hárí­tott.
    6
    Vezetünk! Lipcsei í­velt középre egy szabadrúgást,Horváth pedig 8 méterről a jobb sarokba fejelt. 1-0
    4
    Dávid csúszott rá Dragóner lábára. Mindkét játékos a földön maradt, de rövid idő elteltével folytatni tudták a játékot.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést.
    .
    A mieink zöld-fehér csí­kos mezben, mí­g a vendégek kék-sárgában lépnek pályára.
    .
    Zoran Kuntic már kijelölte kezdőcsapatát az esti találkozóra. A Békéscsaba elleni meccshez képest két helyen van változás, bekerült az együttesbe Nagy József és Jeremias Buz. Mai kezdőcsapatunk a következő: Kemenes -- Nagy J., Dragóner, Nagy S. -- Bognár, Csepregi, Lipcsei, Buz -- Horváth, Tököli, Bartha. A kispadon Szabó, Balog, Ferencz, Deme, Fitos, Kulcsár és Zsivoczky ül majd.
    .
    Vadonatúj csengőhangok eredeti hangzásban a mobilodra!
    Küldd a kiválasztott csengés kódját 06-91-227-222-re!

    A telt házas Üllői úti stadion fantasztikus hangulata (bevonulás a Fradi-indulóra a közönség előadásában): FR16269

    ‘Ferencvárosé, Ferencvárosé, a győzelem a Ferencvárosé! (a Fradi-tábor előadásában éneklés): FR16268

    ‘We are the champions’ (a közönség is ‘beszáll’ az éneklésbe): FR16270

    Részletes infók és további Fradis-csengőhangok itt!

    .
    Csapatunk 65 napja nem nyert az Üllői úton.

    .
    Bojan Lazicra és Brettschneider Lászlóra eltiltás miatt nem számí­that Zoran Kuntic, Laczkó Zsolt az utánpótlás-válogatottnál van.
    .
    Ősszel kétgólos vezetés után 2-2-re végeztünk Kazincbarcikán, a meccsről itt olvashatsz bővebben.

    .
    Labdarúgócsapatunk hat órakor fogadja a Kazincbarcikát. Ahhoz, hogy életben maradjanak a feljutási esélyeink, mindenképpen nyernünk kell.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ