2012.IX.26. MK, Ferencváros – Haladás: 0-2

Revánsot vett a labdarúgó Magyar Kupában a Haladás a Ferencvároson: az NB I hetedik fordulójában a fővárosiak legyőzték a szombathelyieket, ám Artner Tamás együttese a kupában visszavágott és 2–0-s győzelmével kiejtette a Fradit.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, többek között azért is, mert a Magyar Kupa lebonyolí­tásának köszönhetően ebből a sorozatból egyszerűbben kijuthatunk az európai porondra, mint az NB I-ből. Az előző győzelemből kell erőt merí­tenünk, mert az elkövetett hibák ellenére jól játszottunk. A legutóbbi bajnokiján, az MTK ellen remekül szerepelt a Haladás, í­gy nem szabad elbizakodottnak lennünk, de egészséges önbizalommal kell pályára lépnünk holnap.

Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője: – Az FTC – Haladás párosí­tás az egyetlen olyan találkozó, ahol NB I-es gárdák csapnak össze, úgyhogy a lehető legnehezebb meccs a mienk. Biztos vagyok bent, hogy a Fradi mindent elkövet majd a továbbjutásért, hiszen csak ez az egyetlen lehetősége arra, hogy nemzetközi kupában induljon. Nyilván hazai pályán dominálni akarnak a fővárosiak, ez nem is kérdés. Viszont nekünk is a kupa az egyetlen esélyünk, hogy ha úgy alakul, kilépjünk a  nemzetközi porondra, és bár a vezetők nem tűztek ki konkrét célt a Magyar Kupában, én a magam részéről szeretnénk minél tovább jutni a sorozatban. Taktikusan, fegyelmezetten kell futballoznunk, az viszont nem számí­t, hogy milyen játékkal, de tovább akarunk jutni. Radó András, Simon Ádám, Tóth Péter sérült, Kulcsár Kornél beteg, Guzmics Richárd pedig eltiltását tölti a Magyar Kupában.

A mérkőzés:

Ferencváros – Haladás: 0-2 (0-0)
Albert stadion, 2.100 néző, vezette: Szabó Zsolt (Viszokai, ifj. Tóth V.)

Ferencváros: Ranilovic – Jovanovic (Peric 46.), Otten (Sváb 55.), Klein, Besic – Cukic (Ionescu 68.) –  Somalia, Gyömbér, Orosz M., Jenner – Böde
kispad: Gyenes, Józsi, Grúz, Hakola
vezetőedző: Ricardo Moniz

Haladás: Gőcze – Schimmer, Fehér, Devecseri, Búrány – Rajos, Iszlai – Nagy D. (Jagodics 81.), Nagy G. (Szakály 89.), Ugrai (Halmosi 46.) – Andorka
kispad: Rózsa, Korolovszky, Kenesei
vezetőedző: Artner Tamás

Gól: Halmosi (48.), Andorka (49.)
Sárga lap: Somalia (38.), Cukic (61.), Peric (78.) illetve Andorka (31., 59.), Iszlai (83.), Devecseri (90+2.)
Kiállí­tva: Andorka (59.)

Nehezen pörögtek fel a csapatok a mérkőzés elején, sokáig csak tapogatózott mindkét együttes az Albert-stadionban. A 14. percben Orosz Márk szabadrúgása tűnt veszélyesnek, ám a középre csavarodó labda egyenesen Gőcze kezében pattant. A 25. percben Julian Jenner kanyarí­tott középre egy szögletet, melyet Martin Klein csúsztatott meg, végül Mark Otten fejelt mellé jó hét méterről. Négy minutummal később Nagy Dániel kapott remek indí­tást, ám kissé hosszan tolta meg a labdát, í­gy a visszazáró Muhamed Besic beérte őt és szerelni tudott. A félidő hajrájára elszabadultak az indulatok a pályán, előbb Andorka Péter kapott sárgát, majd Somalia is begyűjtött egyet. Aleksandar Jovanovic meg is sérült egy belépő után, í­gy őt a szünetben le kellett cserélni.

A második félidőben villámrajtot vett a Haladás: a 48. percben Nagy Gábor ment el a jobb oldalon, felnézett és a hosszún érkező Halmosi Péter – aki a szünetben állt be csereként – elé tálalt, aki könnyedén helyezett a kapuba az ötös sarkáról. 0–1. A Ferencváros játékosai mintha az öltözőben maradtak volna, egy perc múlva újabb gólt kaptak: Schimmer Szabolcs lövése levágódott, a tétlenkedő hazaiak között Andorka szemfülesen lecsapott a labdára és az üres kapuba gurí­totta azt. 0–2. Tí­z perc múlva emberhátrányba került a Haladás, ugyanis Andorka könyöklésért megkapta második sárgáját, í­gy kiállí­totta a játékvezető. A pályán érződött a házigazdák emberelőnye a későbbiekben, ám Gőcze kapujára alig-alig voltak veszélyesek Ricardo Moniz taní­tványai. A Ferencváros többnyire felí­velt, magas labdákkal próbálkozott, melyeket a vendégek rendre kifejeltek, vagy szögletre mentettek – a hazaiak több mint tí­z sarokrúgást végezhettek el a találkozón, mindhiába. A végén Martin Klein fejese tűnt veszélyesnek, ám Gőczén ez sem fogott ki, í­gy a Haladás kettő nullára megnyerte az összecsapást, ezzel kiejtette a Ferencvárost a Magyar Kupából.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, több saját nevelésű, 90-es években született játékos is nagyon jól helytállt a találkozón, büszkék vagyunk rájuk és az utánpótlásképzésünkre is – mondta Artner Tamás a Sport Tv-nek. – A klub filozófiája, hogy a saját nevelésű játékosainkat beépí­tsük a csapatba, örülök, hogy sikeres ez az út. Halmosin és Kenesein kí­vül nincsenek sztárjaink, a többiek fegyelmezett és nagyon jó futballisták. Kenesei sajnos nem játszhatott a kiállí­tásunk miatt, pedig az utolsó félórára becseréltem volna. Majd a Debrecen ellen frissebb lesz és jól fog játszani.”

„Az első félidőben egy fal ellen kellett játszanunk, de egyelőre nem vagyunk elég kreatí­vak ahhoz, hogy ezt feltörjük. A második félidőben három perc alatt kicsúszott a kezeink közül a győzelem – mondta a Sport Tv-nek Ricardo Moniz, a Ferencváros holland mestere. – Meg kellett volna oldani Aleksandar Jovanovics a helyettesí­tését, ami csak részben sikerült.”

(Az nso.hu, a pepsifoci.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2012.IX.26. MK, Ferencváros – Haladás: 0-2 bejegyzéshez

  • Megint egy újabb pofon…!
    Az a legszomorúbb,hogy ezeknek a srácoknak csak a pénz számí­t.Teljesen mindegy kitől kapják csak meglegyen.Régen-10-15-20 évvel ezelőtt egy ilyen csúfos vereség után(látott játék alapján) sok játékos tükörbe sem mert nézni ill. kerülte a szurkolókat.Most meg van?!Vége a meccsnek hazamennek ,átöltöznek és el van felejtve, semmi lelkiismeret.
    Ebből a csapatból csak talán Bödét tudnám kiemelni,akin látom, hogy hajt a győzelemért, az más kérdés, hogy Neki sem megy…
    Szép 11 játékosból 1!!!!
    Nem hiába szavazott a saját közönségünk a neten 50%-ban,hogy kiesünk.Ez több ,mint elgondolkodtató.
    Moniz mester is nyilatkozza a szépet,meg a biztatót,naná én is ezt tenném évi 69 millóért…!
    Végül Örökké szeretett IGAZI FRADI játékosunk gondolataival zárnám le “kifakadásomat”!

    “Lehet rosszul játszani,de lélektelnül soha!
    Van úgy,hogy az embernek rossz napja van…
    Nem számí­t, a lényeg az,hogy az emberek lássák rajtad,hogy megszakadsz a Klubbért, a Szurkolókért….
    És akkor a vereség is meg van bocsátva.”

    SIMON TIBOR

    Ezeknek a mai játékosoknak fogalmuk sincsen mit jelentenek ezek a sorok.
    Nem hiába van már csak néhány ezer néző az Üllői úton.

  • Ez minden idők legrosszabb Ferencvárosa! Szégyelje magát mindenki aki a mai este ismételten lejáratta ezt a patináns klubbot, játékos, vezető egyaránt!!! Ezt a szánalmas katasztrófális teljesí­tményt nem lehet megmagyarázni, mindenkinek magába kell néznie és nagyon el kell gondolkoznia!!! Hétről hétre szégyent hoznak a szeretett klubbunkra!!! Mind azt amit a FERENCVÁROS jelentett az életemben hétről hétre porrá zúzzák ezzel az akaratgyenge Ferencvároshoz nem méltó NULLA teljesí­tménnyel!!!
    Kí­váncsi lennék, szegény Dalnoki Jenő bácsi oda fentről ha látta mit szól ehhez a szánalmas produkcióhoz?!
    A menyországban is álmatlan éjszakái vannak!!!

Hozzászólás a(z) Pipu bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ