2007.VIII.28. MK, Ferencváros – Paks: 0-0

2 hozzászólás a(z) 2007.VIII.28. MK, Ferencváros – Paks: 0-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Gólnélküli döntetlent játszott együttesünk a Paks ellen a kupában, és ezzel a mieink jutottak a következő körbe.

    Az első negyedórában tapogatódzó játék folyt a pályán, majd az első helyzet a miénk volt: Horváth csúsztatott kevéssel a jobb felső sarok mellé. Ezután Bartha percei következtek: először egy kavarodás után a kapu mellé lőtt, majd a balösszekötő helyéről próbálkozott, ám lövése a lécen csattant. A vendégek egyszer veszélyeztettek, a hajrában Mátyus az utolsó pillanatban tisztázott az üres kapu előtt tisztán álló Márkus elől, í­gy az első félidő gól nélkül ért véget.

    Fordulás után azonnal vezetést szerezhettünk volna, ám Mátyus lövése után a gólvonalról tisztáztak a vendégek. Nem sokkal később Dragóner fejesét védte Kovács. A túloldalon előbb Mátyus tisztázott újfent remekül Heffler elől az utolsó pillanatban, majd Márkus kemény lövését védte Szabó. Ezt követően egy ideig ritkábban forogtak veszélyben a kapuk, majd a hajrában Lipcsei remek lövésénél kellett nyújtózkodnia Kovácsnak. A folytatásban sem esett gól, í­gy a mieink jutottak tovább. A helyzetek alapján nyerhettünk volna, de ezúttal a döntetlennek is örülhettünk.

  • 92
    Vége, továbbjutottunk.
    91
    Deme helyett Kulcsár állt be.
    90
    Két perces hosszabbí­tás jön még.
    87
    Lipcsei 14 méteres kőkemény lövését a léc alól ütötte ki Kovács.
    85
    Heffler helyett Böde állt be.
    85
    Vincze remek labdájával Zsivoczky lépett ki, középre adott, és a paksiak csak az utolsó pillanatban tisztáztak a berobbanó Horváth elől.
    84
    Vincze állt be Bartha helyére.
    80
    Bartha átadása után Lazic lőtt 20 méterről futtából, külsővel leadott lövése elcsavarodott a bal felső sarok mellett.
    70
    Ndjodo helyett Zsivoczky lépett pályára.
    68
    Márkus lőtt keményen kissé kisodródott helyzetből, ám Szabó remekül védett a rövid sarok elől.
    66
    Egy védelem mögé belőtt labdát lőtt volna el Heffler 10 méterről, ám Mátyus az utolsó pillanatban, önfeláldozó módon mentett előle becsúszva.
    63
    Ndjodo fordult le remekül őrzőiről, ám ballábas, lapos lövését védte Kovács.
    62
    Tamási kapott lapot.
    60
    Újabb helyzet: Lipcsei szögletét Dragóner fejelte Kovács kezébe.
    57
    Rédei is besárgult.
    49
    Egy kifejelt labdát Ndjodo lőtt mintegy 3 méterrel mellé.
    47
    Óriási helyzet maradt ki: egy beadás után Mátyus labdát szerzett, el is tudta lőni a labdát 7 méterről, ám az egyik védő az utolsó pillanatban mentett a gólvonalról.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek.
    38
    Az első nagyobb paksi lehetőség: Nagy hibája után Márkus elé került a labda, ám Mátyus az utolsó pillanatban becsúszva tisztázott előle, pedig a vendégtámadó az üres kapuba lőhetett volna.
    34
    Deme remek cselekkel tört be a 16-oson belülre, ám a lövésre már nem maradt igazán ereje.
    29
    Lipcsei kapott sárgát.
    29
    Egy még nagyobb helyzet. Egy szép támadás után Bartha lépett ki, majd a balösszekötő helyéről lőtt is, de a labda a felső kapufát érintve pattant ki.
    28
    Kimaradt az eddigi legnagyobb helyzet. Egy pontrúgás után Bartha elé került a labda, aki megpróbálta 5 méterről a kapuba helyezni az előtte álló védők között a labdát, de kevéssel a kapufa mellé “trafált.”
    26
    Lipcsei végezhetett el veszélyes helyről szabadrúgást, ám sajnos a sorfalba lőtt.
    21
    Báló helyett Vári állt be.
    20
    Egy jobb oldali beadás után Horváth kevéssel csúsztatott a jobb felső sarok mellé.
    17
    Eddig jobbára mezőnyjáték folyik a pályán.
    8
    Egy jobboldali paksi pontrúgás okozott kisebb veszélyt, de szerencsére sikerült tisztázni.
    5
    Az első percekben mi voltunk a kezdeményezőbbek, de még csak egy szögletig jutottunk.
    1
    Mi kezdtünk.
    .
    A mérkőzést Bede Ferenc vezeti majd.
    .
    A mieink a hagyományos zöld-fehér csí­kos mezben és zöld nadrágban játszanak majd, a vendégek pedig világoskék felsőben és fehér nadrágban lépnek pályára.
    .
    A csapatok már befejezték a melegí­tést, rövidesen kezdődik a találkozó.
    .
    Megjelent a legfrissebb 100%Fradi -- kattints ide!

    .
    Csank János a következő csapatot küldi pályára a Paks ellen: Szabó -- Nagy S., Dragóner, Mátyus, Rédei -- Deme, Lazic -- Bartha, Lipcsei, Horváth – Ndjodo.
    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Labdarúgócsapatunk 18 órakor fogadja a Paksot kupameccsen, nekünk már a döntetlen is elég a továbbjutáshoz.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ