2009.XI.13. Ferencváros – Bp. Honvéd: 0-0

üres lelátók előtt

Nem bí­rt a Honvéddal a Ferencváros

Nem született gól a Soproni Liga 15. fordulójának nyitó mérkőzésén, a Ferencváros és a Budapest Honvéd összecsapásán az Üllői úton. Az első félidőben valamivel a vendégek voltak aktí­vabban – ekkor elég gyenge volt a játék szí­nvonala –, a másodikban a hazaiak, amikor is Ferenczi István büntetőjét Tóth Iván kapus védte, mí­g Tóth Bence szabadrúgásánál a kapufa mentett.


Nyilatkozatok:

Sajtóbeszélgetést tartott Craig Short vezetőedző a Honvéd elleni szezonzáró előtt. A szakember beszélt arról, mit vár a meccstől, de az is szóba került, milyen változtatásokat eszközölt a javulás érdekében kinevezését követően.

– Természetesen tudom, hogy két patinás csapat játszik pénteken, ez a párharc nagy tradí­ciókkal rendelkezik. Meg akarjuk nyerni a meccset, ezért most támadóbb felfogásban játszunk, mint legutóbb. Pápán azért is voltunk picit defenzí­vebbek, mert egy jó csapathoz utaztunk, ott az a taktika tűnt nyerőnek, igaz szerencsére is szükségünk volt.

Short szerint sokat javult a hangulat az utóbbi időben az öltözőben.
– Természetesen muszáj volt valamilyen változást előidézni, hiszen leszálló ágban voltunk, ezt kellett megfordí­tani. Sokat beszélgettem és beszélgetek a rutinos játékosokkal arról, hogy hogyan kezdhetnénk meg a felzárkózást. Lipcsei Péter, Balog Zoltán, Rósa Dénes, Ferenczi István ideális alany volt ehhez, ők pedig a fiatalokat megfelelően vették kezelésbe, ezáltal jobb lett a hangulat az öltőzőben. Igyekeztem jobban támaszkodni a rutinos labdarúgókra, hiszen olyan hihetetlen nyomás van a Ferencvárosban a játékosokon, amit az olyan fiatalabb labdarúgók, mint Lowton, Wedgbury vagy Ashmore nem bí­rtak el.

A zárt kapus meccsekre is kitért az angol szakvezető.
– Az ETO ellen talán még egy kicsit jól is jött mindez, hiszen a nagy nyomás lekerült a játékosok válláról, de ez nem lehet tartós állapot. A profi játékos nézők előtt szeret futballozni, és í­gy vannak ezzel a ferencvárosi labdarúgók is.

A mérkőzés:

Ferencváros – Bp. Honvéd: 0-0
Albert stadion, zártkapus mérkőzés, vezette: Solymosi Péter (asszisztensek: Kispál, Kelemen; tartalékjv.: Farkas Á.)

Ferencváros: Megyeri – Fülöp N., Lowton, Balog Z., Kulcsár D. – Tóth B., Lipcsei, Morrison, Adnan – Rósa D. (Fitos 18.) – Ferenczi
kispad: Haber, Mamic, Pisanjuk, Ashmore, Pölöskey, Csiszár
vezetőedző: Craig Short

Bp. Honvéd: Tóth I. – Takács Á., Vukmir, Botis, Hajdú N. – Horváth A. (Moreira 57.), Hidi, Diego – Palásthy N., Nagy Z. (Abass 85.), Hrepka (Zsolnai 68.)
kispad: Németh G., Bajner, Bojtor, Vólent
vezetőedző: Massimo Morales

Sárga lap: Morrison (23.), Kulcsár D. (61.), Lipcsei (72.) illetve Horváth A. (48.), Nagy Z. (59.), Vukmir (88.)

A Soproni Liga 15. fordulójának nyitó mérkőzésén a tizenegyedik helyen álló Ferencváros zárt kapuk mögött fogadta a tizennegyedik Honvédot. Hazai győzelem esetén a zöld-fehérek felzárkóztak volna a középmezőnyhöz, mí­g vendégsiker esetén a kispestiek éppen a Fradit előzték volna meg.

A Honvéd játékosai voltak aktí­vabbak a meccs elején, de beadásaik nem okoztak különösebb veszélyt. Aztán távolról próbálkoztak a csapatok, de ez sem okozott különösebb gondot egyik oldalon sem. Sajnos a két csapat helyezésének megfelelően elég alacsony szí­nvonalú játék folyt ekkor a pályán.

Talán Ferenczi csúsztatása, és Hrepka lövése volt az, ami az első félidőben futballra emlékeztetett. Ráadásul a zöld-fehéreknél egy kényszerű cserére is sor került: Rósa sérülése miatt Fitos érkezett a pályára.

A szünet után aztán már jobban csipkedték magukat a hazaiak is, igaz ez a helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, de legalább a szí­nvonal javult valamelyest. Aztán a hatvanadik percben, szinte a semmiből jutott büntetőhöz a Fradi, miután egy szögletet követően Nagy rántotta le a 16-oson belül Lowtont. Ferenczi gyengén helyezett büntetőjét azonban Tóth kapus hárí­tani tudta.

A vendégek azonban ezután sem álltak vissza, amit bizonyí­tott, hogy az első félidőben aktí­vabb Hrepkát ugyancsak egy támadó, Zsolnai váltotta az utolsó húsz percre. Ettől fel is pörgött a Honvéd játéka, s Palásthy egymaga több gólt is szerezhetett volna, ám a jobbnál jobb lehetőségeket sorra elpuskázta.

A hajrában aztán a Fradi birtokolta többet a labdát, Tóth Bence egy szabadrúgás után a kapufát találta el, de gól csak nem született. A döntetlennel igazán egyik csapat sem lehet elégedett, a zöldek mindenesetre egy hellyet előre léptek a tabellán és immár harmadik meccse nem kaptak gólt.

További képek …

Nyilatkozatok:

„Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de csapatom nem játszott rosszul, jól védekeztünk, akárcsak a Honvéd” – nyilatkozta Craig Short, a Ferencváros vezetőedzője a találkozó után.

„Megérdemeltük a döntetlent. Hozzá kell tenni, hogy ilyen talajú pályán nagyon nehéz játszani, nem véletlen, hogy többen is sérülést szenvedtek. Az egy pont tudatában elégedetten megyek haza” – vélekedett Massimo Morales, a vendégek mestere.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2009.XI.13. Ferencváros – Bp. Honvéd: 0-0 bejegyzéshez

  • 92`
    Véget ért a mérkőzés.
    90`
    Két perc a hosszabbí­tás.
    88`
    Vukmir kapott sárga lapot, miután buktatta Lipcseit.
    85`
    Nagy helyére Abass állt.
    84`
    Tóth Bence bal oldali, 27 méteres szabadrúgása a jobb oldali kapufáról pattant szögletre.
    82`
    Lowton lövése akadt el a fekvő Botisban.
    74`
    Diego 28 méteres szabadrúgását fogta Megyeri a kapu bal oldala elől.
    73`
    Lipcsei kapott sárga lapot, miután buktatta Zsolnait.
    72`
    Zsolnai ugratta ki remek ütemben Palásthyt, aki balról próbálta meg megyeri fölött átemelni a labdát, de végül a labda a kapu fölé szállt.
    68`
    Hrepkát Zsolnai váltotta.
    62`
    Három kispesti védő is megfordult már a zöld-fehéreknél: Vukmir, Botis és Takács bizonyí­that egykori csapatával szemben.
    61`
    Kulcsár könyökölte le Nagyot, amiért sárga lapot kapott.
    60`
    Ferenczi gyengén lőtt büntetőjét Tóth kapus ütötte ki.
    59`
    Nagy húzta le egy szöglet után Lowtont, amiután a játékvezető büntetőt í­télt, a vétkesnek pedig sárga lapot adott.
    58`
    Diego cselezett befelé a bal oldalról, majd 23 méterről lőtt, Megyeri védett.
    57`
    Horváth helyére Moreira állt.
    54`
    Tóth lőtt 26 méterről, kissé balról, a kapu bal oldala mellé.

    A Ferencvárosnál Craig Short három nappal Morales kinevezése után váltotta Bobby Davisont, de ő már a negyedik bajnokijára készül, mert a Ferencvárosnak volt egy elmaradt meccse, amelyet azóta lejátszott (FTC–Győr 1–0).
    51`
    Adnan lőtt 24 méterről magasan a kapu fölé.

    Az olasz Massimo Moralest október 27-én nevezték ki Sisa Tibor helyére a Budapest Honvéd vezetőedzőjének, és irányí­tásával eddig veretlen a csapat: Nyí­regyházán győztek Hrepka Ádámék, a Paks ellen pedig döntetlent játszottak.
    48`
    Horváth buktatta Morrisont, amiért sárga lapot kapott.
    46`
    Megkezdődött a második félidő.

    A hét elején Budapesten járt Kevin McCabe, a Ferencváros tulajdonosa, aki állí­tólag Shorttal egyeztetett az esetleges folytatásról is.
    45`
    Véget ért a félidő.
    38`
    Jobb oldali vendég szöglet után Megyeri tenyerelte Palásthy elé a labdát, ám a támadó tétovázott, í­gy a védők fel tudtak szabadí­tani előle.
    32`
    Hidi bal oldali beadása után Nagy fejelt hat méterről a kapu jobb oldala mellé.
    31`
    Palásthy passzolt remekül a jobb oldalon meglóduló Hrepka elé, aki a 16-os vonaláról lőtt, Megyeri bravúrral tolta szögletre a labdát a bal alsó sarokból.
    30`
    Egy jobb oldali beadás után Ferenczi kanalazta kapura a labdát hét méterről, de nem okozott gondot Tóth kapusnak a hárí­tás.
    28`
    Tóth Bence lőtte el 19 méterről, kissé balról, a kapu előtt keresztbe a labdát.
    22`
    Morrison kapott sárga lapot, miután buktatta Palásthyt.
    20`
    Lipcsei í­velt előre egy szabadrúgást, amit Ferenczi csúsztatott a kapu bal alsó sarka felé, de a labda végül mellé pattogott.
    18`
    A megsérült Rósa helyére Fitos állt.
    15`
    Horváth 22 méteres lövése akadt el egy védőben.
    12`
    Kulcsár bombázott a kapu fölé 25 méterről.

    Morales Debreceni Andrásra, Cséke Györgyre, Milan Pastvára és Abrahamra sérülés, Mackóra pedig eltiltás miatt nem számí­that. A Ferencvárosnál Paul Shaw combizomhúzódás, Dragóner Attila és Rafa Wolfe eltiltás miatt nem játszhat.
    6`
    Hrepka bal oldali beadására nem érkezett senki.

    A meccs egyik érdekessége, hogy mindkét gárda kispadján egy nemrég kinevezett külföldi szakvezető ül.
    1`
    Solymosi játékvezető sí­pszavára a Honvéd kezdte a találkozót.

    A Soproni Liga 15. fordulójának nyitómérkőzésén az újoncként tizenegyedik Ferencváros fogadja a tizennegyedik Honvédot. A találkozót nézők nélkül rendezik meg, ugyanis a zöld-fehéreknek még nem telt le a három meccses zárt kapus büntetésük (ez lesz a második nézők nélküli összecsapás), amit a Diósgyőr elleni bajnokin történt rendzavarás miatt szabott ki az MLSZ fegyelmi bizottsága.

  • 90
    Vége!
    88
    Vukmir sárga, miután felrúgta Lipcseit.
    86
    Harmadik cseréjüket is kihasználják a vendégek, Nagy helyére Abass állt be.
    85
    Tóth Bence 30 méteres szabadrúgása a kapufán csattant. Hatalmas löket volt…
    84
    Egy kipattanó után Lowton lőtt 14 méterről, de a védők szögletre mentettek.
    76
    Újra Palásthy került helyzetbe, ezúttal 8 méterről lőtt fölé.
    74
    Lipcsei buktatta Zsolnait, sárgát kapott. Diego távoli szabadrúgását Megyeri megfogta.
    72
    Nagy helyzetet hibázott el a Honvéd: Zsolnai pontos kiugratása után Palásthy emelt kapura 10 méterről, de a kapu fölé szállt a labda.
    68
    Hrepka helyén Zsolnai folytatja.
    61
    Kulcsár is besárgult.
    60
    A büntetőt Ferenczi elhibázta, a jobbra mozduló Tóth kiütötte a labdát.
    59
    Nagy lerántotta a 16-oosn belül Lowtont, sárgát kapott, mi pedig 11-est.
    58
    Diego távoli lövését fogta Megyeri.
    57
    Cserélt a Honvéd: Horváth helyére Moreira állt.
    48
    Horváth szabálytalankodott Morrisonnal, sárga.
    46
    Elkezdtük a második félidőt.
    45
    Vége az első félidőnek.
    39
    Hrepka szögletét rossz helyre ütötte Megyeri, de szerencsére nem lett belőle nagyobb baj.
    32
    Balról jött egy beadás, Nagy 7 méterről a kapunk mellé fejelt.
    31
    Hrepka 17 méterről éles szöggből tüzelt, Megyeri szögletre mentett.
    29
    Lipcsei 26 méteres szabadrúgása a sorfalról pattant szögletre.
    27
    Fitos adott középre, Ferenczi megcsúsztatta, Tóth pedig 17 méterről a kapu mellé lőtt.
    24
    Hrepka a sorfalba lőtte a szabadrúgást.
    23
    Úgy tűnt Morrison szabályosan szerelte Palásthyt 22 méterre a kaputól, mégis sárgát kapott.
    20
    Megvan az első helyzetünk: Lipcsei beadása után Ferenczi fejelt 10 méterről kevéssel a kapu mellé.
    18
    Fitos állt be megsérült Rósa helyére.
    15
    Horváth lőtt 17 méterről, de Balog blokkolt.
    7
    Takács adott élesen középre, de Hrepka elől szögletre mentettünk.
    5
    Még nem volt helyzet, mezőnyjáték folyik.
    1
    Mi kezdtük a mérkőzést, zöld-fehérben játszunk, az ellenfél piros-feketében.
    .
    Csapatunk a Honvéd ellen zárja a szezont este 19 órakor. Az élő közvetí­tés 18.45-kor kezdődik.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ