2007.X.13. Kecskeméti TE – Ferencváros: 4-0

Megalázták és kinevették a bűnrossz Ferencvárost Kecskeméten

Az NB II 10. fordulójában a Keleti csoportjának rangadóján a listavezető Kecskemét a negyedik Ferencvárost fogadta. A hazaiak a remek napot kifogó kameruni Yannick vezetésével – aki két gólt szerzett és egy gólpasszt adott – valósággal kiütötték a Fradit, amely Vincze Ottó kiállí­tása miatt közel fél óráig emberhátrányban játszott.

Nyilatkozatok:

Csank János: – A kecskeméti csapat nem véletlenül áll ott, ahol áll – mondta vezetőedzőnk a 100%Fradinak. – Kétszer is láttam már idén játszani ellenfelünket, és látni, hogy vannak jó játékosok a csapatban. Közülük többen játszottak már tartósan az élvonalban, ez pedig sohasem elhanyagolható szempont egy feljutásra pályázó együttesnél. Időközben a kecskemétieknél is megnőtt az étvágy, most már biztosan a feljutásért küzd a jelenlegi éllovas. Természetesen szeretnénk eredményesen szerepelni szombaton is, majd azt követően a hátralévő fordulókban. A két csapatnak nem egyforma a sorsolása, hiszen amí­g mi már túl vagyunk az erősebb együttesek elleni meccseken, addig a Kecskemét számára még csak most jönnek a rangadók. Ránk pedig öt olyan ellenfél vár a szombati ütközet után, akik egyértelműen a tabella alsó régiójában foglalnak helyet.

Tomislav Sivic, a KTE edzője: – Szabadkán egy házban laktam Kopunoviccal és Kunticcal, sőt egy iskolába is jártunk, í­gy igencsak jóban voltunk – mondta Sivic a 100%Fradinak. – Amikor a Fradi a BL-ben játszott minden meccsüket láttam Budapesten. Fantasztikus hangulat volt, szomorú, hogy most az NB II-ben szerepel a csapat. Nekünk most az a feladatunk, hogy legyőzzük a Ferencvárost, hiszen fel akarunk kerülni. A Fradiban sok a rutinos játékos, talán túl sok is, azért szerepelhet gyengébben. Ennek ellenére biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz, mi jó formában vagyunk, de bí­zom benne, tudunk még fejlődni. Remélem, most eljön a mi időnk, és olyan eredményt érünk el a Ferencváros ellen, amire egész Kecskemét büszke lehet.

A mérkőzés:

Kecskeméti TE – Ferencváros: 4-0 (2-0)
Kecskemét, 4.000 néző, vezette: Bede Ferenc (dr. Hegyi, Kormányos II. G.)

Kecskeméti TE: Tóth Z. – Koszó, Gyagya, Lovric, Farkas I. – Csordás, Némedi, Balázs (A. Kopunovic 56.), Savic – Kormos L. (Ábel Zs. 75.), Yannick (Szabó T. 80.)
kispad: Nagy Zs., Ábel P., Szabó L., Vass Zs.
vezetőedző: Tomislav Sivic

Ferencváros: Zarzycki – Vasas, Dragóner, Mátyus, Vincze O. – Kulcsár D. (Nagy S. 37.), Lazic, Lipcsei, Deme – NdJodo, Bartha (Fitos 65.)
kispad: Szabó K., Nagy J., Horváth P., Brettschneider, Zsivoczky
vezetőedző: Csank János

Gól: Kormos (27.), Yannick (45., 63.), A. Kopunovic (78.)
Sárga lap: Balázs (24.), Gyagya (48.), Lovric (79.) illetve Vasas (17.), Bartha (33.), Vincze O. (37.), Lazic (68.), Lipcsei (82.)
Kiállí­tva: Vincze O. (62.)

A zöld-fehérek az előző idényben mindössze egy pontot tudtak begyűjteni a lila-fehér alakulattal szemben: ősszel A Kecskemét volt az első csapat, amelyet nem tudtak legyőzni, mí­g a tavaszi idényben az Üllői úton éppen ellenük szenvedték el első és abban a bajnokságban egyetlen vereségüket.

Ha most a ferencvárosiak vissza tudtak volna vágni, akkor két pontra feljönnek a Kecskemétre, az újabb „zakóval” azonban a liláknak nyolc pontra nőtt az előnyük.

A tétnek megfelelően igencsak jó iramban indult a találkozó, igaz az első tí­z percben a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Aztán több távoli kí­sérlet után az első negyedóra végén Csordás előtt adódott egy helyzet, ám a ferencvárosi kapus védeni tudott.

Ezt követően Lipcsei lőtt kapura több szabadrúgást, de gól ezekből sem született. Az látható volt, hogy a Fradi inkább távolról próbálkozik, mí­g kapu előtti akciókkal inkább a hazaiak próbálkoztak. Az első fél óra végén aztán egy ilyenből sikerült megszereznie a hazaiaknak a vezetést, amikor Yannick ugratta ki Kormost, aki nem hibázott.

Hátrányba kerültek a zöld-fehérek, s ebben az idényben, ha gólt kaptak, akkor nem tudtak győzni. Csank János gyorsan, még a félidő hajrájában cserélt is, de a félidő utolsó percében a hazaiak szereztek újabb gólt egy kontra végén, Yannick révén. így a szünetre két gólos hazai vezetésnél vonultak a csapatok.

A második félidőt nagy vehemenciával kezdték a vendégek, ám ez azt a kockázatot hordozta magával, hogy hátul kinyí­ltak, s a Kecskemét kedvére kontrázhatott. Bizony, az 58. percben csak a csoda, illetve a csereként beállt Kopunovics ügyetlensége mentette meg a Fradit az újabb góltól.

Két perccel később már az sem, amikor Yannick csinált bohócot a teljes Fradi védelemből, s gurí­tott a bal alsó sarokba. Ekkor érezhetően elszakadt a zöld-fehéreknél a cérna, akik közül újabb két perccel később Vincze Ottó kapta meg második sárga lapját. így már emberhátrányban is voltak a vendégek.

Ettől kezdve már egyoldalú volt a meccs, és a 78. percben, egy újabb kontra végén, Mátyus hibájának köszönhetően, Kopunovics már négy gólosra növelte a különbséget. Ez már kiütés. Az utolsó percekben a hazai közönség már felállva, tapsolva ollézott a csapatnak, akik ezzel megerősí­tették vezető helyüket, s immár nyolc pontos előnnyel vezetnek a Fradi előtt.

Nyilatkozatok:

20071013-kecskemet-csankTomislav Sivic (a hazaiak edzője): – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, ekkor arányú győzelemre én sem gondoltam. Ebben a pillanatban a miénk a jobb csapat, és ezt be is bizonyí­tottuk. Tudtam, ha a Ferencváros fellazul, akkor elkezdhetünk kontrázni. Nagyon fontos volt az első találat, amely előtt nagyon türelmesen játszottunk, a megfelelő pillanatban aztán éltünk a lehetőséggel. A Fradi védelme lassú, ezért tökéletesen lehet kontrázni ellenük, vesztes állásnál pedig még jobban kinyí­lt ellenfelünk hátsó alakzata, gyors játékosaink pedig ezt remekül kihasználták. Sok sikert kí­vánok a Ferencvárosnak a folytatásban.

Csank János (az FTC edzője): – Alapvetően folyamatosan durva hibákat követünk el hátul, ez most sem volt másként. A hazaiak az első komolyabb akciójukból betaláltak, mert nem megfelelően reagáltunk le egy szituációt. Úgy gondoltam, ezzel még nem lehet gond, a második félidőben tudunk fordí­tani. Döntőnek bizonyult az, hogy egy óriási védelmi hiba után az első félidő lefújása előtt két góllal elhúzott a Kecskemét. Innentől kezdve már tökéletesen éltek a kontráikkal a hazaiak, nem lett volna szabad ennyire kinyí­lnunk, de az is igaz, hogy a Ferencvárosnál ezt nehéz megtenni, mert reménytelen helyzetben is kötelező előre menni. Pszichésen sajnos nem olyan erős a társaság, mint kellene, a játéktudást illetően biztos voltam abban, hogy miénk a legerősebb keret, ám kicsit ebben is meginogtam.

*

Nyilatkozatok a keddi elnökségi ülés után:

Rieb György: – Meghallgattuk a vezetőedzőt és Lipcsei Péter csapatkapitányt a kialakult helyzetről – mondta az elnök a 100%Fradinak. – Van hátra öt forduló a bajnokságból, azt követően megnézzük, milyen változások álltak be a csapat szereplésében. Továbbra is Csank János marad az edző. Szeretnénk, ha a jövőben az FTC elnöksége is szorosabb napi kapcsolatban állna a labdarúgócsapattal, hogy az esetlegesen felmerülő gondokat minél korábban orvosolni tudjuk. Hamarosan egy közleményt ad ki a klub kommunikációs osztálya az elnökségi ülésen történtekről.

Lipcsei Péter: – Sok dolog felmerült, a csapattal szembeni felvetéseket próbáltam megerősí­teni vagy cáfolni – mondta Lipcsei a 100%Fradi hetilapnak. – Folyamatosan felmerülő kritika a csapattal szemben, hogy rengeteg az öreg játékos a keretben. Én felajánlottam azt, hogy bontsák fel a még másfél évig érvényben lévő szerződésemet, ha ezzel is segí­tem a Ferencvárost, hiszen a helyemen í­gy játszhat más, akár egy fiatalabb játékos is. Kértem, bontsák fel a kontraktust, és akkor befejezem a futballt, vagy elmegyek olyan helyre, ahol még szükség lehet rám. Az elnökség ezt végül nem fogadta el, azt mondták, bí­znak bennem. Már megszoktam egyébként, hogy bármilyen szélsőséges történés is van a Ferencvárosnál, mindig engem vesznek elő. Ha van siker, annak is főszereplője vagyok, de ha kudarc van, akkor mindig ott vagyok azok között, akiket elővesznek. Amikor a csapatnak gyengébben megy, akkor mindig felmerül itt-ott, hogy a játékosok “eltipp-mixelik” a meccseket. Sajnos most sincs ez másként, és nem csak szurkolói körökben terjednek ilyen pletykák. Éppen ezért kértem az elnökség tagjaitól, hogy ha vannak ilyen információik, akkor azokat hozzák nyilvánosságra, de konkrét személyeket illetően, ne legyen globálisan a teljes csapaton a gyanú árnyéka a suttogó pletykák miatt. Tizenhét évet töltöttem el a Ferencvárosnál, nagyon sok sikerben volt részem, a kudarcok eltörpülnek a szép emlékek mellett. Sajnos a jelenlegi helyzet nem ideális, de nem engedhetem, hogy tizenhét év emlékét és az Üllői úton kiharcolt hí­rnevemet suttogó pletykákra, mendemondákra alapozva tegyék tönkre.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2007.X.13. Kecskeméti TE – Ferencváros: 4-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Kiütéses, négygólos vereséget szenvedett labdarúgócsapatunk a listavezető Kecskemét otthonában. Együttesünk 511 nap után kapott ki idegenben tétmeccsen, ám sajnos egy igen fontos találkozón. Az utolsó félórában Vincze kiállí­tása miatt emberhátrányban játszottunk.

    Mindkét együttes óvatosan futballozott eleinte, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk. Részünkről Lipcsei veszélyeztetett egy szabadrúgással, a hazaiaknál pedig Csordás adott le egy ballábas lövést 9 méterről. Az első félóra végén aztán a semmiből vezetést szerzett a hazai csapat: egy szép támadás végén Kormos lövése pattant a hálóba a kapufáról. Úgy tűnt, hogy egygólos hazai előnnyel fordulnak a csapatok, ám a játékrész utolsó pillanataiban egy védelmi hiba után Yannick lőtte ki a sarkot 20 méterről, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk.

    Fordulás után sem tudtunk igazán újí­tani, próbálkoztunk ugyan, de helyzetig sem jutottunk. A hazaiak viszont egyre jobban alkalmazták egyik fegyvertényüket, a gyors kontrajátékot. A 61. percben gyakorlatilag eldőlt a meccs, egy kényszerí­tő után Yannick ismét betalált. Két perccel később Vincze kiállí­tása után tí­z emberre fogyatkoztunk, és ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogunk pontot sem szerezni. A hazaiak ezután is éltek egyik lehetőségükkel, Kopunovic is betalált egy gyors támadás végén, beállí­tva ezzel a 4-0-ás végeredményt.

    A Kecskemét nyolc pontra növelte előnyét a tabellán velünk szemben. Optimizmusra a mutatott játék nem adhat okot, legfeljebb az, hogy a hátralévő öt fordulóban riválisunkra rangadók várnak, ránk pedig a kiesés ellen küzdő csapatok.

  • 92
    Vége a meccsnek.
    87
    Csordás lőtt futtából ballal a jobb felső sarok mellé.
    84
    Szabó állt be Yannick helyett.
    82
    Lipcsei is sárgát kapott.
    79
    Lovric is besárgult.
    78
    Egy védelmi hiba után Kopunovic emelt a kapuba (4-0).
    75
    Kormos helyére Ábel állt be.
    68
    Lazic is besárgult.
    65
    Fitos a pályán Bartha helyett.
    63
    Vinczét második sárgával kiállí­totta Bede, sajnos nem jogtalanul.
    61
    Yannick egy kényszerí­tő után okosan helyezett a kapu bal alsó sarkába 10 méterről a kimozduló Zarzycki mellett (3-0).
    59
    Savic távoli lövését védte biztosan kapusunk.
    58
    Kopunovic lépett ki, és nagy helyzetben csúnyán mellé lőtt.
    57
    Balázs helyett Kopunovic állt be.
    54
    Vincze passza után Lazic lőtt futtából laposan, a 18 méteres lövés mintegy másfél méterrel ment el a jobb kapufa mellett.
    49
    Egy hazai kontra végén Nagy Sándor remek becsúszással mentett Kormos elől.
    48
    Gyagya kapott sárgát, miután Lipcsei ellen szabálytalankodott.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek.
    45
    Az utóbbi percekben nagy fölényben játszottunk, ám a hazaiak lekontráztak bennünket -- eredményesen. Csordás remek kiugratása után Yannick 20 méterről lőtte ki ballal a bal alsó sarkot (2-0).
    42
    Némedi 19 méteres, lapos lövése mintegy 2 méterrel ment a kapu mellé.
    39
    Kulcsár helyett Nagy Sándor a pályán. Ez valószí­nűleg szerkezeti átalakí­tással is jár majd.
    37
    Vincze nem értett egyet Bede í­téletével, ezért sárgát kapott.
    33
    Bartha is kapott egy sárgát.
    28
    A semmiből vezetést szerzett a Kecskemét. Yannick kiugratása után Kormos lőtte el a labdát a kiinduló Zarzycki mellett, a labda a kapufáról pattant a hálóba (1-0).
    26
    Ndjodo 22 méteres, ballábas pattogós lövését biztosan védte Tóth.
    23
    Balázs is kapott egy sárgát visszahúzásért.
    17
    Vasas kapott sárgát lerántásért.
    15
    Lipcsei 19 méteres szabadrúgása alig kerülte el a jobb felső sarkot.
    13
    Csordás került helyzetbe a jobbösszekötő helyén, de 9 méteres lövését biztosan védte Zarzycki.
    7
    Próbálkoznak a csapatok, de nagyobb helyzet még nem volt.
    1
    Mi kezdtük a meccset.
    .
    A mieink ezüst mezben és nadrágban játszanak, a hazaiak pedig lila felsőben és fehér nadrágban szerepelnek majd.
    .
    Csank János kijelölte a Kecskemét elleni kezdőcsapatot. Vasas Zoltán felépült sérüléséből, Kulcsár Dávid pedig először lesz kezdő. A mieink a Zarzycki -- Lazic, Dragóner, Mátyus, Vasas -- Deme, Lipcsei -- Bartha, Vincze, Kulcsár -- Ndjodo összeállí­tásban játszanak majd.
    .
    Regisztrálj, fogadj, nyerj és támogasd a Fradit!

    .
    A forduló rangadója előtt a statisztikák nem billentik egyik csapat javára sem a győzelmi esélyeket. Mi idegenben vagyunk veretlenek ebben a szezonban, a Kecskemét pedig odahaza. Mi idegenben egy meccset nyertünk meg a négyből, három alkalommal játszottunk döntetlent. Érdekesség, hogy saját stadionunktól távol már közel 30 tétmeccs óta nem szenvedtünk vereséget, a mérkőzés napján lesz 511 napos az idegenbeli veretlenségi sorozatunk. A Kecskemét viszont idén még nem kapott ki hazai pályán. Ellenfelünk öt hazai meccséből négyet megnyert, emellett csak egy döntetlent játszottak Csordásék.
    .
    Töltsd le a Fradi-indulót!

    .
    Csapatunk 13 órakor a listavezető Kecskemét otthonában lép pályára.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ