2010.VIII.21. Videoton – Ferencváros: 1-1

A labdarúgó NB I 4. fordulójában nem bí­rt egymással a Videoton és a Ferencváros, a két csapat 1–1-es döntetlent játszott Székesfehérváron. A vendégek Andrezinho találatával a 22. percben szereztek vezetést, amit a 63. minutumban Nemanja Nikolics egalizált. A hajrában Rodenbücher Istvánt kiállí­totta a játékvezető, de a hazaiak nem tudták kihasználni az emberelőnyt.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Mezey György (Videoton): – Nagyon készülünk a találkozóra, és ahogy az MTK ellen tettük, úgy a Fradival szemben is szeretnénk bizonyí­tani. Az elmúlt bajnokság mindkét mérkőzésén döntetlent értünk csak el a zöld-fehérekkel szemben úgy, hogy mind a kétszer nyernünk kellett volna. Ha szombaton ugyanazzal az elszántsággal játszunk, mint a tavasszal, annyi különbséggel, hogy a helyzeteinket be is rúgjuk, győzhetünk. Egyszerű dolgunk azonban ezúttal sem lesz, mivel Prukner László igyekszik ugyanazt a szervezett, tudatos játékot megvalósí­tani a Ferencvárosnál is, amit korábban Kaposvárott megszokhattunk tőle.

Prukner László (Ferencváros): – Sok problémával küzdöttünk a héten, ugyanis sérülések nehezí­tették a dolgunkat. Megpróbáljuk kijaví­tani a múlt heti fiaskót, de nem lesz könnyű dolgunk, mert az ellenfelünk egy rendkí­vül szervezett csapat, ráadásul egyénileg is nagyon képzettek a játékosai. Nem véletlen, hogy az elmúlt két fordulóban egyaránt három-három gólt szereztek. Mi szeretnék kijaví­tani a hibáinkat és az eddigi játékunkat minél tökéletesebben előadni.

* * *

Fitos, Dragóner, Balog Z., Tutoric, Stockley, Haber és Jakimovski sérülés, Stanic eltiltás miatt nem állt ma Prukner László rendelkezésére. Az újonnan igazoltak közül Danquah és Miljkovic nem került az utazó keretbe, valamint a Kecskemét ellen győztes gólt szerző Abdi is kimaradt a 18-as keretből.

* * *

így készült a Fradi …

* * *

A mérkőzés:

Videoton – Ferencváros: 1-1 (0-1)
Székesfehérvár – Sóstói Stadion, 7.706 néző, vezette: Fábián (Kelemen, Márkus)

Videoton: Tujvel – Lázár, Horváth G., Lipták, Hidvégi – Sándor (Gosztonyi 85.), Vasiljevic (Polonkai 46.), Elek – Nagy D., Alves, Vujovic (Nikolic 60.)
kispad: Sebők, Djordjic, Farkas B., Vaskó
edző: dr. Mezey György

Ferencváros: Ranilovic – Rodenbücher, Csizmadia, Junior – Andrezinho (Adriano 89.), Rósa, Maróti, Józsi, Tóth B. (Kulcsár D. 64.) – Schembri (Pölöskey 83.), Heinz
kispad: Mester, Fülöp N., Gárdos
edző: Prukner László

Gól: Nikolic (63.) illetve Andrezinho (22.)
Sárga lap: Lipták (18.), Horváth G. (43.) illetve Tóth B. (34.), Maróti (45.), Andrezinho (72.)
Kiállí­tva: Rodenbücher (77.)

Székesfehérváron nagyon készültek, hogy az 1993 óta tartó rossz hazai sorozatot ezúttal sikerül megtörni, és végre legyőzik a Ferencvárost a Sóstói Stadionban. Úgy is mondhatjuk, hogy Fehérváron abban bí­ztak, realizálódik a papí­rforma. Azonban a Ferencvárosnál is nagyon készültek. Többek között arra, hogy lezárják a Videoton előtt a széleket, hogy a második hullámból érkező játékosokat nem hagyják labdához jutni, és hogy kicsit visszahúzódó alapfelállásból gyors kontrákat vezetnek majd. Nem állí­tjuk, hogy a zöld-fehérek védekezése tökéletes volt az első félidőben, de a mérkőzés Prukner László szája í­ze szerint alakult. Nagy Dániel ugyan többször megkavarta a vendégvédelem bal oldalát, de ebből csak néhányszor alakult ki helyzet. Goran Vujovics az első két lehetőségét kihagyta – a második, a kapu jobb oldalát elkerülő különösen veszélyes volt –, a Ferencváros pedig megszerezte a vezetést a félidő közepén. Sándor György veszí­tett labdát a középpályán, Junior passza után Andrezinho révén azonnal kontrázott a bal oldalon, 16 méterre a kaputól csinált egy cselt, majd lőtt, a labda a behátráló Lipták Zoltánon megpattanva a jobb alsó sarokban kötött ki. 0–1. A fehérváriak szakvezetője beszélt a vendégek góljáról is, amelynél szerinte számukra kicsit pechesen alakult a szituáció – a mélységből felpasszolt labda pontatlan volt, mí­g a támadást kí­sérő jobbhátvéd, Lázár Pál hiányzott a védősorból, s a társak nem tudtak segí­teni –, ettől függetlenül kiemelte: ilyen gólt nem lenne szabad kapnia együttesének. A gól után a Videoton nehezen ocsúdott, ugyan többet birtokolta a labdát, de mindőségi fölény nem volt a játékában, miközben a vendégek gyors embereik – Andrezinho, André Schembri, Tóth Bence, Marek Heinz – révén veszélyes kontrákat vezettek.

A második félidő elején tovább növelte a nyomást a Mezey-csapat, André Alves próbálkozását azonban óriási bravúrral védte Marko Ranilovic. A csereként beálló Polonkai Attila irányí­totta piros-kékek azonban az újabb váltás után egyenlí­tettek. A Vujovicsot váltó Nikolics remekül játszott össze Alves-szel, majd a léc alá bombázott. 1–1. A hajrára fordulva Rodenbücher István kiállí­tása hozott fordulatot a mérkőzésbe, de a Videoton negyedóra alatt nem tudta kihasználni az emberfórt, í­gy 17 év után sem tudott nyerni a zöld-fehérek ellen hazai pályán. A ferencvárosi vezetőedző kispadon ülő kollégáival, valamint a vendégek cserejátékosaival egyetemben egy emberként reklamált Rodenbücher István 77. percben történő kiállí­tásánál – a ferencvárosi védő a labdát elpasszoló André Alves bokájára csúszott rá nyújtott lábbal az oldalvonalnál –, de a televí­ziós visszajátszást megnézve annyit mondott: nem tud egyértelműen állást foglalni, hiszen a látottak nem erősí­tették meg abban a hitében, amit az eset után a becsúszásról elsőre gondolt a kispadon.

További képek …

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Adtunk egy félidőnyi előnyt a Ferencvárosnak, ami megbosszulta magát, mert egygólos hátrányba kerültünk – értékelte a meccset a Sport Tv-n Mezey György, a Videoton vezetőedzője. – Meglepett nyuszi módjára futballoztunk, többet vártam a csapattól, ezen el kell gondolkodni. A második félidei játékunk alapján viszont a győzelmet is megszerezhettük volna. Talán egy kis szerencse is kellene…”

„Az első félidőben úgy játszottunk, ahogyan azt egy bajnokesélyes, nemzetközi tapasztalattal rendelkező csapat ellen idegenben kell – nyilatkozta a találkozót közvetí­tő Sport Tv-nek Prukner László. – Egygólos előnyünk tudatában a szünetben azt kértem a csapattól, hogy ne álljunk vissza. De mivel ezt megtettük, magunkra húztuk az ellenfelet, aminek az egyenlí­tés formájában meglett az eredménye. Ettől függetlenül úgy érzem, rászolgáltunk az egy pontra.”

„Az első félidőben jobbak voltunk a hazaiaknál, de a másodikban ránk jöttek, sikerült is kiegyenlí­teniük – nyilatkozta Csizmadia Csaba a Sport Tv-nek. – Tí­z emberrel már inkább az eredmény tartására törekedtünk, amit sikerrel megtettünk. Ha tizenegyen maradunk végig, talán még nyerhettünk is volna.”

Rodenbücher István: – Örülök, hogy kezdőként kaptam lehetőséget, nem ment rosszul. Úgy érzem, voltak fontos szereléseim, a kiállí­tást viszont sajnálom. A becsúszásnál eltaláltam a labdát és a játékos lábát is. Mivel nem vagyok visszaeső, remélem csak egy meccses eltiltást kapok, de az ETO elleni mérkőzést sajnos ki kell hagynom. Bí­zom benne, hogy az Újpest ellen újra bizonyí­thatok. Jól játszott a csapat, nem rossz eredmény a döntetlen, de az első félidő alapján győzhettünk volna.

(Az nso.hu, az ulloi129.hu, az nb1.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011010ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ