2012.II.4. River Plate tartalék – Ferencváros: 2-1

A harmadik helyért mérkőzhet meg a Ferencváros labdarúgócsapata a detroiti nemzetközi tornán, miután az elődöntőben egygólos vereséget szenvedett az argentin River Plate tartaléktól. Utóbbiak ellenfele a döntőben majd a mexikói Pumas második csapata lesz, mí­g a zöld-fehérekre a Vasas vár a bronzmeccsen.

River Plate (tartalék) – Ferencváros: 2-1 (2-0)
Detroit, Silverdome, 6.000 néző

River Plate II.:

Ferencváros: Jova – Grúz (Busai 57.), Balog Z., Klein, Junior (Zsivóczky 74.) – Hakola (Lisztes 69.), Otten, Józsi – Rósa D. (Oláh 61.), Pölöskey, Somália

Gól: Vila Ruis (1., 23.) illetve Oláh (70. – 11-esből)
Sárga lap: Alvarez (33.) illetve Pölöskey (40.), Otten (85.)

Amint azt a zöld-fehérek facebook-oldalán lévő tudósí­tásból megtudhattuk: rosszul kezdődött a mérkőzés a Ferencváros számára, hiszen Mark Otten eladott labdáját rögtön az első percben góllal büntette az argentin ellenfél. A folytatás kiegyenlí­tett mezőnyjátékot hozott, viszont a 23. perc újabb argentin gólt. Ismét Vila Ruisé volt az érdem, aki Junior mellől lőtt gólt közelről. Martin Klein mentett ugyan, ám a játékvezető gólt í­télt. A ferencvárosiak hiába tiltakoztak, hogy a légiós időben vágta ki a labdát, a bí­ró ezt máshogy látta, és nem hatotta meg a zöld-fehérek protestálása.

Az első félidő hajrájában szabadrúgásból veszélyeztetett a Ferencváros, de a River Plate-nek is akadt helyzete, Jova Leventének nagyot kellett nyújtóznia, hogy hárí­tsa a jobb felsőbe tartó labdát. A tudósí­tás az első felvonás lezárásaként arról számolt be, hogy a játékvezető több olyan szabálytalanságot nem torolt meg, amelynél ferencvárosi játékos volt a szenvedő fél.

A második félidő elején nemcsak aktí­v, hanem kapura is veszélyes volt a Ferencváros. Józsi szabadrúgásból, majd akcióból is lőhetett, a középpályás két lehetősége között Somália és Pölöskey Péter összjátékánál kellett közbeavatkoznia az argentin kapusnak.

A 70. percben aztán csak összejött a megérdemelt szépí­tés a zöld-fehéreknek: a legaktí­vabb ferencvárosi játékossal, Somáliával szemben szabálytalankodtak az argentinok a tizenhatoson belül, a büntetőt a második félidő közepén érkező Oláh Lóránt váltotta gólra. A hajrában a Ferencváros kitámadott, közel járt az egyenlí­téshez, igaz, kinyí­lt védelme miatt közben a harmadik kapott gólhoz is. A második félidőre elfáradó fiatal argentinok a végén már az időt is húzták, de végül csak kibekkelték a győzelmet és a hétfői döntőt.

További képek …

Détári Lajos: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó ellenfél ellen. Az első húsz percben azonban még szokatlan volt a játéktér, ezért ezt a 20 percet odaajándékoztuk az argentin River Plate-nek és 2:0-ás hátrányba kerültünk. Utána azonban mi voltunk fölényben, több helyzetet is kialakí­tottunk. Sajnálom, hogy nem tudtuk legalább egy döntetlenre lehozni a mérkőzést. Véleményem szerint még az is benne volt a mérkőzésben, hogy megnyerjük. A csapat teljesí­tményével elégedett vagyok.

Oláh Lóránt: – Muszáj kirángatnom magam abból a nihilből, amibe az ősszel kerültem. Ezúttal nem volt kijelölve ki rúgja a tizenegyest, s mivel a buktatás után senkin sem láttam a csapattársaim közül, hogy rohanna magára vállalni a feladatot, én álltam a büntetőpontra letett labda mögé. Jót tett a lelkemnek a gól, hiszem, hogy sokkal szebb lesz a tavaszom, mint volt az ősz. A szépí­tés után akár fordí­thattunk is volna, de elhibáztuk a kí­nálkozó lehetőségeket. Igaz hátul nagyon kellett figyelnünk, nem nyí­lhattunk ki, hiszen a River kontrák veszélyesek voltak.

*

Az Egyesült Államokban túrázó Vasas labdarúgócsapata első amerikai felkészülési mérkőzésén 3–0-s vereséget szenvedett a mexikói Pumas tartalékegyüttesétől.

A detroiti Silverdome-ba 40-50 ezer nézőt vártak a szervezők, ám a Vasas facebook-oldalának tájékoztatása szerint a kezdő sí­pszó pillanatában csak mintegy 4 ezren foglaltak helyet az impozáns, több mint 80 ezer fő befogadására alkalmas stadionban.

A Vasas kapuját védő Lubos Ilizinek már a – félórás késéssel kezdődő – mérkőzés elején sok dolga akadt, de ekkor még állta a sarat. A piros-kékek első lehetősége Hercegfalvi Zoltán előtt adódott, aki a 20. percben kevéssel lőtt a jobb alsó sarok mellé.

Az első fél óra végén Kulcsár Dávidot hozta ziccerbe Hercegfalvi, ám a mexikói kapus védett. Nem sokkal később megszerezte a vezetést a Pumas – amely a tartalékcsapatával képviselteti magát a minitornán –, a mexikóiak csapatkapitánya bombázta a lepattanó labdát a hálóba.

A szünetben Urbán Flórián hármat cserélt, és úgy tűnt, ez – no meg az edző öltözőbeli beszéde – meghozza hatását, ugyanis a magyar alakulat sokkal jobban játszott, mint az első félidőben. Bárányos Zsolt a 61. percben kapufát lőtt, a kimaradt Vasas-helyzet után azonban ismét jött a büntetés, azaz a második Pumas-gól, amelyet Daniel Garay jegyzett szép támadás végén.

Öt perc múlva már hárommal vezettek a mexikóiak, Christian Hernández éles szögből tüzelt a léc alá. A mérkőzés ezzel el is dőlt, a Vasas a végére szétesett, és meglehetősen sima meccsen maradt alul a mexikói bajnokcsapat tartalékjaival szemben, í­gy hétfőn a bronzmérkőzésen léphet pályára a Ferencváros vagy a River Plate B ellen.

Pumas (tartalék) – Vasas: 3-0 (1-0)
Detroit, 4.000 néző

Vasas: Ilizi – Venczel (Kovács Á. 46.), Kovács G., Görgényi, Katona – Mehmedagic, Varga G. (Kovács D. 46.) – Kulcsár D. (Polényi 59.), Bárányos, Beliczky (Ferkó 46.) – Hercegfalvi (Kiss T. 68.)

Gól: González (33.), Garay (63.), Hernández (68.)

– Ma ismét bebizonyosodott a magyar futballvalóság – kezdte egy nagy levegővétel után a találkozó értékelését Urbán Flórián. – A 20 év körüli mexikói fiúk bemutatták azt, amit a magyar játékosoktól is elvárnék. Az ellenfél futballistáit tudták, hogy ez egy lehetőség arra, hogy megmutassák magukat, hihetetlen alázattal és fegyelmezetten végezték a dolgukat. Ezt a mieink abszolút nem tették meg. Mindennel foglalkoztak, csak éppen azzal nem, hogy mérkőzés volt. Pedig elmondtam többször, hogy nem turistának jöttünk, hanem komoly meccsek állnak előttünk, ahol az országunkat és a Vasast képviseljük. A Pumas ellen látott hozzáállás volt az első és az utolsó alkalom, ilyen szellemben többet nem mennek ki a pályára.

– Értetlenül állsz a történtek előtt?
– Egy picit igen, de összességében nem annyira. Úgy látszik, ha egy nagyon kicsit lazí­tunk a gyeplőn, akkor azt hiszik, hogy lehet másfele menni, másképp gondolkodni. Mindennek megvan a maga ideje, de sajnos, a játékosaim még nem igazi profik. Lehet fényképezkedni, de előbb le kell rakni az asztalra valamit. Mindent lehet kérni, mindenben partner vagyok. De az nem működik, hogy megérkezünk Amerikába, és mindennel foglalkoznak, csak a meccsel nem. Ha ez a mérkőzés Magyarországon lett volna, biztosan nem járt volna semmi más a fejükben. De itt egy új közegbe kerültek, és elkalandoztak a gondolataik. Profi mentalitásuk kell legyen, máskülönben soha semmit nem fognak elérni az életben. Többször hangsúlyoztam, hogy ez nem jutalomút: négy mérkőzésünk lesz, még jobban kell koncentrálni, még fegyelmezettebben kell játszani. Ehhez képest, 1-2 emberen kí­vül, az egész brigád felfogása érthetetlen volt számomra. Ha fáradt is valaki, a fejében akkor is ott kell legyen, hogy mit szeretnénk játszani. Ebből a Pumas ellen az égvilágon semmi sem valósult meg.

– Pedig jól is elsülhetne ez az amerikai tartózkodás, hiszen otthon tombol a tél, itt viszont enyhébb időben, jó körülmények között készülhet a csapat.
–  Azt azért tegyük hozzá, hogy különböző okok miatt néhány játékos nem tarthatott velünk, vagyis nem azzal a kerettel érkeztünk, amellyel március 2-án a Honvéd ellen szeretnék kiállni. Lesznek még változások, de ezzel nem kifogást akarok keresni. Minden alkalommal elmondom: aki kifut a pályára, annak úgy kell teljesí­tenie, hogy legközelebb kihagyhatatlan legyen a kezdőből. Ma, tisztelet a kivételnek, amit 1-2 ember jelent, nem í­gy mentek ki a stadionba. Sajnos pontosan az igazi, magyaros mentalitást kaptam vissza. Ezt a nihilt és érdektelenséget nem tudom elfogadni! Ez egy feladat, amit meg kell oldaniuk, és annyi pénzt kell keresniük az elkövetkező 5-10 évben, hogy utána a családjukkal egy hónap alatt körbejárhassák Amerikát, elmenjenek 20 NBA, NHL és NFL meccsre – csak ők nem í­gy gondolkodnak. Amí­g egy 20 éves mexikói fiú a kiugrási lehetőséget látja egy ilyen tornában, addig a mieinknek huszadrangú kérdés volt, hogy ma meccset is rendeznek. Ez többet nem fog előfordulni.

– A 3. helyért a River Plate-től 2-1-es vereséget szenvedő Ferencvárossal fogunk játszani hétfőn. Nincs sok idő addig, mit lehet tenni?
– Először is elvégeztetem velük, amit a Pumas ellen nem csináltak: egy métert nem futottak. Ezt vasárnap bepótolják. Ezt követően nem hiszem, hogy bármelyiküknek sétálgatni lesz kedve a pályán, vagy önmagát szórakoztatná, hanem oda fognak figyelni. Ez az elsődleges feladat. Aztán pedig fel kell készülnünk az FTC ellen. A hazai edzőmérkőzéseken kezdett beindulni valami, amit a Pumas elleni 90 perc alatt teljesen leromboltak. A nullára. Tehát kezdhetjük újra az épí­tkezést, és többet nem hagyhatjuk, hogy ezt a földdel tegyék egyenlővé. Ez nem az amerikai happy days, hanem a felkészülésünk fontos állomása. A Ferencváros legyőzése lesz a következő feladat, mostantól mindenkinek erre kell koncentrálnia.

(A Ferencváros, a Vasas és a Pumas hivatalos honlapja és az nso.hu alapján)

3 hozzászólás a(z) 2012.II.4. River Plate tartalék – Ferencváros: 2-1 bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Lalolib bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ