Yearly Archives: 2009

Feljegyzések a fotelból – a szerencsétlen péntek 13

fotelszurkoloAmikor reggel a postára mentem, szándékosan elkerültem a sétálóutcánkat, mert nem akartam az ott ácsorgó és jó pénzért jóslásokba bocsátkozó kuruzsló asszonyságba botlani. Éppen elég volt ébresztőnek az a hír, hogy ma péntek van és tizenharmadika, ráadásul a tv közvetítések áldásos tevékenysége folytán, még bajnoki forduló is. Ha ehhez hozzávesszük a zárt kaput, Dragó és Wolfe eltiltását, valamint a klubnál kialakult „fej nélküli” állapotot, talán senki sem csodálkozik azon, hogy nem akartam péntek 13.-án a fotelomba ülni és meccset nézni. Tovább olvasom

2009.XI.13. Ferencváros – Bp. Honvéd: 0-0

üres lelátók előtt

Nem született gól a Soproni Liga 15. fordulójának nyitó mérkőzésén, a Ferencváros és a Budapest Honvéd összecsapásán az Üllői úton. Az első félidőben valamivel a vendégek voltak aktívabban – ekkor elég gyenge volt a játék színvonala –, a másodikban a hazaiak, amikor is Ferenczi István büntetőjét Tóth Iván kapus védte, míg Tóth Bence szabadrúgásánál a kapufa mentett. Tovább olvasom

Részletek: Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán 1906-1956; 7.rész – A közönség kedvence

Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán

1906 – 1956

SPORT LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ

1957

1.rész – A rongylabda

2.rész - A grund

3.rész – Az első bőr

4.rész – Az első egyesületem

5.rész – Az FTC-ben

6.rész – Válogatott lettem

schlosser_fel-evszazad_1957_01_0903

schlosser_fel-evszazad_1957_39_1113

schlosser_fel-evszazad_1957_40_1113

schlosser_fel-evszazad_1957_41_1113

schlosser_fel-evszazad_1957_42_1113

schlosser_fel-evszazad_1957_43_1113

folyt. köv.

2009.XI.11. LK, Nyíregyháza – Ferencváros: 3-4

ftc_nyiregyhaza_gomb

Fordulatos, látványos mérkőzésen 4–3-as győzelmet aratott a Ferencváros a Ligakupa A-csoportjának 8. fordulójában a Nyíregyháza ellen.. Tovább olvasom

FTC – Bp. Honvéd: muzeális különlegességek

beharangozo_honved_1947_meszaros

Egy különleges összeállítással hangolunk a pénteki mérkőzésre. Az elmúlt napokban szerkesztőségünk számos régi újságot, könyvet nézett át, melyben a szokásos statisztikai adatok mellett, néhány különleges és konyhai szakszóval élve, pikáns összefüggést, és hírt talált. Azt mindenki tudta, hogy mivel a Kispest-Honvéd egy 100 éves (hivatalosan 1909. augusztus 3.-án alakult) egyesület, így a Fradi számos alkalommal mérte össze tudását a piros-feketékkel (volt időszak mikor a fekete, fehér volt), de az talán kevesen tudják, hogy a két klub élete számos ponton kapcsolódott össze a történelem során.

A tegnapi muzeális lapszemlénkben néhány mondat erejéig már utaltunk arra, hogy az 1995-ös mérkőzésnek is van egy érdekessége, ha ránézünk a Kispestiek összeállítására: Mátyus, Bárányos, Tóth Mihály és Forrai. Közülük egyedül Forrai az, aki mindösszesen 7 mérkőzésen szerepelt csak nálunk, igaz Bárányost sem fogadták el igazából a Fradisták, de Mátyus és Tóth Mihály elég jelentős szerepet játszott, az utóbbi például 66 mérkőzésén 30 gólt is szerzett! Ha már a közelmúltunk emlékeiben kutakodunk, akkor mindenféleképpen meg kell említenünk Fodor Imrét, aki törzsgyökeres Kispestiként, Siófokon keresztül került a Fradihoz és bár csak 46 tétmérkőzésen lépett pályára, de mivel az 1991/92-es bajnoki cím megszerzésében jelentős szerepet játszott, mindannyiunk szívében az emléke örökké megmarad. A kilencvenes évekből még meg kell említeni az 1994-es magyar kupadöntőt, mely nem csak a győzelem miatt maradt meg emlékezetesnek. Erről Nyilasi Tibor így emlékezett: Tovább olvasom

Kevin McCabe Budapesten járt

…és interjút adott a Magyar Televíziónak. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – a győzelmet nem kell magyarázni!

fotelszurkoloAmikor elkezdődött a bajnokság, valószínűleg senki sem gondolta, hogy a 14. fordulóban sorra kerülő Pápa elleni mérkőzésre úgy fog leutazni a csapat, hogy papíron nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek. A forduló előtt 9 pont különbség és 9 helyezés volt a két csapat között, a Pápa javára. Azt nem tudom, hogy a fogadó irodák milyen tétekkel játszottak, de gyanítom, hogy ők azért óvatosabban bántak a tabella által sugallt tippekkel. Tovább olvasom

2009.XI.7. Pápa – Ferencváros: 0-1

A Soproni Liga 14. fordulójában a két újonc csapott össze egymással, a remekül szereplő és a tabella harmadik helyét elfoglaló Lombard Pápa az eddig várakozáson alul teljesítő, mindössze tizenkettedik helyen szerénykedő Ferencvárost fogadta. Tovább olvasom

Sorstalanság


MÉLTATLANUL ELFELEJTETTÉK A TÖBB MINT TÍZ ÉVE ELHUNYT KLASSZIST, FODOR IMRÉT Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Ünnepi győzelem, hangulat nélkül

fotelszurkoloAmikor kifutottak a csapatok a pályára, kíváncsi lettem volna, hogy vajon mi járhatott a játékosok fejében. Nem zúgott az aréna, nem lengtek a zászlók, több ezer torokból nem dübörgött a Hajrá Fradi, a levegőben nem lehetett érezni a győzelem iránti igény leheletét. Csend honolt, talán még autók sem közlekedtek a felüljárón. Kopár is kietlen volt minden. Nem csak a lelátón, de a lelkekben is. Arra is kíváncsi lettem volna, hogy vajon az a több ezer Fradi szurkoló, aki ilyenkor fázva és vacogva is a lelátókon szokott szurkolni, vajon hogyan élte meg azt, ahogy otthon, a négy fal magányában kellett a csapat bevonulását átélnie. Vajon az elmúlt napok eseményei után magunkra húztuk a zöld-fehér mezt, a nyakunk köré tekertük azt a sálat, amelynek ilyenkor nem ott, hanem kifeszítve, a címerrel a pálya felé kellett volna néznie? Vajon halkan, vagy esetleg teli torokból énekeltük az indulót? Tovább olvasom

A kétezredik

1901. június 16.-án kezdődött. Tovább olvasom

2009.XI.4. Ferencváros – Győri ETO: 1-0

Pista gólja döntött

A Soproni Liga 11. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a kieső helyen álló Ferencváros a dobogóra aspiráló Győri ETO ellen lépett pályára az Albert-stadionban. A találkozót a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) keddi döntésének értelmében zárt kapuk mögött kellett lejátszani a szombati, Diósgyőr elleni bajnokin történtek miatt. Tovább olvasom

Bogáti Péter

Bogáti Péter

Bogáti Péter (Fotó: ftc.hu)

Tovább olvasom

Sajó Dániel

Sajó Dániel

Sajó Dániel (Fotó: ftc.hu)

Tovább olvasom

Horváth Gábor

Horváth Gábor (Fotó:magyarfutball.hu)

Horváth Gábor (Fotó:magyarfutball.hu)

Tovább olvasom

2009.XI.4. LK, Diósgyőr – Ferencváros: 3-0

A labdarúgó Ligakupa A-csoportjának hetedik fordulójában az eddig pontveszteség nélkül álló Ferencváros háromgólos vereséget szenvedett a végig mezőnyfölényben játszó Diósgyőr otthonában. Az idegenbeli találkozóra a zöld-fehérek harmadosztályú együttese utazott el, hiszen a klub első csapatának hazai pályán a Győr ellen van szerda este jelenése, ahol egy elmaradt élvonalbeli bajnokit pótolnak. A hétpontos DVTK a negyedik helyre lépett előre, a 18 pontos FTC még így is biztosan őrzi első helyét.. Tovább olvasom

Egységfront az Üllői úton

Amikor szombat este a Fradi-Diósgyőr-meccs 65. percében Sulyok játékvezető kilenc év után először fújt le rendbontás miatt idő előtt magyar bajnokit, úgy tűnt, a kieső helyek felé sodródó Ferencvárosnak rosszabbkor nem is jöhetett volna a botrány és az azt követő büntetés. Pedig. Tovább olvasom

Részletek: Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán 1906-1956; 6.rész – Válogatott lettem

Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán

1906 – 1956

SPORT LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ

1957

1.rész – A rongylabda

2.rész - A grund

3.rész – Az első bőr

4.rész – Az első egyesületem

5.rész – Az FTC-ben

schlosser_fel-evszazad_1957_01_0903

schlosser_fel-evszazad_1957_31_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_32_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_33_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_34_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_35_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_36_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_37_1102

schlosser_fel-evszazad_1957_38_1102

folyt. köv.

Kiűzetés a Szentélyből

kizarvaAmikor ma hazaértem a munkából szinte lábujjhegyen léptem be a szobámba és olyan csendesen, ahogy csak tudtam, úgy haladtam el a fotelem mellett. Bevallom becsülettel, féltem. Féltem attól, mi lesz, ha a fotelemnek felrémlik a Zete elleni mérkőzés közbeni baleset, amikor a gólörömöm túlságosan magasra csapott, aminek végül is egy sajnálatos baleset lett a következménye. Reccsent egyet a közel százéves karfa, amit ugyan megjavítottam, de nem voltam biztos benne, hogy elfelejtődik a történet.

Bár az eseményt a tévé nem közvetítette, így bizonyíték utólag nincs, de ismerve hazánk igazságszolgáltatását, attól tartok, a végén még én is el leszek tiltva. Mérlegelve az eset következményeit, arra a megállapításra jutottam, hogy azt még elviselném, ha nem ülhetnék a kényelmes és puha párnák közé, de azt már nem, ha a szobámból is kitiltanának. A tévét bekapcsolhatnám, de a fotelem zárt ajtók mögött árválkodva, én meg toporoghatnák az ajtó előtt. Egyetlen pozitívuma lenne a dolognak, nem kéne idegeskedni, nem kéne percenként levegő után kapkodni és dühömbe sem vágnám a földre a tévé távirányítóját, amit néhányszor már megtettem, melynek következményeként a hangerőt már nem tudom állítani és a 20. csatorna után már csak visszafelé tudom váltogatni a csatornákat. Tovább olvasom

Válaszok a legfontosabb kérdésekre – az FTC zRt. álláspontja a felelősségről, futballszakmai kérdésekről, a tervezett lépésekről.

Berki Krisztián

Berki Krisztián

Az alábbiakban az FTC zRt. vezérigazgatója, Berki Krisztián adott választ minden, a szombaton történtek kapcsán felmerülő kérdésre. A vezető érinti a futballszakmai és a biztonsági kérdéseket, és beszél a zRt. felelősségéről, illetve a várható lépésekről is. Tovább olvasom

Hol itt az igazság 2.0

igazsag-2

Most már tisztán látom, hogy nincs sok szerencsém az igazság keresésével. Amikor a Paks elleni hazai mérkőzés után próbáltam meg találni a válaszokat a szurkolói reakciókra, folyamatosan olyan kérdésekbe botlottam, melyre nem tudtam a választ. Pedig akkor csak a harmadik fordulón voltunk túl, és egy hazai döntetlen után a csapat meg akarta köszönni a példaértékű buzdítást, melyre fütty és fújolás volt a válasz. Végső megoldásként, akkor megpróbáltam a feltett kérdéseimre a válaszokat a saját magam által gerjesztett illúziókba gyömöszölni. Ma már ezt nem tehetem meg.

Szombaton mindenki túllépett a közösen eltervezett határon. Legyen az csapat, szurkoló, vezető, vagy a Ferencváros múltját meghatározó legenda. Mert itt nem csak arról van szó, hogy maga a játék gyalázatos volt, már nem csak arról szól a történet, hogy valami nagyon nem működik jól a Ferencváros háza táján. Ez látható volt, és még nem is kellett személyesen a lelátón állni. A barátaimmal ott álltam (bár voltak, akik már idő előtt elmentek), és együtt éltük át a borzalmat. Pillanatok alatt pergett le előttünk a múlt, a 2003-as emlék, a Fradi teljes megszűnésének borzalmas rémképe. A szörnyű az volt, hogy tehetetlenek voltunk. Tovább olvasom

2009.X.31. Ferencváros – Diósgyőr: 0-3

Káosz minden szinten

Félbeszakadt a labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában a Ferencváros–Diósgyőri VTK találkozó, miután a hazai szurkolók egy része a pályára rohant, és különböző tárgyakat hajított a pályára. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Szégyen és gyalázat

fotelszurkoloVisszagondolva, az elmúlt hetekben már többször kezdtem úgy a foteles feljegyzéseimet, hogy közvetlenül a mérkőzés után percekig csak meredten ültem a képernyő előtt és képtelen voltam egyetlen értelmes mondatot is a virtuális papírra vetni. Ma annyiban változott a helyzet, hogy nem a mérkőzés után kellett kiszabadítani a gondolataimat a fásultságból, hanem már a mérkőzés második félidejének közepén.

Amikor csak álltunk a lelátón, meredten néztük a játéktól kiürített gyepszőnyeget és a rendőri bevonulást, bennem és valószínűleg nagyon sok Fradistában végleg megszakadt valami. Elpattant az utolsó húr is, amiről bizton hittem, hogy olyan vastag, hogy minden terhet kibír. Tévedtem ebben is. Tovább olvasom

Részletek: Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán 1906-1956; 5.rész – Az FTC-ben

Schlosser Imre – Fél évszázad a futballpályán

1906 – 1956

SPORT LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ

1957

1.rész – A rongylabda

2.rész - A grund

3.rész – Az első bőr

4.rész – Az első egyesületem

schlosser_fel-evszazad_1957_01_0903

schlosser_fel-evszazad_1957_25_1020

schlosser_fel-evszazad_1957_26_1020

schlosser_fel-evszazad_1957_27_1020

schlosser_fel-evszazad_1957_28_1020

schlosser_fel-evszazad_1957_29_1020

schlosser_fel-evszazad_1957_30_1020folyt. köv.


Craig Short

Craig Short

Craig Short

Tovább olvasom

Váltás a szakmai stáb élén

Az FTC zRt. igazgatóságának döntése értelmében a továbbiakban a Csató Sándor – Craig Short páros irányítja majd klubunk szakmai munkáját – jelentették be a klub sajtótájékoztatóján, mindez azt jelenti, hogy Bobby Davison távozik a csapat éléről. Tovább olvasom

Rédli András: Junior Prima Díj 2009. – Magyar Sport Kategória

A Fradi B-közép és az FTC Baráti Kör tagjáról Rédli Andrásról, aki Fradi mezben a vívó ruha alatt éri el sikereit a világ pástjain, már többször írtunk ezen az oldalon. A Világkupa győzelem, EB arany és VB ezüst után a mai napon András Junior Prima Díjat vehetet át a magyar sport kategóriában. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

FTC – Siófok

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031