2011/12 – Fényévekre a harmadik csillagtól

Bár tisztában voltunk azzal, hogy a 2010/11-es bajnokságban elért harmadik helyünk annak is volt köszönhető, hogy az ellenfeleink mindent elkövettek, hogy dobogós helyen végezzünk (akkor és annyiszor kaptak ki ahányszor csak nekünk kellett), mégis optimistán és reménykedve vártuk a 2011/12-es évadot. Ehhez nagyban hozzásegí­tett Dragóner búcsúmérkőzése a Pápa ellen, a közel teltház, a fölényes győzelem és természetesen Dragó búcsúgólja, mely után könnyes szemekkel borultunk egymás nyakába a lelátón. Néhány pillanatra újra felcsillant az igazi Fradizmus, újra egy nagy családban éreztük magunkat. Ezt még az sem tudta beárnyékolni, hogy a bajnokság során két olyan vereséget is szenvedtünk (Újpest 0:6, Videoton 0:5), mely majdnem kikezdte töretlennek hitt rajongásunkat. Volt mibe kapaszkodni, volt miben hinni, hiszen ott álltunk Európa kapujában. Akkor úgy éreztem én is, hogy ezzel zárult le végleg a száműzetésünk és ezzel üzentünk a világnak, hogy igenis még létezünk, még együtt a Fradi család és legyen bármilyen hatalom és szándék, a Ferencváros örök.

Pedig a viharfelhők lassan gyülekeztek a Szentély fölött. Miljkovic „Marco Polo-s” utazása még májusban kezdődött, először csak a beteg édesapjáról volt szó, utána próbajátékról melyre nem kapott engedélyt. Ezen még túl tudtunk lépni, hiszen Emil annyira maradandót azért nem gyújtott (bár egy idő után már ez a kép is megváltozott egy kicsit), de 2011 júniusában két bomba is robbant, melynek füstje már bizony belénk mart egy kicsit. Rövid időn belül az előző szezon két legjobb játékosát vesztettük el. Először Schembrinek nem tudtunk megfelelő ajánlatot tenni (bár erről több, egymásnak ellentmondó hí­r is megjelent), majd Heinz jelentette be, hogy haza szeretne menni a családjához. Velük nem csak több mint 20 gól, de az előző szezon csapatának a „lényege” is távozott. Akkor még nem tudtuk, hogy nem csak ők lesznek a focit játszani tudók közül a távozók és a mellőzöttek, de erről majd később.

A szakmai vezetés is tudta, hogy a távozókat minél gyorsabban pótolni kell, hiszen nyakunkon volt az EL selejtező első mérkőzése. Érkezett Grúz a távozó Tutoric helyére, Otten a holland és Jovanovics a szerb bajnokságból jött. Kölcsönben megszereztük Oláh Lórántot akitől Schembri „elvesztett” góljainak a pótlását vártuk. Rajtuk kí­vül jöttek még elég bizonytalan státuszú játékosok is: Felix valahonnan Brazí­liából, Alison meg a Videotontól. Szó volt még két reményteljes igazolásról is, de a szerb Vidovics és a német Baltes végül is nem került a Fradihoz. Az előbbi csak í­gérgetés szintjéig jutott (jön, már úton van, épp a papí­rjait intézi…stb.), Baltes be is mutatkozott egy előkészületi mérkőzésen (jól is játszott a Politechnika Timisoara ellen), mégsem maradt, állí­tólag őt is a családja győzte meg arról, hogy visszatérjen Németországba. Június végén jelentette be a klub, hogy próbajátékra érkezett Wergiton do Rosario Calmon, „művésznevén” Somalia akit élőben senki sem látott még játszani, sőt névazonosság miatt igazán nem is lehetett tudni, hogy valójában ki is érkezett Magyarországra.

Rajtuk kí­vül egy nagy visszatérő dobogtatta meg a zöld-fehér szí­veket. Lisztes Krisztián 1993 és 2008 után újra anyaegyesületéhez került vissza. Bár tudtuk, hogy 35 évesen már nem fog az „élre” állni, de örültünk annak, hogy vele a Fradizmusunk egy darabja tér vissza és ha szükség lesz rá, segí­teni tud a pályán, de a pályán kí­vül is, az öltőzőben. Végig olvasva az előbbiek utólag magam is rácsodálkozom, hogy milyen nagy és jelentős mozgás volt a játékoskeretben (és nem is emlí­tettem mindenkit).

A csapat összekovácsolására nem maradt túl sok idő. A Ferencváros név hiába ismert az egész világon, a múltban hiába értünk el a nemzetközi kupákban sikereket, de mivel utoljára 2005 nyarán szerepeltünk európai kupában és a magyar labdarúgás sem ostromolta az élmezőnyt, í­gy hagyomány ide, dicső múlt oda, előselejtezőt kellett játszanunk. Ellenfelünk az örmény Ulisses csapata volt, akiket simán, két győztes mérkőzéssel búcsúztattunk Európától. Ekkor még minden szépnek és reményteljesnek mutatkozott. A csapat gerince gyorsan kialakult, Grúz és Otten magabiztossá tette a védelmünket, Jovanovics „megszállottként” száguldozott a szélen, a „megtért” Andrezinho remekül osztogatott, de Józsi labdái is aranyat értek, elől meg az Oláh-Abdi tengely eredményesen termelte a gólokat. Bemutatkozott Félix is, aki nem csak termetével, de elképesztő gyorsaságával és brazilos örömködéseivel is felhí­vta a figyelmet. Róla persze elég hamar kiderült, hogy tévedés volt, de mikor az örmények ellen, mint egy gazella úgy szökkent be a pályára és kettőt lépve már a kezdőkörbe találta magát, majd egy remek kiugrás után még gólt is szerzett a tábor előtt, már mindenki a Fradi legújabb kincséről kezdett áradozni.

Prukner László

A selejtező második fordulójában a szintén ismeretlen norvég Aalesund következett. Bár tudtuk, hogy a norvég focit nem szabad lebecsülni, de biztosak voltunk abban, hogy simán továbbjutunk. Verhető ellenfél volt az Aalesund, amit az első mérkőzés alá is támasztott. Bár a norvégok szerezték meg a vezetést, de addig is és utána is a Fradi dominált, sőt elmondható, hogy jól is játszottunk! Aki a júliusi kánikulai melegben ott volt a lelátón, a szí­vébe is zárta a csapatot…és egy játékost is, akiről egy külön regét lehetne í­rni, aki szertelen és bohém természetével, de zseniális labdaérzékével örömet szerzett a szurkolóknak, de állandó gondot a szakmai vezetésnek. Liban Abdiról van szó, akinek a nevét a győztes gólja után skandálta a lelátó és akinek az arcáról olyan boldogság sugárzott mintha tudná, őt arra rendelte a sors az Üllői útra, hogy játékával visszahozza a régmúlt dicsőségét. Akkor még nem tudtuk (bár sokan már akkor is sejtették), hogy Abdi története elég komor fordulatot fog hozni, de erről nem igazán akarok értekezni, mert nem tudok minden részletet, ráadásul elfogult is vagyok vele szemben, hiszen tudom, régen is voltak „nehéz fiúk” a csapatban, mégis tudták őket kezelni.

Utólag kiderült, a norvégok elleni győzelemmel le is zárult a 2011/12-es szezon örömteli időszaka. Három nappal a győztes első mérkőzés után elindult a nemzeti bajnokság, mely Détári Lajos érkezéséig inkább hasonlí­tott rémálomra, mint a kezdeti önfeledt boldogságra. Magukról a mérkőzésekről túl sokat nem akarok í­rni, hiszen azokat mindannyian átéltük, inkább az okokat próbálom megkeresni, hátha találunk olyan elfogadható magyarázatot, mely végül is a ferencvárosi labdarúgás egyik leggyászosabb bajnoki szerepléséhez vezetett.

A lejtőn nem a kaposvári döntetlennel indultunk el, hiszen azt magyarázható volt az óvatossággal és a kánikulai meleggel. Az első igazi pofon a norvégiai visszavágón kaptuk, ahol a biztos továbbjutást engedtük ki azzal, hogy a mérkőzés végén összeomlott a csapat. A miértekre nem találtuk a választ, az esetleges szakmai hiányosságokat alig akartuk észrevenni. További pofonokra volt szükség ahhoz, hogy a 2011/12-es bajnokság 5. forduló után Prukner László lemondjon vezetőedzői posztjáról. Vajon elhamarkodott döntés volt, vagy csak bebizonyosodott sokak azon véleménye, hogy a szakmai igazgató nem nagyon tudta a „helyére tenni” a Ferencvárosban elfoglalt helyét és szerepét? Mi is volt valójában Prukner László „bűne” mely a lemondásához vezetett? A szakmai képesí­tés és a tanári diploma adva volt, ráadásul Kaposvárott remek és eredményes munkát végzett, í­gy ezekbe belekötni úgy, hogy éppenséggel a szerző egyikkel sem rendelkezik, talán nem illendő dolog. így maradnak apróságok, melyek szurkolóként „szúrták” a szemem, és melyek talán elvezettek a végső döntés meghozataláig. Kezdjük azzal melyre már hivatkoztam az előbbiekben. Volt két nehezen kezelhető játékosunk (Abdi, Andrezinho) akiknek még behunyott szemmel és „féllábbal” is helyük lenne a csapatban, de akikkel igazán nem sikerült megtalálni a közös nevezőt. Játszottak, aztán kikerültek, utána betegek lettek vagy sérültek, majd ismét visszakerültek. Ma már Andrezinho nincs is a Fradinál és 2012 nyarán már Abdival sem számolhatunk. Prukner Lászlónak Józsival is voltak gondjai. Vele nem „emberileg” nem találta a közös nevezőt, hanem egyszerűen a helyét nem találta meg a csapatban. Tóth Bence Abdihoz hasonlóan egy külön kategória. Amikor egy edző azt mondja, hogy nem tud mit kezdeni Bence egyéniségével, akkor a szurkoló már elég tanácstalanul csóválja a fejét, főleg akkor, ha nem egyedüli esetről van szó.

Prukner és Nagy Tamás

Sokak szerint Prukner mester az öltőzőben sem tudott megfelelő légkört kialakí­tani, bár ezt a legendás Lakat mester óta tudjuk, hogy egy játékosnak nem kell szeretnie az edzőjét. De azt már a szurkolók elég rosszul viselték, hogy a csapat öltözőjének a faláról lekerültek az „ikonok” képei. Mintha megtört volna a Fradi varázs, melyhez minden bizonnyal jelentősen hozzájárult az Abdi-Oláh csörte is, amit meggyőződésem, hogy maga a klub kezelt nagyon rosszul. Többen a mester szemére vetették, hogy a YouTube-ról igazolt játékosokat, hogy magával hozta a kedvenceit Kaposvárról, hogy nem vette előre a rangsorban a magyar fiatalokat. Akik valójában nincsenek is, vagyis helyesebben fogalmazva, nem zöld-fehér mezt viselnek. Sokan számon kérték a taktikai hiányosságokat is, de ez ügyben „pártatlan” maradok, hiszen csak szurkolói szinten értek hozzá. Hogy mindezek az okok elegendőek voltak-e ahhoz, hogy Prukner László az ötödik fordulóban lemondjon (vagy lemondassák), arra igazán nincs megfelelő válasz. Főleg amiatt nincs, hogy bár a következő hónapokban valamelyest léptünk előre, de a végén mégis csak dicstelenül zártuk le a 2011/12-es szezont.

“Örülök, hogy több mint egy évet töltöttem a Ferencvárosnál. Majd az utókor eldönti, hogy ez siker volt vagy kudarc. Nem bántam meg, hogy tavaly nyáron elvállaltam a csapat szakmai irányí­tását, itt emberként és edzőként is több lettem. Természetesen minden egyes döntésemért vállalom a felelősséget. Emelt fővel és tiszta lelkiismerettel léptem ki a Ferencváros székházából. Békességgel és szép emlékekkel távozom. Sok sikert kí­vánok a klubnak és a csapatnak.” – ezekkel a mondatokkal búcsúzott Prukner László a Fraditól, akinek a helyét átmeneti időre Nagy Tamás, az akkori másodedző vette át. Akinek a neve mellé végül egy nagyon szerencsétlen statisztika került, hiszen két mérkőzésen ült a vezetőedzőként a kispadon, és mindkétszer vereséget is szenvedtünk, ami eddig egyetlen Fradi edzőnek sem „sikerült” elérnie. Az persze más kérdés, hogy ha az előző szakmai vezetéssel sem a vezetőség, sem a szurkolók nem voltak megelégedve, akkor a másodedző vajon milyen megfontolásból maradhatott továbbra is a klubnál.

Détári Lajos, 2011. szeptember 11-én (elég baljós dátum) ült először a bajnoki mérkőzésen a Fradi kispadján. Kinevezése eléggé megosztotta a szurkolókat. Sokan örültek annak, hogy egy valamikori világválogatott és a Fradi mezét 13 mérkőzésen magán viselő játékos ült le a kispadra, de sokan féltették is, hiszen nem rendelkezett akkor még pro-licences papí­rral (az MLSZ adatbankjában mint „egyéb” szerepelt), és igazán sikeres edzői múltat sem tudott prezentálni. Sok helyen megfordult, de vibráló egyénisége és szókimondása sokszor okozott konfliktusokat és igazán egyik állomáshelyén sem töltötte ki az idejét. A csapat meg bajban volt, a rossz szereplés mellé belső viszályok is gondot okoztak. Azt még meg kell emlí­teni, hogy a nemzetközi átigazolási időszak végén még a csapathoz került Klein, Hakola és Homma. Döme győzelemmel debütált, melynek pikantériáját az adta, hogy a ZTE kispadján is edzőcsere történt, és a mérkőzésen már Prukner László dirigálta a vendégeket.

Détári és ifj. Orosz Pál

Détári kezdeti időszaka még akkor is eredményesnek mondható, hogy a kezdő győzelmet három vereség követte, de ezek „bekalkulált” vereségek voltak, ráadásul a csapat is kezdett összeállni. Bár Tóth Bence megkapta a bizonyí­tási lehetőséget, de nem igazán tudott élni vele, í­gy helyére visszakerült Józsi, ráadásul oda, ahol igazán érzi és érti is a játékot. Mivel Döme nem bí­zott Oláh Lórántban (valószí­nűleg nagyon közel érezte a játékost Prukner Lászlóhoz), Abdi meg szokásos száműzetését töltötte, Félixnek már emléke sem maradt, ahogy Alison is gyorsan távozott, í­gy igazi csatár nélkül maradtunk. Jött Détári „felfedezése”, Pölöskey Péter, aki szerintem csak kényszerből lett az első csapat tagja, sőt két mérkőzésen a kapitánya is. Igazi csatárok nélkül meg elég nehéz játszani ezt a játékot, de ősszel, az utolsó néhány fordulóban még sikerült. Jött az Újpest elleni 3:0-s diadal és talán el is hittük, hogy itt a Kánaán és ha télen még sikerül egy-két igazolást becserkészni, még egy Európa-Ligás hely megszerzése sem reménytelen vállalkozás. Sajnos nagyon rontott az összképen a magyar kupából való elég dicstelen kiesésünk, a másodosztályú Békéscsabát két mérkőzésen sem tudtuk megverni.

Az első igazi figyelmeztető pofonokat a szurkolók a téli holtszezonban kapták. ígéretek naponta elhangoztak, mindenki tudta, hogy meg kell erősí­teni a csapatot, de a sajnálatos pénztelenség miatt nem az őszinteség lett úrrá a kommunikáción, hanem az í­gérgetés és a visszamutogatás. Jött a fiatal magyarokat a csapatba jelszó, többször elhangzott, hogy nem akarunk videók alapján igazolni (ez picinyke szurka volt Prukner László felé), de először inkább az elmenők és száműzöttek köre bővült és nem az új igazolásoké. Közben 2011 decemberében a Fradi ismét „állami” kézbe került miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, vagyis az állam megvette a területet stadionostul Kevin McCabe-től, az FTC pedig megvásárolta a Zrt. többségi részvényeit.

A nagyon hosszúra nyúlt felkészülés eléggé felemásra sikeredett. Komoly igazolás nem történt, az edzőmérkőzéseken sorra vereségeket szenvedtünk, elutaztunk egy elég kétes megí­télésű amerikai tornára, ahol szervezési hiányosságok miatt csak egy komolyabb meccset játszhattunk, igaz edzésre és egy „kispályás” Vasas elleni győzelemre még futotta idő. A bajnoki nyitányig sikerült leigazolnunk Busait a svájci másodosztályból, valamint „visszavettük” a Vasastól Kulcsárt, pluszba elhoztuk Beliczkyt, majd a tavasz folyamán Simicet is. Két fiatal tehetség is látókörbe került, Batik már nálunk kezdett, Orosz csak a bajnokság végén csatlakozik a Fradihoz. A névsor ismeretében a legtöbb Fradistából egyszerűen elfogyott a remény, igazán senki sem hitte, hogy 2012 tavaszán lesz olyan szerencsénk mint egy évvel korábban, hogy az ellenfelek besegí­tenek egy jobb helyezés elérésében. Abdi továbbra is parkolópályán vagy a pesti éjszakában mulatta az időt, de voltak hetek amikor Józsit is titokzatos sérülés támadta meg. Ehhez jött még egy magyarázhatatlan leépülési folyamat, mely a csapatot jellemezte a tavaszi szezonban.

A „leépülés” előtt még volt egy-két aránylag jó meccsünk. A nyitányon kikaptunk ugyan a bajnok Debrecentől, de végig egyenrangúak voltunk, sőt talán még közelebb is álltunk a győzelemhez. Utána már elég hullámzó volt a teljesí­tmény, jött néhány győzelem, de szembetűnő volt, hogy hazai pályán általában szenvedtünk, kivételt képez a Győr elleni találkozó és a Kecskemét elleni első félidő. Ezek mellé olyan gyenge produktumok is társultak, melyek elégé korán elkezdték borzolni a szurkolók idegrendszerét. Nem volt tüntetés, nem voltak rigmusok, nem volt „elszámoltatás”, csupán egyre kevesebben mentünk ki az Üllői útra. Ott, ahol a 12. játékost a szurkolók szokták adni, a legnagyobb kritika a csapat játékával szemben a nézők távolmaradása jelentette. Mert a Vasas elleni vérszegény játékra még a győzelem gyógyí­rt jelentett, de amit az utolsó 5 fordulóban produkált a csapat, az bizony egyenlő volt azzal, amiért Prukner László vette a kalapját és távozott a Fraditól.

5 mérkőzésből 1 döntetlen és 4 vereség, 3:10 gólarány!

Ha még ehhez hozzávesszük, hogy az utolsó bajnoki fordulóban elszenvedett vereséggel történelmi csúcsot is döntöttünk a 14 vereséggel, el lehet képzelni, milyen lelki állapotba kerültek a szurkolók. A szakmai vezetés próbálta menteni a dolgot, már jóval a zárás előtt elhangzott, hogy nyáron erősí­teni kell, hogy többen a pályára lépők közül nem Fradi szintűek, hogy nem küzdenek a hagyományokhoz méltóan. Be is lett „í­gérve” újabb száműzés, de ezek is megmaradtak a szlogenek szintjén. Arra persze igazán senki sem kereste a magyarázatot, hogy azok, akik ősszel még jó teljesí­tményre voltak képesek, vajon tavasszal miért is épültek le. Számomra továbbra is rejtély, hogy Klein, Otten, Hakola és még Józsit is ide sorolnám, miért esett vissza, és miért nem tudott olyan húzóerő lenni, mint az őszi szezon végén. Az már csak hab a tortán, hogy a tavasz meglepetéseként beharangozott Pölöskey a hí­rek szerint nyáron mehet oda ahová akar.

Az Újpestet legyőző csapat

Külön a játékosokat nincs értelme értékelni. És nem csak azért, mert annyira le kéne „pontozni” őket, hanem azért, mert annyian léptek pályára a 2011/12-es bajnoki szezonban, hogy némelyükre már nem is emlékszem. Talán sokak el fognak „borzadni”, de bajnoki találkozón 39 (!) játékosunk lépett pályára (az összes mérkőzést tekintve 59-en), és köztük csak nyolcan voltak, akik elérték a 20 mérkőzést. Köztük van Lisztes Krisztián is aki a legtöbb esetben csereként lépett a pályára. Ami a teljes létszámon túl számomra döbbenetes, hogy huszonegyen vannak olyanok, aki tí­znél kevesebbszer húzták fel magukra a zöld-fehér mezt bajnoki mérkőzésen! Azt mindenki tudja, hogy a 30 fordulóban mindösszesen 31 gólt tudtunk csak szerezni, de azt talán kevesen, hogy ebben 16 játékos osztozott, és Pölöskey lett a házi „gólkirály” (bár ezt nehéz mosoly nélkül leí­rni) 5 góllal.

A mérkőzések mellett egy szomorú esemény is beárnyékolta az évet. 2011. október 31-én elhunyt a ferencvárosi labdarúgás Császára, a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása, Albert Flórián. A gyász mellett számos megemlékezésre is sort került. A Tempó Fradi Alapí­tvány gondozásában a Fradi család anyagi segí­tségével felújí­tásra került Toldi Géza sí­remléke. Szegeden Albert Flórián kiállí­tás nyí­lt a Móra Ferenc Múzeumban, és a 2-es szektorban emléktáblát kapott Simon Tibor. Életműdí­jat kapott Rudas Ferencet és elbúcsúztatták a válogatottól Lipcsei Pétert és bemutatták az új Albert-stadion látványterveit.

Albert Flórián (1941-2011)

Azzal nem árulok el túl nagy titkot, hogy a Ferencváros 1901-ben szerepelt először a bajnokságban. Azóta csupán négy alkalommal fordult elő, hogy ne kerüljünk az első tí­zbe. Az egyik „történelmi” szégyenről, a 14 bajnoki vereséget már emlí­tettem, de ehhez méltón csatlakozott az is, hogy azokban a bajnoki évadokban, ahol legalább 25 fordulót rendeztek, egyedül 1952-ben lőttünk kevesebb gólt, mint az idén. Ezen túl is még több „leget” elő lehetne bányászni a bajnoki múltunkból, de inkább nem „keserí­tem” tovább a 2011/12-es szezon értékelését. Túl vagyunk rajta, elfelejteni azt persze nem szabad, de holnaptól már a jövőbe kell néznünk. Vajon hogyan tovább Ferencvárosi labdarúgás? Abban biztos vagyok, hogy van jövőnk. Mást nem is í­rhatok, mert mást nem is diktálhat Fradista szí­vem.

Egy azonban biztos. Több helyen bevett szokás a nagyvilágban, hogy az egyesületi cí­mereket megfelelő számú bajnoki cí­m elérése után aranyszí­nű csillagokkal ékesí­tik. Nekünk, a 28 bajnoki cí­münk egyelőre 2 csillagot jelent (rajtunk kí­vül az MTK és az Újpest „jogosult” még a két aranycsillagra). Ahhoz, hogy mi legyünk az első három csillagos csapat Magyarországon még két bajnoki cí­m szükséges. De vajon mikor? Vajon a mi életünkben még megadatik, hogy olyan mezben lássuk a csapatot mely három csillagot visel a szí­vtájékon?

Ha este felnézünk az égre, tiszta időben nagyon sok csillagot fogunk látni. Bár ezek közelinek tűnnek, bizony nagyon messze vannak tőlünk. Ahogy az a bizonyos harmadik csillag is, a cí­merünk felett, a szí­vünk ölelésében, de fényévekre a jelenünktől.

7 hozzászólás a(z) 2011/12 – Fényévekre a harmadik csillagtól bejegyzéshez

  • Jobban örültem volna annak ha ennél szí­vmelengitöbb összefoglalót olvashatnék. Sajnos érvényesül a gyorsan felejtsük el szindróma. Amikor Döme ide jött biztam ,hogy sokkal jobbak leszünk. Nem vagyok feldobva attól, hogy tévedtem.
    Talán a következő szezon jobban fog sikerülni. Én azért még bizakdom.

  • Kedves Barátaim! Már a harmadik csillagtól tényleg messze vagyunk, de egymáshoz mégis közel. Mindörökké Ferencváros! Zárójelbe téve: remek elemzést í­rtál lalolib.

  • Kedves Laci!

    Köszönöm a soraidat. Mindig izgatott és érdekelt, hogy távol a hazától és a Ferencváros mindennapos életétől, hogyan látjátok a helyzetünket és valójában mi is köt össze benneteket a Fradival. Bármilyen cikkünkhöz is szólsz hozzá (legyen az egy fotelszurkolós “kirohanás” egy vereség után) mindig egy olyan különleges látásmódot olvasok ki a soraidból melyek sokszor lendí­tettek át a holtponton.
    És ami számomra a legfontosabb: soha nem akarsz csak úgy “bekiabálni” az ablakon, mindig a bizakodás és a remény ül ki a mondataidon.
    Ebben minden bizonnyal egyek is vagyunk. Bár nálam néha elgurulnak a gyógyszerek, de szerencsére eddig még mindig megtaláltam őket…legalábbis remélem.

    Üdv,
    Lalolib

  • Kedves Lalolib

    Megörültem az ùjbòl nagyon lelkiisermetetessen megìrt év összefoglalí sí nak.

    Ùgy éreztem, hogy – mint nem Magyarorszí gon élô Fradi-szurkolò – valamit megértettem a Fradi helyzetérôl, az elôzmények -és a következésekbôl is.

    Az embereknek szükségük van az olyan példamutatí sokra, amilyenre a Ferencví ros, a ferencví rosi szìnekben sportolò és a ferencví rosi szinekért szurkolò mindig képes volt, képes lesz vagy épp ùjbòl képes fog lenni.

    Példamutatò azért lehet, mert nem is erre ví gyik valòjí ban, hanem mert szìvel lélekel szìvesen teszi azt, amit tennie muszí j és amire erkölcsei elkötelezik. Ví lalni a nehézségeket. Nem hí trí lni a problémí ktòl. Bí tran elôre nézni. Aztí n azt tenni, amit kell és azt nem tenni, amit nem kell tenni.

    Minden példamutatí st vagy el lehet fogadni, vagy el lehet vetni. Ezért az emberek mindig hí lí sok fognak lenni, mert valami van, ami megbìzhatò, amire lehet szí mìtani. Ha nem tudnak elfogadni, akkor legalí bb meglesz a lehetôségük, hogy ellenezzenek.

    A Ferencví rosal szemben ìgy hí t csak „igen“, vagy „nem“ lehetséges.

    Ez nem öní mìtí s. A lelkes emberben rejlik az az érték, melyért minden kudarc és nehézség megéri az í rat.

    Egy Ferencví ros fel tudja mutatni, hogy a lelkesedés még nem halt ki. Helye van a tí rsadalomban. Ha meg nincs, akkor ùjra helyet kell teremteni neki.

    Az ember érték mert értékei vannak és értékeket tud érezni, fejleszteni és elôhìvni a mí sik emberben. Az ember érték, mert értékeiért harcolni és kitartani tud. Az ember érték, mert értékeket tud teremteni.

    A Ferencví ros is egy ilyen érték. Vigyí zni kell rí .

    Vigyí zni kell azokra, akik érte sportolnak, vagy dolgoznak. Vigyí zni kell az emberekre, hogy ne azonosuljanak azzal, amit csiní lnak, vagy aminek fel akarjí k haszní lni ôket, hanem megmaradhasanak embereknek. Vigyí zni kell a fiatal sportolòk és tehetségek lelkeire, akiket olyan könnyen be lehet csapni, el lehet keserìteni, vagy el lehet kedvtelenìteni.

    A Ferencví ros a lelkesek klubja. Azonban, ha a lélel kiköltözik, akkor a Ferencví ros sem lesz többé. A Ferencví ros a semmibôl lett. Mint minden teremtésnek a szabadsí g í llt a bölcsôjénél. A szabadsí g a szabad elkötelezettség.

    Lalolib szépen megìrta, hogy a Kaní nban még nem értünk el.

    Azonban nem csak mi megyünk Kanan irí nyí ban, hanem az is ùtban van mihozí nk.

    A csillag fénye egy kicsit csalòka, mert mí r milliò évek òta kigyùlhatott a bolygònak az a fénye, amely most megérkezik csak hozzí nk.

    A gyertya fénye földközelebb, mert gondozí sunkra van bìzva, hogy ne aludjon ki.

    Nem mi gyùjtottuk, de felelôségünk, hogy ne aludjon ki az a lelkesedés, mely a gyertya folytonos halí lí val fizetôdik . Aki ég, az mindig a sají t anyagí t ví ltoztassa í t fénynyé és melegségé.

    A Ferencví rosnak ezért az a feladata, hogy toví bb í rassza a lelkesedés fényét. A lelkesedés tüzében minden kicsinyeségnek égnie kell.

    Fel a szìvekel. Kiví nok Nektek és a Ferencví ros vezetôségének sok lelkesedést és bí tor tiszta, nemeslelkû odaadí st.

    Az elsô E-betû errôl szòl.

  • Nehéz bármi is hozzátenni a fentiekhez.Csúnya egy évad volt,jobb lesz minnél hamarabb elfelejteni.Bizni eddig is biztam és ezután is fogok.Mert Fradi volt és mindig is lesz.Mert az örök,történjen bármi, szenvedjünk bármennyi vereséget is.Higgyétek el, lesz egy jobb is!

  • Csatlakozva becefix megállapí­tásaihoz én is úgy gondolom, hogy Fradinak lesz még jövője, mert nélküle nem lehet elképzelni a magyar labdarúgást. Az persze tény,hogy nagyon évadot zártunk,sőt a vereségek száma a legrosszabb idényt mutatja.
    Nem bünösöket kell kreálni hanem tényleg rámutatni a hiányosságokra. Erre tényleg nagyszerű lalolib összeállí­tása még akkor is ha nem mindenben értek egyet a megállapí­tásaival. De mi szurkolók vagyunk és az a dolgunk, hogy meccsre járjunk és ha van lehetőségünk akkor elmondjuk a véleményünket. Én Détárival egy kicsit erősebb kritikát is megfogalmaztam volna, hiszen ahogy í­rtad is, a régi munkahelyein mindig elég önálló véleménnyel és határozott álláspontokkal hí­vta fel a figyelmet. Itt nálunk mert úgy érzem mindenáron egy alkalmazkodó edzővé vált és amikor igazán határozottan kellett volna viselkedni, akkor inkább meghátrált mert nem akart a vezetőséggel szemben menni.
    Ami a játékoskeretet illeti ott sem mindenkit örökölt Döme, hiszen télen főleg olyan játékosokat igazoltunk akik nem váltak be.
    Ezektől függetlenül bizom én is, mert egy Fradinak örökké lennie kell!

  • Kedves Lalolib!

    Ismét egy ferencvárosi szí­vvel és hagyománytisztelettel í­rt remek í­rás ez a kis visszatekintés!
    Közismert célpesszimizmusomtól eltérően most kissé optimistább vagyok. A Ferencváros akkor is márkanév lesz és akkor is hí­vó szó lesz a tömegeknek, amikor már Vidi meg Loki csupán történelem. Az FTC szó többet jelent sokunk számára, mint egy sportklubot. Jelenti a történelmet , a hagyományt, az együvé tartozást, a sokat szenvedett, de óriási szí­vű és lelkű magyar emberek közös sikereit! A három E-t , a bajnoki és kupagyőzelmeket, a Fradi-szí­vű játékosokat és a tele aréna fantasztikus hangulatát! Mindent, ami több, mint CSAK sport! Hajrá Fradi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ